A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-20 / 29. szám
A BUDATINI VAR Ott, ahol a sebes folyású, kristálytiszta vizű Kiszuca a Vágba ömlik, évszázados fák lombjai között büszkén mered az égnek Budatin vára, melynek alapítási idejét a történészek teljes pontossággal nem tudják megállapítani. Csak azt sikerült kikutatniuk, hogy a vár, ahonnan a messzi környéket szemmel lehet tartani, már 1250-ben állt, s nagyobb részét a Szunyoghok építették; eleinte királyi birtok volt. A vár urai vámot szedtek, s nagy vagyont harácsoltak össze. Ez volt az egyik oka annak, hogy a vár birtokáért a környék urai szinte állandóan harcban álltak, hadjáratokat folytattak egymás ellen. Elsárgult okiratok igazolják, hogy a budatini vár a tizenharmadik században királyi birtok volt. 1338-ban Zech Miklós volt a vár ura. 1395- ben Ulászló lengyel király birtokába került, a husziták betörésekor 1436-ban Zsigmond király hűséges szolgálataiért egy Katna nevű cseh nemesnek ajándékozta. 1451-ben Giskra seregei foglalták el, de csak rövid ideig tudták tartani. 1485-ben az utolsó Katna özvegye útján Szunyogh Gáspár kezére jutott. 1543-ban Podma-A KŐSZÍVŰ VÁRÜR Azokban a régi időkben, melyek már csak a regékben élnek, már állt a hatalmas tornyú vár ott, ahol a Kiszuca folyó a Vágba ömlik. Palateteje messze csillogott a víz felett a nap fényében, s az arra járó halászok, tutajosok, favágók ámulattal, de félelemmel csodálták égbe nyúló bástyáját. A várban dúsgazdag és kegyetlen várúr élt, akinek messze vidékre terjedt a hatalma. Szunyogh Gáspár, az embertelen várúr, keveset tartózkodott fényes, nagy pompával berendezett várkastélyában. Legtöbbnyire Budán időzött, ott szórta szét két kézzel azt a pénzt, amit vámszedői a tutajosoktól, halászoktól, kereskedőktől szedtek el. Mindenkit, aki a dús erdejű Vágvölgyéből a déli tájra igyekezett, megvámoltak. Szunyogh Gáspár iszákos, erőszakos, tékozló ember volt. Hitvese, Bánffy Zsuzsanna, jólelkű, kedves nicky János és Rafael nagy harcok során elfoglalták, Szunyogh Gáspár Sziléziába menekült. 1545-ben Szunyogh Miksa a várat visszafoglalta, majd halála után fia, Gáspár lett a vár ura. 1638-ban, a Thököly-felkelés idején nagy harcok dúltak a vár birtokáért. A Szunyogh-család utolsó férfisarja 1798-ban kihalt, s leányának, Jozefinának kezével a vár Csáky Antal grófra szállott. 1848. december 4-én Hurbán szlovák felkelőivel itt vereséget szenvedett s az országból kimenekült. 1849. január 2-án Götz osztrák tábornok felgyújtatta Budatin várát, s akkor nagy része a könyv- és levéltárral együtt elpusztult. 1922—23-ban Csáky István gróf újjáépítette, pompásan berendezte. 1945-ben, a felszabadulás után a budatini várat is az állam vette kezelésbe. Ha 2ilinári (Zsolnán) jár, látogasson el a csak néhány kilométerre levő Budatinre, tekintse meg az ősi várat, melynek történetét sok érdekes, romantikus legenda őrzi. asszony hírében állt. Sokat szenvedett iszákos, goromba ura mellett. Házasságának első éveiben naponta véresre sírta a szemét, de évek múltán, miután megszületett kislánya, Katalin, beletörődött sorsába. Minden vigasza, szemefénye a kis Kató volt. A kislány szép volt, mint a nyíló rózsa. Mintha a tündérek világából szállott volna le a vágvölgyi sziklás hegyek közé. A sudár termetű, fekete hajú leány mosolya a sötét, borús napot is felderítette. Ibolyakék szemében az égbolt minden csillaga ragyogott. De nemcsak szép, jóságos szívű is volt. A végtelennek tűnő hosszú téli estéken, amikor az ólmos égről a környező hegyek lábáig értek a felhők, és a messzi tájon szikrázóan fehér hótakaró nyújtózott a végtelenbe, és a mozdulatlan óriási hómezőn egymásba olvadt minden, a vár úrnője a kandalló pattogó tüze mellett kislányának a szeretetről mesélt, és szomorú nótákat dalolt. A budatini vár hatalmas zömök bástyája Katalin édesanyja ölébe hajtotta göndör feke- 1 te fejét, szótlanul, elmélázva hallgatta a mesé- ! két, a bús dalokat. Csak akkor ragyogott föl a szeme, amikor édesanyja néha vidámabb kedvében volt. Nagy szomorúság és fájdalom epesztette szívét, lelkét, amikor legtöbbnyire lefekvés előtt édesanyja elpanaszolta boldogtalanságát. A budatini kiskirály teméntelen kincséről, gazdagságáról legendák keringtek messze földön, és lánya szépségének híre is messzire szállt. ■ Gazdag főurak, akik még nagyobb gazdagságra vágytak, szegény lovagok, akik rozsdavert páncéljaikat Szunyogh Gáspár kincseivel akarták bearanyozni, kalandorok, akik a gyors meggazdagodás útját keresték, egymásnak adták a kilincset a budatini várban. Amikor a kérők meglátták a gyönyörű lányt, szóhoz sem tudtak jutni. De Katalin még nagyon fiatal volt, nem törődött a leánykérőbe érkező lovagokkal. Naphosszat ott ül egyre szomorúbb édesanyja mellett, leste minden szavát, kívánságát. Gyönyörű kék szeme a távoli vidéket kutatta, gyengéd* kezével édesanyja egyre ezüstösebbé tfáló fejét simogatta. — Nagyon szomorú és boldogtalan vagyok... Ha te nem volnál, a legszívesebben meghalnék — panaszolta lányának a vár úrnője. — Mi bánt, mi epeszt édesanyám? Hetek óta megint véresre sírod a szemed... Miért? — Kislányom, te ezt még nem érted meg — válaszolta szomorúan édesanyja. — Már felnőtt vagyok. A kérők egymásnak 1 adják a kilincset, de te még mindig kislánynak 1 tartasz. Miért ne értenélek meg...? Végre tudni szeretném, mi bánt, tőled szeretném hallani, mi aggasztja szívedet... A vár úrnője hallgatott. Két nagy könycsepp ! gurult végig sápadt orcáján. Szívéhez szorította szemefényét, egyedüli vigaszát. Szunyogh Gáspár egyre ritkábban jelent meg a budatini várában. De ha jött, egyre több pénzzel, csillogó arannyal távozott. Legtöbbnyire meg sem melegedett. Késő este érkezett, pirkadatkor pedig útra kelt. Hitveséhez még egy jó szava ; sem volt, pedig az szeretettel, kedvességgel halmozta el. Katalin előbb sejtette, később pedig tudta, hogy édesanyja kicsapongó, tékozló apja miatt búslakodik. Titokban elhatározta, beszél apjával, megkéri legyen jó és kedves édesanyjához. Ka- i talin nemegyszer, miután apja a vár és a birto- ! kok gopdonokával már elszámolt, útitáskáját teletömte pénzzel, arannyal, megjelent édesapja dolgozószobájában. Beszélni akart vele... De ! amikor megpillantotta morcos tekintetét, az italozástól véres, kegyetlenül csillogó szemét, nem jött szó ajkára. Félt, hogy ingerlékeny apját felbőszíti, és sorsuk még rosszabb lesz. A kőszívű várúr tudta, hogy hitvese és lánya sokat aggódnak miatta, de nem törődött vele... Szúnyogh Gáspár kicsapongásairól, tékozló életéről már az egész országban beszéltek. Ezért a jószándékú kérők lassan elmaradtak. Annál több szerencsevadász, kalandor érkezett a várba. A vár úrnőjét ez is bántotta. A vár toronyszobájának négy ablaka a négy világtáj felé nyílt. Katalin nap mint nap, az egyik ablaktól a másikhoz ment, hosszasan nézte, kutatta a vidéket és várt... Érezte, hogy egy szép napon eljön az a lovag, akit szívébe zár, kinek szerelemből lesz mátkája. És sejtelme valóra vált__ Sudár alakú, szőke, göndör hajú lovag érkezett egy verőfényes tavaszi napon a budatini várba. Attól a pillanattól, amikor Kató megpillantotta Forgách Ferencet, a szomszédos várúr fiát, megváltozott az élete. Nem tudott többé másra gondolni, csak a jóképű, daliás lovagra. Sehol sem lelte többé nyugalmát. Forgách Ferenc szíve is nagyobbat dobbant, amikor meglátta Katalint. Ezerszer megálmodta első találkozását azzal a hajadonnal, akit majd hitvesének választ, de még álmában sem látott olyan szépet, mint ez a leány. Az első pillanattól a boldogság fényében látta a világot. A daliás vitéz egyre gyakrabb vendége lett a budatini várnak. A vár úrnője is nagyon megkedvelte a kedves, fiatal lovagot, és nagyon boldog volt, amikor látta, hogy lányát az igaz szerelem ejtette rabságába. Forgách Ferenc nem titkolta, hogy nagyon szereti Katalint, és azt sem, hogy a legszívesebben azonnal feleségül vefmé. Katalin kezét azonban a vár urától, Szunyogh Gáspártól kellett megkérnie. Hosszú, végtelennek tűnő hetek teltek el, de a vár ura még pénzért sem jött. Végre megérkezett. Feltűnően jó kedvű és kedves volt min-