A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-10-19 / 42. szám
A HÉT KÉPES FILMREGÉNYE JACK LONDON REGÉNYE ALAPJAN KÉSZÜLT NYUGATNÉMET-ROMAN FILM Humphry von Weydent a hullámok o partra sodorták, A kimerültségtől el-16. aludt. Amikor felébredt, nagyon meglepődött. Wolf Larsen, a halálhajó — kapitánya ült mellette, — Megint egyedül maradt?... Brewster kisasszonyt felfalták a cápák? Szökése miatt most bosszút állhatnék. De nem teszem I Egyelőre életben hagyom. Látja, nagylelkű vagyok ... — Mi történt? ön hogyan került Ide? — kérdezte kíváncsian Weyden. — A moguk szökése után a matrózok megtámadtak, összekötöztek, a^artra tettek. Nem is értem, miért hagytak életben. Biztosan azt hitték, hogy úgyis elpusztulok. Pedig nagyon tévednek. Egytől egyig lezámolok velükI Én még sohasem maradtam adósa senkinek I Weyden egy Ideig a tengert bámulta, gondolkodott. — Tulajdonképpen hol vagyunk? Hogyan hívják ezt a szigetet? — érdeklődött Weyden, Fogalmam sincsI Ügy dobtok ki Ide, mint egy koszos rongyot! Puskát, néhány töltényt és egy kis élelmet adtak — mormogta dühösen Larsen, közben kávét főzött. Hosszú, ismeretlen út előtt állunk — folytatta —, a kávét ugyan nem érdemli meg, de mégis adok belőle, mert azt akarom, hogy életben maradjon, szenvedjen I Ez a bosszúm, ezzel büntetem! Megértett? ... Szótlanul itták a kávét. Van Weyden jobbnak látta, ha csendben marad. Larsen összecsomagolta cókmákját, zsákba tette, felállt, kinyújtózkodott, parancsoláan mondotta: Weyden, indulunkI j------j Van Weyden haját vásárolt, legénységet toborozott, saját vitorlásán szelte 19. a tengereket. Hosszú hónapok után, Ismét Gobotában kötött ki, Lawinótól, —1 a kis szálló tulajdonosnőjétől tudta meg, hogy egy Pankburn nevű Iszákos kalandor egy preparált emberfejet klnálgat eladásra. — Egy üveg whlskyért hagyta nálam zálogba — újságolta Lawlna. Nem tudom, mit kezdjek vele. Pankburn azt állítja, hogy akármelyik múzeum ötszáz dollárt ad érte. Gyere, nézd meg, és ha tudod, add ell Van Weyden nagyon meglepődött, amikor a preparált fejet meglátta. — Hiszen ez Thomas Mudrige, a halálhajó szakácsának a feje... Szörnyű! Biztosan Larsen bosszúja — mondotta és azonnal felkereste a részeg Pankburnt. — Azonnal mondja meg, honnan van a preparált emberfeji Ha nem beszél, a rendőrséggel gyűlik meg a bajai — fenyegette Weyden a részeget. — Swlthyn-Halí szigetén — makogta a kalandor. Wolf Larsen bosszúja kegyetlenebb volt, mint a halál. Végkimerülésíg, helyenklnt térdig érő mocsárban, majd sziklás, bozótokkal benőtt vidéken bolyongtak, Weyden teljesen kimerült, — Larsen, elhagyott az erőm, nem tudok tovább menni I — Emlékezzen rá: még a hajón ajánlottam, hogy tanuljon meg a saját lábán járni I Miért nem fogadta meg tanácsomat? Puskámat önnek adom, talán szüksége lesz rá, én tovább megyeki — mondotta cinikusan, s nem törődve a földre roggyant Weydennel, folytatta útját, A sziget bennszülöttel véletlenül, eszméletlen állapotban akadtak Weydenre. Hosszú heteken át ápolták. Felgyógyulása után, kalandokkal teli úton Gobota kikötővárosba került. — Azonnal húzzátok be a horgonyokat, Indulunk, az irány északnyugat — Swlthyn-Holl szigeti — parancsolta tengerészeinek van Weyden. — Évtizedek óta járom a tengereket, Swlthyn-Hallról ugyan már sokat hallottam, de még soha sem láttam. Nem tudom, hogy az létezik-e egyáltalában — jegyezte meg Carlsson, az első kormányos. De hátha szerencsénk lesz, megtaláljuk ,., Heteken át keresztül-kasul szelték a hullámokat, a titokzatos szigetet keresték, de eredménytelenül. Egyik reggel egy apró sziget tűnt fel a láthatáron. Partján egy kis, új ház állt, közelében szélmalommal, melynek segítségével villanyt fejlesztettek. Van Weyden távcsövével sokáig figyelte a szigetet, végül döntött: — Kikötünk I Az az érzésem, megtaláltuk Swithyn-Halltl (Folytatjuk)
