A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)
1973-04-13 / 15. szám
pincérétől, egy konyakot kérek a gépkocsivezetőnknek. — Nem hozhatok! — mondja nevetve.'» Alig van ember a vendéglőben. — Mindig ilyen csend van maguknál ? — Nem. Különböző tanfolyamokat rendeznek nálunk. Az elmúlt három nap alatt 104 ember volt itt. S hogy az idő tavasziasra fordult, szombaton és vasárnap már most is nagyon sok vendégünk van. Szép a vidék, közel a Duna, modern és kellemes az ellátás, a környezet, így hát nem is csoda. — Ha látja, hogy gépkocsiból száll ki valaki és alkoholt kér, kiszolgálja? — Nem. Sajnos azonban nem a vendéglő előtt, hanem mögötte és messzebb állítják le kocsijukat a vendégek. Bizony sokszor előfordul, hogy amikor a rendőrség ellenőrzést tart, azt állítják az alkoholt fogyasztó gépkocsi-tulajdonosok, és vezetők, hogy gyalog jöttek. Sok esetben később sül ki, hogy ez nem igaz. Amikor már megtörtént a baj. Hozzánk sokan járnak gépkocsival. — Kiszolgálnak fiatalkorúakat vagy itta sokat? — Nem. — Biztos? — Biztos. Igaz a fizetést a forgalom után kapjuk, de egy hangoskodó részeg ember elűz sok kikapcsolódásra vágyó vendéget. Ezért, higgye el, nem szolgáljuk ki őket. Elhiszem. Csak hát honnan jönnek akkor az ittas emberek? Tény, hogy lehet alkoholt fogyasztani vendéglőn kívül is. Egyszerűen vásárolnak néhány üveggel és kész. Azonban tagadhatatlan, hogy nagyon sok esetben látunk vendéglőkben, kávéházakban, italboltokban berúgott embereket. Ki hát a bűnös? Természetesen hibásak azok a vendéglátóipari dolgozók, akik fiatalkorúakat, ittas embereket és gépkocsivezetőket kiszolgálnak. A részeg ember viszont már valahol berúgott. Tehát a bűnös mégiscsak az az ember, aki többet iszik, mint amennyit a szervezete elbír. Aki nem ismeri a mértéket, önmagát. Rengeteg elrettentő példát sorolhatnánk fel. Ezek közül még csak annyit: a szellemileg fogyatékos gyermekek nagy része alkoholista szülőktől származik. A mértéktartáshoz önfegyelem kell. Azonban az alkoholista sok esetben már képtelen mértéket tartani. Rá nemcsak vigyázni kell, de hozzásegíteni őt ahhoz, hogy gyógyíttassa magát, amíg nem teljesen késő. Az alkoholizmus betegség, s aki tudja magáról, hogy beteg, aki szereti a családját, gyermekeit, aki vissza akarja nyerni egészségét, egészséges önbizalmát, aki tiszteli munkáját, az emberiséget, a társadalmat, amelyben él, annak egyetlen út marad: az elvonókúra. Dobos Mária: „Gépkocsivezetőket nem szolgálunk ki“ AZ IGAZGATÓ ÉS AZ ÜZEM Többen is mondták: Olyan ember, aki mások gondjára is felfigyel. Szereti a pontos munkát, és éppen ezért nem tartozik az olcsó vállveregetők közé. Megbízható. Perecz Gyula elvtársról, a Nyugatszlovákiai Tejipari Vállalat galántai üzemének vezetőjéről mondták ezt. Többen is. Munkások, akik az üzemben dolgoznak. Üjságíró, aki már többször is járt az üzemben. Vezetők, funkcionáriusok, akikkel beosztásánál fogva gyakran találkozik. Emberek, akik ismerik őt. Most itt ülök az irodájában és figyelem munkáját. Kopognak az ajtón. Jönnek hozzá. Jönnek, hogy személyes ügyekben kérjék tanácsát... hisz majdnem ötvenéves életút áll mögötte, tehát bőséges élettapasztalattal rendelkezik. Jönnek, hogy segítsen megoldani egy speciális problémát, akadozik a munkafolyamat, segítsen ... hisz ismeri az üzemet, 1964 óta vezeti, irányítja. Jönnek, hogy tisztázzon bizonyos politikai kérdést... hisz neki ezen a téren sok mindent tudnia kell, húsz éve párttag. Ezek a látogatások nem jelentenek számára megterhelést. Nagyon sok véleményt hall. Figyeli az emberek viselkedését. Megismeri gondjaikat, problémáikat. Az iroda egyik falát szinte ellepik, betakarják a dicsérő oklevelek, a bekeretezett írásos kitüntetések. Majdnem mindegyiket a füstölt sonkasajt gyártásáért kapták. Ezek a kitüntetések az üzem dolgozóinak jó munkáját dicsérik. Büszke rájuk. Több kitüntetést, dicsérő oklevelet kapott már ő is: a jó munkáért, a kitűnő irányításért, társadalmi munkásságáért. Ezekről azonban alig szól. Inkább üzemük három szocialista brigádját emlegeti. A sajtszeletelő, a tejpalackozó és a vajgyártó részleg dolgozóit. Főleg a sajtszeletelő gép mellett dolgozó lányokról, asszonyokról szól a dicséret hangján. Azokról, akik tavaly 474 tonna sajtot szeleteltek fel s porcióztak, csomagoltak és a szocialista brigádok versenyében bronzérmet kaptak. Ez szép, de nem problémák nélküli ott a munka. MENJÜNK CSAK ODA És már itt is vagyunk a munkateremben.' Halkan zúgnak a gépek. Surrog a szalag. Kattan a mérőszerkezet. A sajtot tökéletes, félig automatizált gépsor szeleteli, méri, csomagolja. Négy évvel ezelőtt szerelték be a terembe ezt a holland gyártmányú gépsort. Az asszonyok számára kissé ördöngösnek tűnt eleinte ez a masina. Sebaj! Az igazgató mindent megtanácskozott velük, majd maga állt a gépsor mellé, bemutatta működését, megmutatta a munkafogásokat. Azóta már több ezer tonnányi sajt hagyta el ezt a gépsort. Az asszonyok megtanulták a munkafogásokat. Tökéletesen, hisz szocialista brigádjuk kitüntetést is kapott. Pedig nem adják „olcsón“ a bronzérmet. Jó munkával kellett kiérdemelni. Most azonban újabb probléma foglalkoztatja a munkaterem dolgozóit: a gépsor néhány alkatrésze az évek során megkopott. Ki kellene cserélni ezeket az alkatrészeket. Gond ez. Az igazgató gondja. Megoldja majd ezt a problémát is. Kikkel? KÖZVETLEN MUNKATÁRSAIVAL Bocák Milan mérnökkel, Harmady József és Simon Mónika technológusokkal. Szinte napi feladatuk: keresni a könnyebb, olcsóbb, és kifizetődőbb termelési módokat. Ezen a téren, ha lehet, nem restellnek egyegy jó tanácsért a „szomszédhoz“ fordulni. A magyarországi, beretty óúj falusi tejüzem vezetőihez, dolgozóihoz baráti szálak fűzik őt és a galántai tejüzem dolgozóit. A két üzem azonos tulajdonságokkal bíró mezőgazdasági területről gyűjti be a tejet. Tehát problémáik is azonosak. Találkozásaik alkalmával megvitatják ezeket, s kölcsönösen kicserélik termékeik „receptjét“. így került sor arra is, hogy három évvel ezelőtt a „szomszéd“ mutatta meg, hogyan kell füstölt sonkasajtot készíteni. A galántaiak tavaly 63 tonnányit készítettek belőle a berettyóújfalusiaktól tanult eljárás alapján. Fél kilogrammos csomagolásban. Probléma? Gyorsítani kellene itt is a munkafolyamat ütemét. Az üzem valamennyi termékének gyártását okos, ügyes gépek segítik. A füstölt sonkasajt keresett árucikk, viszont még mindig kézzel formázzák Somogyi Vera csoportvezetővel az élen ennek a munkarészlegnek a dolgozói. Gép kellene ide. Okos, ügyes gép. Tavaly a nyitrai Plastika üzem tervezőivel megbeszélték: formázógépet kellene gyártani. A terv megvalósítására azonban még nem került sor. Most Magyarországról várnak egy hasonló típusú formázógépet. Bronzérmet kapott a sajtszeletelőben dolgozó szocialista brigád A holland gyártmányú, félautomata sajtszeletelő mellett dolgozó asszonyok és lányok Perecz Gyula igazgató — a jobb oldalon — és Boöák Milán mérnök megbeszélik a feladatokat 28 MILLIÓ LITER TEJ Ennyit gyűjt be évente az üzem. Ennek számottevő hányadát tejföl, vaj, tejszín, túró és többféle sajt formájában küldik a dolgozók asztalára. Tennivaló van bőven. S mindenre figyelni, ügyelni kell. Kezdve azon, hogy a tej minősége nem mindig kifogástalan. A múlt hónapban például a szállító gazdaságok folyószámlájáról 30 400 koronát töröltek a beszállított tej vizezése miatt. Azután itt van a Jovonka nevű készítmény. Még ma is újdonságnak számít, mert Szlovákiában egyedül csak ebben az üzemben gyártják. Ma még csak három járásba jut belőle, a galántaiba, a dunaszerdahelyibe, az érsekújváriba, de feladat: bővíteni kell a termelést, más járásokba is jusson ebből a készítményből. Ilyen és hasonló problémák foglalkoztatják az üzem igazgatóját. Nem kevés, ö azonban bírja, lelkesedéssel, türelemmel, szorgalommal. Munkasikerének titka? Erre a kérdésre így felel: Nem vagyok egyedül. Nincs is, közvetlen munkatársai, az üzem dolgozói szívesen segítik. Miért? Nagyon találóan, mondta a sajtszeletelő gépsor mellett az egyik munkásnő: Azért, mert olyan ember, aki szíve szerint mindig megmondja a véleményét, minden cikornyázás nélkül, de olyan emberségesen... hogy szívesen megtesszük, amit mond. Nincs egyedül. És talán ez a legfontosabb. Benyák Mária Tóthpál Gyula felvételei
