A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-22 / 51. szám

elvált asszonyok. Szlovákiában meg­közelítőleg 100 000 a munkaviszony­ban levő elvált nők száma. Nagy ré­szük természetesen egyedül gondos­kodik egy vagy több gyermekéről. így karácsony előtt akaratlanul is sokat foglalkozunk a gyermekekkel, a magányosan élő emberekkel, s azért is vetődik fel a kíváncsiság bennünk, hogy vajon milyen lehet egy elvált asszony és gyermekének karácsonya. Olyanoké, akik bár ön­hibájukon kívül, de egyedül marad­tak...? Az életemnek értelme van ... V, T. tanítónő, 35 éves: — Két gyermekem van. Egy ötéves kisfiam és egy négyéves kislányom. Minden karácsonyra a nagyszülőkhöz uta­zunk. A szüleim meghitté, széppé, sőt vidámmá varázsolják az ünne­peket. Pedig különösen anyám, tu- i dóm, szenved a sorsom miatt. Egye­dül azonban nehezen tudnék családi légkört varázsolni. Szerencsére a gyerekek még elég kicsik és valahogy nem érzik annyira, hogy nincs ap­juk, ha van is... Két éve, hogy el­váltunk, de eddig csak ötször láto­gatta meg őket. A tartásdíjat fizeti rendesen, de... igaz most a napok­ban karácsony előtt megnézte őket az óvodában. Kétszáz koronát is adott nekik ajándékra. Férjem mind­járt megnősült, ahogy elváltunk. Két évvel voltam idősebb nála. Ezért nem is akartam hozzámenni. Három éven keresztül a nyomomban volt, öngyilkosággal fenyegetőzött. Min­denki rábeszélt. Aztán jött egy ná­lam tíz évvel fiatalabb, csinosabb. Igaz, kínlódott a férjem is. Bántotta a lelkiismeret, de tény, hogy azzal a lánnyal élt több mint két éven ke­resztül. Haza egyre ritkábban járt. Ok nélkül, vakon egyre inkább gyű­lölt. Bármit is tettem, hogy meg­mentsem a házasságunkat, éreztem, hiába. Egyszer, amikor tiszta inget adtam neki, csapkodni kezdett vele, és ordítozott: „Sohasem szerettelek, tévedés volt, te jóságos börtönőr, éle­tem megrontója“. Az ing egyik gombja a bal szemembe csapódott. Igen fájt. De nemcsak az. Hiszen ér­ti. — Különben soha nem ütött meg. Másnap aztán magam adtam be a válókeresetet. Közös megegyezés alapján gyorsan elválasztottak. Ami­kor kimondták a válást, a bíróság folyosóján hálásan szorongatta a ke­zemet, igen köszönte, hogy ilyen nagylelkű vagyok, aztán gyorsan há­tat fordított és „hozzá“ rohant, hosz­­szasan, vadul ölelték, csókolták egy­mást. Nekem a hatéves házasságból, amelyből közel három év pokol volt, mert a remény és reménytelenség között vívódtam, megmaradt a két gyerek. Persze nekik köszönhetem, hogy nem lettem öngyilkos. Szere­tetreméltó, okos, jó gyerekek. Ami­kor csak tehetem foglalkozom ve­lük. így az öröm és a gond válto­gatják egymást. Nincs időm szóra­kozásra, de az életemnek értelme van, ezért egyre erősebbnek érzem magam. A tantestület tagjai, a kollé­gák nagyon rendesek hozzám. Igaz, akad két olyan asszonyka, aki vé­dett boldogsága ormairól úgy tekin­get rám, mint valami szerencsétlen féregre. Ilyesmit megérez az ember. Aztán a szomszédok sem a legkelle­mesebb emberek. A budapesti uno­kabátyám rendszerint nálunk száll meg. Hiszen keresztapja a fiamnak. Meg a sógorom hoz olykor csomagot, üzenetet anyámtól, s már nemegy­szer megkérdezték a fiamtól, hogy „a szőke vagy a barna bácsi lesz-e az új apukája?“ Sírt a gyerek na­gyon. Mindkettő a szeretőm a sze­mükben, de mit tehetek, nem hiszik, hogy rokonaim. Pedig nincs senkim, csak két gyerek ... Maga a karácsonyról kérdezett, s én mindent elmondtam. De hát így karácsony táján újra meg újra át­gondolom az egészet. (December­ben váltunk el). Ne értsen fél­re, talán már nem is fáj. Csak azért ünnepnapok alkalmával egy kicsit, mint nő, elhagyatottnak érzem ma­gam .... de fontos, hogy a gyerekek­nek mindig nagy élmény a kará­csony, s ez meghozza számomra is a lelki egyensúlyt. Együtt leszünk a fiammal! N. V. munkásasszony, 47 éves: Há­rom hónapja, hogy elváltunk. Itthon leszünk a fiammal. Nem megyünk a rokonokhoz sem. Sajnos most még nem tudok vidám lenni és nem aka­rom elrontani senki karácsonyát. A volt férjem, úgy hallottam, hogy a Tátrába utazik, persze nem egyedül. Az ő dolga most már. Lehet, majd megtudja egyszer, milyen „jó érzés“ elhagyatottnak lenni. Erős a gyanúm, hogy annak a 10 évvel fiatalabb hölgynek nem ő lesz az utolsó. De ne is kérdezzen tovább, elváltunk és kész. Tudja, ha ezt átéltem, akkor... nézze itt van a fiam utolsó fényképe, nagyon szeret engem, ö kért, hogy váljunk el, valahányszor vészeked­­tünk. A fiam egy gyönyörű csizmát vett nekem karácsonyra. Lebet, hogy sikerül újrakezdeni... Gy. M. 29 éves, elárusítónő: —Egy kislányom van. Négy éve, hogy el­váltunk. Karácsonykor a bátyámék­­nál leszünk. Olyan jó, hogy rendsze­rint meghívnak. A sógornőm és szü­lei rendesek hozzánk nagyon. Azt kapja mindig az én kislányom is, amit az övék a karácsonyfa alá. A volt férjem viszont másfél évi tar­tásdíjjal tartozik. Nagyon iszik. A munkahelyét állandóan változtatja. Amikor hozzámentem, két évig jól éltünk. Aztán hamarosan jöttek a cimborák és az ivás. Kértem, könyö­rögtem, de hiába, olyankor rendsze­rint megvert. „Fiatal vagyok, jogom van szórakozni" — kiabálta. Elvonó­kúráról hallani sem akart. Fél évig kezeltek az idegeimre. A legutolsó közös karácsonyunkkor is annyira berúgott, hogy ledöntötte a kará­csonyfát. A gyerekkel együtt a szom­szédban aludtunk. Megvert, ha meg mertem kérdezni, hol van a fizetése. Rossz volt és most sem élek köny­­nyen. Nincsenek szüleim, különöseb­ben senki sem segíthet anyagilag. így hiányzik az elmaradt havi 350 koro­na gyermektartásdíj nagyon. De a legszükségesebb mindkettőnknek megvan. Szerettem a férjemet, ami­kor a felesége lettem, de igazi szép karácsonyunk inkább csak azóta van, hogy elváltunk. Ezt pedig a sógor­nőmnek, bátyámnak köszönhetem. Legjobban az bánt, hogy az én min­denem, a kislányom még mindig elég szótlan, szomorkás gyerek. A munkahelyemet nemrég változtattam, mert a főnököm ... szóval amikor ke­rek-perec a tudtára adtam, hogy nős emberrel nem óhajtok viszonyt kez­deni, attól kezdve mindig piszkált. Most egy idősebb asszony az üzlet vezetője és nagyon megértő, bármi­lyen problémám adódik. Nagyon Szép prémiumot kaptam. Ami tehát a karácsonyt illeti, már előre örülök a meghitt estének a rokonság köré­ben. Náluk a kislányom is tud önfe­ledten nevetni. Nemrégen megismer­kedtem egy özvegyemberrel. Nagyon rendes hozzánk, lehet, hogy sikerül újrakezdeni? őszintén örülnék. Bi­zony nem könnyű egy magányos asszonynak. Ne haragudjon, de most már a vevőkkel kell foglalkozno. Kellemes karácsonyi ünnepeket ma­gának is! Az év minden napján A három asszony vallomása alap­ján is általánosítható az a tény, hogy korántsem könnyű az elvált gyer­mekes asszonyok élete. Hiszen nem­csak a saját gondjuk-bajuk, de a gyermek sorsa is csak az ő vállukat terheli. Holott a gyermekekről való gondoskodás nem egyszerű és problé­­mátlan még akkor sem, ha „komp­lett“ a család. Nem beszélve arról, hogy minden válás hosszú időre meg­viseli mind a gyermekek, mind a szülők, de különösen az anya lelki­világát. A legtöbb elvált asszony szinte elveszti biztonságérzetét. S bár társadalmunkban jogilag és erkölcsi­leg egyenrangú a többi dolgozó nő­vel, ennek ellenére, gyakran kerül kellemetlen helyzetekbe. Tény, hogy egy elvált asszonnyal szemben pél­dául a férfiak is sokkal többet meg­engednek maguknak. S vannak mun­kahelyek, ahol esetenként valamifé­le: „ezzel mindent lehet, nincs mö­götte senki“ légkör, magatartás ala­kul ki vele szemben. Szomorú való­ság ez, hiszen ha meggondoljuk, hogy egyedül neveli gyermekét, sőt gyer­mekeit, már maga ez a tény nagy el­ismerést érdemel. Azonkívül sokkal erkölcsösebb felszámolni egy rossz házasságot, mint megjátszani a kül­világ előtt, hogy minden rendben van. Holott ez a hazug légkör árthat a legtöbbet a serdülő gyermek lelki­világának. A tartósan rossz házasság megalázza, képmutatóvá, közönyössé teszi az embereket. Azonban hogy félreértés ne essék, egyáltalán nem a válások mellett szavazunk. Nem! Sőt! Nagyon helytelen, ha az első összezördülésnél, nézeteltérésnél a bíróságra futnak a partnerek. Most azonban nem is erről van szó, csak egyszerűen azokról, akik önhibáju­kon kívül ma már egyedül vannak. Tény az is, hogy a legtöbb édesapa az elválás után sokat törődik a gyer­mekével és egyre többet hallunk az ún. „anyaszívű-apa“ típusról, ami­kor a bíróság az asszony erkölcstelen magatartása miatt az apának ítéli, akár a kiskorú gyermeket is. Ez azonban még a kisebb százalék. Az az általános, hogy a felbomlott há­zasságok után a gyermek nevelése az anyára hárul. Ami egyrészt er­kölcsi elismerés a nő számára, de sok-sok gond is. Persze általánosít­ható az is, hogy az anyák gyermekük nélkül el sem tudnák képzelni az életüket. Viszont sok esetben ez a valóság minden különösebb nehéz­ség nélkül további szabad mozgást biztosít a válást előidéző, hetvenke­­dő, könnyelmű apának, míg az asz­­szony előtt a minimális szórakozás útját is elzárja. Bizony mindezek a tények nagyon elgondolkoztatók, különösen így az ünnepek táján és figyelmeztetnek bennünket arra: ha él a közvetlen környezetünkben becsületesen dolgo­zó elvált vagy magányos asszony, aki dupla terheket visel, mert egyedül neveli gyermekeit, igyekezzünk köny­­nyíteni, széppé tenni az életét és ter­mészetesen nemcsak karácsonykor, de az év minden napján. T. KASZA IDA 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom