A Hét 1974/1 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1974-02-01 / 5. szám
Az ENSZ-év emblémája döbbentő adatot: a szóban forgó mutatószám tekintetében a II. világháború előtt fejlődő országok nyolcszorosán maradtak el a fejlettektől, jelenleg már tizenkétszeres, 2000-re pedig tizennyolcszoros lesz az elmaradás. Ne tévesszük össze tehát önmagunkat a világgal: a mi népesedéspolitikai koncepciónk csakis saját demográfiai helyzetünkre szabott, a földkerekség túlnyomó része éppen ellenkező célzatú intézkedéseket igényel. Szörnyű szenvedést zúdítanak önmagukra és utódaikra, akik a gazdasági fejlődés elvi lehetőségeit összetévesztik a realitásokkal. A hatvanas évek elején vált akuttá ez a kérdés. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa 1965-ben sürgős lépéseket javasolt, népesedési tanácsadó-VILÁGNÉPESEDÉSI ÉV A VILÁG NAGY GONDJA A XVIII. századi ipari forradalomig mindössze 24 év volt az átlagos életkor. Ez a magyarázata annak, miért tartott 1600 évig, mire a világ népessége mintegy 200 millióról 1 milliárdra nőtt. A kétmilliárdos lálekszám eléréséhez már csak 125 évre volt szükség. Azután — elsősorban a fertőző betegségek visszaszorítása, s az életkor meghosszabbodása folytán — csupán 30 év kellett, hogy az emberiség hárommilliárd főre szaporodjék. Jelenleg 3,7—3,8 milliárdnyian élünk a Földön. Boulding professzor, a jeles amerikai közgazdász szerint a világon valaha élt embereknek körülbelül a negyede él napjainkban az öt kontinensen. A növekedéstendenciából arra következtethetünk, hogy századunk végére a világ népessége megduplázódik. TIZENKÉTSZERES ELMARADÁS Ámde a népszaporulat nem egyforma mindenütt. Egyes országokban — nálunk is — alacsony, másutt, s éppen a legszegényebb országokban viszont rendkívül magas. A világátlag 2 százalék. a fejlődő országok átlaga 2,5 százalék évente. De például Mexikóban 3,5 százalék. A születési arányszám a legalacsonyabb az NSZK-ban: 12,8 ezrelék, a legmagasabb Szváziaföldön: 52,3 ezrelék — ez már közel van a biológiai lehetőség maximumához. A fejlődő országok népessége kétszer olyan gyorsan nő, mint a fejlett országoké, a világnépesség évi szaporodásának több mint háromnegyedét ezek az országok produkálják. A latin-amerikai országok népessége például 1920-ban 91 millió volt, 1970-ben 283 millió, vagyis ötven év alatt megháromszorozódott. a lakosság több mint 40 százaléka 15 évesnél fiatalabb. Minden bizonnyal az emberiség egyik legsúlyosabb problémáját vetíti előre a demográfiai prognózis: ha semmilyen nemzeti és nemzetközi akció nem indul e folyamat lassítására, 2000-ben mintegy 7 milliárd, 2050-ben, 13,5 milliárd. 2100-ban pedig közel 16 milliárd ember él majd. A ma születő gyermek tehát £0 éves korában — ha megéri ezt a kort — 13 milliárd emberrel együtt fogja lakni a Földet, az unokája pedig 60 milliárd ember társa lesz. Ha az értelmes ész és a felelősségtudat megkísérli a beavatkozást, az említett három év adatai így alakulhatnak: 5,9—8,1—8.4 milliárd. A fejlődő országok gazdasága ugyan erősödik, de a népszaporulat jelenlegi ütemével, nem képes lépést tartani. Így az egy főre jutó nemzeti jövedelem színvonalában a fejlett tőkés ás a fejlődő országok között fennálló szakadék nem csökken, hanem egyre nő. A karácsonyi könyvvásárra megjelent Fejlődő Országok Lexikonában (Akadémiai Kiadó) találtuk a következő megszolgálatok megszervezését szorgalmazta. 1966-ban a közgyűlés megbízta a főtitkárt: hajtsa végre az időközben kidolgozott munkatervet a meglevő anyagi keretekből a nemzeti szuverenitásra és az egyének szabad választási jogára tekintettel. Egy évvel később külön alapot teremtettek erre a célra, és létrejött a Fund for Population Activities (UNFPA), amelynek tevékenységét azóta is különös figyelem késéri az ENSZ-szervek családjában. A kormányok növekvő érdeklődésére jellemző, hogy míg 1969 tavaszán hét adományozó országtól 3.9 millió dollár, addig 1973 nyarán már hatvan hozzájárulótói több mint 100 millió dollár volt az UNFPA anyagi bázisa. PÁRATLAN KAMPÁNY E témakör jelentőségét felmérve csak üdvözölhetjük az ENSZ határozatát, hogy — a közvélemény mozgósítása céljából — 1974-et világnépesedési évvé nyilvánította. A főtitkár Rafael M. Salast, az UNFPA vezérigazgatóját (korábban a Fülöp-szigetek elnökének tanácsadója, hazájának képviselője több nemzetközi szervezetnél) bízta meg a program megszervezésével. R. M. Salas az ENSZ Development Forum című kiadványában ismerteti a célokat: a népesedési tájékoztatás megjavítása, a kormányok, a tudományos és sajtószervek fokozott bekapcsolása különböző feladatok végrehajtásába, a családtervezési oktatás és nevelés kiterjesztése, viták és. eszmecserék kibontakoztatása a demográfiai gondok és a fejlesztési tervek összefüggéseiről, a nemzetközi együttműködés és segítségnyújtás erősítése. Mindennek a lebonyolítása az UNFPA mellett létesített titkárságra vár, ez fogja össze és irányítja a maga nemében páratlan világkampányt. A program „country-oriented“, azaz minden ország sajátos, helyi igényeire épül. Már több mint negyven ország vállalta a közreműködést, s remélhető, hogy a következő hetekben és hónapokban további országokkal s társadalmi szervek tömegeivel bővül a világméretű akcióban részt vevők köre. Sok fejlődő ország, kivált Afrikában, minden népesedéspolitikai tervezés alapjának megteremtésével, a népszámlálással járul hozzá az ENSZ-év sikeréhez. („Nem hal meg a gyermekem, ha megszámolják?“ . — ilyen és hasonló kérdésekbe ütköztek a népszámlálók Nigériában, az 1973 novemberének utolsó hetében tartott cenzus során.) ÖT TÉMAKÖRRŐL Kurt Waldheim: „A világnépesedési év középpontja az első világméretű, kormányközi népesedési konferencia lesz 1974 augusztusában Bukarestben: Előkészítésében az egész nemzetközi közösség ismereteire és tapasztalataira támaszkodunk. Az akcióterv, amelyet a konferencia megvitat majd, alkalmat nyújt a kormányoknak, hogy pozitív és kollektív lépéseket tegyenek az emberi jólét és fejlődés előmozdítására,“ Részletesebben informál az előkészítő munkáról Antonio Carillo Flores, a konferencia főtitkára (1964—70 között Mexikó külügyminisztere) és Ralph Townley, a főtitkári hivatal vezérigazgatója a Development Fórumban közölt cikkben. Eszerint a következő témák szerepelnek majd napirenden: a népesedési trendek és a jövő kilátásai, a népesedés és a környezet, ide értve a nyersanyagforrásokat is, a népesedés hatása a családi és emberi jólétre, világnépesedési akcióterv. Több regionális tanácskozás, nemzetközi értekezlet előzte illetve előzi meg a bukaresti konferenciát. 1973 novemberében Tokióban volt regionális konferencia, s 1974 augusztusáig még három ilyet rendeznek. 1973 június és 1974 január között négy szimpóziumot hívtak össze a világkonferencia napirendi pontjainak tudományos megvitatására, a színhelyek: Kairó, Honolulu, Stockholm, Amsterdam. E szimpóziumok anyagát ugyancsak közzéteszik a világkonferencia előtt. A bukaresti világtalálkozó előkészítését segíti az ugyancsak Bukarestben megrendezendő Population Tribune is, ahol a konferencia előtt és alatt nem kormányközi szervezetek meghívására kiváló tudósok és szakértők tartanak majd előadásokat a tanácskozás fő tárnáiról. Ifjúsági találkozót, kiállításokat és más kulturális rendezvényeket is terveznek. Minden jel szerint Bukarestben több ország képviselteti magát, mint bármely előző ENSZ-konferencián — a román fővárosra tekint majd azokban a napokban a világ. Valószínű az is, hogy a kérdések kérdése ez lesz: a népesedéspolitika és a fejlődés viszonya, és nem csupán tudományos, gazdasági, hanem elsősorban politikai szempontból. Ha az emberiség képes volt arra, hogy sok fejlődő országban az átlagos életkort 60 évre vagy még magasabbra emelje, most az előtt a feladat előtt áll, hogy — a családi élet és az egyéni szabadság tiszteletben tartásával — segítsen megteremteni ezekben az országokban az egyensúlyt a születési arányszám és a kissebb mértékben fejlődő gazdasági eredmények között. Egy pillanatig sem kétséges, hogy ebben az ügyben fognak a legélesebb viták kipattanni a bukaresti konferencián, Afrika és Ázsia népei többnyire tudomásul veszik ennek az összefüggésnek kényszerű erejét, s önérdeküket felismerő döntésekre jutnak. Latin—Amerikában azonban más a helyzet. Brazília például azon háborog: milyen jogon tanácsolnak népességkorlátozást a sűrűn lakott, fejlett országok, ahol egy négyzetkilométeren 100, 200 vagy esetleg 300 ember él, olyan országoknak, ahol 20 ember sem jut egy négyzetkilométerre? Miért nem telepítenek üzemeket az ilyen országokba, ahelyett, hogy a vendégmunkások millióit „importálják“? Brazília és más országok szerint a fejlődés mindig a sűrűn lakott területekről sugárzott szét. Szenegál képviselője egy alkalommal az ENSZ-ben kifejtette, hogy Európa a XIX. században mindenféle születésszabályozás nélkül fejlődött, s hogy katasztrofális lenne négyzetkilométerenként 7 fő népsűrűségű országra, ha születésszabályozási programot vezetne be. KÉTFÉLE SZÁMÍTÁSI MOD Ez a vita felszíne: kik négyzetkilométerekben, kik az egy főre jutó nemzeti jövedelemben számolnak. E kétféle számítási mód mögött nacionalista és tőkés, valóságos és képzelt, progresszív és visszahúzó érdekek kibogozhatatlan tömkelegé húzódik meg. A bukaresti világkonferencia határozatai az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsához, onnan pedig a közgyűlés elé kerülnek döntésre. Kis képek a nagyvilágból II. Sobhouza és Togni-Ahossou Agoli- Agbo király HOGYAN ÉLNEK AZ UTOLSO AFRIKAI KIRÁLYOK? Az afrikai államok többsége függetlenné válása után modern intézményeket létesített. Az új helyzetben esetenként ugyanazok a kasztok vannak hatalmon, amelyek csak azért változtattak meg mindent, hogy minden a régiben maradjon: olykor viszonylag új rétegek, főleg katonatisztek kerülnek hatalomra. Ghánában például a csaknem 2 milliós asanti lakosságnak saját királya van: II. Nan Opoku Ware. Arany trónuson ül, lába sohasem érheti a földet. Eredetileg ügyvéd. Londonban tanult. Megkoronázása előtt J. Matthew Poku volt a neve. 1970-ben örökölte nagybátyjától a trónt. Pompázatos szertartás keretében koronázták meg. Másfajta király Togni-Ahossou Agoli-Agbo. ö névleg Dahomey törzseinek főnöke .és „a szokások alapján működő bíróság elnöke“. Dahomey valójában független köztársaság. A királynak nincs tényleges hatalma, bár az egymilliós fon nemzetség, a legnagyobb etnikai csoport őt ismeri el szellemi vezéréül. A király szerény fizetést kap az államtól és korlátozott helyi hatalmat gyakorol. KOMBINÉBAN JÁRUNK AZ UTCÁN? Szegény kombinét évek óta nem viselte senki. A tizenöt évesek talán már azt sem tudják mi az, mert még a mamájuk is rég kiselejtezte a ruhatárból. Most a kombiné visszatér, sőt ezentúl nem a ruha alatt szerénykedik. Nem kell többé mozijegyet váltani egy régi filmhez, ha kambinés szépségben akarunk gyönyörködni. Az első meleg napokon esetleg már a téli estéken is a bunda alatt minden utcasarkon látható lesz a kombiné: Milánóban, Párizsban, New Yorkban. Kétségkívül szellemes ötlet, hogy a kombinét nevezzük ki utcai ruhának, akár délelőtti presszózáshoz is, kalappal és táskával kiegészítve, mintha közönséges ruha volna.
