A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-05-04 / 18. szám
A NÉPNEVELÉS szolgálatában A falu kulturális élete — a gazdasági fejlődés révén — átalakulóban van. Mégis lényeges kérdés, hogy mitől függ a jelen pillanatban a falu pezsgő aktiv kulturális élete. Ügy véljük elsősorban attól, hogy milyen a falu értelmiségének viszonya közvetlen környezetéhez. Falusi értelmiség alatt ma már nemcsak a pedagógusokat értjük. Igaz a legtöbbet tőlük várjuk, de a falu többi értelmiségijére ugyanúgy számíthatunk. A falusi körzeti orvosra, a szövetkezet mérnökére, és általában a vezető tisztségeket betöltő eszmei és kulturális téren fejlett emberek egész nagy csoportjára. Ez a csoport nagyon sokat tehet a falu eszmei és kulturális életének fellendítése érdekében. Hiszen a legtöbb mai orvos, mérnök, tanító egyszerű munkás- vagy parasztcsaládból származik. Lehetőség adatott számára, hogy nagyobb látókörrel rendelkezzen. s most lehetősége nyílott arra is, hogy adjon, visszaadjon. De vajon hányán vannak, akiknek ez talán még meg sem fordult a fejében?! Akik esetleg úgy vélik, hogy a diploma nemcsak kiemelte, de el is zárta őket az egyszerű emberektől... A nép nevelése, szolgálata fejlett szocialista társadalmunkban ugyanolyan fontos, mint a múltban. Még akkor is, ha időközben más, gazdagabb tartalmat kapott. A falusi lakosság életszínvonalának rohamos emelkedése révén lényegesen megváltozott kulturális színvonala is. Egyre inkább eltűnnek a falusi és a városi életforma közötti különbségek. Sajnos, e téren olyan jelenségekkel is találkozunk, amelyeket a városi lakosságnál is hibának tartunk. Ilyen például az elzárkózás a közügyek és a kulturális élet iránti közömbösség. „Az én házam az én váram“ nézet. Falvainkon mindenütt számtalan új házsort, háztömböt látunk. De a modern, új lakás, az autó, az anyagi jólét még nem minden. Vagyis akár a lakáskultúra kérdéseiben, a kulturált életstílus felfogásában is akad még tennivaló. Kell, hogy az új háztulajdonos fürdőszobája, ebédlője necsak látványos többlethelyiség legyen, de azoknak mindennapi használatát a család természetes szükségletnek érezze. S ezen a téren nagyon sok függ attól, hogy a falu tanítója, orvosa, mérnöke és mindazok, akik képesek a kulturális élet fellendítésére, otthonuknak érzik-e a falut, és tudatosan igyekeznek-e jó példamutatással irányítani a falu népének nemcsak közösségi tudatát, gazdasági fejlődését, de a kulturált életmódot is. Sajnos, vannak olyan tapasztalatok, amelyek azt bizonyítják, hogy a falu értelmiségének nagy része közvetlen környezetével, a közelében élő emberekkel csak hivatalos kötelességének teljesítésekor érintkezik. A továbbiakban egy elzárt kis világot teremt önmaga és családja számára. Az iskolában, a rendelőben, a hivatalban végzett munka utáni szabad idejét úgy véli, okvetlenül fenn kell tartani saját maga, egyéni kedvtelé-Az utóbbi időben bemutatott kulturális műsorok sorozatában kiemelkedő helyet foglalt el járási méretben az április 9-én este a Krárovsky Chlmec-i (királyhelmeci) művelődési otthon nagytermében megtartott irodalmi színpadi vetélkedő. A CSEMADOK utóbbi rendezvényeinek egyik legszínvonalasabbját láthattuk. A vetélkedőn három irodalmi színpad vett részt: a királyhelmeci és a nagytárkányi iskolák ifjúsági irodalmi színpadai, valamint a CSEMADOK királyhelmeci városi szervezetének felnőtt irodalmi színpada. A szó erejével című műsorukkal a királyhelmeci iskolások nyitották meg a versenyt. Az együttes tagjai közül ki kell emelni Lezsák Máriát, Szimkó Gabriellát, Hogya Máriát, Kázsmér Évát, Géczy Rozáliát, Szűcs sei számára. S így a falu lakossága szinte egyfajta magatartás-formát, még helyesebben életmód-modellt kap tőle. Ami az elzárkózás-problémát illeti, az már fokozottabb mértékben érvényes a városi lakosságra, a városi értelmiségre. Ezt bizonyítja — egyebek között — a CSEMADOK bratislavai városi bizottságának idei évzáró konferenciája. A beszámoló megállapította, hogy a városi bizottság jóval tartalmasabb munkát végezhetne, ha a főváros magyar értelmisége sokkal nagyobb figyelemmel kísérné a CSEMADOK rendezvényeit és aktívabban vállalna részt kulturális népnevelési munkájából. Sajnos a főváros értelmiségének nagy része közömbös a Szövetség munkája iránt, tény, hogy nagyon sok tehetséges fiatal értelmiségiből hiányzik a magyar dolgozók kulturális életének fellendítése érdekében végzett munka iránti érdeklődés. Azonban nagy hiba lenne, ha ennek a problémának okát kizárólag csak az értelmiség magatartásában keresnénk. A miért rendszerint nem ilyen egyszerű. Meggyőződésünk, hogy a CSEMADOK sem tett meg mindent annak érdekében, hogy kellőképpen felkeltse érdeklődésüket, megnyerje őket soraiba, és vonzóvá tegye számukra a kultúra ápolásával és terjesztésével járó önkéntes többletmunkát. Hiszen köztudott, és régen emlegetjük, hogy mennyire fontos lenne a népművelési tevékenység keretén belül az új és vonzóbb munkaformák kialakítása, s hogy a népművészeti munkára is jóval nagyobb gondot kellene fordítani. Köztudott, hogy a népművészeti szakemberek képzése máig sincs a megfelelő szinten. A népnevelés helyét és szerepét, valamint feladatait- részleteiben kell vizsgálni, csak így lehet eljutni az egészet érintő problémához. Mindenesetre egy biztos, hogy okvetlenül növelni kellene a műkedvelő népművészeti mozgalomban tevékenykedő szakemberek számát. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy sok esetben látunk unalmas, formális rendezvényeket, amelyeknek műsora, az egyes produkciók művészi színvonala tartalmi és formai szempontból nagyon silány. Az ilyen rendezvények nem vonzzák az értelmiséget a CSEMADOK soraiba. Viszont ugyanakkor ezt is mondhatjuk, csak azért vannak ilyen rendezvények, mert az értelmiség nagy része távol tartja magát a CSEMADOK-tól, a kulturális népnevelési munkától. A mérleg tehát ilyen egyszerű lehetne, ha nem néznénk tovább is. Csak egy példát szeretnék felhozni. A szlovákiai magyar oktatásnyelvű Ákost, Pikó Bélát, Ténai Júliát, Posolinszky Erikát, Osza Istvánt, Marczi Angélát, Rácz Valériát, Bagos Katalint, Pandi Izabellát, Czémester Máriát, akik mind kiváló teljesítményt nyújtottak. Az összeállításban szerepeltek: versek, prózamondás, énekszámok, majd a műsor végén, mintegy záróakkordként, az egész együttes kórusban elénekelte az Anyám az álmok nem hazudnak kezdetű dalt. iskolákban ma sem kielégítő a bábjátszó szakkörök, a „bábosok“ munkája. Ez így igaz. De ki válaszol arra a kérdésre, hogy melyik az a továbbképzési forma magyar vonalon, amelyik segítette és segíti a pedagógust ebben a munkában? Kik és hol készítik fel a pedagógust? Van-e ilyen jellegű magyar műsoranyag? Sajnos, mint annyiszor, a kör hirtelen bezárul. Nagyon sok fiatal értelmiségi, amikor elvégzi az egyetemet és falura kerül, híjával van például olyan szakmai felkészültségnek, hogy népművészeti együtteseket vezessen. Kivételt képeznek azok, akik olyan közegben végezték az egyetemet, főiskolát, ahol valami módon kapcsolatba kerültek az öntevékeny művészeti mozgalommal. Ezeknek a száma azonban nagyon kevés. S hogyan kívánhatnánk el tőlük ilyen jellegű munkát, ha ismeretlenek előttünk a munkához szükséges szakmai tudnivalók. Ezek azok a problémák, amelyek egész módszertani hálózatunkban megoldatlanok. Az a szakirányítás, ami van, úgy tűnik, kevés, vagy nem eléggé szervezett. Folyamatosabb, szervezettebb, tömegesebb akciókra lenne szükség. Az öntevékeny művészeti mozgalom egyes ágazatai megkívánják például, hogy magyar vonalon is legyenek országos jellegű szakmai szemináriumok, konferenciák. Itt tekintetbe kell venni azt is. hogy az énekkari, zenekari, tánckari munkán, vagy a színjátszáson kívül más formákra és műfajokra már nincs szükség. Napjainkban talán egyedül a me-A CSEMADOK királyhelmeci városi szervezetének felnőtt színjátszói Örök víg arc címmel mutatták be műsorukat, amely a megvilágítás és a mikrofonhiány okozta hiányosságok miatt, csak részleges sikert ért el, pedig a szereplők — Móricné, Majkricsné, Kocsisné, Fazekas Aranka, Juhász Éva, Veres János, Nádasdi, Rácz Gusztáv, Spisákné, Leczóné, Papp Júlia, Ráczné, Deák Olga, Kaptur, Kissné, Magyarné, Ivánné és zőgazdasági értelmiség az, amely kezdettől fogva a legszorosabban együtt élhet a falu lakosságával, és tőle függ a gazdasági fejlődést elősegítő népszerű és tudományos ismeretek terjesztése. Most, amikor a falu társadalmi és kulturális életében az efsz-ek jelentősége egyre inkább megnő, bizonyára a falu mezőgazdasági értelmisége is nemcsak a szövetkezetben, de jóval tágabb értelemben fogja majd fel küldetését. Ami pedig az értelmiségnek a népművészeti munkával kapcsolatos problémáit illeti, a jövőben is beszélni kell róla. Arról is, hogy élnek-e mindig az adott lehetőségekkel. Pontosabban, hogy mennyien és mennyire használják ki a művészeti, szakmai nevelés érdekében szervezett tanfolyamokat. Dél-Szlovákia számtalan községében színvonalas kulturális élettel találkozunk és szinte meglepődünk azon, hogy mennyire műveltek és tájékozottak az emberek. Ennek ellenére akad még bőven tennivaló. Tény, hogy a falu gazdasági élete megváltozott. Sok esetben túllépte a városét. Kulturális téren sem kell a sok idő, hogy szinte felzárkózzon a városhoz. Ezért az értelmiség kívülállása, befelé fordulása egyre helytelenebb, már csak azért is, mert végső soron a kívülállás csak a magányérzetet váltja ki minden emberből. Jelen pillanatban talán úgy tűnik, hogy a közvetlen környezetben senki sem adósa senkinek és senki sem követel semmit. Ennek ellenére mély meggyőződésünk, hogy a kulturális népművelési munkára, melyet a magyar dolgozók érdekében végzünk, nagy szükség van. S ehhez minden támogatást megkapunk a párt- és kormányszervektől. A CSKP XIV. kongresszusának határozata is kimondja: „A párt támogatni fogja a dolgozók egyéni kezdeményező műkedvelő kulturális és művészeti tevékenységének sokoldalú fejlesztését.“ tki Szabó István — igazán tudásuk legjavát adták. A nagytárkányi, általános iskola irodalmi színpadának produkciója derűs, színes volt. A kicsiny szereplők többek közt Petőfi életútját mutatták be a már ismert kedves versrészletekkel, énekszámokkal, s igen bájosan adtak elő részleteket, balettbetéteket a János Vitézből. Itt-ott a kis szereplők zavarba jöttek, nem tudtak elhelyezkedni a színpadon, de máskülönben igen szép teljesítményt nyújtottak. A sok kis szereplő nevét mind nem ismerem, csupán a két énekes, Papp Magdolna és Egri Irénke nevét említem meg. Vezetőjüket, Fazekas Aranka nagytárkányi tanítónőt külön dicséret illeti. DEMJÉN FERENC Irodalmi színpadok vetélkedője 11
