A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-05-18 / 20. szám

felderítésen történt

SZOVJET FILM

• FORGATÓKÖNYV: SZERGEJ SZMIRNOV

VASZKA KOLOSZOV csendben, szótlanul kullogott a felderítők mögött. A tapadós, mély sár helyenkint a bokájáig ért. Már az első kilométerek után nagyon elfáradt, de nem adta fel. Végre a lövészárkokhoz értek. Mély csönd vette őket körül. Csak a járőr lépteinek egyenletes dobogása törte meg a szokatlan, nagy harc előtti csöndet. Megvárták, míg a fasiszta járőr továbbhaladt, majd villámsebesen, kúszva hatoltak be a megszállt területre. Végre az erdő széléhez érkeztek. Nagyon óvatosan, minden neszre ügyelve folytatták útjukat.

— A falu még három kilométerre van — szólt társaihoz Jegorov őrmester. — Feltűnés nélkül kell bejutnunk a faluba. A fegyverekre és a lőszerre meg a gyógyszerekre nagyon vigyázzatok.

A távolban géppuska kelepelt, majd aknák robbantak.

— Nyugalom, a nácik nem ránk lőnek. Biztosan éhesek, valószínűleg egy kóbor kutyára vadásznak — jegyezte meg az egyik felderítő gúnyosan.

Végre a faluhoz érkeztek. Jegorov odaszólt a mellette menetelő Vaszilhoz:

— Bemégy a faluba. A jobb kézre eső nyolcadik háznál alaposan nézz körül, nincsenek-e ott fasiszták. Mi itt megvárunk.

Vaszka az árokban kuksolt, várta a fejleményeket. Néhány percen belül Vaszil visszaérkezett. Rövid tanácskozás után elhatározták, hogy valamennyien bemennek a faluba. Már ott jártak a ház közvetlen közelében, amikor két náci őrszem észrevette őket. Eszeveszett lövöldözésbe kezdtek. A felderítők pillanatok alatt eltűntek a sötétségben. Az egyik felderítő azonban menekülés közben elvesztette az egyik zsákot. Vaszka felkapta és a felderítők után rohant vele.

— Hogyan kerültél ide? Gyerek, te a vesztedbe rohansz! — mondották csodálkozva a katonák, de amikor meglátták, hogy az értékes gyógyszerekkel teli zsákot cipelte magával, abbahagyták a szemrehányást.

A nácik riadót fújtak.

— Partizánok vannak a faluban! Körül kell venni, és át kell fésülni! Egyetlenegy partizán sem kerülhet ki élve! — adta ki a parancsot az egyik fasiszta tiszt.

Néhány perc múlva megkezdődött a hajtóvadászat. A nácik házról házra jártak, mindent felforgattak. Partizánokat kerestek.

A felderítők visszahúzódtak az erdő peremére, onnan figyelték a fejleményeket. Még pirkadat előtt ismét minden elcsendesedett. Éppen a faluba készültek, amikor Vaszka kúszva közeledett.

— A fegyvert, lőszert és a gyógyszert is átadtam! — jelentette. — Megvártam, míg a nácik elhagyják a jobb kézre eső nyolcadik házat, ott átadtam. Már nagyon várták .. .

A felderítők a kis Vaszka hősiességének köszönhették, hogy a fontos akció sikerrel járt. Mindenki dicsérte az ügyes kisfiút. A parancsnok véleménye azonban más volt:

— Vaszka Koloszov a parancs értelmében nem várt a parancsnokságon a válaszlevélre, elhagyta az épületet, engedély nélkül csatlakozott a felderítőkhöz, ezért háromnapos elzárásra ítélem.

A gyerek mosolyogva vette tudomásul a büntetést, és pokrócával a büntetés megkezdésére jelentkezett.

— Csodálom, hogy elítélnek — mondotta. — Nem azért jöttem, hogy üljek. Harcolni akarok, az eskümet teljesítem!

A HÉT KÉPES MINI-FILM REGÉNYE

II. RÉSZ

RENDEZŐ: LEV MIRSZKIJ

Már a háború utolsó heteiben történt. Vaszkát már nem vették gyereknek, mert többször is bebizonyította, hogy engedelmes, bátor katona.

Panov főhadnagy parancsot kapott, hogy felderítőivel az ellenséges állásokban és a hadtápterületen állapítsa meg a fegyver- és lőszerraktárak pontos helyét.

Vaszka ebben a nagyon veszélyes vállalkozásban is részt vett. Napokig az ellenséges állásokban, hadtápterületen bolyongott. A kis parasztgyereket senki sem vette komolyan, arra járt, amerre akart.

Többnapos figyelés után megállapította, hol van a Wehrmacht fő fegyverraktára.

— Nemcsak közönséges lőszert, de foszforral töltött páncélöklöket is hordtak a raktárba

— jelentette este a felderítők parancsnokának.

Azonnal munkához láttak. A titkos rövidhullámú rádióleadón jelentették, hogy nagy ellenséges fegyverraktárra bukkantak. Rejtjelezve, pontosan jelentették a helyét.

— A közelben több olyan épület van — jött a válasz —, amelyeknek bombázása különböző okok miatt felbecsülhetetlen károkkal járna. A lehetőség szerint a raktár épületét fehér lepedővel kell megjelölni, hogy a repülők pontosan célba találjanak.

Az első pillanatokban nem értették meg a parancsot.

— Pontosan megadtuk a raktár helyét, fekvését. Mire kell azt még külön megjelölnünk?

— kérdezték egyesek.

— A parancson nem lehet spekulálni, teljesíteni kell! Majd megtudjuk, miért volt erre szükség — mondta Panov főhadnagy.

A nehéz feladatot Vaszka vállalta.

— Engem a nácik már megszoktak. Mindennap látnak, nem lesz feltűnő, ha kora reggel megint a raktár körül ólálkodom. Majd kenyeret kérek tőlük, azzal elterelem gyanújukat.

Vaszka már pirkadatkor a raktár közelében ólálkodott. A dereka köré csavartak egy fehér lepedőt és befödték a kabátjával.

Szerencséjére azzal az öreg katonával találkozott, akitől egyszer már kapott kenyeret. A katona megállt mellette, behívta egy kapualjba, s tarisznyájából egy jókora kenyérvéget adott neki.

Vaszka a fegyverraktárral szemben leült és kenyerét majszolta, közben figyelt.

Váratlanul villámgyors Ráták jelentek meg az égen. Mélyrepülést hajtottak végre, de csak géppuskával lőttek, bombát nem dobtak. Vaszka tudta, hogy a gépek a megbeszélt jelzést keresik. Gyorsan határozott. A nagy zűrzavarban sikerült a raktár tetejére feljutnia. Gyorsan leoldotta magáról a lepedőt és a tetőn kikötözte.

Az egyik vadászgép egészen mélyen repült, majd hirtelen felemelkedve eltűnt. Vaszka tudta, hogy gyorsan menekülnie kell, mert a gép néhány perc múlva támadásra indul, légiaknát dob pilótája a raktárra. A háztetőről sikerült lejutnia, de amikor földet ért, hatalmas robbanás rázta meg a levegőt. Vaszka megsebesült. Nehezen vánszorgott társaihoz, akik a kis hőst azonnal a tábori kórházba szállították.

Vaszka néhány nap alatt felgyógyult és ismét harcra jelentkezett az első vonalba, mert a végső győzelemnél is ott akart lenni...- Vége -