A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-01-12 / 2. szám
jn si tsm:ii:sesiilii Sztruhár Etel bajcsi olvasónknak válaszoljuk Férjének joga van az ön unokája után a családi pótlékot igényelni és munkaadójától felvenni, amennyiben a gyermek közvetlen ellátásukban van és teljesíti a többi törvényes feltételt, vagyis nem kap más jogcímen családi pótlékot vagy nevelési járulékot a 88/1968. sz. törvény 18. szakasz 3. bekezdése értelmében. Amennyiben férje munkaadója mégsem fizeti ki a családi pótlékot, forduljanak panasszal a járási betegségbiztosítási igazgatósághoz (Okresná správa nemocenského poistenia) és kérjék az ő segítségüket. Válasz „Az igazat akarom tudni“ jeligére A fizetett szülési szabadságra, illetve az anyasági segélyre akkor van igénye, ha a szülést megelőző két éven belül legalább 270 napig volt betegség esetére biztosítva. Ebbe az időbe beszámítandó az is, amikor mint dolgozó nő a biztosítás befejeztével a szülést megelőző két éven belül táppénzt vagy anyasági segélyt élvezett. Minthogy december 26-ra várja a szülést, a kérdéses idő 1970. december 26-tól számítódik, s ez alatt az idő alatt kell 270 biztosított napjának lennie, illetve olyan beszámítható időnek, amikor anyasági segélyt kapott. Ebbe a 270 napba beleszámítódik az az idő, amely alatt 1970. december 26-tól anyasági segélyt kapott második gyermeke után, az 1972. szeptember 13-tól október 12-ig ledolgozott idő, valamint az 1972. október 13-tól november 1-ig terjedő munkaképtelensége, amikor táppénzt kapott. Ennek alapján kiszámíthatja, hogy van-e igénye az újabb anyasági segélyre. Leveléből ugyanis nem lehet megállapítani, hogy második gyermeke után meddig kapott anyasági segélyt. Or. B. G. aas nrviis tál II SIKK A hisztéria is betegség „Férjem már évek óta mindennel elégedetlen, a családban önmagát és panaszait emeli ki csupán, a mások nehézségei alig érdeklik — írja P. L.-né régi olvasónk. — Ha nem veszik körül elég érdeklődéssel, kötekedő, támadó viselkedésével vonja magára a figyelmünket. Hisztérikusnak mondanám, ha nem férfi, de nő lenne. Panaszait azonban az orvosunk sem veszi komolyan, pedig azt hiszem, nincs rendben az egészsége ...“ Olvasónk bizonyára a hisztéria elnevezésének eredetéből indul ki (hysteron — görögül anyaméh), midőn azt hiszi, amit pár évtizeddel ezelőtt még úgy gondoltak az orvosok is, hogy férfinak nincs méhe, tehát nem lehet hisztériája. Annak ellenére, hogy az emberek könnyen rásütik valakire, hogy hisztérikus, az ön diagnózisa valószínűleg helytáll. Férjénél azonban, csakúgy mint másoknál, férfiaknál, nőknél vagy gyermekeknél, a hisztéria ugyanolyan komolyan veendő betegség, mint más rendellenesség, és sem az orvosnak, sem a beteg környezetének nem szabad kézlegyintéssel, felületességgel elintéznie. A fent leírt viselkedés, az önmagát előtérbe helyezés, az állandó panaszok valóban hisztériára utalnak. Ennek a betegségnek az egyéni tulajdonságok és értelmi fejlettség szerint igen színesek és változatosak a megnyilvánulásai. Nincs is értelme, hogy ehelyütt a sokrétű tünetek bármelyikével is bővebben foglalkozzunk. A hisztériás embernek azonban éppen az egészségi állapotára, érzéseire, fájdalmaira, vonatkozó panaszait nem szabad elhanyagolni és a körzeti orvossal egyetértésben ideggyógyásszal, belgyógyásszal is alaposan meg kell vizsgáltatni. Erre azért van szükség, mert magunk is könnyen hajiunk rá, hogy az állandó panaszkodást kizárólag hisztériás jajgatásnak tartsuk, pedig betegünknek ezen kívül komoly szervi betegsége is lehet. Figyelmeztetnünk kell arra is, hogy ha a szülők egyike hisztériában szenved, a családi légkört nevelési szempontból az egészséges szülő okos, türelmes magatartásával kell óvni a konfliktusoktól. Ha a gyermekek indulatkitöréseknek, állandó hangulatváltozásoknak és egyéb „légköri zavaroknak“ vannak kitéve, az idegrendszerük és általános egészségi állapotuk is megsínyli ezeket. Dr. Szántó György Szeress, szenvedj és megbocsáss Az ember nem is hinné, hogy milyen sok a szerencsétlen és boldogtalan ember. Nem is tudom hogyan kezdjem a levelem, miként lehetne azokat a problémákat megoldani, amelyek az Emberi sorsok rovatának levelezőit és engem is bántanak. Mindannyiunknak van gyermeke s minden anya azért él, küzd, hogy biztosítsa gyermeke jövőjét. Miért áldozzuk fel mindenünket? Hiszen a férjünk brutális, nem megértő. Felcseréli a meleg családi fészkét a hozzá hasonló barátok társaságával, jobban érzi magát a füstös kocsma zajában, mint odahaza. A házasságok 90 százalékát ők tapossák szét. Durva lelküek, egy jó könyv vagy újság helyett, melyet a szabad idejükben okulásul olvashatnának „végigróják a várost, hogy megfelelő kocsmát találhassanak, ahol felhajthatnak három-négy pohár pálinkát. Sokszor mindaddig nem jönnek haza, míg tart a fizetésből. Nem érdekli őket, hogy odahaza van-e kenyér, fontos, hogy ők jól érezzék magukat! S duplán jól érzik magukat, ha akad egy kis nőcske is, akivel kötetlenül és gátlástalanul szórakozhatnak. Hát igen, ez a mi sorsunk, anyák sorsa! Ahogy a közmondás is mondja: Szeress, szenvedj és megbocsáss! Az én sorsom se különbözik a másokétól. A férjem olyan iszákos, mint a többi férj. Van négy gyermekem (18, 16, 13, 12 évesek). Húsz éve házasodtunk össze. Sok könnyes éjszakát átvirrasztottam, összetört szívvel, szétroncsolt idegekkel reménykedtem. Nem volt kitől tanácsot kérnem. De ki is tudott volna rajtam segíteni? Ilyen volt az egész életem. Kétéves voltam, amikor meghalt az édesanyám, az apám egy évvel hamarább. Hárman maradtunk magunkra, árván. Később a két bátyám is meghalt. így maradtam egyedül a nagyvilágban. A nevelőszüleimtől nem sok jót várhattam. Felnőttem árván, nem szeretett senki, csak megtűrtek. Nagylány lettem s nem volt, aki megtanítson arra, hogy milyen veszélyes buktatókkal vár a világ. Megismertem az első szerelmet, aztán a kijózanodást és a keserű csalódást. Az udvarlómat egy szeptemberi napon elvitték katonának, de gondja volt, hogy ne maradjak egyedül. Csakhamar rájöttem, hogy gyermekem lesz. Akkor ismerkedtem össze a mai férjemmel. Nem akartam új szerelmet, csak bosszút akartam állni a régin, aki a legrosszabbkor hagyott el. A férjem tudott a botlásomról, mégis elfogadott. Nem engem hibáztatott, hanem azt, aki cserbenhagyott. A gyermekemet magáévá fogadta s az mindmáig nem tudja, hogy nem ő az apja. Ügy gondoltam, hogy hálával tartozom a férjemnek. Igyekeztem hálás, jó feleség lenni. Sajnos nem sikerült, mert a férjem az első napon rájött, hogy nem szeretem őt. Nem igyekezett magához láncolni, megnyerni s így mindmáig nem szerettem meg kellően. Irigylem, hogy figyelmes, finomlelkű, imádja a gyermekeket, ök jelentik számára az életet. Amíg fiatal voltam, nagyon sokszor gondoltam a válásra, de mindmáig nem volt hozzá erőm. A nevelőszüleim sohasem kérdezték: Hát te leány, boldog vagy-e? Dolgozni négy gyerektől nem mehettem. Éltünk és rettegtünk, hogy mikor toppan haza az „apu“ és milyen állapotban. Legtöbbször részegen jött haza. Negyvenéves idegbeteg nő vagyok. A gyerekek miatt ma már nem gondolok válásra. Ha jó volt húsz évig így, jó lesz továbbra is. Már a férjem se fiatal. Felette is elszaladt az idő. Tehát tovább várok, amíg teljesen el nem fáradok, össze nem török. Ez az asszonyok sorsa. Ennyit szerettem volna válaszul írni a „Van kiút“ és a „Későn okultam“ levelek íróinak. Remélem, hogy a sorsomból ők is okulnak. Egy megtört asszony Válasz „Gondolsz-e majd rám?“ jeligére Azt tanácsolom, hogy ne várj, amíg a férfi újra jelentkezik. Cselekedj úgy, ahogy megírtad. Hagyjad magára és ne gondolj rá. A férfi hiába ígérte, hogy feleségül vesz, mert csupán a kalandot kereste. Nem gondolt arra, hogy a kaland eredménye egy kisfiú lesz. Ha feleségül is venne, csak a gyerek miatt tenné s nem lenne boldog a házasságotok. írod, hogy van egy udvarlód, aki szeret téged és a kisfiádat is. Ha megszeretitek egymást, akkor inkább hozzá menj feleségül. Z. Zs., Komárno Válasz „Azt hittem, soha nem hagyjuk el egymást“ jeligére Sokáig gondolkodtam, hogy írjak-e neked. Mivel úgy érzem, hogy nagy szükséged van a tanácsra, úgy döntöttem, hogy írok. Legjobb az olyan tanács, amikor az ember a maga tapasztalatát írja meg. Huszonkét éves vagyok. Én is jártam egy fiúval, de a szülei nagyon ellenezték, hogy udvarol nekem. Titokban találkozgattunk, aztán a katonaság ideje alatt Kinliisri Kurs ni: levelezgettünk. Amikor leszerelt, szakítottunk, ö másnak kezdett udvarolni s ma már vőlegény. Képzelheted, hogy mit kellett átélnem. Egy faluban laktunk, sokszor találkoztunk, s mégis el kellett felednem, mert nem érdemli meg, hogy búsuljak miatta. Ha igazán szeretett volna, mindezt nem tette volna velem. S ezt mondom neked is. Ha az a lány valóban szeretett volna téged, akkor hat év után nem ment volna máshoz feleségül. Feledd el. Fiatal vagy, találsz olyan lányt, aki őszintén fog szeretni. Járj társaságba, szórakozz és ne gondolj az öngyilkosságra. Jelige: Ne hidd, hogy egyedül vagy Válasz „Későn okultam“ és „Van kiút“ jeligére Mindössze tizenhét éves vagyok, nem tudom, hogy mi a szenvedés. Nem tudom, hogy mit jelent olyan férfival élni, aki iszákos és a családjának csak boldogtalanságot okoz. Az apám 42 éves, de sohasem volt részeg. Akár lakodalom van, akár más ünnepély, ő soha nem issza le magát. Kocsmába egyáltalán nem jár, a bort és a szeszes italokat nem kedveli. Ezt nem ezért írom, hogy dicsekedjek, vagy másokon gúnyolódjak. A Későn okultam levél írójának azt válaszolom, hogy nem helyeslem a döntését, mivel a válás nem megoldás. Nem éltem át azt, amit ön, mégis azt ajánlom, hogy próbálja a férjét megjavítani. Ha nem sikerül, vegyen példát a V. I. levél írójától, aki 22 év után is elérte a célját, boldogságát, ön is járhat így! A Van kiút levél írójának is azt tanácsolom: 15 év múltán is remélhet boldogságot. Nem értek egyet azzal a levélíróval, aki azt írja, hogy aki tizenöt évig nem javult meg, attól már semmi jól se lehet várni. Szerintem lehet. Az életben sok minden megtörténhet, s ha az ember nagyon akarja, meg is történik. Külde a férjét elvonó kúrára és reméljen. Van, aki azonnal elnyeri a boldogságát, van, akinek meg kell érte szenvednie. Egy bratislavai olvasó A szerkesztőség megjegyzése: A lapunkhoz érkező levelekből és személyes beszélgetésekből tudjuk, hogy az Emberi sorsok rovata nem egy bajbajutott és saját problémáját megoldani képtelen emberen segített. Sok esetben már az is elegendő segítségnek bizonyul, hogy a magányos ember elmondhatja az őt kínzó gondokat, kipanaszkodhatja magát olyan embereknek, akik messzemenőleg együttéreznek vele nehéz sorsában. A rovat segítségével létrejövő és kialakuló új emberi kapcsolatok pedig átsegíthetik válságos helyzetén. Ezért lapunk a jövőben is helyt ad az Emberi sorsok rovatához érkező leveleknek és lehetőségeihez mérten segítséget nyújt a bajba jutott embereknek. Munkánk megkönnyítése érdekében kérjük olvasóinkat, hogy leveleiken minden esetben tüntessék fel a címüket és azt a jeligét, amely alatt a levelet közölni akarják. Előfordul ugyanis, hogy cím híján a válaszleveleket nem továbbíthatjuk az illetékeseknek. Az is megtörténik, hogy valaki meg szeretne ismerkedni valamelyik levélírónkkal, kéri az illető címét és jómaga nem tünteti fel levelén a saját címét. Lehetőségeinkhez képest szívesen hozzájárulunk és elősegítjük az azonos sorsú, magányos emberek összeismerkedését, de házassági hirdetéssel nem foglalkozunk. Ezért az ilyen jellegű leveleket nem vesszük figyelembe. A szerkesztőség 20 I
