A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-12-14 / 50. szám
Lányok a gyógymedencében Legféltettebb kincsünk az egészség. Szomorú igazság: a beteg ember családjának és a társadalomnak terhére van. Ezért igyekszünk egészségesek maradni, s ha történetesen mégis megbetegedtünk, megggyógyulnl, Szocialista társadalmunk elősegíti az egészségvédelmet, lehetőséget nyújt a gyógyuláshoz. A gyógykezelés egyik igen fontos szakasza a vízgyógyászat. Ellátogattunk a Bratislavai Kerületi Népegészségügyi Intézet bioklimatikai intézetébe. Pici medence, nem mély, az úszni nem tudók is bemerészkednek. Kellemesen langyos a víz. Gyógymedence, öregek és fiatalok a vízben. Karcsú, Izmos lány a nyeregben. Vágtat alatta a szürke, a lány szőke haját lobogtatja a szél. A kék szemű amazon jól megüli a lovat. Ám egyszerre csak fácán repül fel a csalitból, a paripa megtorpan, hátsó lábára áll, majd hirtelen megugrik. Ez persze már sok a lovasának, s a lány kizuhan a nyeregből. Mentő viszi a kórházba. — Leestem a lóról, pedig nem vagyok rossz lovas — mondja Havel Jutka a medence lépcsőjén. El is hisszük, amit mond. — Á kórházi kezelés után egy Ideig nem volt különösebb baj, azt hittem, minden rendben. Ám egyszerre csak a nyakcsigolyák táján egy-egy mozdulatkor beleszúrt a fájás... Gyógykezelést irt elő az orvos. Többek között úszást is. — Ezért járok ide a vizgyógyászatra. A medence lépcsőjén két lány üldögél. Nyilván testvérek, igen hasonlítanak egymásra. Még a mozdulataik is azonosak. — Zdena, gyere, ússzunk — hívta húgát az idősebbik. De egy pillanatra visszatartjuk őket, hogy válaszoljanak, néhány kérdésünkre, Készségesen eleget tesznek a kérésünknek. — Vokál Mária vagyok, Zdena a húgom, két évvel fiatalabb — mondja az idősebbik. Csodálkozik, hogy mind a ketten ide járunk? — Egy családból ketten egyszerre?... — Aktív sportolók vagyunk. A cselgáncsot választottuk. .. A Sokol utcai tornaterembe jártunk edzeni. Az egyik edzést bemelegítés nélkül kezdtem. Egyszerre csak valami megroppant a hátgerincemben. Akkor még nem tudtam, hogy komolyabb a baj, de másnap reggel nem tudtam felkelni. Orvosi vizsgálat, gyógykezelés. — A fájdalom elmúlt annyira, hogy Járni tudtam, de a gyógykezelést folytatni kell. Egy-egy rossz mozdulatra most Is kiújul a fájás. Pöstyénben is kezeltek, most pedig idejárok a vízgyógyászatra. Úszni és a szaunába. Két évig cseltosít. Valóban szerencse. Társadalmunk gondoskodik a bajba jutottakról. Dolgozóink egészségvédelme világviszonylatban is magas szintű, —os— gáncsoztam, a sérülés miatt persze kénytelen voltam abbahagyni. Pedig nagyon szerettem ezt a sportot. A húgom kezdte, hívott engem is. Elmentem s nekem is megtetszett. Kár, hogy közbejött az a sérülés. Zdena Is sérülést szenvedett. Lehet az is, hogy hajlamosak vagyunk a sérülésre. A csigolyákkal van baj, klugranak. Most már csak az iskolában kosárlabdázok és úszók. Hiányzik az erősebb edzés, de hogy új sportágat válasszak, ahhoz már öreg vagyok. Hát igen, tizennyolc esztendős... Persze akadnak olyanok is, akiket más fából faragtak. Nem mindig a bemelegítés, a felkészülés hiánya, vagy a kevés edzés okozza a bajt. Gyurák Paula húszéves, az egészségügyi iskola növendéke. — Már hároméves koromban balettet tanultam Fuchs tanárnő iskolájában, majd később Kvaialíková tanárnő a Szlovák Nemzeti Színház tagja érdemes művész irányításával. Balettet, tornát és ritmikát tanít. Aztán tornázni jártam, versenyeken is részt vettem. Egyszer edzés közben leestem a gerendáról és megütöttem a hátamat. Nagy fájdalmat éreztem, bevittek a kórházba, ahol az orvos megállapította, hogy megsérült a hátgerincem. Megrepedt az ötödik csigolyám. A gyógykezelés eredményes volt, ma mér könynyebb tornagyakorlatokat végezhetek. Nem adom fel ezt a sportágat, bár most inkább úszók, télen itt, nyáron a strandon. Szeretnék versenyszerűen úszni, kitartás és akarat van bennem. Lányok a gyógymedencében. Olyanok is vannak köztük, akik nem sportoltak versenyszerűen, Bagó Jana például. — Tizenegy esztendős korom óta bajlódom a hátgerincemmel. Gyakran kiugrik a csigolya közti egyik porckorong. Az iskolaorvos javaslatára járok úszni. Az úszás erősíti a hátizmokat is. A szaunába is járok, mert alacsony a vérnyomásom, sokat szédülök, és mindig fáradtnak érzem magam. A szauna után jobban érzem magam. Szerencse, hogy államunk ilyen lehetőséget biz-Körbe, körbe, karikába... Szidni vagy nem szidni — ez most a kérdés. Szidalmazni valamit vagy valakit azonban csak akkor lehet, illetve tud az ember, ha dühös. Az én dühöm pedig már elpárolgott, de helyette megmaradt bennem egy huszadik századbeli anekdota magocskája. Nem egészen két éve félretettem „Pobeda" márkájú karórámat. Jól szolgált két évtizeden át. Kezdő tanító koromban vettem az első fizetésemből. Mikor betettem íróasztalom fiókjába, majd kicsordult a könnyem. Ilyen bolond, szentimentális az ember. Vettem másik órát. Korunk egy újabb csodáját: automatikusai. Kétszer annyiért, mint az elsőt. Mit számít azl Nagyot lépett előre az ember térben és időben. Nem mondom, ez is hűséggel szolgált — automatikusan. Felhúzója ugyan van, de nem kell esténként felhúzni, hiszen automatikus. Igaz, automatikusan meg is áll néhányszor, de ez már a csodák velejárója. Kétszer dühített fel. Egyszer lekéstem miatta a vonatot, mikor riportútra indultam, másodszor meg akkor késtem le, amikor vidéki utamról házassági évfordulóm előestéjére akartam időben hazaérni. Történt a minap, hogy órám beleesett a vízbe és alaposan megfürdőzött. Sebaj, van itt annyi órajavító, hogy a fele is sok. Beviszem, megjavítják és kész. Beállítok a Sepregető utcai kis javítóba. Idős bácsi fogad. Szomorú szeme kérdőn néz rám. — Megfürdőzött — nyújtom dt az órát. — Hm, hm... — csóválja a fejét. Szemére csipteti a kis nagyítót, elmélázik, aztán visszaadja. — Sajnos nem fogadhatom el javításra — automatikus, Ehhez nincs alkatrész. Vigye a Puffancs téri javítóba. Megköszönve a tanácsát, indultam a Puffancs térre, telve bizakodással. Zuhogott az eső. Hadd essék: az órámnak már nem árt, a hajamnak sem, hiszen sapka fedi a fejemet. A javítóban beálltam a sorba tizediknek. Fél óra múlva rám került a sor. Fiatal lány nyúlt az órámért. Kis feszítővas a kezében, kukker a jobb szemén. Kezében kétfelé nyílt az órám. Mosolygott. — Bizony van benne — mondja, mint aki biztos a dolgában. — Szerkezet? — kérdem sután. — Dehogy szerkezet, vízi — Ja, azt tudom... — De mi — sajnos — nem tudjuk megjavítani három napon belül, és ezt meg kell, mert berozsdásodik és vége. Különben sincs hozzá alkatrészünk, mert automatikus. Vigye a Szépasszony utcába/ Útközben — a biztonság kedvéért — még négy javítóba tértem be, de mindenütt ugyanazt a választ, tanácsot kaptam; „Vigye a Szépasszony utcába!" A tanácsolt javító elé értem, de már igen forrt bennem az indulat. El is határoztam, ha itt sem fogadják el, órámat a járda közepére teszem és széttaposom, mint a cserebogarat. Odabent szintén fiatal lány fogadott. Rövid kukkerolás után visszaadta. — Sajnos, nem pártolhatjuk el. Automatikus. Az ilyeneket a Puffancs téren javítják. Vigye oda! — De hiszen onnan ide utasítottak, hogy az ég .. .t Kaptam én tőle leckét. Ügy lehordott, hogy se nyelni, se köpni nem tudtam, pedig igencsak köphetnékem volt. Kilépve az utcára, órámat a járdára tettem, hogy széttaposom, de meggondoltam magam: elteszem emlékbe. Keserű szájízzel, megbántottan, lehorgasztott fővel jártam a város utcáin, már nem is kerülgettem a víztócsákat. Hogy hogy nem, a Rogyasztó utcába kerültem egy kis putik elé. Homlokzatán szürke betűk hirdették: Orajavító. Nem sok: jót néztem ki belőle, de azért benyitottam: az *iÖrdög sosem alszik, gondoltam. Az ördög egy jóképű fiatalemberben testesült meg előttem. Átvette az órát, belekukkerolt, csóválta a fejét. — Hát ezt alaposan megfürdette ... de nem baj... Három nap múlva érte jöhet... Körülbelül hetven koronába kerül a javítás.,. Ezek után mondja még valaki, hogy nem szép az élet! LOVICSEK BÉLA
