A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-21 / 51. szám
lEJUSltfÁL. A közfelfogás szerint a nők többet beszélnek, mint a férfiak. Statisztika még nem készült erről, de bizonyos, hogy bőbeszédű asszonyt, lányt mindenki többet ismer, mint bőbeszédű férfit. Manapság azonban egyre több olyan lány, asszony is található, aki sokkal inkább a „tettek embere“, mint a szavaké. Ilyen Gáspár Mária is, akivel Fifakovóban (Füleken) a zománcgyár egyik műhelyében ismerkedtem meg. Igaz, hogy ő nem sokat beszélt, nem dicsekedett — pedig lett volna mivel dicsekednie! — csak nagyon, szűkszavúan, mindig csak a lényegre szorítkozva válaszolgatott kérdéseimre. A végén azonban a sok-sok apró részletből az elejtett szavakból, kurta válaszokból öszszeállt a kép, melyre rámondhatjuk: ilyen ő. Ez a barna, ragyogó szemű lány 1966 óta dolgozik az üzemben. Az egyik kis faluból, Csákányházáról jár be naponta. Korán kell felkelnie, hogy időben beérjen a munkába. Reggelenként jó lenne még egy ici-picit szundítani az ágyban, de az ébresztőóra könyörtelen, negyed ötkor felberreg. Minden hétköznap. Az üzemben a készáru-osztályon dolgozik. Ott, ahol a húsdaráló, a kukoricadaráló, a gyümölcsprés, alkatrészeit összeszerelik. Mit csinál? A daráló „testébe“ berakja a csigát, a késeket, rácsavarozza a hajtókart. Amióta ide került a gyárba, mindig ez a munkája. Ügy megszokta már a munkamozdulatokat, mint más a lélegzést. Tuthpál Gyula felvétele A Lenin nevét viselő szocialista brigád tagja. Brigádvezetője Fukasz Katalin. Munka közben olyankor, amikor már egy-két percre pihenőt parancsol nekik zsibbadó karjuk, ha a folytonos állástól már harmadszor-negyedszer érzik a lábszárukban azt a figyelmeztető kis nyilallást, rendszerint együtt ülnek le egy-két szónyi pihenőre a műhely melletti csomagolóban. így dolgoznak. Milyen az eredmény? A legutóbbi értékeléskor munkacsoportjuk megkapta a szocialista brigádok aranyérmét. Igazi pihenésre csak otthon számíthat. Jó is volna, ha nem várna reá a különféle kötelességek sora. Gáspár Mária ugyanis olyan, hogy valóságos életeleme a közéleti tevékenység. Fiatal, tehát tagja a SZISZ üzemi szervezetének. A faluban a helyi szervezet pénztárosa. Munkáját mindkét szervezetben becsülettel elvégzi. Becsülettel. .. Ez nem eléggé jellemző kifejezés. Példásan végzi, hisz egyike volt azoknak, akik a járás ifjúságát képviselték Berlinben, a VIT-en. Azelőtt Magyarországon kívül még nem járt külföldön, meg is döbbent a világváros méreteinek láttán, de azután megszokta. De nemcsak az ifjúsági szervezet tevékeny tagja, otthon a faluban kultúrfelelőse a CSEMADOK helyi szervezetének. Nem mindig problémamentes a 130 tagú szervezet tevékenységét megszervezni. Tóth Ernő, az elnök Klein Sándorné, az énekkar vezetője, és még néhány népi hagyományokat felelevenítő lelkes vezetőségi tag segítségével azonban sikerül. Legutóbb igazán sikeres szüreti felvonulást, valóságos népünnepélyt rendeztek, ök szervezték meg a járási táncdalfesztivál gálaestjének műsorát is. Mindez bizony fáradságos munkát jelent. Más talán már mondaná: Ennyi elég. Nem úgy Gáspár Mária, hisz mindezeken kívül nemzeti bizottsági képviselő is. Tagja a csákányházi hnbnek. A lakosok érdekében, képviseletében még sok egyéb feladatot is teljesítenie kell. És tagjelölt. A párttagság várományosa, s mint ilyen, természetes, hogy állandó résztvevője a pártiskolázásnak. Természetesen, mert lényegében él az örök törvény: mindig többet, mindig jobban. Bizonyság az élete, a munkája. Bizonyítja, hogy tenni, amihez értünk, amit szeretünk — dolgozni, alkotni, irányítani, vezetni — nemcsak hivatalból lehet. Ahogy bebizonyította azt is, hogy nagy szavak nélkül, üres fecsegés nélkül, lány létére ő valóban a tettek embere. B. M. Szegény medve ASimon-Júdo napi vásár mintájára, ellensúlyozására, minden ilyenfajta hiány pótlására, a kissé dércsípte kedélyek felhevítésére, Komáméban (Komáromban) is megrendezték az András napi vásárt. A rendezőket egy csöppet sem zavarta, hogy nem volt András nap, sőt, hogy András napjáig még több mint egy hónapot kellett volna várni, ők vásárt akartak, hangos, nagyszabású cécót, lepénysütéssel, halászlé-főzéssel, borkiméréssel, óriáskígyó-mutogatással és medvetáncoltatással összekapcsolt nagy cécót, s ezt, András nap ide, András nap oda, október 25-én, 2ó-án és 27-én meg is valósították. Szegény medveI Tulajdonképpen nem is táncolnia; birkóznia kellett volna. A vásári kikiáltó recsegő hangszóróba üvöltötte, hogy márpedig ezt a medvét, senki sem vágja földhöz. Láncra fűzve vezették őt a „nagyérdemű" közönség elé, a szóját is vaspánt szorította össze. Szegény medve, szomorú szemmel várta a bajnokot (Komáromban mindig híres birkózócsapat működött), de nem jött senki. Jelentkezett ugyan egy fiatal suhanc, de a kikiáltó által „könnyűnek" találtatott. Egy jó félórát várakoztam a medve mellett, de a birkózásból nem lett semmi. Szegény medve! Vaspánttal a pofáján, láncra fűzve el sem mozdulhatott a helyéről, nem szemlélhette végig ezt a tarka-barka csiricsárét, amit az „illetékesek" vásárnak neveztek. Szerencsés medve! Nem láthatta mindazt, amit e sorok írója láthatott. Nem láthatta önmagát, hamutartóvá faragva, nem láthatta a fatulipánokat, mézeskalács-trombitákat, krémszakállú törpéket és csokoládé-ördögöket, nem olvashatta a falvédőkre pingált aranyköpéseket, nem hallhatta a tizenkét törpe beat-zenekarót, Hófehérke táncdalénekesnőt — ezt ugyan bajosan hallhatta volna, hiszen abroszra voltak festve: egyszóval szerencsés mackó, őneki csak birkóznia kellett volna és nem akadt méltó ellenfele. Bezzeg az a giccsáradat, ami néhány lépésre tőle hömpölygött, úgy vélem, még nálánál izmosabb fenevadat is földhöz vágott volna. Szegény Komáromi Lassan két évtizede már, hogy itt van a Jókoi-napok színhelye, ahol a szép szó, a költészet, a dráma igyekszik bebizonyítani, hogy élni sokféleképpen lehet, de költészet és kultúra nélkül élni nem érdemes. És erre jön (mert idevonszolják) a medve, az óriáskígyó, a giccsek Szaharája, s három napon át bizonygatja az ellenkezőjét. A három napig tartó, úgynevezett András vásáron egyetlenegy árva könyvet sem láttam! Zs. NAGY LAJOS
