A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-18 / 20. szám
értékelés szükségessége legalábbis két társadalmi szükségletből fakad. A fiatalabb nemzedéknek szüksége van arra, hogy az idősebbek tapasztalatait átvegye. ellesse, megtanulja (s persze közben újabb tapasztalatokat szerezzen). Ez a tapasztalatátvétel úgy is történik, hogy az idősebbe^, a nevelők, a társadalmi szervezet vagy általában a társadalmi környezet tagjai elmondják, hogy mi a véleményük az illető viselkedéséről, tetteiről. Azaz értékelik magatartását. Ebben az értékelésben a társadalmi tapasztalatszerzés, a tanulás egy formáját kell látnunk. Van azonban az értékelésnek egy másik szerepe, más szempontból való értékelése is. Az erkölcsi normák, illetve azok betartásának mikéntje az egyén számára nehezen lenne konstatálható, ha a társadalmi környezet nem nyilatkoznék, hogy mi is a véleménye az illető magatartásáról. Az erkölcsi magatartás értéke, minősége ebben a társadalmi értékelésben realizálódik. A gyakorlatban az értékelésnek legkülönbözőbb formáit alkalmazzák. Az iskolai értékelés közismert formája a magatartás, a „magaviselet“ osztályozása. Szülők mindennapos nevelési gyakorlatuk során természetesen nem „osztályozzák“ gyermekeik viselkedését, de elismerő vagy rosszalló kifejezéseikkel, ösztönzéssel vagy roszszallással kifejezik véleményüket, értékelésüket. Ahhoz, hogy pozitív szerepet töltsön be, szükséges, hogy tényeken, az illető magatartásának valóságos ismeretén alapuljon, hogy ne legyen elhamarkodott, felületes értékelés, ellenkezőleg, legyen tárgyilagos, pillanatnyi hangulattól, indulattól, elfogult érzelmektől mentes. A gyermek, ha látja, hogy komolyan veszik, törődnek vele, hogy nem mindegy, mit csinál: komolyabban veszi önmagát, növeli önérzetét és felelősségérzetét. Ebben van a pedagógiai szempontból helyes értékelés nagy jelentősége. A jutalmazás — büntetés az előbbivel tulajdonképpen szorosan összefüggő kérdés. Sőt, bizonyos értelemben azonos dolgokról van szó. Tudniillik a jutalmazás és büntetés is értékelés, helyesebben: a jutalmazásban és a büntetésben is értékelés nyilatkozik meg. Míg az értékelés általános minősítés, véleménynyilvánítás, a jutalmazás és büntetés ennek egy hatásosabb, konkrétabb, „szélsőségesebb“ formája. A jutalmazásban is elismerő értékelés ölt testet, a büntetésben az elítélő értékelés. A szocialista nevelésben új és minőségileg haladottabb fokozat, hogy a jutalmazásban és a büntetésben nem egyes személy, tekintély, hanem a közösség elismerése vagy elítélése nyilatkozik meg. Persze, csak akkor, ha valóban megnyilatkozik. Amennyire egyszerűnek látszik a jutalmazás és a büntetés helyes alkalmazása elméletben, annyira bonyolult a gyakorlatban. A büntetés és jutalmazás formái közül két nagy csoportot különböztetünk meg: erkölcsi és anyagi jutalmazás, illetve büntetés. Törekednünk kell arra, hogy az előbbi legyen értékesebb a gyermek számára. Tehát a dicsérő szó legyen kedvesebb, mint a jutalmul kapott mozijegy, az- elítélő roszszallás legyen fájdalmasabb, mint a vasárnapi kimenő megvonása. A jutalmazásnál és a büntetésnél a szülők gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a jó munka béreként jutalmaznak. „Ha hozol egyest, kapsz egy csokit.“ Nos, ez a jutalmazás pedagógiai jelentőségének megcsúfolása. A gyermeknek nem azért kell tanulnia vagy jól viselkednie, hogy jutalmat kapjon (méghozzá anyagit, és minél értékesebbet), a sorrend fordított: ha jól tanul és jól viselkedik, esetleg jutalmat kap. Mert gondoljuk végig: hova jut az a szülő, aki a gyermek minden kötelességszerű teljesítményét anyagilag jutalmazza? A rendszeresen osztogatott jutalom akkor tudná megtartani vonzóerejét és értékét, ha azt állandóan fokoznák. De hova vezet ez? A gyermek haszonleső, számító jellemének kialakulásához, követelődzéséhez. És itt szolgáljunk egy elrettentő példával. A minap hallottuk, hogy X-fiú (nevet szándékosan nem írunk) az egyetemi tanulmányainak befejezése után, ill. azért, hogy befejezi, autót kér jutalmul, ami legalább 55 000 korona kiadást jelent annak a szülőnek, aki öt éven keresztül taníttatta. Mit kér ezután még? Toronyórát lánccal? Általában mindig tartsuk szem előtt azt, hogy azért, amit kötelességünk elvégezni, nem jár jutalom. Jutalmat csak az érdemel, aki az átlagosnál többet, szebbet, jobbat produkál vagy aki huzamosabb időn keresztül teljesíti kötelességét (pl. évvégi könyvjutalom, nem kiemelkedő, de az erőhöz mért tiszteletreméltó eredmény esetében). Itt is érvényes az, amit az értékeléssel kapcsolatban általában elmondtunk, hogy legyünk következetesek, higgadtak, igazságosak. A jutalmazás és büntetés legyen arányban a teljesítménynyel vagy hibával. Semmi sem rombolja úgy a Értékelés — jutalmazás — büntetés gyermek erkölcsi érzékét és igazságérzetét, mintha az egyik szülő megdicséri azt, amiért a másik megrója, vagy ha az egyik esetben ugyanazért a vétkéért büntetést kap, máskor viszont észre sem vesszük vagy éppen megdicsérjük érte (pl. ha tolakszik a sorban állásnál, mert — „életrevaló“). A büntetéssel kapcsolatban a legtöbb vitát, fejtörést okozó probléma: a testi büntetés alkalmazása, ill. annak helyessége, jogossága. Ismeretes, hogy a szocialista pedagógia elvben és gyakorlatban ellenzi a testi büntetés alkalmazását. Makarenko nagyon mélyen és meggyőzően fejtegeti, hogy miért káros, miért nem szabad testi fenyítést alkalmazni. Nemcsak arról van szó, hogy „nem szabad“ verni a gyereket, mert az emberi önérzetét sérti, helyesebben, lehetetlenné teszi emberi önérzete kialakulását, hanem arról, hogy verni nem okos, nem célravezető. Látszat csupán, hogy veréssel eléri a szülő a célját. Igaz, hogy a gyerek félelmében meghunyászkodik, „jó lesz“, de közben gyülemlik benne az elkeseredés, harag, bosszú, a dac. Egyre inkább érzéketlen lesz a veréssel szemben, egyre „nagyobb adagokra“ van szüksége ahhoz, hogy fizikailag és érzelmileg reagáljon rá. Ezzel a megállapítással és tapasztalattal szembe állítják egyes szülők (s itt-ott nevelők) azt, hogy ők is úgy lettek emberek, hogy a szüleik néhanapján lekentek egy-egy nyaklevest. Erről is lehetne vitatkozni, nyilván nyakleves nélkül is „emberekké váltak“ volna, másrészt azt még a verés javára legelfogultabb ember sem mondja, hogy az állandó, súlyos verés jó hatással volt rá. Az elrontott gyereken persze a jó szó már nehezen segít. Éppen azért veszélyes a testi büntetés, mert elkezdése után már valóban nehéz meglenni nélküle. FORBECK RAGNAR {szül. 1894. VII. 23.) - Norvég származású. Köztisztséget betöltő sze mély. Tagja a Béke Világtanácsnak, úgyszin tén tagja a Norvég Béketanács elnökségének. 1955-ben nemzetközi Lenin-békedijjal tűn tették ki. IWASZKIEWICZ JAROSLAV (szül. 1894. II. 20.) — Lengyel prózaíró és költő. 1912—1918-ban jogot és zenét tanult Kijevben. 1919—1920- ban a Zdrój című lap munkatársa. 1923— 1925-ben a Szejm elnökségének titkára. A harmincas évek elején diplomáciai szolgálatot teljesít. A német megszállás idején részt vett az illegális munkában. A felszabadulás után a Lengyel Írószövetség elnöke. Háromszoros állami díjas, irodalmi dijak viselője. 1970-ben Nemzetközi Lenin-békedijjal tüntették ki. Elbeszélései közül Visszahulló kő címen magyarul is megjelent egy kötet. PALOTÁS GABI — Bratislavában született és ott is nevelkedett. Kislány korában megnézett minden előadást a Nagyszínházban. Már lánykorában fellépett különböző műkedvelő körökben Bratislavában. 1953-ban tagja lett a Faluszínház társulatának. 1959-ben ö is a Magyar Területi Színházhoz szerződött és mindmáig lelkes tagja a társulatnak. A MATESZ- ban olyan sok szép szerepet játszott el, hogy le sem tudnánk írni, hisz majd 50 szerepe volt eddig. Persze, ö szerényen elhárítja magától a sikert, és azt mondja, hogy sikereit azért érte el, mert olyan rendezők kezébe került, mint Rimszky Pavel, Munk István és Konrád József. Szive legkedvesebb szerepe a „Romeo és Júlia" Dadusa volt. Igaz, ez az egyik legszebb női szerep a világirodalomban. Sokat szerepel a rádióban is. A Bozena Nemcová: Nagyanyó című regényéből irt filmben szép sikert aratott. Különben ő is nagymama az életben. Fia bányamérnök, és két unokája van. Aki találkozik vele az életben, aligha hiszi el, hogy Gabika nagymama, hiszen csupa sugárzó jókedv, kicsattanó egészség, tevékeny élniakarás. fiatalok ■i * ■
