A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-10 / 45. szám
A HEGYTETŐN Sötétszürke pára és köd lebeg a két folyó felett: a fényképezésből bajosan lesz valami. De a két folyó találkozása még így is elbűvölő látvány. A víztükör sötét mint a tinta, s túl a folyók randevúhelyén az általuk bezárt szögben szinte a végtelenbe vesző szőlőtáblák. A szüretet már lekéstük, le a szüreti mulatságot is, de az összes bort remélhetőleg még nem itták ki előttünk — ezt annál inkább remélhetjük, mert cseh barátaink nemzeti itala a sör. Állunk hát a hegytetőn, a mélníki várhegyen, a hatvan méter magas tomyú Szent Péter-Pál templom fala mellett, vállunkra pereg a gesztenyék elsárgult lombja — ősz van, ha tetszik, ha nem. A szerelmeseknek, akik ugyancsak itt nézik a folyók randevúját, mint kedvükre való, stílszerű szimbólumot, nyilván az ősz is tetszik. (Melyik évszaknak nem örülnek a szerelmesek?) És ez a kismama is örül a pergő leveleknek: ingyen-csörgők gőgicsélő csemetéje számára. De Marek Jaroslav teherautósofőr, akivel már lent beszélgetünk a városban, egyáltalán nem lelkesedik a rőtbarna évszakért. Jönnek az esőzések, síkosak lesznek az utak, mondja, nehezebb lesz a vezetés. Jaroslav még csak 25 éves, de már három éve nős; mindent megtesz azért, hogy szállodát szerezzen a számunkra. Igyekezete meddő és eredménytelen, mind a három szálloda valamennyi szobája foglalt. Szívesen elvinne bennünket hozzájuk, de mint mondja, elég szűkösen laknak. Nem baj, igyekezetét így is megköszönjük. Majd visszautazunk Prágába. Addig azonban még bőven van időnk. Marék nem szereti Mélníket. Azt mondja, valahol Dél-Csehországban szeretne lakni. Túl sok itt a turista, nyaranta ellepnek mindent, mozogni sem lehet tőlük. S velünk ellentétben Mélník vidékét sem tartja szépnek. A fizetésével azonban elégedett. Háromezer koronán felül keres, a felesége is dolgozik. Van némi megtakarított pénzük: szövetkezeti lakásra és gépkocsira. Míg beszélget, egy ültő helyében megiszik hat korsó pilzeni sört. Most már megteheti, szolgálat után van, s holnap szabadnapos. IV. KÁROLY Az egyetemalapitó, hídépítő nagy cseh királyról nevezték el a leghíresebb mélníki bort. Itt mérik a vár alatti borharapóban, amit állítólag csak a közelmúltban nyitottak meg, és aminek „U brány“ (Kapu mellett) borkóstoló a neve. Negyedik Károlyt két apró hordócskából mérik — van belőle fehér és vörös is. Mi a vöröset választjuk. Kitűnő bor, engem az egri bikavérre emlékeztet. Máskülönben 32 fajta márkás bor kapható még itt és ötféle pezsgő. A kedves csaplárosné amiatt panaszkodik, hogy egy ilyen turista-központban, mint Mélník, „csak ilyen' borharapót képesek berendezni. Nem tudom, miért ez a lebecsülése „saját“ üzletének, mert nekünk igencsak tetszik. Igaz. hogy például nincsenek itt se székek, se lócák, ahová, a borivó emberfia leülhetne, csak egy hosszú asztal és a falak mellett polcok, ahová a poharakat lerakhatjuk. A bort, mint például a prágai kiskocsmákban a csapolt sört, „utcán át“ is mérik, azaz jönnek az emberek és palackokban, demizsonokban viszik haza, ebédhez, vacsorához. Persze hogy IV. Károly után a többi bort is végigkóstoltuk volna, ha a csaplárosnő szelíden le nem beszél róla, mondván: nyilván rosszul járunk. Amikor az „U brány“ borharapóból kijöttünk és újra felmásztunk a várdombra, így is furcsa dolgok történtek: az Elba és a Moldva találkozása fölött, az iménti szürkéskék pára helyett, lilába játszó vörös ködök lebegtek, s köztük IV. Károlyt láttam lóháton, biborpalástban. VÁROSATYÁK ÉS FIATALOK Mélníknek több tere is van. Ezek közül kettőt sikerült megismernünk A főtér csendes, árkádos házakkal szegélyezett, galambokkal, ilyenkor estefelé turbékoló szerelmespárcückal teli — olyan békesség van itt, mint valami csallóközi faluban. Hanem a másik téren, aminek a nevét nem jegyeztem meg, s amely csak egy utcányira van innen, olyan a forga-
