A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-02-23 / 8. szám

STEPHAN HERMLIN Birkenau hamvai Mint az esti szél, a hűvösség, mint eső előtt fecske ha ring, mint a párákat terelő ég, mint a pitypang virágpora, mint a hó a holtak szemehéján, mint gyerektánc, mely ellebegett, mint a szegfű tüzes-piros ajkán a lepkesúly, mint a beteg utolsó falatja, ha kínja enyész s a halál közeleg, a felejtés olyan könnyű, mint a hűvösség s az esti szelek. Hol az éj s a nap egymást karolják, hol rozsdában ég az acél, igazak — bosszulatlanok! — hamvát ott árbocra tűzte a szél. Birkenau — hova lettek a nyírfák! — este oly egymaga van, és a bogáncsok írják a kőre a jelt komoran. Lengyelországban, mikor ősz volt, s a bogáncsnak kiszítta színét, még a sár is a talpamon így szólt: Az emléket idézd ... Nehéz, mint az érc a hegyekben, mint csönd a döntés előtt, mint ha szálfák zuhannak a ködben, akár a tűz-sírba menők hamva ha ellepi szánkat, mint végső búcsúzkodás; egyre az életre vágytak, s elnyelte őket a gáz; szerették a hajnalt, szerelmet s a rigó füttyét — be nehéz, mint vihar közeledtén a felleg, oly súlyos az emlékezés. Ám az emlékezőknek hada nő, egyre népesedik, A gyilkos nem menekül meg, ködbe se rejtezhetik. Bárhol az emberre ráront, nyomban felelni fog ott. A világ fölött hamu szállong, érc Nap vetése zuhog, öreg és ifjú hintse a pernyét, mindenkié e vetés, súlyos, akár az emlék s könnyű, akár feledés. Mind,, ki a békét vallja itt — s milliónyi a száj —, urait a pokolba zavarja, s mattot kap itt a halál. Mind, ki reményt kiált ma, zöldellni látja a fát, majd ha galambok árnya lebben a hamvakon át: Dal, te halál dala nemrég, immár a lét dala lész: súlyos, akár az emlék s könnyű, akár feledés. GARAI GÁBOR fordítása Vámos Gábor felvétele A Hűség 1968-ban, a közelmúltban pedig Mind­halálig címen Steiner Gábor életregényének má­sodik része jelent meg. Mi ösztönzött téged e két­részes mű megírására? Arra gondoltam, éppen ideje már, hogy olyan valakiről is írjak, aki hozzájárult ahhoz, hogy mi írók alkotó szabadságot kaphatunk. Harcos, nem megalkuvó életével hozzájárult, hogy a munkások és parasztok gyermekei tanulhatnak, művelődhet­nek. A mai szocialista életünk eredményeinek kommunista előharcosai a részesei és ezek közé tartozott Steiner Gábor is. Ezek a kommunisták igen nehéz körülmények között éltek és harcoltak. Ezt a tényt nem lehet eléggé kihangsúlyozni, és kitartó, a néphez mindvégig hű magatartásukat nem lehet eléggé magasztalni. Amióta emlékeze­temet bírom, mindig is tiszteltem és nagyra be­csültem őket, akik meggyőződésükért sokszor fel­fegyverzett rendőrökkel és csendőrökkel is fel­vették a harcot. Ha másért nem, azért is érdemes rájuk gondolnunk és velük foglalkoznunk, mert most, a szocializmusban nem ismerjük többé az éhséget, a munkanélküliséget. De miért választottad éppen Steiner Gábort? Erre csak azt válaszolhatom, hogy évekkel ez­előtt, amikor nekifogtam a Steiner Gábor életrajz megírásához, azzal a szándékkal tettem,.hogy ki­fejezésre juttatom az itteni haladószellemű ma­gyarok bátor magatartását a kizsákmányolók elleni osztályharcban. Be akartam bizonyítani, hogy a csehszlovákiai magyar munkás és paraszt mindig szilárd és megbízható oszlopa volt Cseh­szlovákia Kommunista Pártjának. Tehát igaz, Steiner Gábor helyett választhattam volna Major Istvánt is, és ha mégis az előbbi mellett döntöt­tem, ezt azért tettem, mert Steiner Gábor halála oly fájdalmas és szívbemarkoló, hogy úgy érez­tem, először az ő makulátlan, harcos és önfeláldo­zó! életének kell emléket állítanom. Most, hogy sikerült betekintést nyernem nehéz, küzdelmes életébe, tjszta lelkiismerettel állíthatom, hogy választásom helyes volt. Steiner Gáborról egyébként azt is tudni kell, hogy ama elvtársak közé tartozott, akik mindig magyar kommunistáknak vallották magukat. Ezt bizonyítják a parlamentben és a népgyűléseken elhangzott beszédei, felszólalásai, amelyekben a magyar munkások, és parasztok érdekeiért, jogai­ért szállt síkra és ugyanakkor keményen harcolt az elnyomott cseh, szlovák és ruszin nép kizsák­mányolása elleij.. Érthető, hogy azok a munkások és parasztok, akik személyesen ismerték őt, a leg­nagyobb tisztelettel és megbecsüléssel nyilatkoz­tak róla. Es magam is,> aki országszerte hosszú hónapokig tevékenységének a nyomdokait követ­tem, azt tanúsíthatom, hogy fáradhatatlan, gazdag munkásságán, melyet nélkülözés, ütleg és végül a buchenwaMi koncentrációs tábor kísért, egyet­len törés sem fedezhető fel. Élete utolsó lehele­téig hű maradt a párthoz, a néphez és magyar­ságához. ' Mi az oka annak, hogy a két kötetet négy év választ ja el egymástól? Az igazság az, hogy könyvem két kötetének a kézirata ^nagyjában évek óta kész volt. Az id* azonban (1966—67—68) nem kedvezett ilyen mű megjelenésének. Akkoriban többet beszéltek és írtak az „emberarcú szocializmusról“, mint az ország |prsáról, és nagyobb gondot fordítottak egy-egy detektívregény népszerűsítésére, mint május elseje ünnepének méltó propagálására és előkészítésére. Ezért a második kötet megjelené­sét későbbre hagytam. Ebből szerencsére nem származott nagy baj, mert a két kötet, majdnem két önálló könyv. A Hűség című első kötetben Steiner Gábor ifjú­ságát és forradalmárrá érésének drámai esemé­nyeit írtam meg, benne a Magyar Kommün har­caiban szerzett élményeit, amelyek döntő módon formálták öntudatát, jellemét és élete további útját határozták meg. Mondanom sem kell, az ifjúsági rész ábrázolása volt a nehezebbik, mert sem a gyermekei sem a barátai nem tudtak szá­mot adni e fontos korszakról, úgyhogy kénytelen voltam a rendelkezésemre álló dokumentumokból rekonstruálni az ifjúságot. Láttam a házat, ahol laktak, az iskola épületét, ahol tanult, megtudtam Lakatos nevű tanítójáról egyet-mást. MinSezt szem előtt tartva építettem fel fejlődő ifjúságának az éveit és felnőtté, majd forradalmárrá érésének a korszakát. A Mindhalálig című második kötet már az érett forradalmárt ábrázolja. A kommün bukása után Csehszlovákiába, Komáromba menekül visz­­sza, és itt új körülmények között kapcsolódik be a párt életébe, a kemény, meg nem alkuvó osztályharcba. Ez a kötet, bár ott folytatom, ahol a Hűséget abbahagytam, mégis önálló, mert amint említettem már, új környezetben, más emberek között játszódik le. A Mindhalálig eseményei nagyrészt nálunk, Csehszlovákiában zajlanak le. Sok olvasó ismerőssel és rokonnal is találkozhat e könyv lapjain. E kötet írásánál már többet tud­tam Steiner Gáborról mint ismerősei, akik gyak­ran találkoztak vele. Én ugyanis sok munkással és paraszttal beszélgettem róla, sok rendőrségi, Steinerről szóló beszámolón és jellemzésen is át­verekedtem magam, úgyhogy sok száz, színes mozaikból alakult ki bennem harcos, és rendkívül izgalmas élete. Persze, legjobban annak örülnék, ha az olvasók mindkét kötetet elolvasnák. Így teljesebb képet kapnának e nagy harcosról. Tudom, hogy szívós kitartással dolgoztál a múltban és dolgozol ma is, ezért azt szeretném tőled megkérdezni, milyenek a közeli és távoli irodalmi terveid? Sajnos, csak a közeli irodalmi tervről beszélhe­tek. Egyebet pillanatnyilag nem is tehetek, oly mostoha lakáskörülmények között élek. Azzal kezdem, hogy sosem hittem abban, hogy valaha rendes nyugdíjas leszek. Régen, gyakran havonta kellett változtatnom munkahelyemet különböző okok miatt. Egyszer azért, mert a szegény mester­nek nem volt elég munkája, máskor meg azért, mert egyik szabómesterem varrás közben azt mondta nekem, hogy Az ember tragédiáját Sha­kespeare irta, én meg elég udvariatlanul és osto­bán rávágtam, hogy Madách ... Ezért aztán azonnal távoznom kellett. De ha nem távoztam volna, akkor is kevés kilátásom lett volna a nyug­díjra, mert ezek a kis, szegény mesterek legfel­jebb csak egy-két hétre jelentették be munka­­viszonyomat. Mégis nyugdíjas lettem, elégedett­nek kéne hát lennem, de nem vagyok az: még­pedig mostoha lakásom miatt. Egy kis garzonlakásban lakom. Bútorzatom a fekvőhelyem és egy ötezer kötetes könyvtár. Egy íróasztal már nem fér a szobámba. Nos, amíg az Üj Szó szerkesztőségében dolgoztam, állandóan anyagszerzési úton voltam, tehát a lakásommal sokat nem törődtem. De amikor közeledett a nyugdíj-kor, tudtam, hogy sokat kell majd otthon tartózkodnom, foglalkoznom kell hát a lakás­kérdéssel is. Kezdtem írogatni kérvényeket, leve­leket, mindhiába ... Mindössze egy kérvényre kaptam elutasító választ, ezt is csak azért, mert az újságíró szövetség egy kicsit megbolygatta az ügyemet, de eredményt elérni eddig még nem tudtam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom