A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-06-08 / 23. szám
Dr. Salvadoré Allende ...és így laknak a szegények Azok után, hogy a chilei reakciónak nem sikerült elhódítania a legutóbbi választásokon a hatalmat Allende elnöktől és a Népi Egység kormányától, április végén nyílt konfliktust robbantott ki, letérve ezzel a sokat hangoztatott alkotmányosság útjáról. Santiago és Valparaiso belvárosait jobboldali tömegek, főként fiatalok vették birtokukba, mire a CUT, a nagy chilei szakszervezet mozgósította az elővárosok munkásnépét. Elkerülhetetlen volt az összetűzés a jobboldali és baloldali tüntető csoportok között. Az április végi eseményeket közvetlen követően a belügyminiszter még nem rendelt el ostromállapotot, május 5-én már ezt is meg kellett tennie. A chilei főváros politikai megfigyelői úgy vélik, hogy most már megszakadt minden párbeszéd a fő politikai erők, a Népi Egység és a kereszténydemokrácia között. A belső reakció nincs egyedül, külső segítségre számít stratégiai céljainak elérésében. A nemzetközi reakció nyomása nehezedik Chilére. Valóságos gazdasági blokád okoz gondokat a santiagói kormánynak és a chilei népgazdaságnak. Igen, Chilében súlyos a gazdasági helyzet, mindenekelőtt a tőkések és kiszolgálóik szabotázsa, tudatos aknamunkája következtében. Ami az inflációt illeti, a Santiagói Statisztikai Intézet szerint márciusban 6,2 százalékkal növekedtek a létfentartási költségek, 1873 első negyedévében öszszesen 22 százalékkal drágult meg az élet. Egy chilei munkás mesélte: „Nincs marhahús. Ebből jelenleg hiány van az egész világon. Argentina és Uruguay a legnagyobb marhahús-exportőrök az egész világon. S Uruguayban négy hónapig nem lehetett kapni, Argentínában pedig ún. hústalan napokat vezettek be. Az emberek kezdtek halat fogyasztani. Egy kilogramm 40—50 escudóba került. A Szovjetunió küldött két halászhajót, amelyek mindjárt fel is dolgozzák, fagyasztják a kifogott halat. A chilei polgári lapokban rögtön azt írták, hogy a chilei nép nem fog fagyasztott halat enni. Ez a fajta hal 3—4 escudóba került a piacon, s az emberek vásárolták. Amikor ez a kampány nem segített, az újságok azzal rukkoltak elő, hogy a chilei nép nem fog fej nélküli halat enni. A szovjet hajókon feldolgozott halnak ugyanis fagyasztás előtt levágták a fejét. A fogyasztó így tulajdonképpen tiszta súlyban vásárolt. A többi halnak, amit 60 escudóért lehetett kapni, otthon ugyancsak el kellett távolitani a fejét. Aztán meg felbiztatták a kereskedőket, hogy ne tegyék ki a szovjet hajókon feldolgozott halat s csak a drágább fajtát árusítsák. És ez csak egy példa.“ A chilei helyzet egyik sajátossága: a tömegkommunikációs eszközök többsége — mintegy 80 százaléka — nem a Népi Egység, hanem a jobboldali ellenzék kezében van. Vonatkozik ez a televízióállomásokra éppúgy, mint a rádióadókra vagy az újságokra. S ezt a jobboldal alaposan ki is használja. Igaz, az üzletek előtt sorok állnak. Különösen az olcsóbb árucikkek tűntek el a piacról. Alig kapni cigarettát. Legfeljebb a feketepiacon — jól megdrágítva. Kevés az olaj, hiány van mosószerekből és nincs tubus, amibe a fogkrémet lehetne csomagolni. Ezért fogmosóport árusítanak. A chilei politikai élet bonyolultságához az vezetett, hogy az országnak szocialista elnöke és kormánya van (ebben kommunisták is helyet ezekben a napokban foglalnak), amit az elnöki rendszer tesz lehetővé. A Népi Egység azonban kisebbségben van a képviselőházban és a szenátusban. Noha a kormány és a parlament szociális haladásra törekszik, a jobboldali ellenzéki többség mindkét kamarában ellenáll. Ezenfelül még itt vannak a konzervatív független bíróságok s a hagyományos régi törvények, amelyeket még a polgári köztársaság idején hoztak. Így fordulhatnak aztán elő olyan — s nem is egyedüli — esetek, mint a következő: San Jósé de la Mariquinában a parasztok meg akarták akadályozni az egyik nagybirtokost, hogy a folyóba öntse a tejet. Az erőszakosan fellépő parasztok közül tizennyolcán a valparaisói börtönbe kerültek. A bíróság döntése szerint nem volt joguk megakadályozni, hogy a termelő a folyóba öntse a tejet. A reakció azután mindazokat a nehézségeket, amelyeket jobbára maga idéz elő, demagóg módon felhasználja a saját javára. Nemrég több ezer kidobott új csecsemő-tejesüveget találtak a folyóban. Pedig hiányoztak a piacon. Állandóan újabb és újabb eltitkolt árukészleteket lepleznek le. Ezeket elkobozzák és hivatalos áron kiárusítják. A legnagyobb harc a földbirtokok kisajátításáért folyik. A parlagon hevertetett, meg nem művelt földre az állam teszi rá a kezét, hogy nincstelen, földnélküli parasztoknak juttassa. Pedro Hidalgo földművelésügyi miniszter a minap kijelentette, hogy további 2500 latifundium kisajátítását kezdik meg. A moszkvai Pravda tekintélyes külpolitikai szemleírója, Jurij Zsukov, nemrégiben Allende chilei köztársasági elnök nyilatkozata alapján elemezte a történelmének legizgalmasabb szakaszát élő latin-amerikai ország helyzetét. A santiagói Moneda-palota lakója kijelentette, hogy sziládan hisz a kommunisták és a szocialisták egyesülésének erejében, hisz a Népi Egység öszszeforrottságában, hisz abban, hogy a chilei dolgozók továbblépnek a történelmi átalakulás útján. Ugyancsak nemrég tették közzé a Chilei Kommunista Párt november végén Santiagóban sorra kerülő XV. kongresszusának téziseit. A tézisek a következőkben foglalják össze a chilei kommunisták fő feladatait: megakadályozni a polgárháborút, a tömegekkel együtt oldani meg a problémákat, erősíteni az összefogást a szocia-Santiago de Chile — így laknak a gazdagok a Providencia negyedben ... lista országokkal, szilárdítani a munkásegységet, kivívni az egységes gazdaságirányítást, sikerre vinni a termelés növeléséért vívott csatát, minden területen fokozni a dolgozók részvételét a vezetésben. A tézisek kimondják: „Minden chilei hazafinak, aki a mélyre ható változások híve, azon kell munkálkodnia, hogy biztosítsa a forradalmi fejlődés folyamatosságát. A népnek készen kell állnia arra, hogy visszaverje a reakciónak minden felforgató kísérletét.“ —ta—
