A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-22 / 51. szám
A bizonyítvány * A mai felnőttek olyan tanítók, tanárok keze alatt nőttek fel, akik a tanulókról szóló feljegyzéseiket gondosan eltitkolták, az osztályzatokat nem közölték sem velük, sem a szüleikkel — ilyen volt az iskolai rend. Valami rejtelem övezte az osztályzatokat... a hiányosságok tulajdonképpen a negyed- és háromnegyedévi konferenciákon derültek ki, aztán már csak a bizonyítványban ... Ma már ez másképpen van. Karinthy ma nem írhatná meg a „Magyarázom a bizonyítványomat“ című humoreszkjét: mire ma valaki félévben vagy év végén megbukik, addigra olyan „jogilag“ tisztázott, bő anyag áll az érdeklődő rendelkezésére, hogy találgatásra semmi ok se maradhat. Az utóbbi évtizedekben sok minden változott az oktatás rendszerében és főleg demokratizmusában. Mégis érezhető valami szemléletbeli hiba — éspedig éppen a szülőknél vagy főleg náluk. Gyakran joggal éreztük úgy, hogy gyermekünk egyegy évvégi osztályzata életkérdés, hiszen esetleg középiskolai vagy egyetemi felvételi vizsgája függ tőle, az pedig egész pályájára kihathat. Ez tény. Mi azonban nem csupán bizonyítványt, diplomát akarunk fiunk-leányunk kezébe adni, hanem emberré is szeretnénk nevelni őket. Ezért csöppet sem közömbösek a jó bizonyítvány megszerzésének módszerei. A tanító óriási pedagógiai és — sajnos — adminisztrációs munkát végez, amíg kialakítja a végleges osztályzatokat. Csak főbb állomásait érintem. Először részosztályzatok kerülnek a tanári feljegyzések közé. Ezekből alakulnak ki a témazáró jegyek, egy-egy anyagrész befejezése után. Ezek találhatók meg az osztálynaplókban, illetve az ellenőrző könyvekben. A tanulók tudását, jártasságát, készségét sokoldalúan értékeli a tanító és a tanár, sokféle megfigyelésből alakítja ki véleményét. A témazáró jegyeket, illetve az egyéb tevékenység értékelését a konferencia vitatja meg félévenként. Ez az érdemjegy kerül aztán a bizonyítvány-ba. Míg a tanár a sok időt, fáradságot, nagy pontosságot igénylő adminisztrációs tevékenységét végzi, természetesen és főképpen: tanít, magyarázza, szemlélteti, gyakoroltatja a tananyagot, biztatja vagy elmarasztalja a gyereket, korrepetálásra, tanulószobára hívja be, tanácskozik az osztályfőnökkel, kéri az úttörővezetők vagy a SZISZ-szervezet segítségét. Ugyanakkor a szülői házhoz is fordul. Beír az ellenőrzőkönyvbe, fogadóórára, értekezletre hívja a szülőt, családot látogat. Gyengébb jegyek esetén az otthon ilyenkor megtelik szemrehányásokkal és idegeskedésekkel, a hangulat egyre feszültebb, később esetleg fásultabb. A legtöbb rosszul vagy nem képességei szerint tanuló, esetleg túlzott igényeknek kitett gyerek családja végigjárja ezt a szülői kálváriát. És mit .tesz ezalatt a gyerek? Sokan megfogadják a jó szót, az időben elhangzott figyelmeztetéseket, igénybe veszik tanáraik, készséges osztálytársaik segítségét, több időt, energiát fektetnek a tanulásba. De nem mindenki. Vannak olyanok is, akik meghallgatják a szidást, de hiába várják őkej a korrepetáláson, és a külön tanár magyarázatára se nagyon figyelnek oda. A mentségek sorolásában, a vádaskodásban azonban verhetetlenek. Igen, van ilyen, hogy mindenki hibás, csak ő nem! Az iskolába nagy jártasán rendezetlen családi életére hivatkozik, könnyedén hullatja könnyeit, s közben, mintegy véletlenül, megvallja, hogy anyuka és apuka tegnap este is veszekedtek. Ettől és a még ennél is többet mondó „őszinte“ közléstől, várakozásának megfelelően, netán meglágyulnak a pedagógusszívek. Aztán hazamegy, és ha sikerrel sajnáltatta meg magát az Iskolában. immár észérvekkel lép fel, nem amúgy gyermek módjára. Okosan, világosan beszél, példákat hoz arra, hogy milyen hozzá nem értő a tanár — ezt lehetőleg másokkal kapcsolatban említi, nehogy elfogultnak lássék; bebizonyítja, mennyire rosszak a módszerei. Olyan szakértelemmel nyilatkozik, hogy szülő legyen a talpán, aki nem neki ad igazat. A könnyen beugratható apukát vagy anyukát aztán sikerül annyira felidegesíteni, hogy ismerősök után kezd kutatni, akik „majd eligazítják a dolgokat“. Ekkorra a szülő egyre jobban beleéli magát az „ezt pedig nem hagyom“, „addig nem nyugszom“ állapotba. Otthon szinte másról sincs szó, csak hogy hol, mit végzett, hogyan fogadták, kihez fordulhat még. Ilyenkor valahogy utoljára jut el a tudatig az, hogy meg kellene a tanárt is kérdezni, hátha értékesebb felvilágosítást tud adni, mint az ügyet nem ismerő társadalmi vagy állami fórumok. Ezalatt pedig futnak az akták. A panasz nyomán meghallgatják a tanárt, ellenőrzik osztályozása módszereit, adminisztrációját, intézkedéseinek számát és hatékonyságát vizsgálják. Tud róla a testület néhány tagja, az igazgató. Azok foglalkoznak az üggyel, akik korábban hozzáértő, pontos információt tudtak volna adni. Foglalkoznak az üggyel, ahelyett, hogy végeznék saját felelősségteljes munkájukat. Ez az időszak, amíg a tanár végleg tisztázza magát, még jobban megviseli idegeit, rosszul alszik, fáradt, türelmetlen. A pedagógus munkaeszköze az idegrendszer. Olyan kincs ez, amelyet védetté kellene nyilvánítani. Szemünk fénye pedig ezalatt figyeli, hogy mit intézett az apukája. Ha néhányszor jelentkezik az órán, el-elkap valamit, osztályzatai javulnak — akkor megjegyzi magának, hogy ez kell: „összeugrasztani az öreget az iskolával és minden oké“. Ha az osztályzatok nem javulnak a várakozásnak megfelelően, akkor újabb adatok, érvek, esetleg könnyek következnek, és a szülő ismét útrakél — panaszt tenni. És ez így folytatódhat — panasz az iskolában a szülői házra, kiborulás otthon a tanárra — évekig, anélkül, hogy apa, anya, nevelő, őszintén beszélve egymással, feltárva a hibákat, kölcsönösen elismernék mindkét részről azt, ami igaz és valódi. A szülőknek tudniok kell, hogy az iskolai munkát számosán ellenőrzik: ebben a legfőbb maga a tanár lelküsmerete és az ifjúsági kollektíva. Helyén van az osztályfőnök, folyamatosan végzi ellenőrző munkáját az igazgató, a tanulmányi- és szakfelügyelet. Lehet, hogy mindezek ellenére történik igazságtalanság. Az is feltételezhető azonban, hogy csak a jövő mutatja meg, kinek volt igaza. Ki kell várni. A szülők napi hat-nyolc órára rábízzák fiúkat, leányukat az iskolára. Gyakran észlelhető azonban valami indokolatlan fenntartás, félelem is. Azt hisszük, ha a pedagógusok az eddiginél nagyobb bizalmat élveznének, ha még kevesebb rosszindulatú feltételezéssel kellene szembetalálniuk magukat, hatékonyabban, kiegyensúlyozottabban, körültekintőbben teljesítenék kötelességüket, szívesebb szóval, több derűvel, tehát eredményesebben végeznék munkájukat, amelynek nyertese egyedül — gyermekünk lehet. öreg ember nem vén ember Igen, így tartja a közmondás, és már többször meggyőződhettünk a régi bölcsesség helyességéről. A szovjet Abházia népművészeti együttesének zenekarában két testvér is játszik. Az aki ül, 123 éves, a mellette álló „csupán“ 110 éves. Gyermeket vér Szenzációként röpítették világgá a hírt és a színésznőről készült legújabb felvételt. Sofia Loren gyermeket vár. A hírügynökségek szerint rövidesen megszületik az utód. Ha kell, maga is fellép Eileen Ford a világ egyik legnagyobb divatszalonjának tulajdonosa. 150 manökent foglalkoztat. A róla készült fénykép arról tanúskodik, hogy ő is szívesen bemutat néhány ruhadarabot. . mini-magazin
