A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-19 / 3. szám

■nmn Itt van a farsang. Ilyenkor szokás, hogy a Szocialista Ifjúsági Szövetség iskolai alapszervezetei táncdélutánokat, táncestéket rendeznek. írtjaink során többször tapasztal­tuk, hogy a fiatalok sok esetben nem tudják, miként fog­janak hozzá a szervezéshez. Éppen ezért igyekszünk né­hány jó tanácsot adni azoknak, akik a bálokat előkészítik. A bálrendezés valamennyi technikai és egyéb kérdésé­ről ezúttal nem szólhatunk. Inkább csak utalunk arra, hogy milyen fontos szerepe van a bálon mindenféle külső­ségnek. A terem dekorációja, a megfelelően elrendezett, tágas büfé, ruhatár mind, mind fontos feltétele annak, hogy jól sikerüljön a bál. Mindez a külsőség, amely lát­szólag alárendelt szerepet játszik az egészhez képest, alap­vetően meghatározhatja a mulatság színvonalát és han­gulatát. Az egyik gimnázium bálján például azt tapasztaltuk, hogy ízléstelenül felaggatott színes dekoráció, a terem fa­laira kitett alig-alig szellemes diákrajzok s a lámpára tett ízléstelen színes szalagok rendkívül elcsúfították a te­rem képét. A bálon azután ez is kiderült, hogy mindez nem csupán formaság: kurjongató fiatalok ugráltak szinte a mennyezetig, hogy leszakítsák a szalagokat, titkos ke­zek megfelelő megjegyzésekkel egészítették ki a humoros­nak szánt ötlettelen rajzokat. Egy másik bálon viszont a kicsinyre méretezett büfé okozta a zsúfoltságot, s ami ezzel járt, a duhajkodást. Durván lökdösődő fiatalok csatazajától volt hangos a bü­fé, s mindezt egyszerűen el lehetett volna kerülni, ha az iskola tágasabb helyről gondoskodik a fogyasztani aka­rók számára. Éppen ilyen kellemetlen perceket okozhat a bálozóknak s a tanári karnak is a ruhatár előtt összeve­rődő tömeg. Ez a leggyakoribb rendezési hiba, amelynek következménye néha az egész bálon érezhető. Ahol tola­kodással kezdődik és végződik az est, ott nem csoda, ha a tánc is nélkülözi a jó ízlést, s ha a bálról eltávozva, az utcán folytatódik a hangoskodás. A bál külsőségeihez tartozik a tánczenekar tagjainak öltözködése, magatartása is. Nagyon sok rossz példát lát­tunk már arra, hogy a beat-vagy a dzsessz-zenekar visel­kedése miképpen befolyásolja a táncolókat. Ahol a zene­kar tagjai a muzsikát közbeszólásokkal, egyéni megjegy­zésekkel fűszerezik, ízléstelen, rendetlen ruhákat, lehetet­len színű nyakkendőket, rikító zoknit stb. viselnek, ott a táncolók is nagyobb modortalanságot engednek meg ma­guknak. A legjobban azonban az befolyásolja a bál si­kerét, hogyan és mit játszik a zenekar. Ez talán az egyik legfontosabb s egyben legnehezebb kérdés is. Az ügyes rendezőnek előre meg kell határoznia a táncrendet, a zeneszámok pontos sorrendjét. Ne hadakozzunk a mo­dern táncok ellen: egyre több példa győzhet meg vala­mennyiünket arról, hogy minden modern táncot lehet szépen és ízlésesen is táncolni. Mindez csak azon múlik, hogyan adja elő a zenekar. Másrészt a gyors és lassú, a hagyományos és modern táncok aránya is befolyásolja a hangulatot. A megfelelő időben játszott csárdás, kerin­gő és foxtrott fékezi a duhaj kedvet, s lehiggadásra kész­teti a bálozókat. A tánc irányításánál gondoljunk arra is, hogy a tiltás pedagógiája egymagában itt sem célravezető. Egyszerű parancsszóval nehéz megtiltani a helytelen magatartást, az ízléstelen táncot, amelyre rendszerint a rendezés hibái, a zenekar túlzásai adják meg az alapot. Sokkal egysze­rűbb átgondolt táncrenddel már az előkészítéskor mindezt megelőzni, s ezzel elkerülni, hogy a tiltó szóval kellemet­len hangulatot teremtsünk. A bálokon gyakran előfordul, hogy sok fiatal úgyneve­zett „majomszigetet“ képez, egyszerűen azért, mert nem tud táncolni. Az iskolának diákjai tánctanulására is gon­dolnia kell. Ez több szempontból is lényeges. A táncta­nítás ma már egyre inkább összekapcsolódik bizonyos il­lem- és magatartásbeli szabályok ismertetésével. A jól táncoló fiatal könnyebben mozog a társaságban, az iskolai rendezvényeken, s a tánctudás rendszerint megóvja az íz­léstelen táncoktól is. A tánctudóst a bálokon is érdemes népszerűsíteni. A szünetben kedvelt szokás táncbemuta­tókat rendezni. Ilyenkor néhány táncos bemutatja, hogyan lehet a legmodernebb táncokat is esztétikusán, szépen el­járni, s ennek igen nagy a nevelőereje. Néha tanítással is egybe lehet ezt kötni: ügyes táncosok bemutatják, milyen a csúnya s milyen a szép tánc, előadnak néhány egyszerűbb tánclépést, s gyakoroltatják őket a résztvevők­kel. Az is jó ötlet, ha a bemutatót tartó táncosok előző­leg megfigyelik a bál forgatagát, s néhány jellemző hi­bára felfigyelve, ezeket szatirikusán megbírálják. Csak ar­ra kell vigyázni, hogy mindez ne legyen bántó, s ne vegye senkinek sem a kedvét a további szórakozástól. A bál szünetét sok mindenre lehet ügyesen, okosan fel­használni. Ilyenkor kerül sor a tréfás szórakoztató játé­kokra, versenyekre, s ekkor rendezhetjük meg a táncver­senyt is. A táncverseny szintén támogatja az esztétikai nevelést: fejleszti a diákok ízlését, kritikai érzését, s arra készteti őket, hogy valamennyien olyan szépen táncolja­nak, mint a győztesek, A bál szünetében egyébként más­fajta szórakozásról is gondoskodhatunk: komoly zenét le­het adni például hanglemezről — esetleg zenés fejtörő kíséretében. Levelezni ismerkedni szeretnének Szilágyi Erzsébet, Camovce é, d. 185, p. p. Filakovo, okr. Luőenec. 17—20 éves fiúkkal és lányokkal leveleznék magyar nyelven. Kedvelem a beat-ze­­nét. Török József, POU Ceóejovce 7., okr. KoSice. 16 éves vagyok. Bélyeget és táncdalénekesek képeit gyűjtöm. Ha­sonló korú lányokkal és fiúkkal szeret­nék levelezni. Kocsis«Árpád, Lukács László, Dandó Géza VÜ 7499 PS 16, Králúv Dvúr. Mindhárman katonák vagyunk. Érde­kel bennünket minden, ami szép és ro­mantikus. Levelezni szeretnénk 18—20 éves lányokkal. Macsiea Erika, Reca 220, okr. Galan­­ta. Képeslapokat és bélyegeket gyűj­tök. Eszperantóul, németül, oroszul és szlovákul szeretnék levelezni. Krajcár Edith, Svodín é. 258, okr. Nő­vé Zámky. 15—17 éves lányokkal vagy fiúkkal leveleznék magyar nyelven. Szeretem a tánczenét és a sportot. Kedvenc énekeseim Zalatnay Sarolta, Szécsl Pál és Koós János. Tóth József, Stará BaSta 6. 125, p. No­­vá BaSta, okr. Rim. Sobota. 19 éves vagyok, kedvelem a sportot és a tánc­­zenét. Hasonló korú lányokkal szeret­nék levelezni. Tóth Sándor, Stará BaSta 6. 82, p. Nová BaSta, okr. Rim. Sobota. 17 éves fiatalok leveleit várom. Kedvenc éne­kesem Zalatnay Sarolta és Szécsi Pál. Gál Rozália, Bajtava 30, okr. Nővé Zámky. 17 éves, zöldszemű szőke lány vagyok. Hasonló korú fiatalokkal sze­retnék levelezni. Táncdalénekesek ké­peit gyűjtöm. Bizalmas beszélgetés „Nyugodj meg, kedvesem, itt va­gyok!" — bizonyára ezt mondta Ga­ry Smart Ramunak, a windsori (Anglia) „Szafari Park" cápájának, a hűséges — ámbár másokra sok­kal veszélyesebb! — állat gyengé­den szájába véve ápolója fejét. . . A különös Jelenet előzménye az, hogy amikor Gary három hete be­vonult katonai szolgálatra, Ramu bánatában éhségsztrájkba lépett és nyolc nap alatt fél tonnát lefogyott. A fiatal állatápoló ezért állatbarát parancsnokától külön szabadságot kapott a hétvégére. Van ahol ez is divat Amíg Európában azt tapasztaljuk, hogy a hölgyek szívesen viselnek mini szoknyát, hogy a láb jobban érvényesüljön, addig egyes afrikai államokban az a divat, hogy a láb­ra aranyból, ezüstből vagy bronz­ból készült karikákat húznak és gyöngyökkel díszítik. tUini magazin Egyetlen a világon Moszkvában működik a világ egyetlen cigányszínháza. Műsorukon olyan színművek szerepelnek, me­lyek a cigányok életéből merítik té­májukat. Legsikeresebb bemutató­jukként az „Arany ágy“ című musi­calt tartják számon. A legnagyobb sátor Párizs mellett építették fel a vi­lág legnagyobb sátrát. Egy hektár területet fed be. A hatalmas sát­rat sok mindenre lehet használni, így például a sportolók téli edzé­sére is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom