A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-06-08 / 23. szám

Holnap elmegyek a balettiskolába. Nem kell, hogy elkísérjetek, Ancsa jön velem, ö mindenkit ismer, és többet ér, ha ő beszél az érdekemben, mintha ti próbálkoznátok.

Hanna azt hitte ismerkedni megy. Csak bent az Operaházban tudta meg: felvételi vizsgára jött. Két olasz foglalkozott a gyerekekkel: Mazzantini balettmesternő és Guerra úr, a főbalettmester. A két talián nagyon hibásan beszélt magyarul, s mindketten abban a tévhitben éltek, hogy ha tagoltan és kiáltva ejtik ki a szavakat (valami rettenetes kotyvalékot, melynek alján olasz, francia, német szakkifejezések kavarogtak, mint rossz vinkóban a seprő), ha harsányan kiáltoznak, akkor a gyerekek és szülők meg is értik, mit óhajt Mazzantini őnagysága és Guerra nagyságos úr.

Szerencsére Ancsa kisasszony tökéletesen beszélte azt az olaszfrancia—magyar nyelvet, mely a balettiskolában meghonosodott. Meg se kíséreljük felidézni az eredeti szövegezést. A könnyebbség kedvéért a szóváltást lefordítjuk színmagyarra.

Először Guerra mester kérdez: — Hány éves vagy?

— Tíz.

— Betöltötted már a tizedik évedet?

— Igen, még februárban.

— Akkor nem vehetünk fel, elkéstél. A szabályzat előírja, hogy a balettiskolába csak az léphet be, aki a tizedik életévébe lépett, de még nincs tízéves.

— Én nagyon szeretném, ha engem felvennének mégis.

— Annyira szeretsz táncolni?

— Annyira szeretnék tanulni. Mazzantini őnagysága vette át a szót:

— Tanultál valamiféle zenét?

— Nem tanultam, asszonyom.

— Semmit?

— Semmit.

— Táncolni próbáltál már? Hosszas gondolkodás után:

— Nem, nem táncoltam sohasem.

Mi van ebben a gyerekben, hogy Guerra úr és Mazzantini őnagysága felfigyel rá, pedig ő öltözött a legszegényesebben az összes jelentkező közül. És ő ígér a legkevesebbet is. Amazok zongorázni tanultak vagy hegedülni, ha balettet nem is, de legalább a köznapi táncokat ismerik: keringőt, polkát, csárdást. Ez a gyerek semmit sem tud. Igaz, nagyon szép alkatú. Válla, nyaka már a nőt, a vonzó nőt ígéri. Lába, bokája izmos és mégis karcsú. A gyerekben van valami feszültség. Mintha ez a kis ember valami nagy ugrásra készülődne, és most összeszedné minden erejét. Csak a nagy ugrásra gondol. Ez él idegeiben, szívében, izmaiban és nagyon vonzó tekintetében.

Guerra jelt ad a korrepetitornak, játsszék valami csendes, nyugodt lejtésű keringőt. Hanna rögtönöz. Szinte akarata ellenére. Izmai és idegrendszere ellenére. A lámpaláz torkon ragadja. Lélegzeni is alig tud. Béklyó mindkét lábán. A lámpaláz bilincsei. De tudja, ez a próba az életet jelenti. A lámpalázat le kell győzni.

*

Negyven jelentkező volt, és hat gyereket vettek fel mindössze. A*zonnal felolvasták a névsort is. Az ő neve legutoljára maradt: Hügel Hajnalka.

Mivel számtalan rubrikát kellett

kitölteniök, Hanna most ismerte meg először a „családfát“. Mármint anyai részről. A nagymamát Hanrich Jánosnénak hívták. Mamát Hanrich Emmának. Nagymama lányneve egyenesen káprázatos. Thomkaházi thomkafalvi Thomka Aranka.

*

Négy elemit végzett mindössze.

A balettiskolában tanul ugyan valamit, de hát ez csak afféle tessék-lássék oktatás. Ha ennek az intézetnek a homlokára jelmondatot írnának, így szólna biztosan: mi kizárólag a testeddel foglalkozunk. Agyaddal, lelkeddel csinálj, amit akarsz!

De az is biztos, hogy a gyerekek testével alaposan foglalkoznak. A tanítás kezdete reggeli kilenc óra. Q bent van már nyolckor. Egyrészt szorgalmi feladatokat végez, másrészt a tanárnő javaslatára néhány gyerekkel ő foglalkozik. Ma úgy mondanók: asszisztens. Akkoriban erre nem kerestek és nem is találtak műszót. A gyerekek irigyelték, s ez a legnagyobb rang az iskolában. Hanna nagyon jól tudta ezt, és keményen megdolgozott érte. Hiába dicsérték, ö jobban ismerte saját testét, mint a mesterei. Tizenegyedik évét taposta, de már egy ritka erénnyel rendelkezik: ismeri hibáit. Azért gyakorol egyes-egyedül. Keményebben és kíméletlenebbül hajtva önmagát, mint a legszigorúbb tanár.

*

Guerra hívatja a mamát.

Persze a nagymama jön, mert a mama fél Guerra úrtól is. A párbeszéd zavartalan, mert nagymama jól beszél németül.

— A kislány tehetséges — kezdi Guerra úr.

— Nagyon köszönöm.

— Semmi köszönet. Szeretnék megállapodást kötni magukkal.

Nagymama őszintén csodálkozik.

— Velünk?

— Igen, önökkel. A gyerek kiképzését magamra vállalom. Nálam mindent megtanul, ami egyáltalán megtanulható, viszont szerződésileg kötelezi magát, hogy' mint balerina, első hatévi jövedelmének tizenöt százalékát nekem fizeti, mint elmaradt tandíjat.

Nagymama ámuldozik. Mintha Guerra úr azt kérné, hogy juttassanak neki abból a birtokból, ami a holdon van. Vagy osszák meg vele őfelsége I. Ferenc József koronaékszereit. Nagymama ámuldozik, mert mindez fantasztikus,

érthetetlen és zavaros. Be akarják csapni? Vagy ő akarja becsapni ezt a taliánt, úgy beszélve a gyerekről, mint egy aranybányáról, amit meg se nyitottak még, de már biztos, hogy kincseket rejteget belsejében.

Nagymama mi mást tehet: zavartan bólogat és sápadtan mosolyog:

— Természetesen minden úgy lesz, ahogy a tanár úr jónak tartja.

És úgy látszik, a gyerek valóban nem mindennapi tünemény.

Az elsőévesek vizsgája után, mindjárt a harmadik osztályba veszik fel. Ez persze lehet holmi káprázat csupán. A tanárokat nem a kislány tudománya, hanem szorgalma és határozottsága babonázza meg. De az már nem káprázat semmi esetre sem, hogy Hanna pénzt keres.

Fellép az Operaházban. Ez olyan nagy szenzáció, hogy Spitzerék páholyt bérelnek. És eljön Jarnó úr is. Igaz, folyton a zsebóráját rángatja elő — mint ő mondja: sürgős jelenése van — de azért mégiscsak ott rostokol egy darabig és nézi Hügel Hajnalka harmadéves balett-tündért, amint végigsétál az Aida színpadán, csak kecses mozdulataival ismertetve fel magát, mert arcocskáját szurokfeketére mázolták, lévén hogy Hanna-Hajnalka ezúttal mint etióp gyermek szerepel, akit együtt ejtettek foglyul a vad etióp királlyal, Amonasróval. De akad aztán vonzóbb feladat is: apród a Hunyadiak udvarában, ördögfióka azon a Walpurgis éjszakán, mely a múlt és jelen legszebb boszorkányait vonultatja fel az ámuló Faust előtt.

Spitzerék a páholyban.

Jarnó úr még előkelőbb helyen: a színfalak mögött, ahová csak a bennfenteseket, a legbizalmasabb barátokat és azokat a cilinderes

Gál

György

Sándor

Egy diadalmas élet regénye

urakat engedik be, akiket gyengéd szálak fűznek a balett istennőihez.

Nagymama, anélkül, hogy kétségbe vonná a művészi pálya szépségeit, vagy kicsinyíteni óhajtaná a babért, ami a gyermek halántékát övezi, a nagymama mégis anyagi oldalát vizsgálgatja a sikernek.

Hanna első keresete: harminc krajcár.

Később a gázsi emelkedik: egy korona.

Aztán csodálatos szereplés a Lohengrinben; Elza erőszakos halállal elhunyt öcskösét jeleníti meg. Példátlan művészi karrier. Ezért már öt, azaz öt aranykoronát kap.

Ahogy múlnak a tanulóévek, Hanna bekerül a quadrilleba, vagyis az egyik nyolcas csoportba, amely már a balettegyütteshez tartozik. Az első quadrille komoly rang. Már-már szólószereplés. A második a jövő reményeit rejti magában. A harmadik quadrille a szerény kezdőké. A negyedik pedig a csibéké, akiken még rajta van a tojáshéj. Hát Hannát ebbe osztják be.

A Babatündérben táncol.

Most tanulja meg, hogy a színház, bár csupa színlelés és csupa játék, mégis kegyetlen, akár az élet. Ami rosszat jelent az egyiknek, az a másiknak örömet hoz. Ha valaki megbukik, az másvalakinek majdnem sikert jelent. Viszont egy komoly siker megbuktathat olyasvalakit, aki meg se jelent a színpadon.

Az első quadrille-ban valaki kificamítja a bokáját. Elég komoly sérülés. Az orvosok hümmögnek, és nagyon vésztjóslón tapogatják a hölgy sérült bokáját. Guerra a negyedik quadrille-ból emeli ki Hannát, és a sérült lány helyére állítja.

Hanna jól megállja a helyét.