A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-20 / 29. szám
j denkihez. Mintha nem is ő lett volna. Értékes ajándékokkal halmozta el asszonyát, lányát, ráadásul simogatta, becézgette őket. Viselkedésén látszott, hogy lelke mélyén valamilyen nagy titkoz őriz, és csak az alkalmas pillanatra vár, hogy elmondja. Szörnyű, embertelen titok volt... De nemcsak ő, hitvese és leánya is titkot őriztek szívükben. Ók is az alkalmas pillanatot lesték, hogy előálljanak vele. A titokzatos légkört a vár úrnője oldotta föl. Szerelmesen, kedveskedve ura mellé telepedett. Gyengéden simogatta ezüstösen őszülő fejét, s hozzá akart kezdeni mondókájához. A várúr azonban nem engedte szóhoz jutni. Szerelmesen, mint valaha régen, magához ölelte asszonyát, simogatta, csókolgatta, majd váratlanul megkérdezte: — Mit jót, mi szépet akartál az előbb mondani? — Katalin beleszeretett Forgách Ferencbe. A daliás, becsületes szándékú fiatal vitéz szereti, imádja a lányunkat. Tőlem már megkérte Katalin kezét. Odaígértem. De reád vártunk, hozzájárulásodat akarja kikérni, hogy boldogságuk tökéletes legyen. Ezt akartam neked elmondani... Szunyogh Gáspár, mintha csak darázs csípte volna meg, idegesen felugrott, kemény, kimért léptekkel egy ideig fel, alá járt, majd dühtől szikrázó szemmel válaszolt: — Katalinnak már szereztem vőlegényt! Ahhoz megy feleségül, akit én szemelek ki! Ehhez jobban értek, mint ti...! — Kinek Ígérted a kezét...? — kérdezte kétségbeesetten a vár úrnője. — Gazdag, előkelő nemes embernek, a vrasteci vár urának! — válaszolta büszkén Szunyogh Gáspár. — Hiszen az már öreg ember! Katalinnak az apja lehetne! — És te azt hiszed, hogy ez baj...? Az a fontos, hogy dúsgazdag, Katalinnak jó dolga lesz! A pénz, a jólét többet ér a szerelemnél! Ezt ne feledd! — Kegyetlen, szörnyű ember vagy! Katalin csak Forgách Ferencet szereti! — Őrültség! Szerelem! Valamikor te is szerelmes voltál. És mi lett a nagy szerelemből... ? — mondta gúnyosan Szunyogh Gáspár. A boldogtalan asszony feliált. Szó nélkül faképnél hagyta lelketlen urát. — Utálom, gyűlölöm! El taposnám, mint az utolsó férget! — siránkozott a szerencsétlen anya, aki szerette volna, hogy egyetlen lánya megtalálja azt a boldogságot, ami után ő egy életen át hiába vágyakozott. Katalin sokáig könyörgött zokogó édesanyjának, árulja el, mi bántja. — Apád gonosz, rossz ember! A sátánnál is kegyetlenebb! Jakusich Istvánnak, a vrasteci vár urának ígérte a kezedet.., — Annak az öreg embernek...? — Igen... — Nem! Erről szó sem lehet! Elmondtad apómnak, hogy Ferencet szeretem? — Megmondtam. De őt az nem érdekli. Csak a pénzt, a gazdagságot hajszolja... — Anyám, ne bánkódj! Sohasem leszek Jakusich István felesége! Ferencet szeretem, az övé leszek! — És ha kényszerít rá majd az apád? — Akor sem leszek Jakusich hitvese! Inkább meghalok! — Dehát mit tegyünk? — Most még nem tudom... Beszélek Ferenccel. Okos ember, biztosan tud tanácsot adni. Katalin azonnal levelet írt' szerelmének, segítségét kérte. „Gyere minél hamarabb! Nagyon szeretlek, csak a Te feleséged leszek! —“ fejezte be levelét, melyben mindenről pontosan tájékoztatta Ferencet, s elküldte neki leghűségesebb szolgájával. Már késő estére járt, amikor Ferenc megérkezett. — Öltözz fel, azonnal szökünk! Más megoldás nincs! — mondta Ferenc. Katalin néhány perc alatt felkészült az útra. Már a várkapunál volt, amikor hátulról váratlanul erős kéz ragadta meg. — El akarsz szökni? Nem szégyelled magad! Apádat akarod kijátszani? Ebben az anyád keze van! — ordította dühösen a várúr. — Elmegyek! Forgách Ferencet szeretem. Másé nem leszek soha! — Én meg az mondom: Jakusich István fele- I sége leszel! isi/iSii fiijai: Budatin — Jankó Alexy nemzeti művész rajza (1936) — Soha, a világ összes kincséért sem! — Nem? — Nem, soha! Inkább meghalok! Az én életemet nem teszed tönkre! Elég, ha az anyámét... — Mit mersz mondani? — ordított Szunyogh Gáspár. Dühében belemarkolt Katalin dús hajába, erőszakkal a szobájába vonszolta s ütni, verni kezdte. Katalin ájultan rogyott a földre. Szunyogh Gáspár dühében toporzékolt. Magához hívatta szolgáit. — Lányomat, aki a sátán cimborája, élve befalazzátok! — parancsolta a meglepett szolgáknak. — No, mit bámultok?! Lássatok azonnal munkához, mert ha nem, akkor veletek is leszámolok ! A megrémült szolgák nem tehettek mást, engedelmeskedniük kellett. Katalint összekötözve, élve befalazták... Forgách Ferenc az őröktől és a szolgáktól tudta meg a szörnyűséget. Idegesen várt, azon tűnődött, hogyan mentse meg szerelmét a biztos haláltól. A vár úrnője, amikor megtudta, mi történt a lányával, szörnyethalt, fájdalmában megszakadt a szíve. Forgách Ferenc egyre idegesebb lett. — Tudom, hogyan lehetne Katalin leányasszonyt megmenteni — mondta Ferencnek az egyik őr. — Hozasson gyorsan bort! De minél többet! Az őröket leitatjuk, a többit meg bízzák rám. Katalin leányasszonyt kiszabadítjuk, s aztán mindhárman elmenekülünk. Így is történt... Már hajnalodott, mire sikerült szétbontaniuk a falat. Kiszabadították az ájult leányt. Mindhárman észrevétlenül kijutottak a várból. Ferenc az ölébe vette a még mindig ájult leányt s indultak. Már a vágparti erdő szélén jártak, amikor lovascsapattal találták szembe magukat. Ferenc azonnal felismerte Jakusichot. Katalint szolgáira bízta, ő maga kardot rántott. A tapasztaltabb, keménykötésű Jakusich István győzött... Forgách Ferenc súlyosan megsebesült. Sebét bekötözték, eszméletlenül haza vitték. Lázálmában még mindig Katalinért küzdött, viaskodott... Jakusich lóhátra vette a még mindig ájult, eszméletlen Katalint. Gyengéden magához ölelve Budatin várába vitte. Szunyogh Gáspár borgőzösen, üres, felborult boroskancsókkal körülvéve a szobájában ült. Amikor meglátta vendégét, tántorogva felállt, bizonytalan léptekkel közeledett Jakusichhoz. Kiragadta karjából Katalint és ütlegelni kezdte. — Te gazember! Nem szégyelled magad! így bánsz a menyasszonyommal?! — ordított rá dühösen Jakusich, és kikapta kezéből az ájult lányt. — A lányommal azt teszem, amit akarok! Vedd tudomásul! — Tarsd a pofádat, te aljas féreg! Ha még egyszer hozzányúlsz, megfojtalak! Szunyogh Gáspár dühében Jakusichra rontott. Az azonban hatalmas ütéssel leterítette. A részeg várúr eszméletlenül terült el a padlón. Jakusich István megtudta, hogy Katalin azt a Forgách Ferencet szereti, akit ő párbajban megsebesített. És a szolgák elmondták, hogy a kegyetlen várúr élve befalaztatta a leányát, és hogy a vár úrnőjének bánatában megszakadt a szíve. Jakusich dühöngött. Azonnal futárt küldött Forgáchék várába, elhozatta a legjobb orvosokat, hogy állítsák talpra a fiatal lovagot. Jakusichban apai érzések ébredtek a két szerelmes iránt. Katalin is felgyógyult. Jakusich maga vitte át Forgáchék várába. De a kegyetlen Szunyogh is felépült. Sereget toborzott, erőszakkal vissza akarta vinni a leányát. Szunyogh Gáspár seregei élén a szomszédos Forgách vár alá érkezett. Katalin reszketett a félelemtől. — Ne félj! Gyere velem a várkapuba, majd ott beszélünk apáddal! — tanácsolta Jakusich István. — Nincs annak értelme! Vele nem lehet beszélni...! — mondotta könnyes szemmel Katalin, de szót fogadott. A deres hajú becsületes vitézzel kiment a várkapu elé. Szunyogh Gáspár, amikor megpillantotta leányát, parancsot adott katonáinak, hogy élve vagy halva fogják el. A katonák körülvették Jakusichot, és Katalint. Az őszhajú vitéz kardot rántott: — Aki a lányhoz mer nyúlni, felnégyelem! mondotta határozott hangon — Azt az embert akarjátok szolgálni, aki a saját leányát élve befalaztatta, s megölte a saját hitvesét...? Szunyogh Gáspárt ez még jobban felbőszítette. — Végezzetek vele! Mindkettőt öljétek meg! — parancsolta. Katonái azonban meg sem moccantak. A kegyetlen várúr kardot rántott. — Megölöm, aki nem teljesíti a parancsomat! — ordította, s kardjával az egyik katonájára támadt. Egy m'sik harcosa kiütötte kezéből a kardot, egy másik meg szíven szúrta. Szunyogh Gáspár halálos sebbel lováról a földre zuhant. A' kegyetlen várúr az út porában haldoklott. Üveges szemmel lányát kereste. — Katalin, kislányom, bocsáss meg — suttogta. Katalin azonban mór nem volt a közelben. Jakusich bevezette a várba. És a katonák is szétszéledtek. Szunyogh Gáspáron, a kegyetlen budatini várúron utolsó perceiben senki sem segített, senki sem vigasztalta. Egyedül, az út porában feküdve halt meg az, aki nem tudta, mi az igazi szeretet, a szerelem, csak a pénz, a gazdagság érdekelte. A mondót Arany János is feldolgozta Katalin című költői elbeszélésében. ’ ' ' • ’ A vár déli oldala A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság tormánya idegenforgalmi bizottságának cikksorozata hazánk izépségeiröl és történelmi nevezetességeiről.
