A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-19 / 3. szám
a saját országukban Az arabok Izraelben a többi lakosságtól elszigetelten tiszta arab falvakban élnek, az izraeli katonai rend- Arab boltos Bershebában — túlnyo őrség állandó felügyelete alatt mórészt izraeli gyártmányú árucikkeket árusít zett honvédelmi adót kell fizetnie a hadsereg fenntartására, amelyben nem szolgál és amely az arabok ellen harcol. A község egy lakosra számítva évi hét font állami támogatást kap, míg az izraeli községek ennek a tízszeresét. A magasabb műveltség megszerzésének útja csaknem teljesen el van zárva az arabok elől. Hivatalos statisztikai adatok szerint a főiskolákon 45 000 izraeli, de csak 500 arab diák tanul. Arab főiskolai tanár mindössze tizenöt van az egész országban. És a főiskolát végzett araboknak lényegében semmiféle érvényesülési lehetőségük sincs. En Jaakov középiskolájában tanít a harmincéves Butrosz Szadeh, aki a jeruzsálemi egyetemen végzett és három diplomával rendelkezik. Sokkal magasabb beosztásban is dolgozhatna, de örül, hogy legalább középiskolában taníthat. Hogy milyenek az arabokkal szembeni előítéletek, akik a törvény értelmében teljesen egyenrangú állampolgárok, mutatják egy reprezentatív felmérés eredményei: a megkérdezett izraeliek 23 százaléka nem hajlandó a kávéházban, vendéglőben egy asztalnál ülni arabokkal, 50 százaléka nem tűrne meg arabokat a szomszédságában, 74 százaléka megtiltja gyermekeinek, hogy arab gyerekekkel érintkezzenek, és 84 százaléka elképzelhetetlennek tartja, hogy a család valamely tagja arab lányt vegyen el, illetve arab fiúhoz menjen feleségül. Érdekes a Noor arab autóbuszsofőrrel folytatott beszélgetés is, amely az Izraelben élő palesztinaiak kilátástalan helyzetének bizonyítéka. Arra a kérdésre, gondolja-e vajon, hogy egyszer valódi polgára lesz az államnak, ezt válaszolta: „Nem tudom, polgárai vagyunk ugyan ennek az államnak, de ugyanakkor menekültek is. 1948-ban kiűzték családomat egy innen harminc kilométerre fekvő városkából. Ott vannak a földjeink s adót is fizetünk értük, hogy bármikor érvényesíthessük az igényeinket.“ A bökkenő csak az, hogy földjeikre nem térhetnek vissza, mert a menekültek földjeit az állam vette át, nekik pedig a törvény értelmében ott kell maradniuk, ahová menekültek, lett légyen ez a hely akár csak néhány kilométerre is eredeti lakóhelyüktől. Nem bolondság hát adót fizetni? Az arabok egy része úgy véli, hogy nem, mert ingatlanaik be vannak jegyezve a nevükre a telekkönyvben. Ez azonban naiv álom. Ingatlanaikon zsidók laknak, dolgoznak és élnek, gyárak és más gazdasági épületek állnak rajtuk, s így reménytelennek látszik az arab tulajdonosok helyzete. Megtűrik őket az országban, amely egykor hazájuk volt, engedelmeskedniük kell az idegen uraknak, dolgozhatnak is — az izraeliekénél sokkal rosszabb feltételek között, és bele kell nyugodniuk a sorsukba. Izrael cionista uralkodó burzsoáziája tipikus imperialista politikát folytat a megszállt területeken. A kapitalista kizsákmányolás és az így szerzett profit része ennek a politikának, amely elutasítja a közel-keleti helyzet igazságos, békés megoldását. Jek A krajta ugyan hatalmas kígyó, de nem mérges. Harapása fájdalmas sebet ejt és vérmérgezést is okozhat, de a krajta elsősorban izomgyűrűinek szorításával öli meg áldozatát. Szán Szán ajka tánc közben egyre jobban közeledik a kigyó fejéhez. A halál leselkedik rá e csóknál, és Szán Szán nem lenne az első, aki nem élte túl ezt a csókot. A kobra nincs idomítva, ellenkezőleg, a kígyótáncosok hite szerint kegyesek lesznek hozzájuk az istenek, ha a kobrát egy év elteltével szabadon bocsátják.
