A Hét 1973/1 (18. évolyam, 1-26. szám)

1973-03-30 / 13. szám

Újjáépül a nógrádi A füleki vár romjai Az egyre fejlődő Filakovo (Fülek) szivében, az Ipoly völgyéből hirtelen kiemelkedő sziklahegyen merednek az égnek az egykor nagy harcokat megért füleki vár romjai. Hogy kik és mikor építették, mikor fektették le a vér alapjait, ezt a történészek eddig még nem tudták megállapíta­ni. Minden valószinűség szerint a tatárjárás után épült, amikor a rom­jaiból épülő ország királya már nem a garázda főurakra, hanem a nemes­ségre támaszkodott, akiknek birtokai várrendszerre épültek. A tatárjárás utáni időből fenn­maradt okmányok szerint a füleki vár első ura Folkus rablólovag volt, aki harcosaival állandó rettegésben tartotta a környék lakosait. Rabolt, gyilkolt, és a vár pincéjében hamis­pénzt is vert, amiért elítélték, de az igazságszolgáltatás elől sikerült el­menekülnie. A vár a korona tulajdo­na lett. IV. Béla király Fülek várát hűsé­géért Móric comesnek adományozta, Az aránylag jó állapotban megmaradt vártorony aki azonban csak nagyon rövid ideig volt a vár ura. I. Lajos várkapitányt nevezett ki, majd 1483-ban Perényl Miklós lett a vár ura, akinek garáz­dálkodásai annyira megkeserítették a környék lakóinak életét, hogy Má­tyás király sereget küldött megfé­kezésére. 1551-ben a Bebekek kezébe került a füleki vár is. Bebek Ferenc nagy költséggel újjáépíttette, kibőví­tette és az erődítményeket megerősí­tette. Bebek, a hírhedt rablólovag, elődjének Folkusnak nyomdokaiban járt. Katonáival rettegésben tartotta a messzi vidék lakosait is, a vár­palotában nagy tivornyákat rende­zett, s ha kifogyott a pénze, ő sem esett kétségbe; a cserbői várban lé­tesített titkos pénzverdéjében annyi hamispénzt veretett, amennyire szüksége volt. A nagy megpróbáltatások kora akkor szakadt a vidékre, amikor 1554-ben a törökök Fülek várát is elfoglalták. A Sajó és Bódva völgyé­ben egészen Pelsőcig és Tornáig jár­tak martalócaik. Ferdinánd császár a füleki vár védelmére erős, jól fel­fegyverzett haderőt küldött, árulás folytán azonban a törökök kezére került a hadászatilag is nagyon fon­tos vár. A törökök negyven évig tar­tották megszállva s csak 1593-ban, összpontosított nagy támadással si­került a Pálffy Miklós vezette csá­szári hadaknak viBSzafoglalniok. Az 1602 és 1604 közötti években újjáépítették és megerősítették a vá­rat. 1605-ben Bocskay felkelői fog­lalták el, három év múltán azonban ismét császári csapatok szállták meg. 1615-ben szinte teljesen leégett. Az újjáépítést 1618-ban fejezték be. Egy év múlva Bethlen Gábor foglalta el a várat, 1621-ben azonban ismét a császári csapatok kezére jutott. 1621-ben Bosnyák Tamást nevezte ki a király várkapitánynak. Lányét, Zsófiát Wesselényi Ferenc vette nőül, s apósa halála után — mivel annak nem volt fiúgyermeke — 6 lett a várkapitány. Zsófia halála után elfoglalta Murány várát, és ro­mantikus körülmények között a „Murányi Vénuszt“, Széchy Máriát vette feleségül. A füleki várúr uno­kaöccse, Wesselényi Ferenc lett. 1682-ben a füleki várat Thököly Imre katonái vették körül. Thökölyt Ibrahim török pasa is támogatta se­regével. Több mint harmincezer har­cos sorakozott föl a vár alatt, míg a várat csak kétezer katona védte. Thökölyék a vár körül hatalmas sáncot ástak, ahonnan ágyúkkal szinte éjjel-nappal tűz alatt tartották a várat. Amikor a védők látták, hogy a harc kilátástalan, kapituláltak. A várban felhalmozott kincsek, ér­tékek a törökök kezébe kerültek. Ibrahim pasa katonái előbb kifosz­tották, majd felgyújtották a várat, a vártornyokat pedig felrobbantot­ták. Ekkor pusztult el az értékes fü­leki levéltár is. Koháry Istvánt, a várkapitányt elfogták és bebörtönöz­ték. Munkács várában raboskodott. Fogsága után részt vett a törökök elleni felszabadító harcokban. Buda ostrománál nagyobb egységet veze­tett. Eger felszabadító seregének az alvezére volt. Itt sebesült meg, fél karját vesztette. Nemcsak vitéz ka­tonaként emlegeti őt a történelem, hanem az Irodalom lírikusként is nyilvántartia, 1714-ben országbíróvá választották. A füleki vár azóta romokban he­ver. Omladoznak a várpalota hatal­mas kőfalai, várva, hogy megment­sék az utókornak. A vérzivataros időket látott, sok ostromot átélt vá­rat újjáépítik, romjaiból életre kel­tik. A restaurálási munkálatok rész­ben már megkezdődtek. A várban a tervek szerint kulturális központot, múzeumot, könyvtárat rendeznek be. A füleki várról is sok rege, legen­da maradt fenn. A vár alapításáról az a rege maradt meg a nép ajkán, hogy egy szegény pásztor építette, aki juhai legeltetése közben tömér­dek aranypénzt talált — abból épí­tette a várat. Történelmi tény, hogy a 13. század derekán, amikor még az Ipoly menti szirten csak egy kis kővár állt, a Kacsics nemzetségben Folkus (vagy Falkos) hírhedt rablólovag volt a füleki vár ura. Noha a vidé­ken több vára volt, legszívesebben a füleki kővárban tartózkodott, ahonnan könnyűszerrel szemmel tarthatta az egész vidéket. Folkus vagy harmincéves lehetett, amikor elhatározta, hogy véglegesen a füleki várban telepszik le. önző, iszákos, erőszakos embernek ismerték, na­pokig tartó tivornyáinak híre messzi földre eljutott. Magas növésű, erős, szép ember volt, a csatákban, pár­bajokban senki sem tudta legyőzni. Nem akadt olyan lány, menyecske, akinek ne akadt volna meg rajta a szeme. Folkust azonban nem érde­kelté a fehérnép. Egy szép és jó lovat többre becsült, mint tíz me­nyecskét. — Az ilyen mindig megjárja — mondogtták dühösen a kikosarazottak — egyszer majd beleszeret olyanba, aki elkeseríti, tönkreteszi az életét. Most ő űz belőlünk gúnyt, de akkor aztán majd mi nevetünk rajta! Folkus szenvedélyes vadász volt. Sokszor napokig egyedül bolyongott a környék sűrű erdeiben és addig üldözte a kiszemelt vadat, míg el nem ejtette. Ha sikerült egy hatal­mas szarvasbikát vagy vadkant el­ejtenie, ezt napokig tartó tivornyá- zással ünnepelte. A szomszédos vár­urak ezért szívesen látogattak el hozzá, vadászatain mindig örömest Vettek részt. Egy ősszel, amikor az erdő lombja őszi színpompába öltözött, Falkus nagy vadászatra hívta meg vendé­geit. A sűrű erdő közepén, egy tisz­táson telepedtek le. Pirkadatkor fá­cánt, nyulat és őzbakot lőttek, a sza­kácsok nagy kondérokban főzték az ízletes falatokat, az őzbakot pedig nyárson sütötték. A vadászcimborák nagy érdeklődéssel figyelték az ügyfes szakácsokat, s közben jóillatú szilvapálinkával és zamatos, gyön­gyöző borral öblögették szomjas tor­kukat. Folkus közben szétnézett az erdő­ben. Szarvasbika nyomait kutatta. Kissé elfáradt. Az egyik hatalmas tölgy törzséhez támaszkodva leült. Szemét lehunyta és azon tűnődött, merre látta legutóbb a hatalmas szarvasbikát, amely úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Egyszerre csak megremegett alatta

Next

/
Oldalképek
Tartalom