A Hét 1973/1 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1973-02-09 / 6. szám

A pipakupak Elhatároztam, hogy a pipámra ku­pakot veszek, méghozzá sárgarézből. Ugyanis megállapítottam, hogy ha pipázás közben a tenyeremet a pipa nyílására helyezem, s így a levegőt összeszorított ujjaim között szívom a parázsra, akkor csibukom sokkal vi­dámabban füstöl. így jutott eszembe a kupak, amellyel nyilván hasonló eredményre jutnék, mitöbb, a tenye­rem sem lenne citromsárga a niko­tintól. A feleségemtől megkérdeztem, nem tudja-e véletlenül, hol árulnak pipakupakot. Ügy nézett rám, mint a bolondra. Válaszra sem méltatott. Nem baj, gondoltam, majd meg­keresem magam azt az üzletet, ahol pipakupak is kapható, elvégre nem valami világraszóló újdonságot óhaj­tok, nem holmi műszaki csodát, atomtengeralattjárót vagy mit tudom én mit, hanem egyszerű, sárgarézből való pipakupakot, amilyen már nagyapámnak is volt. Először egy háztartási boltba láto­gattam el, mert úgy véltem, a pipa­kupak háztartási cikk. Tévedtem. A boltban nagyon kedvesen fogadtak, az elárusítónő alaposan megnézett, a szemembe mosolygott és közölte velem, hogy legfeljebb tizenkét centi­méter átmérőjű kályhacsövet adhat, de könyökcső nélkül. Ezt olyan szo­morúan mondta, hogy vigasztalni kezdtem, nem tesz semmit, elvégre a könyökcsővel sem mennék sokra, hiszen pipakupakra van szükségem. Ezután beállítottam városunk leg­korszerűbb áruházába. Mozgólépcső­vel vitettem fel magam a legfelső emeletre, ahol fűtőtesteket, hűtő­­szekrényeket, villamosított petró­leumlámpákat és különféle alkatré­szeket árulnak. A részleg főnöke mély meghajlással üdvözölt, mintha régi ismerőse lennék, megkérdezte, mit óhajtok, majd hosszadalmas töprengés után, az állát és a füle­­tövét vakargatva, így válaszolt: — Sajnos, elfogyott, uram. — Mikor kapnak új szállítmányt? — Talán a hónap végén. Ellenben — teszi hozzá lelkesen — tegnap kap­tunk kitűnő villanyradiátorokat Hra­dec Královéból, melegen ajánlom, nagyszerű portéka. Nagyon örültem volna a főnök udvariasságának és előzékenységé­nek, ha nem éppen ezeket a nyava­lyás villanyradiátorokat említi. — Uram — szóltam megbántott hangon — én mind ez ideig szolid dohányos voltam, cigarettáztam. Eszembe se jutott pipát dugni a számba, míg nem vettem két ilyen olajjal töltött villanyradiátort. Pon­tosabban: azóta pipázok, ahogy mind a kettő bedöglött. Most, a tél kellős közepén. A Hradec Králové-i javító vállalat már három hete ígérgeti, hogy eljön megjavítani, de a mai napig hiába vártam a javítókra. Ezért kaptam rá a pipázásra. Csalá­dom van, elvégre nekünk is mele­gednünk kell valami mellett. Tehát nagyon kérem, ne emlegesse nekem ezeket az átkozott radiátorokat. Pipa­kupakra van szükségem és kész! — De miért ragaszkodik a sárga­rézhez? — Miért, miért! Mert a sárgaréz szép és nem rozsdásodik. Majdnem olyan, mint az arany. Meg aztán gyerekkoromban tanultam egy hety­ke nótát, nem tudom ismeri-e, úgy hangzik, hogy: „Sárgarézből van a pipakupakom, azzal csábítom a ga­lambom !“ — A galambját? — rántja fel szemöldökét csodálkozva az üzlet­vezető — hogyhogy a galambját? — Hja kérem, ez költészet! Meta­fora! A füléhez hajolok és belesúgom: — A feleségemet jelenti, akárcsak a nótabeli „kisangyalom", aki „rám se néz...“ — Nem néz magára a kedves ne­je? — kérdi az üzletvezető, mint aki meggárgyult. — Nem és nem — ordítom most már magamból kikelve — amióta a maga szörnyűséges radiátorait meg­vásároltam !... Látom, az üzletvezető szíve meg­esik rajtam. Körülnéz, nem figyeli-e őt valaki, azután a pult alól elém tesz egy fényes, sárgaréz pipakupakot. Zs. Nagy Lajos Rejtvényünkben L. Gály Olga szlo­vákiai magyar írónő „Hajnali őrségen" című versiből idézünk négy sort a víz­szintes 1, függőleges 13, 4, 9, vízszintes 18, és 66. számú sorban. VÍZSZINTES SOROK: 13. Távozik. 14. Mohón eszik. IS. Fo­lyó Jugoszláviában. 16. Angol élet 17. Korszak. 19. Mázsái. 21. Felső végtag. 22. Fegyverét használja. 23. A hőmér­séklet 0 C-fok alatt van. 24. Beszéd­rész. 26. Akadály. 28. Y. M. 29. Java keverve. 30. Nagyobb edényeimet. 31. Házőrző. 33. Tael betűi felcserélve. 35. N. T. 36. Latyak. 37. Gyakori ige­végződés. 38. Fordított tett. 40. Ter­mést betakarít. 41. Hátgerincsorvadás. 42. Lenti helyre. 43. Bíráskodik. 44. Be­fed. 45. Rum. cukor és forró víz keve­rékéből álló ital. 46. Ékezettel: gázló­madár. 47. Nem ki. 48. Vércsoport. 49. ... i magába az ételt: mohón eszik. 51. Foghús. 52. Kettős betű (ford.). 53. Via. . . ., John Knittel híres regénye. 55. Borssal fűszerezett. 58. Hibás ipari termék. 59. A Ferencváros játékosa. 60. A dohányos igéje. 63. Háziállat. 64. Hangtalan katonák. 68. Termést beta­karító munkás. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Csupa, tiszta. 2. Járom. 3. Kettős betű. 5. Nem kicsi. 6. Béla Lajos Ernő. 7. Azonosak. 8. Címzés. 10. Életben van. 11. Lapos. 12. A vízszintes 23 be­tűi. 18. Folyó a magyar és osztrák ha­táron. 20. Keretes. 23. Épületrész. 25. Templomi berendezés. 27. Kopasz. 32. Nem egészséges. 34. Három „a". 37. Augusztus 18-án ünnepeljük névnap­ját. 39. Hiányos téma. 41. Fordított akt. 42. Becézett Aranka. 47. Fejsze. 49. Fortély, cselfogás. 50. Tisztította, 53. Mekka része. 54. A szája része. 56. In­dok. 57. Hint 61. Izomszalagja. 62. Ré­gi ürmérték. 65. Kettős betű. 67. Ke­resztül. Beküldendő a vízszintes 1, függőle­ges 13, 4, 9, vízszintes 18, és 66. szá­mú sorok megfejtése lapunk megjele­nésétől számított 8 napon belül, lehe­tőleg postalevelezőlapon. Az előző rejtvény helyes megfejtése: Antifer mester csodálatos kalandjai — A lángban álló szigettenger. — Észak dél ellen — Rejtelmes sziget. KERESZTREJTVÉNY m r 2 3 4 5 6 fi 7 8 9 10 11 12 13 ■ u • 16 i 17 18 19 20 21 ÍZ 23 OY yzi sz 25 26 27 28 20 30 31 32 33 34 35 ■ 56 37 38 *1 39 40 Tfl 41a ♦ 3 44 A ■ 45 46 47 48 ■ 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 50 60 61 62 63 __L 64 65 66 67 V-* Z Z 68 14 hót

Next

/
Oldalképek
Tartalom