A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-12 / 2. szám

SEBÉSZETI ACÉL. A kladnói acél­gyár laboratóriumában különleges acélfajtát kísérleteztek ki a sebészet és az ortopédia céljaira. Tulajdon­ságai a hasonló célú legjobb külföldi gyártmányokéval vetekszenek. A gyár nemcsak a szükséges sebészeti műszerekkel látja majd el a cseh­szlovák klinikákat, hanem a bonyo­lult csonttörésekhez szükséges sínek­kel, csavarokkal, szegekkel és szege­csekkel, továbbá mesterséges ízüle­tekkel, úgynevezett endoprotézisekkel is. A jó klinikai eredmények alapján rövidesen nagyobb mennyiségben ké­szítenek már acél csípőízületeket. SZOVJET GEOLÓGUSOK a szibé­riai Csukcs-félszigeten hegyikristály­tömböt fedeztek fel, amelynek bel­sejében egy hozzávetőleg 25 gramm súlyú aranyrög található. Bár az aranyrög súlya aránylag csekély, a felfedezés nagy meglepetést keltett, mert a termésarany rendszerint pu­ha kőzetekben fordul elő. AZ AZBESZTPOR RÁKKELTŐ — állapította meg az Egészségügyi Vi­lágszervezet, a lyoni Nemzetközi Rákkutató Intézet kutatásai nyomán. Különösen veszélyeztetve vannak az azbesztfeldolgozó ipar munkásai. A városi levegő azbesztpormennyisége átlagosan csak tízezred része annak a töménységnek, amelyet az azbeszt­feldolgozó iparban még megenged­nek. ELEKTRONIKUS FÉNYKÉPNAGYl- TÖ KÉSZÜLÉKET szerkesztett Louis Arnoux francia mérnök, amely bár­milyen fényképről, színesről is na­gyítást készít. A nagyítás mértéke két négyzetmétertől nyolcszáz négy­zetméterig terjed. Az elektronikus készülék a fénykép minden pontját elemzi, észleléseit négy vetítőkamrá­ba viszi át. A vetítőkamra egy hen­gerre teszi át a képet, amely a kí­vánt nagyságot produkálja. A gépet már Tokióban kipróbálták, ahol egy felhőkarcoló egyik oldalára „nagyí­tottak fel“ egy óriási reklámfényké­pet. ÜJ OLTÓANYAGOT tökéletesítettek japán tudósok az ósakai egyetem ví­rusbetegségeket kutató intézetében a bárányhimlő ellen. Hír szerint 250 gyermeket már kezeltek az új oltó­anyaggal, anélkül, hogy mellékhatá­sokat megfigyeltek volna. A kezelt gyermekek 80 százaléka immunitást szerzett bárányhimlő ellen. „A LÉZERSUGÁR MEGVÁLTOZTAT­JA AZ ÉLETET.“ Ez a címe a Paris Match cikkének. Hovatovább min­dennapi életünk egyik fontos tarto­zéka a lézer. Legújabb alkalmazása a televízió jövőbeni kialakításánál lesz igen fontos, s a technikai fejlő­dés alapjai a lézer révén megváltoz­nak. A kép és a hang „megőrzése“ és „eltevése“ a lézer segítségével sokkal egyszerűbb lesz. Egy sor más területen is felhasználják. Így pél­dául a szemüveglencse pontos elké­szítése, csiszolása is lézer segítségé­vel történik majd. A sebészet terű-TUDOMÁNY és TECHNIKA letét ugyancsak forradalmasítja a lézer. A távméréstechnika terén már eddig is nagy eredményeket értek el. A csillagászat terén pedig egyenesen nélkülözhetetlen. A VILÁG LAKOSSÁGA körében ál­landóan emelkedik a magas vérnyo­másos betegek száma. Ez a jelenség arra indította az Egészségügyi Világ­­szervezetet, hogy tíz államban öt éven keresztül orvosi felügyelet alatt tartsa a betegeket. A szervezet sta­tisztikai adatai szerint a megbetege­dések járványos méreteket öltöttek. Becslések szerint a világ felnőtt la­kosságának tíz százaléka szenved magas vérnyomásban. TITKOS INDIAN KINCSEK A táltosok barlangjában Annak idején az inkák nagyon sok föld alatti szállító és hadiutat épí­tettek ki. A legtöbb Napisten-templo­­mot is összekötötték egymással a föld alatt. Felhasználták azokat a barlangokat is, amelyeket elődeik természeti katasztrófák, így a víz­özön — az indián legendákban „nagy víz“ — idején készítették menedé­kül. A tudósok már jó néhány hason­ló jellegű barlangot tártak fel, pél­dául a Rio Grande Del Norte, a Rio Selado és a Rio Mancos kanyonjai­nak tufa és homokkő falaiban. Az inkák ezek nagy részét templommá, szent helyekké alakították át. A spa­nyol hódítók megjelenése, mérhetet­len pusztítása és népirtása idején fő­papjaik vezetésével e helyekre igye­keztek összegyűjteni a még meg­menthető értékeket, amelyeket azu­tán hihetetlen ügyességgel és ravasz­sággal tüntettek el a fosztogató zsol­dosok elől. Számos rejthelyüket a mai napig sem sikerült felfedezni. Legújabban teljesen sértetlen föld alatti „városra“ bukkant Móricz Já­nos magyar származású argentin ku­tató. Több éves szívós munka ered­ménye volt ez a felfedezés. Éveken át tanulmányozta a dél­amerikai múzeumok, könyvtárak for­rásmunkáit. Megtanulta a különböző indián nyelvjárásokat is, s ezután látott neki az alapos kutatásnak. Ro­konszenves, vonzó egyéniségével ba­ráti kapcsolatot teremtett több in­dián törzzsel, akiktől számos hasz­nos információt hallott arról, hogy létezett valamikor egy „nagy mene­dékhely“, ahová őseik a „nagy víz“, majd a spanyolok pusztításai elől menekültek. Azt azonban nem tud­ták megmondani, hogy ez merre le­het. A kutató nem csüggedt. Először 1964-ben Argentínában és Paraguay­­ban, 1965-ben Bolíviában, 1966-ban Peruban, 1967, 1968, 1969, 1970 és 1971-ben pedig Ecuadorban végzett alapos kutatásokat. Járt a Titicaca­­tónál, majd a Tihuánaku romváros­ban. A közelében levő hegyekben ta­lálható barlangokról azt regélték az indiánok, hogy azokon át el lehet jutni Cusco városába. Kutatott a cuscói Nap-templom föld alatti jára­taiban is. A Cuscóhoz közeli Sak­­szauámari sziklavárban meg is talál­ta az egyik föld alatti barlang be­járatát, amelyről az a legenda, hogy ezen az országúton át közlekedtek hajdan a papok a cuscói Nap-temp-A perui Andokban inka barlang­rendszert találtak. A Táltosok bar­langjában fél ezer év óta nem járt idegen. Sok ezer éves, páratlan ér­tékű régészeti leletekre bukkantak. lom, Sakszauáman és a Machu Pic­­chu-i erődváros között. Sajnos, a ku­tató alig néhány métert tudott csak előrejutni az alagútban, mert annak további részét omlás zárta el. Kutatási eredményei mind jobban azt bizonyították, hogy a keresett helynek Ecuador és Peru határában, az őserdőben kell lennie. Hosszú hónapokon keresztül tanul­mányozta az ecuadori indián törzsek életét, szokásait, fennmaradt mon­dáit. Egyre többet hallott az őserdő mélyén levő föld alatti rejtekhelyről, ahová az indiánok a természeti ka­tasztrófák idején menekültek. Sokáig úgy látszott, nem sikerül megtudnia, merre lehet ez a hely. Érthető volt a bizalmatlanság egy „fehér ember­rel“ szemben, hiszen a spanyolok kegyetlenkedései kitörölhetetlen, örök nyomokat hagytak az őslakókban. Móricz János elment az indiának kö­zé, velük élt, dolgozott, segített min­dennapi munkájukban. A döntő fordulat 1971 szemtemberé­­nek egyik napján következett el, ami­kor a jibarók törzsfőnöke, Nayambi és a varázsló, Yukna magukhoz kérették. Elmondották, hogy meggyőződtek ba­ráti szándékáról és készek arra, hogy elvigyék a „szent helyre“. Ötnapos kimerítő, út után érkeztek el Santiago és a Coangos folyók kö­zötti területre. Itt Nayambi rövid időre eltávozott, majd egy belák ne­vű törzs főnökével tért vissza, aki beleegyezett, hogy a kutató is velük tarthat. A jibaró törzsfőnöktől és a varázslótól megtudta, hogy a belák, az istenek által kiválasztott szent törzs, a spanyolok megjelenésekor vonult vissza önkéntes „száműzetésé­be“ a titkos menedékhelyre, maguk­kal hozva legértékesebb ősi értékei­ket. Vállalták azt, hogy a többi törzzsel nem érintkeznek, és védik ezt a helyet. A belákról tulajdonkép­pen csak a törzsfőnökök tudnak, de nem beszélhetnek róluk. Területük határait törzsön kívüli ember nem lépheti át, mert az őrök elpusztítják a behatolót. A titokzatos törzs vissza­­vonultsága ellenére is mindenről tud, mert a barlangrendszer folyosói nagy területet hálóznak be, ?s a kivezető és szellőző nyílásokon át figyelik a vidéket. Másrészt időnként a többi törzs vezetői és varázslói találkoz­nak velük, és minden eseményről beszámolnak. A folyosók bejáratait mérgezett nyilakkal felfegyverzett őrök ellenőrzik. A mai napig sem lehet pontosan tudni, minek is köszönhette Móricz János, hogy az indánok megmutatták neki a barlangot. „Esküvel ígértem meg, hogy éle­tem feláldozásával is megőrzőm az indiánok titkát, s nem árulom el a kincskereső kalandoroknak az utat“ — írja visszaemlékezésében a ku­tató. „ .. .megilletődve mentünk a sok ezer évvel ezelőtt épített, gránittal burkolt padozatú folyosón, amely egyszer csak kiszélesedett, s egy tá­gas terembe értünk. Lenyűgöző lát­vány volt, amint a lámpák fénye két hatalmas oszlopra s a köztük levő hét, kőből faragott székre esett; mindegyikkel szemben egy-egy sötét folyosó tátongott. Az egyik sarok­ban 180—190 cm-es, aranyból készí­tett csontváz feküdt. Kissé mellette, egy menekülő nőt ábrázoló szobor csodálkoztatott meg bennünket, amely úgy nézett, mintha valami borzalmas dolog elől menekülne. Karjában gyermeket tartott, aki ke­zében a ma ismert földgömbtől alig eltérőt szorított magához“ — írja a továbbiakban Móricz János. Móricz János a jelenlegi politikai helyzet miatt — mivel az illetéke­sektől nem kap sem anyagi, sem er­kölcsi támogatást, nem folytathatja úgy munkáját, mint ahogyan azt el­képzeli. Pedig nagyon fontos volna, ha a „Táltosok barlangjában“, — mert a kutató ezt a nevet adta a titokzatos barlangrendszernek — folytathatná a munkáját, mellyel je­lentősen elősegítené a dél-amerikai kontinens történetének alaposabb megismerését. Az inkák menedékhelyén, ahová a hódítók elől vonultak vissza, köböl faragott berendezés szolgálta a buf­­kálókat. A képen egy, a padlózatra erősített szék látható Móricz fános expedíciója egy nehe­zen megközelíthető szellőző kürtön megkezdi a leszállást a Táltosok bar­langjába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom