A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-28 / 52. szám
Liptck István kosicei (kassai) olvasónk (elvétele. A kép címe: 1. Mácsady János zeliezovcei (zselízi) olvasónk felvétele. A kép címe: Jó bor, egészség . . . 2. Borzi László safárikovói (tornaijai) olvasónk felvétele. > címe: csak így el. FELHÍVÁS AZ OLVASÓKHOZ Az 1974-es esztendőben ünnepli hazánk népe a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulóját. Munkások, szövetkezeti parasztok, értelmiségiek, tanulók méltatják majd a nagy évforduló jelentőségét, a Felkelésben részt vett partizánok és katonák hősi elszántságát a fasizmus ellen, a nemzeti függetlenségért és a szociális haladásért vívott harcban. Szerkesztőségünk szintén jelentős mértékben ki akarja venni részét abból a tiszteletadásból, amely a Felkelés harcosait megilleti, és úgy határozott, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés 30. évfordulójára HŐSÖKRE EMLÉKEZÜNK címmel nagyszabású versenyt indít. A verseny célja: A Felkelésről és a partizánharcokról közölt anyaggal felelevenítjük és ápoljuk a Szlovák Nemzeti Felkelés ma is élő és ható eszméjét, hangsúlyozzuk jelentőségét az antifasiszta és nemzeti felszabadító harc szempontjából, kiemeljük a partizánegységekben érvényesülő nemzetközi testvériséget és szolidaritást, foglalkozunk a Szovjetunió népeinek, katonáinak önzetlen segítségével, a magyar nemzetiségű antifasiszta harcosok szerepével, akik közül sokan szintén részt vettek a Felkelésben, ily módon segítették előbbre a szlovák és a magyar dolgozók évszázados vágyának megvalósulását, a burzsoázia uralmának megdöntését, a szocialista társadalmi rend építése feltételeinek megteremtését. Versenyünkben a figyelmet a Szlovák Nemzeti Felkelést legkövetkezetesebben előkészítő, szervező és irányító kommunista pártra irányítjuk, amely a legelszántabban harcolt a fasiszták és hazai bérenceik ellen, a nemzeti függetlenségért és a társadalmi haladásért, a szocialista társadalmi rend győzelméért. Versenyünkkel tudatosítani akarjuk a CSEMADOK tagságában és lapunk minden olvasójában az SZNF hazai és európai jelentőségét, azt a világ által is elismert tényt, hogy a Szlovák Nemzeti Felkelés nemcsak váratlan meglepetést, hanem nagy politikai és katonai bonyodalmat is jelentett a náci Németország számára, összekuszálta a nácik közép-európai helyzetét. Hozzájárult a Hitler-ellenes háború végső győzelmének meggyorsításához I A verseny kezdete, formája és befejezése: A versenyt januárban indítjuk, és augusztus végén fejezzük be. Minden második héten a Hét 4—5. oldalán közlünk a Szlovák Nemzeti Felkeléssel kapcsolatos anyagokat. Gyakorlatilag ez annyit jelent, hogy tizenhat számban foglalkozunk a jelentős eseménnyel. Minden második héten a lap 4—5. oldalán három kérdést teszünk fel az olvasónak. Egy általános és két témához kapcsolódó kérdést. Az általános kérdés a szocialista építőmunka nagy eredményeihez kapcsolódik, amelyeket Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetésével a felszabadulás után napjainkig értünk el. A másik két kérdés megfejtéséhez a kulcs a közölt anyag lesz. A kérdések számozott szelvényeken szerepelnek. A versenyzők ezeken a szelvényeken hétről hétre küldik be a megfejtést. A beküldési határidő legvégső dátuma szeptember 5. Azok a versenyzők, akik a 16 számban közölt 48 kérdés felét (24) helyesen válaszolják meg, részt vesznek a díjak sorsolásában. A verseny díjazói: A CSEMADOK Központi Bizottsága és az OBZOR Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Az öt fö díj: 1. Kéthetes út a Szovjetunióba. 2. Kéthetes út Bulgáriába. 3. Kéthetes út Romániába. 4. Tesla tv-készülék. 5. Tranzisztoros rádió. A feltüntetett öt legfontosabb díjon kívül szerkesztőségünk még további negyven értékes díjat oszt ki, amelyeket a verseny során szerez be. A díjakat a csehszlovákiai magyar népdalénekesek Tavaszi szél vizet áraszt versenyének országos döntőjén sorsoljuk ki. Ha az 1974-es esztendőben érdekes külföldi úthoz akar jutni . . . Ha az 1974-es esztendőben értékes díjat akar szerezni ... . .. vegyen részt a Hét nagyszabású versenyében és már most ismerkedjen meg közelebbről a Szlovák Nemzeti Felkelés előzményeivel és lefolyásával! A nagyon eredményes versenyzéshez, a kérdések helyes megválaszolásához a Hét minden olvasójának és versenyzőjének sok sikert kíván a SZERKESZTŐSÉG FÉNYKÉPEZZEN ÖN IS!