A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-14 / 50. szám
### A vadászatot nem az újságíróknak találták ki, Ezt a mai hajnali ébresztő után állapítottam meg a szőnyegen ülve, ahol éppen az egyik meleg harisnyámat próbáltam megtalálni hiábavaló igyekezettel. Közben még mindig ott ülve a szőnyegen a jóságos álomtündér újra átbillentett az ébrenlétből a maga birodalmában, mert egyszer csak azt hallom, hogy: — Te meg mit keresel ott? — Magamat — dohogtam kedvetlenül, de már egy kicsit éberebben. A szomszéd szobából élénk terefere, nevetés hallatszott ót hozzám, s mikor átléptem a küszöböt, a társamegmozdultunk, le a Duna télé, amolyan vadászat előtti terepszemlére, járni egyet, hogy „jobban essen a reggeli“. Persze, nekem az a véleményem, hogy elég lett volna reggeli előtt egy órával felkelni; de hát itt és most nem hozzám igazodnak a világ dolgai (megjegyzem máskor és máshol se), hanem nekem kell igazodnom a vadászokhoz, nekik pedig — s ez öröktől fogva így volt és így is lesz — a vadak mozgásához kell igazodniuk. Hát ezért a hajnali ébresztő. A többiek a puskákat, én a jó öreg Flexaretet akasztom a nyakamba, hátha akad valami lencsevégre ... Lent a szigetnél (talán nagy Szszel kellene írni ezt a Sziget nevű szigetet) a vízen apró vadkacsa-hajócskák ringatóznak, vagy ezren. A vadászszem persze legalább kétszer ennyire becsüli számukat... A puskák természetesen hallgatnak. Vízről kacsát lőni, hát, hogy is mondjam csak, nem a legvadásziasabb cselekedet. így hát nézelődünk egy ideig, amíg a kacsák fel nem kerekednek, s zizegő szárnyaikon nem eveznek el a tarlókra, letarolt kukoricaföldekre eleséget keresni. Persze, nem felénk szállnak, azt nem, így csak nézünk utánuk. Ezért mi is elkanyarodunk a Duna reggeli hullámaitól, felfelé az egyra, hajlókra A szokásos megbeszélés után indul a hajtás a kukoricásban reggeliző, mit sem sejtő fácánkakasok ellen. „Élesre“ töltött fényképezőgéppel indulok magam is, amolyan hátramozdítóként a hajtásba, pedig szívesebben tartanám lövésre készen a tizenkettes kétcsövűt; de azért a puska nélküli vadászatnak is megvan a maga szépsége, varázsa — megőrzi a filmszalag, majd a kép a pillanat tovaillanó élményeit... Itt-ott már megszólalnak a fegyverek, az ismerős, tréfás, jókedvtől hangos hajtás zajában elveszik a mindennapok rohanásának feszültsége; felszabadultság, öröm, könynyedség tölti el az embereket. Valaki tévedésből „lesuhintott“ egy tyúkot kakas helyett. Büntetése az egésznapos élcelődés, amit némán el kell viselnie. A hajtás végén aztán számba veszik a terítékre került zsákmányt, s már indulunk is tovább — a „dzsungel“ felé. FÁCÁN VADÁSZATON ság tagjai éppen a „célzóvizet“ kóstolgatták; amit a dolgos hétköznapokon egyszerűen kisüstinek neveznek. Egy kupica célzóvíz lehajtósa után az én szememből is végérvényesen elszállt az álom. Kint — hogy illő vadászterminológiával éljek — még „töksötét“ volt, csak itt-ott pislogott egy-egy elárvult csillag az ég kárpitján. Egyébként kellemes volt a hajnal. Se fagy. se nyirkos köd, se eső, se hó, se sár. se szél. Pedig a naptár már november kellős közepét mutatta. Mire keleten meglódult a pirkadat, hogy letörölje a földről a sötétség mindent elrejtő bársonyát, mi is kori ártérbe, Karva fölé, hogy a csenkei erdő mellett szemrevételezzük, hogyan töltötték a fácánok az éjszakát, s azért is, hogy holnap reggel milyen irányba induljon a hajtás. Csodálatos ez a táj itt a Duna mentén. Az egykori ősláp mai maradékát egymás között csak „dzsungel“-nek nevezzük. Nád, zsombék, sás, káka, fűzfák, rekettyebokrok áthatolhatatlan rengetege. Biztos búvóhely fácánnak, őznek, de akad itt vaddisznó, s persze róka is. Szép és vadban nagyon gazdag ez a íölddarab, de levadászása fáradságos, s jól idomított vadászkutyák nélkül szinte lehetetlen. Mert még ha meglövik is a vadat, nincs ember, aki kihozza a zsombékos, mocsaras nódrengetegből. Ojra reggel van, de egy nappal később. Csodálatosan kék az ég, s a novemberi nap szokatlan bőséggel szórja sugarait ide az apró akácos szélén álló vadószhózra s az úton fegyelmezetten felsorakozó vadászokA tegnap reggeli terepszemle most hozza meg a gyümölcsét. A felröppenő fácánkakasok rendre eltávoznak az élők sorából. Ez itt már egy kisebbfajta háborúnak is.beillene, lövés lövést követ. S mire elérkezik a dél, kicsit fáradtan, de elégedetten bontjuk ki a hátizsákokat, hogy csillapítsuk éhünket, szomjunkat. Az ebéd s a rövid pihenő után újra elindulunk. Lassan, nyugodtan halad a zsombékos, lápos terepen a vadászok laza lánca. Egymással feleselő puskák jelzik, hogy ez a terület is gazdag vadban.,. Alkonyaira elcsendesedett minden. Magasan fenn az égen vadlibák raja „evez“ V-betű formájában. Űjra itt állok a Duna mellett. Hallgatom a parthoz csapódó hullámok halk neszezését, a füzek tar ágain motozó szél zaját; hallgatom a csendet. Lassan árnyékot vet az alkonyat a tájra. Esteledik. Szép, élményekben gazdag nap marad mögöttünk .., GÁL SÁNDOR * *. > W ’ t ' 1 * v ■ • >'' í ; ■ ,i r
