A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-29 / 26. szám
A család és az ifjúsági szövetség Volt idő, amikor a szülők nem engedték, vagy legalábbis nem szívesen engedték gyermeküket az ifjúsági szövetségbe. Ügy véljük, hogy ez a probléma ma már a múlté. A szülők szívesen engedik gyermekeiket a SZISZ-tagok sorába, nem egy szülő erre buzdítja is gyermekét, márcsak olyan meggondolásból is, hogy ott „jobb társaságban“ van, mintha valahol egy szedett-vedett galerivel csavarog. Legyünk őszinték: van a szülőknek olyan rétege is, amely elsősorban azért veszi szívesen, ha gyermeke SZISZ-tag, sőt aktív SZISZ-tag, mert úgy véli, hogy ez segítheti gyermeke továbbtanulási lehetőségét. De most érhetően, elsősorban nem ezekről a szülőkről van szó, hanem a többségről, aki őszintén örül annak, ha gyermeke hasznosan tevékenykedik az ifjúsági szövetségben, márcsak azért is, mert a saját ifjúkorára emlékezik, amikor ő a Csehszlovák Ifjúsági Szövetségben tevékenykedett. Bárhonnan is vizsgáljuk a kérdést, a mai tizenévesek szüleinek jó része aktívan élte át a felszabadulás utáni idők ifjúsági mozgalmának szép korszakát, szép emlékeket őriz, tehát egyetért azzal, hogy gyermeke a Szocialista Ifjúsági Szövetségben tevékenykedjék. A pozitív hozzáálláson túl szükséges, hogy a szülő és az ifjúsági szervezet erősítse kétoldalú kapcsolatát. A SZISZ az a társadalmi tömegszervezet, amelynek a legjobban kell ismernie a fiatalokat, és a jó SZISZ-elnök vagy a jó SZISZ- vezetőség gyakran valóban jobban ismeri a tagságot, mint a gyermekét a szülő. A SZISZ-szervezetnek, az ifjúsági vezetőnek nemcsak lehetősége, de kötelessége is, hogy keresse a szülőkkel a kapcsolatot, hogy segítsen nekik és egyúttal segítségüket is kérje a legfontosabb munkában, a kialakuló fiatal ember jellemének formálásában. E kapcsolat megteremtésénél a különböző formákat kell felhasználni. Vidéki szervezetekben viszonylag könnyebb a kapcsolat felvétele, hiszen az ifjúsági vezetők jól ismerik társaik szüleit, van mód a találkozásra munkában, szórakozásnál vagy akár az utcán is. Van mód arra, hogy a szülőnek megdicsérjék arra rászolgáló gyermekét (milyen öröm ez egy szülőnek!) vagy elmondják, ha valami problémát látnak, azzal a megfogalmazással, hogy a szülő segítségét kérik. Az is megoldható, hogy a tizenéves SZISZ-tagok szüleit egy-egy alkalommal meghívják az ifjúsági klubba, s ott a fiatalok nevelésével kapcsolatos kérdésekről őszintén beszélgessenek velük. Bizonyos, hogy az ilyen kezdeményezést a pártszervezet is támogatná, s a pártvezetőség valamelyik tagjának a jelenléte még inkább kiemelné az esemény fontosságát. Persze, a legfontosabb az, hogy valóságos, a szülőket is közvetlenül érintő problémákról essék szó, hogy necsak a fiatalok akarjanak okos tanácsot adni, hanem ők is figyelemmel meghallgassák a szülők véleményét, tanácsait. A SZISZ-szervezet tájékoztathatja a szülőket a programjától kezdve mindarról, ami gyermekén keresztül közvetve őt is érintheti. Beszámolhat a szülőknek a végzett munkáról, és arra is kitérhet, hogy melyikük gyermeke vette ki abból a legjobban a részét. Maga az a tény, hogy a szülő olyan közösségben tudja a gyermekét, amely szükségesnek tartja, hogy őt is bevonja a tevékenységbe, pozitív hatást kell hogy kiváltson, együttműködésre kell hogy serkentsen. Az együttműködésre pedig a szülőnek és az ifjúsági szervezetnek egyaránt nagy szüksége van. Szó esett már arról, hogy a mai tizenévesek szüleinek nemzedéke nagyjából azonos azzal a nemzedékkel, amely a felszabadulás után az ifjúsági mozgalom „hőskorában“ kezdte a munkát. Ezek a szülők igen közel állnak ma is az ifjúsági szövetséghez és örömmel várják, hogy az ő tanácsaikat is megkérdezzék, hogy az ő segítségükre is számítsanak. Gyakran keresik SZISZ- szervezeteink az előadókat, az ünnepi szónokokat, a felköszönthető veteránokat, és nem veszik észre, hogy ott vannak a közelükben, csak éppen gondolni kell rájuk. Milyen sokat jelenthet egy élménybeszámoló olyan szülőnek a megfogalmazásában, akit gyerekén keresztül már jól ismer az egész közösség. Az ilyen embertől könnyebb kérdezni, könnyebb vele a kontaktust megteremteni, mint egy ismeretlennel. A szülőnek nemcsak szülői, hanem társadalmi kötelessége is, hogy ne hagyja magára gyermekét éppen a legnehezebb időszakban, a felnőtté válás nagyon nehéz, sok gonddal, örömmel és fájdalommal járó esztendeiben. És ha a szülő ezt magától nem érzi kötelességének, az sem baj, ha megfelelő, udvarias formában erre az ifjúsági szövetség figyelmezteti őt. És néha nem csupán a szülő nemtörődömségén vagy hanyagságán mújik, ha nem figyel eléggé a „ gyermekére, de sok egyéb tényező is közrejátszhat. A mai generáció általában tanultabb, képzettebb, mint az előző. Ez természetes, ám éppen ebből fakad a szülők egy részének kisebbrendűségi érzése. Vannak, akik arra gondolnak, hogy mivel gyermekük többet tanul, mint amennyit ők tanulhattak, ezért okosabb, s ezért nincs is szüksége a szülői jó tanácsra. Furca paradoxon ez még akkor is, ha a szülő tisztában van azzal, hogy a társadalom adta lehetőségek mellett ő teremtette meg gyermekének a továbbtanulás, a magasabb műveltség megszerzésének a lehetőségét. Bizonyos, hogy az ilyen típusú szülő is szívesen fogadja az ifjúsági szövetség közeledését, örül annak, hogy a fiatalok partnert keresnek benne, saját gyermeke nevelése, emberré formálása érdekében. ANNA SEGHERS (szül. 1900. XI. 19) - német elbeszélő és regényírónö. Heidelbergben tanult filozófiát, történelmet, müvelődéstörténelmet. 1928-ban a Kommunista Párt és a Proletár — Forradalmár (rák Szövetségének egyik szervezője. 1933-ban letartóztatják, Franciaországba menekül. Párizsban antifasiszta folyóiratok és kiadók munkatársa. 1940-ben Franciaországból Mexikóba emigrál. 1947-ben hazatér és számos kultúrpolitikai, valamint közéleti funkciót tölt be. 1959-ben Nemzetközi Lenin Békedíjjal tüntették ki. Magyarul megjelent müvei: A Szent Barbara-i halászok lázadása, A hetedik kereszt, A vonal, Történetek a békéről, Gyerekek, A holtak nem vénülnek, Út az éjszákából, Döntés, A bitófán csillog a fény, Tranzit, A februári út, A bizalom. RAMAN CSANDRASZEKHARA VENKATA (szül. 1888. XI. 7) — indiai fizikus, a Szovjet, valamint a Csehszlovák Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja. A bangolori kísérleti intézet igazgatója. 1930-ban fizikai Nobel-díjjal tüntették ki. 1956- ban megkapta a Nemzetközi Lenin Békedijat. TÓTH LÁSZLÓ Rimavská Sobotában, (Rimaszombatban) született. A MATESZ megalakulását követő évben lépett a társulatba, tehát még alapító tagnak számit. A színház szeretete hozta őt is a „világot jelentő deszkákra", és sem ő, sem a színház nem csalódott. Nagyon sok szép szerepet játszott el a húsz év alatt. Szép énekhangja és férfias külseje predesztinálta öt a férfihös — szerepek eljátszására. Kirobbanó sikere volt a Figaró házasságában, ahol a grófot játszotta. Azóta a MATESZ-nál rajta is maradt a „gróf", mint becenév. De ő volt a Néma levente Agárdy Péterje is, és sokan emlékeznek még rá, hogy milyen színész-bravúrral ugrott be négy nap alatt a Három szegény szabólegény főszerepébe. Újabban sikeres karakterszerepeket játszik. Itt említenénk a Szalmakalap közjegyzőjét, amivel estéről estére megkacagtatta a közönséget. Hatolok __/Jhi imÁhn___
