A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-05-25 / 21. szám

Amikor megérkeztek a műanyag zsákokba csomagolt nagy fehér téglák, a különös valamiket érdeklődéssel szemlélgették a gyerekek. — Hát ez mire lesz? — kérdezte a mindenben kotnyeles Mirko. Egy ideig találgatták, de mert maguktól nem jöttek rá, végülis megkérdezték: — Igazgató elvtársnő, mik ezek? — Téglák. — Aztán mire valók ezek a téglák? — Játszani és építeni fogtok vele — válaszol­ta az igazgatónő. Egyszerre kitört a gyerekekből a csodálkozás, a lelkesedés. — Nekünk hozták... Nekik hozták valóban. A Radlinsky utcai óvo­dába. Ebben az óvodában próbálták ki a „Kis építők“ gyakorlatát, amelynek társszerzője Te­rézia Karasková, az óvoda igazgatónője. — Majd ezekkel a téglákkal tanuljátok meg a gyakorlatot — magyarázta az óvodásoknak TÉGIATÁNC Olga Stráftaiová óvónő. Elmondta a gyerekek­nek, hogy a testnevelési ünnepségeken ők is fel­lépnek majd a nagyobbakkal együtt. — Nézők is lesznek ott — mondta az óvónéni. — A mama is ott lesz? — kérdezte az egyik félénkebb kislány. — Ott lesz bizony, sőt még a papa is: Aki akar, eljöhet a testnevelési ünnepségekre. Majd megnéznek benneteket, hogyan tornáztok. A gyerekek szinte már sürgették, hogy kezd­jék el a gyakorlatozást. — Mit kell csinálni a téglákkal? — kérdezget­ték a kis türelmetlenkedők. — Majd mindjárt meglátjátok. Megkezdődött a neheze. Az igazgatónő az óvó­nő segítségével türelmesen magyarázgatta, ho­gyan kell tartanig hogyan kell emelni a téglát, hogyan kell a gyakorlat közben leülni a fehér hasábokra, mint kell hordani a téglákat a fejü­kön, miképp kell felépíteni a házat, és a gya­korlat többi részét. Eleinte egy kissé ügyetlenül, aztán egyre jobban csinálták a gyerekek. Érde­kelte őket a játék, érdekelte őket az építés. Kez­detben zene nélkül ment a gyakorlás, később aztán magnószalagra felvett zongorakíséretre, majd végül zenekari kísérletre tornáztak a kis építők. Tánczenére, a zene ritmusára emelték, cipelték, rakták egymásra a téglákat. Minden gyerek játszani akart, több csoportban kellett tornáztatni őket. — Én is, én is!... — kiáltozták azok, akik kimaradtak a csoportból. Szorgalmasan folytak a gyakorlatok, aztán el­érkezett á főpróba napja. A nagy nap. — No, gyerekek, holnap bemutatjuk a gyakor­latot a jóváhagyó bizottságnak — jelentette be az igazgatónő. A gyerekek szótlanul hallgatták. Az igazgatónő buzdításképpen még hozzátette: — Aztán jól csináljátok ám! Elnémult a gyereksereg. Valahogy mintha meg­érezték volna, hogy most következik a komo­lyabb rész. Á Sokol utcai tornateremben már várták a kis építők fellépését. A karzaton a bíráló bizottság, no meg persze a szülők. Inkább a felnőttek vol­tak idegesek, a gyerekek fontoskodtak, igyekez­tek felhívni magukra a figyelmet. — Mami, itt vagyok, látsz engem? — kiabált fel a karzatra a tornateremből az élénk Jurek Palkó. Még a gyakorlatot is félbeszakította, mi­kor meglátta az anyukáját. Persze a többi is merszet kapott, fel-felszóltak a karzatra. Befejeződött a gyakorlat. A megkönnyebbülés sóhajával mondta a végén az igazgatónő: — Jól van gyerekek, jó tornáztatok, baj már nem lehet. Nem is lett. A gyakorlatot elfogadták, a „Kis építők“ szerzemény bekerült a testnevelési ün­nepségek műsorába. Nyitószámnak. Hát persze, hogy igyekeztek a gyerekek, a gyakorlat bemutatása előtt kólát és szendvicset ígért nekik az igazgatónő, ha jól megy minden. Meg is kapták, el is fogyasztották a jól kiérde­melt frissítőt. A sikeres „bemutatók“ közül néhányan még most is szerepelnek a jelenlegi csoportban. Daub­­ner Zuzka, Kovaéié Katka. Amikor cserélődtek a gyerekek, már könnyebb dolguk volt az okta­tónőknek, mert Katka és Zuzka is magyarázgat­­ja a többieknek, mit hogyan kell csinálni. —os— CSEHSZLOVÁKIA labdarúgó válogatottja Koppenhágában, Dánia ellen játszotta első világ­­bajnoki selejtező mérkőzését. A premier csak ötvenszázalékosán sikerült: Koppenhágában csak keserves döntetlent tudtak kiharcolni legjobb­jaink. Václav Jezek csapata csalódást keltett. Különösen az első félidőben játszottak rosszul fiai, és a sportszerűségben sem jeleskedtek. — Sajnos az elképzelésem csak ötven százalék­ban valósult meg. Nem játszott jól a csapat. Já­tékosaink sokat tartogatták a labdát, fölöslegesen pepecseltek, csatáraink keveset és rosszul lőttek a dánok kapujára — mondotta a csehszlovák csapat edzője Koppenhágából való hazaérkezé­se után. — Több játékosunk megsérült, a ke­mény küzdelmet sokáig emlegetni fogják. Érté­kes pontot hagytunk a dán fővárosban, ez azon­ban nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk tervünkről. A labdarúgás játék, és sok minden történhet még a jövő évi labdarúgó világbajnok­ság tizenhatos döntőjének a nyitányáig... Igen, történhet! Ez igaz. És az is igaz, hogy a labdarúgás játék. A müncheni világbajnokság döntőjéhez vezető út azonban nagyon göröngyös­sé vált; labdarúgóink még kellemes, de kellemet­len meglepetésekkel is szolgálhatnak. Ahhoz, hogy a döntőbe kerüljön a csapat, elengedhetet­lenül szükséges az, hogy otthon mind a skótok, mind pedig a dánok elleni mérkőzést megnyer­jék és skót földön a legrosszabb esetben egy pontot veszítsenek. És ez, ha reálisan mérlege­lünk, nagyon nehéz feladat. Ha a tízhónapi fel­készülés során Jezek edző nem tudott olyan csa­patot kiállítani, mely a dánok ellen sikeresen szerepelt volna, akkor kevés remény van arra, hogy szeptemberig olyan ütőképes tizenegyet állít ki, mely legyőzi a kitűnő skótokat. A skótok ellen sikerül..? A korszerű labdarúgás legfőbb követelménye a gyorsaság. Gyorsan, rengeteg helyváltoztatással játszanak ma a világ legjobb csapatai, nemzeti válogatottjai. Az álló játéknak nincsen jövője. Az álló, a labdára váró játékoshoz nagyon ritkán kerül a labda; csak az a játékos kerül jó lövő helyzetbe, aki gyors, fel tudja ismerni a helyze­tet, a játéknak megfelelően változtatja a helyét — és ami a legfontosabb: minden helyzetből, mindkét lábbal biztosan lő. Ezt bizonyítja Ada­­mec játéka, aki fordulás után színt és elképze­lést vitt a csapat játékába. Az első negyvenöt percben statikusan játszottak a válogatott tagjai. Legtöbbnyire arra vártak, hogy az ellenfélhez kerüljön a labda, s azután — sokszor szabályta­lanul — kísérelték meg a megszerzését. Eredmé­nyesen játszani így nem lehet! A dánok elleni félsiker után joggal vetődik fel a kérdés: hogyan tovább...? A csehszlovák labdarúgásnak vannak-e ma olyan játékosai, akik sikeresen tudnák megoldani a nehéz feladatot: a bejutást a tizenhatos döntőbe? Tapasztalatból tudjuk: vannak kitűnő csehszlovák játékosok. A hiba ott van, hogy a válogatott keret tag­jainak lelki felkészültsége elégtelen, a legkisebb meglepetés is könnyen kibillenti a csapatot egyensúlyából. Olyan, mint egy kitűnő zenészek­ből álló karmester nélküli zenekar. És úgy tű­nik, Václav Jeáek karmesteri pályájából hiányzik az a varázserő, mellyel egységessé tudná szervez­ni az együttest. Szeptemberig, a skótok elleni mérkőzésig még bőven van idő. De, hogy ez elegendő lesz-e Je­­zeknek arra, hogy olyan együttest kovácsol majd össze, mely sikeresen veszi a további akadályo­kat, az vitatható. No, de majd meglátjuk ... FEDERMAYER ISTVÁN R Hét % r"

Next

/
Oldalképek
Tartalom