A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-26 / 4. szám
Imden, a Nyitra folyó partjá* hoz legközelebb eső házak egyikében kopogtatunk. A ház gazdája, Miskovics Kálmán, a szövetkezeti telep éjjeliőre, a kulturális munka önzetlen napszámosa, aki az ötvenes évek legelejétől nem sajnál időt, fáradságot, szervezi a felnőtteket, fiatalokat az énekre, a táncra, színjátszásra; ha kell ő maga is énekel, s a táncot nemcsak betanítja, de meg is komponálja. szorgalommal és szenvedéllyel gyűjti az ímelyi nép dalait, táncait, összeszedi, csokorba gyűjti és visszaadja azoknak, akiktől szerezte, a több mint kétezerötszáz lakosú falu népének. Nyolcéves kora óta a hegedű szerelmese, s a hangjegyek rejtelmes világában is jól eligazodik, előbb azonban a húrokon tapogatja ki a hangokat, csak aztán rajzolja be a violinkulcsos vonalak közé. Mindezt borotválkozás közben, vagy már a végén meséli, miközben lemossa a szappanhab-maradékot az arcáról s elállítja a vérzést, mert meg is karcolta a bőrét, s hellyel kínál bennünket. Lopva figyelem őt, amint rendezkedik a konyhában és egyre csak Móra Négy apának egy leánya című regényén jár az eszem, annak is az egyik legrokonszenvesebb szereplőjén, akitől azt kérdezik, hol tanult meg fergetegesen káromkodni, s ő azt válaszolja, hogy búcsúelöljáró volt sokáig. Én is kérdem Miskovics Kálmántól, hol fanyalodott rá a kulturális munka ízére, az ő felelete azonban egészen más. Háborút, fogságot említ, nevezetesen Szaratovot, ahol hadifogoly társaival előadható darabokat írtak, műsorokat szerkesztettek. Ott jött rá a kulturális munka értelmére. Azóta szépek, értelmesek az estéi, a mindig izgalmas próbák. Dehogy hagyná abba. Szavaival élve: „Ez az a munka, amit nem lehet megfizetni, de abba sem lehet hagyni.“ A CSEMADOK helyi szervezetét ötvenben hívták életre. Azóta a munka folyamatos. Színdarabtanulás, esztrádcsoportok szervezése és szerepeltetése, népi és modern táncok tanulása, az ötvenes évek közepén férfiénekkar vezetése. Jelenleg tizenhat tagú női 1. Akkor igazán dalosok Ók, amikor az imeli népviseletű szoknya feszül rajtuk. Pogány Jánosné, Hoffman Andrásné, Belokosztolszky Vendelné, Belokosztolszky Józsefné, Csermák Józsefné, Zachar Irén, Bagi Józsefné és Keszan Lászlóné. Középen Miskovics Kálmán 2. Szorgos kezek osztályozzák a dohányleveleket 3. Keszan Lászlóné munka köaben Macs József nemcsak dohányosokhoz, de énekkari tagokhoz is jöttünk a szövetkezeti telepre. Persze nincs ez a homlokukra írva, egyszerű, hétköznapi munkaruhában vegyülnek el a többiek között. Akkor igazán dalosok ők, amikor az ímefi népviseletű szoknya feszül rajtuk, amelyben megcsodálták már őket Kolozsnémán, Gútán, Ögyallán, Nyitrán, Dióspatonyban és Zselízen. Dalra itt sem kell biztatni őket. Miskovics Kálmán csak odahajol az asszonyok közé, s már fel is zeng egy dohánnyal vagy dohánymunkával kapcsolatos nóta. S még a majoránna említése sem hozza őket zavarba. Ha ilyen nóta kell, az is van. És már dalolják is: Zárd be, babám, zárd be rácsos kis kapudat. Nem taposom többé gyepes udvarodat. Vethetsz bele, babám, szegfűt, majoránnát. Egy szegény legénynek a boldogtalanságát. A szövetkezeti telepen felmegyünk az egyik istálló padlására. Miskovics Kálmán szerint a vezetők Magyarországon lesték el, hogyan lehet az istállók padlását okosan kihasználni. Mondjuk baromfitenyésztésre. Persze, mindjárt előre bocsátom, hogy a három baromfigondozó közül kettő énekkari tag is. Keszan Lászlóné is, Bagin Józsefné is. A tető alatt négyezer háromszáz tyúk,.. Valamikor az ötvenes évek elején egyik szatirikus írásom címének azt adtam, hogy Háromszázötven tyúk és egy tojás. Nos, ezen az istállópadláson naponta kétezer négyszáz tojás a ..hozam“. Hetente kétszer szállítják a tojást Komáromba. És nemcsak innen, más istállótetők alól AMIT MEGFIZETNI éneklő csoportot tanít, de szintén tizenhat tagú tánccsoportja is van, nem beszélve a színjátszó csoportról meg arról, a járásban is ismert két tánczenekarról, amelyek büszkeségei a falunak. — Zenei nagyhatalom vagyunk! — jegyzi meg mosakodás közben tréfásan. — 1964-ben ugyanis megalakult helyben a zeneiskola, és neveli a fiatalokat. A kezdet kezdetén, amikor a szövetkezet még nagyon nehéz helyzetben volt, Miskovics Kálmán és társai tizenhétezer korona kölcsönt kértek zenekari felszerelésre, amit 1953-ban vissza is fizettek. így az alakulástól jó helybeli népi zenekar kísérte az ímefi énekeseket, táncosokat, és nemcsak helyben, de a CSEMADOK országos és körzeti rendezvényein is. ő volt az első hegedűs, a hnb jelenlegi elnöke pedig Vrábel János, a másodhegedűs. Most már tánczenekarokkal is dicsekedhetnek. Miskovics Kálmán azonban a tizenhat jókedvvel daloló asszonyra a legbüszkébb, de hogy ezek egyikét-másikát megtaláljuk, el kell indulnunk a faluba. dohAnyszáritóban ÉS ISTALLÓPADLASON A szövetkezeti telepen annyi épület és annyi gép, hogy nem irigylem a leltáros munkáját. Miskovics Kálmán a kísérő, a magyarázó, aki negyvenkilencben egyik alapítója volt a szövetkezetnek. Nehéz lenne aprólékosan ecsetelni, hogy a kezdeti nehéz esztendők után hogyan tervez és számol milliókban az ímefi szövetkezet. Csupán néhány adat szolgáljon erre példának. Tavaly a növénytermesztés értéke 14 370 000, az állattenyésztésé pedig 11 200 000 koronát tesz ki. S a közel 1500 hektárnyi szántófölddel rendelkező szövetkezeti gazdaság ötszázötven munkaerőt foglalkoztat. 1972-ben huszonhárom hektáron termesztettek dohányt, három és fél hektáron pedig majoránnát, s ezt így külön azért említem, mert mindjárt a telep bejáratánál rengeteg kerékpár a falhoz dőlve, s bent az épületben rengeteg dohány csomóban. Dohányt, majoránnát, kimondottan lányok, asszonyok termesztenek, az egyik nagy teremben két hosszú asztal körül egymást érik a dohányt osztályozó nők. Szorgos kezek osztályozzák a dohány leveleket, s miközben jön be és megy ki a dohány, történetek kerekednek vagy szárnyra kel a nóta. S itt már a női éneklő csoport tagjai a hangadók: Belokosztolszky Józsefné, aki tavaly Zselízen és az országos népdalfesztiválon mint szólóénekes a második helyen végzett. Pogány Jánosné és mások. Azért is álltunk meg itt, mert NEM LEHET
