A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-10-26 / 43. szám

/

z, hogy Pagan oly sokáig * ismeretlen maradt, amely L pedig már komoly nagyváros volt abban az időben, ^amikor Prága még meg sem W született, a körülmények összejátszására vezethető vissza. Elsősorban is nem mutattak érdeklődést iránta sem archeológusok, sem művészettörténészek. Ha tudtak is valamit róla, nyilván úgy vélték, hogy túlságosan messze esik Ázsia ősi, történelmi kulturális központjaitól, ezért feltárása nem sok haszonnal jár. Pagan szépségeiről lelkes szavakban nem számolhattak be a turisták sem, mert Burma egyelőre nem tartozott a nagy idegenforgalmat lebonyolító országok közé. S aki ide utazott, az beérte Mandalay idegenforgalmi érdekességeivel, ahol szintén rengeteg a buddhista templom, pagoda és kolostor. Azonkívül a burmai hatóságok a Paganba való utazást nemhogy nem propagálták, inkább megnehezítették — talán, hogy megőrizzék az ősi város nyugalmát.

Pagan ezért a legmodernebb térképeken is amolyan fehér folt (a régi rómaiak megjegyeznék, hogy „hic sunt leones“ — itt oroszlánok vannak), és a legnagyobb lexikonok is csak néhány sort szentelnek neki. A jelenlegi ismeretek erről az ősi városról így aztán összehasonlíthatatlanul szerényebbek, mint mondjuk a középkori európaiakéi, akiknek rendelkezésükre állt Marco Polo Ázsiáról szóló könyve. A híres Ázsia-utazó, aki hazaérkezése után mint egy velencei hadihajó kapitánya 1298- ban génuai fogságba került s ott mondta tollba utazásait, Paganról mint „igen nagy' és előkelő“ városról emlékezik meg, mely Ázsia igen nagy területe felett uralkodik.

Amikor azonban Marco Polo úti élményeit megírta, Pagan dicsősége már tizenegy esztendeje a múlté volt, mert a város 1287-ben megadta magát Kublaj kán seregeinek, s a mongolok megdöntötték Pagan királyságot. A velencei, aki abban az időben Kublaj kán szolgálatában állt, Pagan elestét meglehetősen nevetséges módon ecseteli. A kánnak állítólag elég volt Paganba küldenie udvari bohócait és kóklereit — s a város harc nélkül megnyitotta kapuit, A régi burmai változat azonban egész másként látja a dolgokat. Eszerint Kublaj kán 6 millió lovast és 20 millió gyalogost küldött Pagan ellen, s csak ennek a hadseregnek, amely a legnagyobb volt, amit a világ addig ismert, sikerült meghódítania a Pagan birodalmat. Akárhogyan történt is a

lya elfoglalta Burma másik államát, Pagut és erős feudális hatalmat hozott létre.

Pagan városa gyakorlatilag mér sohasem tért magához veresége után — bár tulajdonképpen nem világos, hogy mi történt vele. Egy monda szerint a város egy része a nagy hirtelen emelt erődítéseknek esett volna áldozatul, amikor a király elrendelte 14 000 pagoda lebontását s anyaguknak az erődítmények építéséhez való felhasználását, Ami a városból megmaradt azt meg állítólag Kublaj kán katonái fosztották ki.

Pagan mostani „ura“, U Bokay főarcheológus azonban kételkedik e mondák hitelességében. Azt mondja, hogy az akkori király buddhista volt, s mint ilyennek idegen kellett hogy legyen egyetlen pagoda lerombolásának gondolata is, ha ezzel az egész háborút meg is nyerhette volna. És Buddha követője volt Kublaj kén is, így hát nem valószínű, hogy megengedte volna a pagani pagodák fosztogatását. Hamarabb elképzelhető, hogy maga is valami pagodát építtetett győzelmének emlékére — ahogy ezt néhány épület keletkezésének ideje bizonyítja. U Bokay szerint Pagan valódi pusztulását nem a mongolok okozták betörésükkel, hanem „az idő, az emberi közöny és tudatlanság“.

A burmai archeológus nézetének helyességét Igazolja Pagan mostani állapota is, bár a város távolról sem puszta romhalmaz. Az egykori 5000 templomból több mint kétezer maradt meg. Emellett sok közülük valóban inkább a kedvező időjárásnak, mint az emberi gondoskodásnak köszönheti, hogy igazán kitűnő állapotban megmaradt,

Paganban az év nagy részében szárazság uralkodik, amit csak rövid ideig tartó monszun esőzések szakítanak meg. Ezért a pagani vegetációt jelentős részben vadon növő kaktuszok képviselik, s ezek sem növekedésükkel, sem éles tüskéikkel nem tudnak kárt tenni az épületekben, amelyek arról híresek, hogy a téglákat és köveket minden habarcs nélkül úgy illesztették össze, hogy még egy tűt sem lehetett közébük dugni. Az éghajlat tekintetében Pagan tehát összehasonlíthatatlanul előnyösebb helyzetben van, mint például Angkor, ahol a tartós trópusi felhőszakadások következtében olyan buja a vegetáció, hogy a dzsungel gyorsan elnyeli mindazt, amit az ember nagy keservesen elhódított tőle.

Madártávlatból olyan Pagan, mint zöldesbarna szabálytalan sakktábla,

Évszázadokon át senki sem ismerte, senki sem látta. Rudyard Kipling, aki jó néhány történetének színhelyéül éppen ezt a környéket választotta, sohasem emlékezik meg róla. Csak Mandalayt említi, 150 kilométerre északra, azt a várost, amely egykori dicsőségét csak azért élte túl, mert képes volt idejében átváltozni fontos kereskedelmi és vasúti központtá. Richard Halliburton „az isteni csirkefogó" sem állapodott meg itt, amikor Rangunból Mandalayba utazott, noha közvetlen közelében haladt el. Későbbi lelkesedése a kambodzsai Angkor iránt azonban elárulja, hogy nyilván hasonlóképpen csodálatba ejtette volna a burmai Pagan is.

dolog, tény, hogy nemcsak egy birodalom megdöntésével járt, de véget vetett egy legendának is: hogy ugyanis a hadielefántokat harcba vető hadsereget nem lehet másként, mint csellel legyőzni. A pagani elefántok a vochani csatában — 560 kilométerre a fővárostól északra — könnyű és sebezhető céltáblái voltak a mozgékony mongol lovasok nyilainak. Nyílzáporokkal annyira megvadították az állatokat, hogy azok megfordulva sokkal nagyobb veszélyt jelentettek a saját katonákra, mint az ellenségre nézve. A mongolok megszerezték Burma északi részét, és véglegesen itt maradtak. A Pagan királyság déli részein viszont az ott lakó törzsek megőrizték függetlenségüket s létrehozták saját államukat Pagu székhellyel. Ez a helyzet a 16. századig fennmaradt. Ekkor jött létre az egykori Pagan királyság területén az erős Taunngu állam. 1753—66 között Felső-Burmában új állam létesült; neve fővárosáról Ava állam lett, 1757-ben Alompre, Ava állam kirápittoreszk játék-építőkockákkal teleszórva. A bábuk a tornyok, tornyocskák, kúpok, kupolák, boltívek, teraszok, vannak köztük karcsúk és magasak, alacsonyak és robusztusak, egyesek lépcsőzetesek. Kisebb részük a frissen hullott hó fehérségével csillog, többségük összeolvad a talaj vörösbarna színével, Művészettörténészek azt állítják, hogy ezekről az épületekről le lehet olvasni az akkori építészet fejlődését. Kezdetben alacsony piramisokra építették a pagodákat (ez fontos volt, mert a kozmikus hegyet jelképezték, az istenség lakhelyét, a világ közepét), aránylag kicsire, és még kisebbek voltak a piramis alacsonyabb lépcsőin emelt templomocskák. Idővel azután egyre nagyobbak, díszesebbek lettek a pagodák. Végül ebből lett a híres templom-hegy, amely minden apró részletében sugározza az építészeti harmóniát, az egységet és a fenséget.

A kék szalag, amely a kiterjedt pagani síkságot övezi — a tulajdonképpeni város 25 négyzetkilométer ki-16