A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-11-16 / 46. szám
kizovot sem kimeite A kolerás betegek elkülönítésére szolgáló barakk a mostani Szigetelőanyagok Gyárának a helyén állt. A barakk mellett terjeszkedett a temető, úgyhogy az emberek kerülni kezdték ezt a helyet. A falu utcái 1928-ban macskaköves burkolatot kaptak, újabb 1 ét év múlva pedig a villamost is elvezették Cserkizovóba, hogy a falut összekapcsolja Moszkva belvárosával. A házakba bevezették a villanyt, vízvezetéket építettek, az utcákon lámpákat szereltek fel. De Cserkizovo azért még mindig falu volt, házak mögött húzódó veteményeskertekkel, virágágyakkal, színes kerítésekkel és hajnali kakasszóval. Így volt ez még tíz esztendeje is. A hatvanas évek elején azután Cserkizovo lakosait új házakba kezdték költöztetni, amelyekben volt fürdőszoba és gáz, nem hiányzott a szemétledobó csatorna sem, és megvolt mindaz a komfort, amit a régi faházak nélkülöztek. A költöztetést lebonyolító kocsik nyomán hatalmas buldózerek jöttek. Egymás után bontották le a házakat. Az egykori Cserkizovo községből most már végleg Bolsaja Cserkizovszkaja utca lett, Moszkva Kujbisev kerületének főútvonala. A moszkvaiakat az építődaruk látványa mér nem lepi meg. De egy új utca sem. Egész kerületek változnak meg a szemük láttára. A cserkizovói főutca emeletes házai azonban meglepően hamar épültek fel. Ennek az volt a magyarázata, hogy az ideérkezett építőknek már nagy tapasztalatuk volt magas házak gyors építésében és megvolt a nagyobb arányú lakásépítkezéshez szükséges technikai felszerelés is. Az utóbbi tíz évben naponta átlag 511 moszkvai család költözött új lakásba. És amikor arról beszélünk, hogy az utóbbi évtizedben több mint két és fél millió moszkvai kapott lakást az új lakótelepeken, ebben a számban benne van az új Cserkizovo ötvenezer lakosa is. Az, hogy a városrendezés hulláma később érte el Cserkizovót, mint más kerületeket azzal az előnnyel járt, hogy figyelembe vehették a korábbi építkezések tapasztalatait. Az utcát ésszerűbben tervezték meg, házai sikerültebbek. Földszintjükön csaknem mindenütt találhatók üzletek, szolgáltató kirendeltségek, kulturális intézmények. Az építészek arra törekedtek, hogy minden szükségeset megadjanak a körzet lakóinak, különösen a gyermekeknek. A. Garanyin képriportja CHILE tovább tart a terror Az idén olyan körülmények között emlékeztek meg Chilében a függetlenség kikiáltásának évfordulójáról, amikor — az ország történetében 163 esztendő óta először — felfüggesztették az alkotmányt és lábbal tiporják az alapvető emberi jogokat. Pinochet tábornok, a katonai junta vezetője „a fegyveres erők győzelmének első hónapját“ ünnepelte. Fellengzős beszéde alatt a katonák folytatták a gyilkolásokat, letartóztatásokat, a haladó gondolkodású emberek könyveinek, képmásainak égetését. A rögtönítélő bíróságok ítéletei és a kivégzések alakították ki a katonai diktatúra egyhónapos fennállása ünnepségeinek légkörét. A junta egyre fokozza a megtorlást az ellenforradalmi puccs valamennyi ellenfelével szemben. A fő hangsúly az alapos, rendszeres házkutatások megtartásán van Santiagóban és az öszszes nagyobb városokban. E célból a katonai és rendőri erők főparancsnoksága új „operációs tervet“ dolgozott ki, amelynek része a hadsereg ütőerejének növelése. A Chiléből érkező hírek alapján feltételezhető, hogy a legközelebbi napokban a chilei fegyveres erők létszáma a mostani 85 000 főről 200 000 főre növekedik. A katonai kormányzat azonban attól fél, hogy a behívott tartalékos katonák esetleg nem lesznek hajlandók támogatni a hadsereget olyan kegyetlenségek elkövetésében, amilyeneket a junta emberei például Panguipulliban hajtottak végre. Ebben a jelentős fakitermelő központban agyonlőtték a Népi Egység néhány tucat hívét, illetve funkcionáriusát. Holttestüket „elrettentés“ céljából helikopterekre akasztották, s ezek azután órákig köröztek a település fölött. A terror fokozásával a junta minden áron igyekszik elejét venni annak, hogy a katonai diktatúra ellenfelei megszilárdítsák az ellenállás egységes frontját. Pinochet tábornok ünnepi beszédében bejelentette, hogy a kormány új gazdasági rendelkezéseket hoz. Noha nem részletezte közelebbről ezt a tervet, az első intézkedések sok mindent elárulnak. A kormány bejelentette, hogy megszünteti a sztrájkjogot, és hogy a munkáltatók elbocsáthatják azokat a munkásokat, akik a bérkövetelések kiharcolására induló mozgalmak élére állnának. Az üzemekben heti négy órával meghosszabbították a munkaidőt. A vállalkozók kényszerítik a munkásokat és alkalmazottakat, hogy havonta ingyen dolgozzanak egy napot és munkájuk ellenei tekét azoknak a karoknak a helyreállítására ajánlják fel, amelyeket a junta az ellenforradalmi puccs alkalmával okozott. Hírek érkeznek az alapvető élelmiszerek és egyéb fontos árucikkek árának emelkedéséről. A helyzet egyre rosszabbodik. Hogy a világ közvéleménye rte tudhassa meg az igazságot az ország mai életéről, a katonai diktatúra megszigorította a tömegkommunikációs eszközök cenzúráját. Valamennyi újság, rádió- és tv-állomásnak megtiltotta, hogy híreket közöljenek a letartóztatottak, megkínzottak és kivégzettek számáról. A reakciós lapok és más tömegtájékoztatási eszközök csak egyetlen tájékoztatási szervtől — a junta által életre hívott külön tájékoztató és propagációs központtól származó információkat közölhetik. Chilében nemcsak a baloldali és haladó napilapokat, folyóiratokat, rádió- és tv-állomásokat számolták fel, hanem az összes többi független tömegtájékoztatási eszközt is. Érdemes megjegyezni, hogy a junta vezetői mind a hatalomátvételkor kiadott nyilatkozatukban, mind az egyhónapos kormányzással kapcsolatos ünnepségeken elhangzott beszédekben az istenre és a történelemre hivatkoztak, az ellenforradalmi gaztetteket igazolandó. A történelemben Pinochet már megtalálta az őt megillető helyet. Mindig is Chile legszomorúbb és legtragikusabb korszakának gyászvitézeként fogják számon tartani. Ami az istent illeti, „földi helytartói“ Henrique bíboros közvetítésével már megmondták a hívőknek: „Nagy szomorúsággal látjuk, hogy utcáinkat véráradat borítja.“ A brutalitás olyan zabolátlan, hogy a hagyományosan legkonzervatívabb egyházfők közül is csak három püspök maradt hű az országban a juntához. Hiszen a tábornokok és a nemzetközi reakció összeesküvésének Chilében legkevesebb 45 000 halálos áldozat terheli a lelkiismeretét, ahogy azt a Chilei KP Politikai Bizottságának egy tagja közölte, akinek sikerült Argentínába menekülnie. ..Semmiféle államfordulat sem állíthatja meg a dolgozó nép harcát“ — jelentette ki az olasz rádiónak és televíziónak a börtönben adott interjújában Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára. Kifejezésre juttatta ezzel nemcsak a saját meggyőződését, hanem egyszersmind a világ összes haladó erőinek kívánságát is, hogy Latin-Amerika népei tovább folytassák a nemzeti felszabadító harcot.
