A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-17 / 33. szám
KÉT ÜJ MAGYAR FILM BEMUTATÓJA A Szlovákiai Filmkölcsönző munkatársai a napokban Budapesten, majd Siófokon részt vettek a magyak filmek seregszemléjén, az új filmek bemutatóján. Több egész estét betöltő filmet és számos kulturális, tudományos és ismeretterjesztő rövidfilmet vásároltak meg. A filmeket a ruzinovi stúdióban látják el szöveggel, és rövidesen bemutatásra kerülnek. Harminckét nevem volt Huszti Péter, Tahi Tóth László és Bodnár Erika a — „Harminckét nevem volt“ című magyar filmben. a címe a Hollós Ervin regénye alapján készült lenyűgözően érdekes filmnek, melynek rendezője a nagy szaktudással és tapasztalattal rendelkező Keleti Márton. A főszerepeket Huszti Péter, Tahi Tóth László, Bodnár Erika, Mensáros László, Bessenyei Ferenc, Latinovlts Zoltán, Pécsi Sándor, Törőcsik Mari és Bitskei Károly játsszák. A film története 1044 nyarán kezdődik, amikor Magyarország népének szinte az utolsó lehetőség adódott arra, hogy a németek által megszállt hazájában széles körű nemzeti öszszeíogással szembeforduljon a nácikkal és magyar szövetségeseikkel. Endre a budai villanegyed egyik elegáns lakásában vendéglátójával, az idős professzorral beszélget, aki révén érintkezésbe kíván lépni a hadsereg azon tisztjeivel, akik már felismerték, hogy a németek elvesztették a háborút és saját életük, egzisztenciájuk mentése érdekében már a kommunistákkal való együttműködésre is hajlandók. A professzor Endre számára összeköttetést teremt Gombos-Götz ezredessel, az Államvédelmi Központ egyik vezetőjével. Kálmán, Endre barátja és kommunista harcostársa, tudomásul veszi az új irányvonalat, de nem rokonszenvez vele. Tudja, a tatabányai bányászok várják a fegyvert, amellyel ki akarják szabadítani a börtönből a foglyokat, köztük hatvan kommunistát, és háromszáz szovjet hadifoglyot. Kálmán az összekötő köztük és a pórt között. Endre örömhírt is közöl barátjával: a napokban szabadul Judit, Kálmán szerelme, s a párt azzal a feladattal bízta meg Kálmánt, hogy ő fogadja a lányt, s gondoskodjon pór hetes pihenéséről. A nyomozóknak sikerült elfogniuk Forrait, aki a Békepárt tagja, Kálmónék csoporttársa. Addig kínozzák, verik, amíg testileg-lelkileg összetörik és vallani kezd ... Másnap Forrai elmegy Kálmánhoz, pénzt kér, hogy Jugoszláviába szökhessen a partizánokhoz. Megkapja a párttól a pénzt, de valamilyen oknál fogva mégis itthon marad. Endre meglátogatja rejtekhelyükön Juditot és Kálmánt. Judit nagyon nyugtalan, megviselték idegeit a börtönben töltött hosszú hónapok. Panaszkodik, nem érzi biztonságban magát, és úgy érzi, állandóan figyelik. Más lakásba akar költözni. Endre nagy nehezen helyesli csak a szándékot, s kerít egy másik menedékhelyet. De innen is tovább kell menniük, mert Judit itt is fél a besúgóktól. Ekkor Kálmán Forraihoz fordul, aki nagyon furcsán viselkedik. Eleinte szóba sem áll a fiúval. Amikor azonban Kálmán azzal érvel, hogy ő is segített neki, megkapja pünkösdfürdői nyaralójának a kulcsát. Endre ezalatt felkeresi Gombos- Götz ezredest a laktanyában. Fegyvereket kér a németek elleni harchoz. Az ezredes segítene, de a fegyverkiadás kérdésében nincs joga dönteni. Megígéri azonban, hogy kapcsolatot teremt Csiszár ezredes, az Andrássy-laktanya parancsnoka, és Endre között. Miközben Endre mindent megmozgat a fegyverek megszerzése érdekében, nem is sejti, barátai milyen bajba kerültek. Kálmánt és Juditot ugyanis már figyelték a nyomozók Forrai hétvégi házában. Amikor Kálmán elindul a megbeszélt találkozóra, ahol Endre és még egy elvtárs várja, a rendőrkopók a nyomában vannak. A városligeti találkozóhelytől aztán egy nyomozó követi Endre lépteit. Amint a fiatalember belép Csiszár ezredes villájába, a nyomozó erősítésért telefonál. Sajnos, ez a megbeszélés is kudarcba fullad. Csiszár csak úgy hajlandó fegyvereket adni a kommunistáknak, ha megkapja azoknak a nevét, akiknek kezébe a fegyver kerül. Endre természetesen ezt megtagadja, hiszen ílymódon leleplezné az illegalitásban működő elvtársakat. S egyben figyelmezteti az ezredest, mennyire rontja saját és tiszttársai helyzetét azzal, ha akadályozza a mozgalom törekvéseit. A Csiszárnál tett látogatás után Endre a Budakeszi úti Nagy cukrászdába siet, ahol Kálmán várja. Itt csapnak le rájuk a rendőrség emberei. Tűzharcra kerül sor. Mindketten megsebesülnek. Elfogják őket. Hogy a vallatás eredményes legyen, Endre a leggondosabb orvosi kezelést kapja. Állapota azonban menthetetlen. Kálmán és az időközben szintén elfogott Judit azonbah nem kerülheti el a kínzást. 1944. júliusa ... A szovjet csapatok pár hét múlva elérik Magyarországot, s megkezdik az ország felszabadítását ... Jakab — Ion Bog és István — Huszti Péter együtt járják az országot. A színes filmet Császár István novellája alapján Gábor Pál rendezte. Főszereplők: Huszti Péter, Ion Bog, Andai Györgyi, Bodnár Erika, Moór Mariann. Istvánt helyhiány miatt nem vették fel az egyetemre. Apja segítségével bejuthatna, de inkább dolgozni megy. Tűzoltókészülék-ellenőr lesz. Jakab mellé osztják be, aki már néhány esztendeje végzi ezt a munkát. Jakab egy-két évvel idősebb Istvánnál. A két fiatalember egy-egy ellenőrző útja során bejárja az egész országot, s ahol erre kapható nő akad, nem mulasztják el az alkalmat. Időnként felutaznak Budapestre a központba. Egy alkalommal István elmegy Jakabhoz, aki nagyapjával és a nagynénje családjával él együtt egy új, modern lakásban. Az öreg tata falusi házának árán vették az új lakást. Jakab nagyon szereti nagyapját, látja, mennyire kiszolgáltatott, szeretné elvinni innen, ez élete titkos álma. Utazás Jakabbal István tüdőgyulladást kap, Jakab kórházba viszi. Itt meglátogatja a fiút régi szerelme, Kata. De már nem tudnak egymásnak semmit sem mondani. Kata keserűen távozik. István gyógyulása után ugyanúgy folytatják Jakabbal az életüket, mint a betegség előtt. Vidám, apró kalandok, viccek és kisebb felelőtlenségek. Mégis, mintha a két fiatalember már többet látna az őket körülvevő valóságból, mint eddig. Többet, és nem csupán a felszínt. Jakab levélben értesül nagyapja haláláról. A szomorú hír megrendíti. István szakít volt szerelmével, Katával, aki vidékre megy tanítani. A nyári szünidőben Jakab unokatestvére, az egyetemista Feri, együtt dolgozik velük. Lekezelné Jakabot, de ez nem sikerül neki. Jakab bemutatja Istvánnak Ildikót, akit feleségül akar venni. Mézeskalácsos bódéjuk van, de nem megy az üzlet. Jakabnak jó ötletei vannak, s ha ő irányítaná a boltot, aranybányává változna. A két fiú egyre inkább érzi, jelenlegi életmódjuk nem megoldás, munkájuk nem hivatás. Teherautóval mennek a legközelebbi állomásig. Ütközben magányos tanyát vesznek észre, mely lángokban áll. A tüzet már nem tudják megfékezni, de a gyerekeket sikerül kimenteniük a bezárt házból. Jakab és István búcsúznak ... Ütjaik elválnak. István úgy döntött, hogy ősszel elkezdi az egyetemet. Jakab is felhagy a vándorélettel, — megnősül... LATINOVITS ZOLTÁN tIlmcsIllagoic BODNAR ERIKA AVAR ISTVÁN KÚTVÖLGYI ERZSÉBET i v_