A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-11-10 / 45. szám

f« eptember dereka táján bulgá- Sy riai körútra indult a Cseh­­szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara, hogy viszonozza a Bolgár Népköztársaság Egészség­­ügyi Minisztériuma mellett működő Rogyina énekkar tavalyi, csehszlová­kiai vendégszereplését. RÓZSÁK VÖLGYE A Vitosa tetejéről leereszkedvén, Szófiát megkerülve folytattuk utun­kat a Rózsák völgyén keresztül Bur­­gasz tengeri kikötőváros felé. Tud­juk, hogy a bolgár rózsaolaj világ­hírű, arról is van némi fogalmunk, hogy egy-egy csepp rózsaolaj sajto­lásához temérdek rózsaszirom szük­séges, mégis, vagy éppen azért le­pett meg, hogy a Rózsák völgyében — legalábbis az út mentén — nem találkoztunk rózsaligetekkel. Mindez azonoan nem akadályozott meg bennünket abban, hogy a tü­körsima szerpentinen ne kígyózzunk fel a Sipka emlékműhöz, illetve ne közelítsük meg. Ugyanis mikor fel­értünk a „teraszra“, meghökkentünk: ezer lépcsőn kellett volna felkapasz­kodnunk az emlékműhöz. Mivel azonban sürgetett az idő, lemond­tunk róla. Néhány percig elgyönyör­ködtünk az előttünk ágaskodó he­gyen s az alattunk elterülő táj szép­ségében, majd tovább indultunk. A HANGVERSENY VISSZHANGJA Olyan az ember természete, hogy könnyebben viseli el a hosszú uta­zás fáradalmait, ha öröm érzése me­legíti át a szívét. Az örömöt Angel Manolov érdemes művésznek, a Ro­gyina énekkar főkarmesterének a bolgár sajtóban megjelent méltató cikke váltotta ki. Ügy vélem, érdek­lődésre tarthat számot a kiváló szak­ember néhány leírt gondolatának az idézése: „Ezen a nagysikerű hangversenyen a karmesterek és a kórus tagjai bi­zonyságát adták hazájukban és a kül­földön elért sikereiknek... A hang­verseny műsora a művészeti vezetés jó ízléséről tanúskodik. A szerzemé­nyek némelyike technikai szempont­ból nem könnyű, de a nagy köve­telmény ellenére a karmesterek és a kórus tagjai sikerrel helytálltak... Többek között ragyogó tökéletes­séggel adták elő Bárdos Lajos há­rom népdalát. Itt mutatta meg Jan­­da Iván főkarmester és a női kar interpretációjuk tökélyét és bebizo­nyították, hogy kiérdemelték a Korá­ban, írországi városban tartott fesz­tivál első díját... A Magyar Tanítók Kórusa kifino­mult hangjával, főleg a pianónál — a túlsúlyban lévő női hang ellené­re —, jól kiegyensúlyozott hanganya­gával és rugalmas dinamikával tűnt ki. Kívánatos lenne a dinamika terjedelmét növelni. A kórus színé­szi képességeivel, elmélyült muzika­litásával, jó kiejtésével, technikájá­val, ritmusával, összhangjával tűnik ki — az utóbbi néha a forténál nem tökéletes. Az egyes daloknál a ki­sebb intonációs hibákat a színpadi feszültség és az egyes énekesek hangbeli indiszponáltságának a ter­hére kell írni... Az énekkar tagjai készségesen tel­jesítik a karnagy követelményeit és lelkesedéssel énekelnek. Ha az ének­kar vezetőségének sikerülne minden szólamot néhány frisshangú énekes­sel kiegészíteni — főleg az első te­nornál és a kontrabasszusnál —, a kórus összhangja még jobb lenne .. A kórus sikerei szívós munkájuk­nak, a tagok dal iránti szeretetének és különösen a kitűnő és tehetséges főkarmesterüknek köszönhető, aki a kórust mesteri ügyességgel, világos kéztechnikával és szép művészi ér­zéssel vezeti. Nagy részük van a kó­rus sikereiben Ág Tibor és Hara­­kály Tibor karmestereknek is, akik az énekkart szintén szeretettel és ügyességgel vezetik ... A vendégek számos jókívánságot és virágot kaptak. A lelkes közönség viharos ovációja félreérthetetlen bi­zonyítása és elismerése volt a két nép őszinte barátságának és a kó­rus előadói művészetének .. TALÁLKOZÁS A TENGERREL Este érkeztünk meg Burgaszba. A város teljes fényben pompázott. Itt már érződött a levegőben a ten­ger közelsége. Nem álltunk meg, mert Kitenig még hatvan kilométe­res út állt előttünk. Végre Kitenbe, a kis tengerparti falucskába értünk. Az egészségügyi minisztérium nyaralójában helyez­kedtünk el, s teljes öt napot töltöt­tünk ott. Igazuk lett azoknak, akik egész úton azt jósolgatták, hogy fürdőzés­re és napozásra alkalmas időjárás lesz a tengernél. Az ötből három napra bevált a jóslatuk. Szélcsend volt, s ragyogó napfényben szipor­kázott az átforrósodott homok, no, meg a víz — a tenger! Csodálatos a tenger. Mint egy nagy, duzzadt mellű és folytonosan lélegző óriás. A szüntelenül szaladó, taréjos hullámok kőszirtet csapkodó morajlása, az ezüstös sirályok lebe­gése és vijjogása, az áttetsző vízben az égszínkék medúzák ringása, s B U LG amint alkonyatkor a leáldozó nap sugara korbácsként végigsuhint a rettentő víztömegen, szinte feljajdul és belevonaglik — talán ebből ered a különös varázsa, s ez teszi felejt­hetetlenné ... LOVICSEK BÉLA ző városnak. Megfogja és marasztal­ja az embert. Lehet, hogy csak a szelíd nyárutó köntösében, kevert színeiben tűnik ilyennek. Tény, hogy tele van kedvességgel és bájjal, akár a nászéjszakáin túl levő menyecske. Ráadásul a gyönyörű és kényelmes szállodák hosszú sora, az üdülőköz­pontok, a Napfényes partok, az Aranyhomok ... megannyi színfoltja valósággal elbűvöli és lenyűgözi az embert. Ismételt meglepetésben részesítet­tek bolgár vendéglátóink: újabb dísz­vacsorára invitáltak az előkelő Sport­­palacba, ahol a zenekar csak ne­künk játszott, és magyar dalokat, a bár táncosnője csak nekünk tán-ÁRIÁI colt, nekünk, a kedves vendégek­nek ... ÜTBAN HAZAFELÉ A közmondás szerint nincs olyán rakott szekér, amire ne férne még valami. Roskadozva a sok élmény édes terhe alatt azt hittük, hogy újabb élmények befogadására már képtelenek vagyunk. A közmondás azonban mint mindig, most is igaz­nak bizonyult. Sumen városkában például meg­nézhettük azt a házat, melyben Kos­suth Lajos lakott 1849-ben, s ame­lyet a bolgárok emlékmúzeummá nyilvánítottak. Ez a kis, takaros mú­zeum is híven dokumentálja a két nép szabadságvágyát és kegyelettel megőrzi a szabadságharc néma, még­is beszédes tanúit. Russze, Bulgária legnagyobb vá­rosai közé tartozik. Innen már csak pár lépésnyire húzódik az országha­tár. Fenn, a város peremén, a he­gyen ékeskedő patinás étteremben fogyasztottuk el utolsó vacsoránkat bolgár kísérőinkkel. Itt hangzottak el az utolsó búcsúszavak, itt szorul­tak össze utoljára a búcsúzó tenye­rek ... aztán még egy utolsó pillan­tás le a völgybe, a fényben úszó vá­rosra, és elindultunk a hosszú útra — hazafelé... Bukarest, Marosvásárhely, Kolozs­vár, Nagyvárad, Szolnok és Buda­pest után Komárom következett. Szép volt, jó volt minden, mégis mikor az országhatáron át hazai földre léptünk, megkönnyebbülten sóhajtottunk fel mindannyian: min­denütt jó, de legjobb itthon! KÖRÚTON A MÁSODIK HANGVERSENY A Kitentől néhány kilométernyire fekvő Primorszk ifjúsági tábor gyö­nyörű szabadtéri színpadán került sor a második hangversenyre. A ren­dezők a korszerű reflektorokkal és világítóberendezéssel csodálatos szín­­árnyalatokat „kevertek“, mesevilág­hangulatot varázsoltak a színpadra, amelyből hol halkan csobogtak fel, hol meg zengőn áradtak és szárnyal­tak az egyes kórusművek a nézőtér­­meg a csillagos ég felé. Igazi művészi élményt nyújtó szép hangverseny volt. Ezt bizonyította a több száz fiatalból álló közönség taps­vihara, hangos tetszésnyilvánítása. VÁRNA VARÁZSA Különös hangulata és varázsa van ennek a Hunyadi János emlékét őr Kedves és szolgálatkész pincérnő a sok közül Jobboldalt bolgár kísérőink. Az asztalfőn Angel Manolov érdemes művész beszélget A kiteni búcsúzás pillanatai

Next

/
Oldalképek
Tartalom