A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-26 / 43. szám
terjedésű —, az Irrawaddy folyó. Pagan első számú közellensége. Az Irrawaddy ugyanis nemcsak a monszun esőzések vizét viszi le a hegyekből az Indiai-óceánba, hanem gyakran rengeteg követ és téglát is a pagani pagodákból. Vad folyó ez, például nyolcszor sebesebben mossa alá a partjait, mint a Mississippi. Nem éppen könnyű az élet a mai Paganban. A metropolis nem élte túl bukását, de túlélték az emberek, akik csoportosan megtelepedtek az egykori perifériákon. Falvakat építettek (ma összesen öt van belőlük) s ezekben nyomorognak úgy, ahogy a körülmények engedik. Valamelyes megélhetést nyújt a föld, egy kis pénzt az ásatásoknál is lehet keresni. A fő megélhetési forrás azonban a kézművesség. Tíz család közül kilenc lakktárgyak készítéséből él, s ezek hagyományosan a legjobbak, amit ebben a szakmában egyáltalán nyújtani lehet. Ebből azonban nem lehet meggazdagodni. A legkisebb tálacska vagy váza előállítása is egy egész évet vesz igénybe, mert egy-egy lakkréteg megszáradá&ára hetekig kell várni, és több réteget kell minden tárgyra felvinni. Jobban mondva, egyelőre nem lehet meggazdagodni. Ami a turistákat illeti, ezek nagyban hozzájárulhatnak az ősi metropolis feltámadásához. Amíg tavalyelőtt elhanyagolhatóan alacsony volt a Paganba látogató turisták száma, tavaly már több mint ötvenezren jártak itt, s az idén ennek a számnak a megsokszorozódásával számolnak. Sok évszázados hallgatás után ismét írni, beszélni, tárgyalni kezdenek Paganról, s így az elfelejtett ősi főváros ha lassan is, de mégis életre kél. ® ® ® A mai Grúziának ehhez a vidékéhez ősi legendák fűződnek az argonautákról, akik útra keltek Kolkhiszba, hogy megszerezzék az aranygyapjút. Ma is meghatja az embert Aiétész kolkhiszi király leányának, Médeiának tragédiája, aki segített laszónnak az aranygyapjú megszerzésében, de akit később laszón Kreuszáért (Glaukáért) elhagyott . . . Ott, ahol a kolkhiszi síkság a Kis- Kaukázus meredek sziklabérceivel találkozik, a törökök, akik akkor a vidék urai voltak, a tizenhatodik században várat építettek. A szájhagyomány azt tartja, hogy oly megragadó volt a vidék látványa s annyira emlékeztetett az iraki főváros környékére, hogy a törökök az erődöt Bagdadinak nevezték el, ami fordításban „paradicsomi hely"-et jelent. A vár körül, amelynek romjai még ma is láthatók, kezdett egy nagyobb falu kialakulni. Itt született 1893-ban Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij, a szovjet-orosz költészet klasszikusa. kutaiszi gimnáziumról, ahol 1902 és 1906 között a későbbi költő tanult. Ott látjuk őt az elsősök között. Itt van Vologya fiatal, mosolygós tanárnőjének, Szmolnyikova-Makaradzénak arcképe is. Járjuk a múzeum termeit, nézegetjük a dokumentumokat, fényképeket, rajzokat, s előttünk kirajzolódik a szovjet-orosz költészet későbbi klasszikusának arcéle. Majakovszkij és a futuristák. Fotókópiája a „Pofon a közízlésnek" című futurista almanachnak, ahol a fiatal költő első versei megjelentek. Ugyancsak fotókópiákon látható a Nadrágban járó felhő és az Ember című nagyszabású költeményeinek címlapja. Eszünkbe jutnak Makszim Gorkij szavai: „Tulajdonképpen nem létezik semmiféle futurizmus, csak Vlagyimir Majakovszkij. A költő. Nagy költő . . .“ A múzeum további kiállítási tárgyai az új világ költőjéről szólnak, aki habozás nélkül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom oldalára állt s ennek kiváló dalnoka lett: A Majakovszkij Múzeum egyik helyisége Vlagyimir Majakovszkij nem sokkal halála előtt, 1930-ban szovjet írók egy csoportjával. Balról: Szurkov, Fagyejev, Majakovszkij, Sztavszkij A község ma járási székhely, és a költő után Majakovszkinak nevezték el. A ház, ahol a költő született, a község szélén áll, és Konsztantyin Kucsukhidzéé volt. A Majakovszkijcsalád három helyiséget bérelt nála. A ház — amely csaknem százéves, tölgy- és gesztenyefa-gerendákból van összeróva — ma állami múzeum. A magas teraszt fák lombozata árnyékolja. Beljebb az udvarban ott áll egy himalájai cédrus meg egy hatalmas vörösfenyő, amelyet még a költő apja ültetett. A házból feledhetetlen kilátás nyílik a környező hegyekre, a magasba kúszó erdősávokra, amelyek kékes párába vesznek a távolban. A gyümölcs- és szőlőkertekkel körülvett falu messzire kiterjed a hegyek lábánál. A közelből ide hadik a Chanisz-Cchallinak, ennek a vad hegyi pataknak a zúgása. A folyócskán két igen szép kőhíd ível át. A ház első három helyisége emlékmúzeum, a többi részében irodalmi múzeumot rendeztek be. Az első helyiség volt a költő apjának, Vlagyimir Konsztantyinovics Majakovszkij másodosztályú erdésznek dolgozószobája, a második egy kis hálószoba, a harmadik pedig a fogadószoba és ebédlő. A Majakovszkij-család szerényen élt a családfő nem nagyon magas fizetéséből. Mindez meglátszik a bútorzaton és a megmaradt személyi használati tárgyakon. Érdeklődéssel szemléljük a kis Vologya Majakovszkij nem nagy könyvtárát. A könyvek között ott látni Puskin, Gogol, Akszanov műveit.. . A múzeum másik részében dokumentumokat, fényképeket, festményeket, rajzokat, könyveket, plakátokat állítottak ki. Vlagyimir Majakovszkij lép ki belőlük, ez az érdekes, bonyolult ember, korának talán legtehetségesebb költője. Vologya gyermekévei. Az első könyvek, amiket olvasott. Egy kép a a proletárforradalom és a polgárháború éveiben versekkel, több ezer plakáttal, újságcikkekkel, forgatókönyvekkel, a munkások körében tartott előadásokkal szállt síkra a szocializmus ügyéért. Ugyancsak találkozhatunk az Egyesült Államokban, Mexikóban, Francia- és Spanyolországban tett utazásainak emlékeivel is. Az egyik terem a költő életének utolsó éveiben fogont alkotásait mutatja be. Itt találhatók a Szovjetunió és a világ számos népének nyelvén sok-sok kiadásban megjelent Helyes ügy című októberi poémájának lenyomatai is. Majakovszkij több nyugat-európai országot is meglátogatott, köztük Csehszlovákiát. Prágában 1927-ben találkozott Josef Hora cseh költővel, Puskin Anyeginének fordítójával. A találkozásról készült fénykép egy nagyított példánya szintén itt látható a múzeum egyik termében.