A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-03-30 / 13. szám
a puha erdei föld. Mire kinyitotta a szemét, már csak azt látta, hogy egy hatalmas vadkan ront rá. Segítségért kiáltott, majd puszta kézzel küzdött, birkózott a dühös kannal. A hatalmas állat maga alá teperte Folkust, és agyaraival a kezébe, majd a lábába mart. Szerencséjére a segítségére sietők éppen akkor érkeztek hozzá, amikor a kan Folkus torkát akarta átharapni. Az egyik szolga a kanra vetette magát, a másik meg ügyes mozdulattal vadásztőrével szíven szúrta az állatot. A kan néhányat vonaglott, majd élettelenül nyúlt el az avaron. Folkus eszméletlenül feküdt a földön. Az egyik vadászcimbora állapította meg, hogy dobog még a szíve. — Meg kell menteni! Ki kell mosni a sebeit és be kell kötözni! — mondta a szolgáknak. Ezek gyorsan kimosták pálinkával uruk sebeit, s bekötözték. Gallyakból hordágyat készítettek és azon a legközelebbi jobbágyházba, Sámson Mihály házába vitték s ott ágyba fektették a sebesültet. Már délre járt, mire előkerült a felcser. — Túl van az életveszélyen. Néhány héten belül felgyógyul. Most azonban nyugalomra és gondos ápolásra van szüksége — mondotta a parasztnak és meghagyta, hogy a betegnek friss tehéntejet adjon, ha magához tér. — Üljön itt mellette, vigyázva ápolja őt a lányod — mondotta búcsúzáskor a seborvos. — A becsületes ápolásáért biztosan gazdagon megjutalmazza a vár ura. Sámson Erzsébet örömében elpirult, amikor megtudta, hogy ő ápolhatja a vár urát, azt az embert, akit minden lány, menyecske megcsodált. Folkus sebei gyorsan gyógyultak. Két napig tartó magas sebláz után magához tért. Kinyitotta a szemét. Meglepetten nézte az ágya szélén ülő lányt. Szívében olyan érzés támadt, amit sohasem érzett azelőtt. — Ki vagy te szép lány?..'. — kérdezte halkan. — Csend! Neked most nem szabad beszélned. Nagyon beteg vagy, nyugton kell maradnod — mondta a lány s megsimogatta a beteg homlokát, majd elmesélte a lovagnak, hogy mi történt vele, és azt is, hol van. Folkus megfogta a lány kezét, megszorította, és simogatni kezdte. Erzsébet nem ellenkezett. — Te vagy a legszebb lány, akit életemben láttam — suttogta Folkus. — Varázslatba ejtettél. Nagyon megszerettelek. Eddig még senkit sem szerettem, nem is tudom, hogyan történhetett ez velem ... Az öreg Sámson észrevette, hogy valami történt a lányával. — Nem tetszel nekem te lány — mondta az apa. — Napok óta úgy jársz-kelsz, mintha holdkóros lennél. Mi történt veled? Erzsébet lesütötte a szemét, nem válaszolt. — No, mondd meg csak mi a bajod! Hiszen az apád vagyok, hozzám őszinte lehetsz. Erzsébet sírni kezdett. Apja vállára borult, s úgy sírt, mint egy kisgyermek, — Nagyon megszerettem, és azt hiszem, ő is szeret engem ... Folkus teljesen felgyógyult. Elérkezett a búcsú napja. A várúr az öreg jobbágyot elküldte a várba, hogy jöjjenek érte hintóval. Folkus egyedül maradt Erzsébettel. — Te vagy az első lány, akit megszerettem. Kérj tőlem, amit akarsz, minden kívánságodat teljesítem. Gyere el velem a várba. Királynő leszel, én meg alázatos szolgád, hűséges rabszolgád leszek ... — Én is nagyon szeretlek, ha akarod, akár a világ végére is veled megyek — válaszolta elérzékenyülten, könnyes szemmel Erzsébet. Közben megérkezett a hintó. Er-A füleki vár ostroma — egykori metszet zsébet boldogan, szerelméhez simulva beszállt a hintóba. Édesapjára rá sem nézett, el sem búcsúzott tőle. — Erzsikém! Kislányom! Csak nem hagysz itt egyedül? — siránkozott az öreg jobbágy, de a szerelmes lány már nem hallotta a szavait. A hintó elrobogott, csak hosszú porfelhő jelezte útját. Az öreg megharagudott. Sokáig fel s alá járt a szobában, ahol lánya a vár urát ápolta. Dühében szétrugdosta az ágyat, melyben a beteg feküdt, majd kidobta a szemétdombra. — Atkozott! Ez a fizetség a jóságomért. Elrabolod egyetlen gyermekemet, támaszomat! A lányom csak a szeretőd lehet, jobbágylányt sohasem vehetsz nőül — dühöngött az öreg, majd gyorsan határozott: az Istállóból kötelet hozott és felakasztotta magát ott, ahol az ágy állt. Az öreg jobbágy bánatában, szégyenében inkább a halált választotta. ban verték. A király ezért bíróság elé idézte a füleki vár urát. Erzsébet njár sejtette, hogy szerelme nagy bajba került. — Igazán nagyon szeretlek, csak téged szeretlek — suttogta a kétségbeesett Folkusnak. — Tégy valamit, hogy elkerüld a bajt, tégy valamit, hogy megmeneküljünk, és együtt élhessünk ... Folkus nem válaszolt. Pontos időben megjelent a bíróság előtt. Végighallgatta az ítéletet, majd az utolsó szó jogán ezeket mondotta: — A halálbüntetést megérdemlem. Egy nő miatt tettem mindent, akit szeretek, és aki szerelmével teljesen a hatalmába kerített. Nemes emberhez méltatlanul viselkedtem ... Folkus őszinte' vallomását mély csend követte. A király felállt és csendesen így szólt: — A halálbüntetést megváltoztatom. Mához két hétre egy páncélos vitézzel mezítelenül kell párbajt Az erős bástyafalak még ellenállnak az idő vasfogának Már estére járt, amikor Folkus fullajtárja a házába érkezett, közölni akarván vele, hogy ura száz hold földet és szabadságot ad neki jutalmul. A jó hírt azonban már nem tudta közölni. Erzsébet előtt eltitkolták az igazságot. A lánynak azt mondták, hogy apja olyan szerencsétlenül esett le a szalmakazalról, hogy nyakát törte. Erzsébet teljesen hatalmába ejtette a vár urát. Valóban ő lett a vár úrnője, Folkus pedig a szolgája. Erzsébet tékozló életet élt. Semmi sem volt neki elég. Mindig többet és többet akart. Rablásra, gyilkolásra vette rá Folkust, és amikor a rabolt pénz sem volt elég, rászedte, hogy létesítsen pénzverő műhelyt a várban, és reggeltől estig verjenek hamispénzt. Folkus garázda életének a híre a királyi udvarba is eljutott. Sőt, azt is megállapították, hogy a forgalomba került hamispénzt a füleki várvívnod. Ha legyőzöd, visszanyered a szabadságodat, ha pedig meghalsz, elnyered méltó büntetésedet. Folkus szó nélkül tudomásul vette a király ítéletét. Visszament Fülekre azzal, hogy két hét múlva jelentkezik és a porondon párbajt vív a páncélos vitézzel. De Folkust senki sem látta azóta. Eltűnt. Hogy hová ment, hol talált menedéket, senki sem tudta... A két hét letelt, Folkusért katonákat küldött a király. S mivel nem találták a füleki várban, Erzsébetet akarták magukkal vinni. Erzsébet dührohamában a vár ablakából kiszórta ékszereit, drága ruháit, majd a mélybe vetette magát... A katonák a történteket jelentették a királynak, aki elgondolkodva mondotta: — A szerelem sokszor butít, öl! Az ilyen szerelemtől mindenki óvakodjon! ....
