A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-24 / 47. szám
. A testnevelés feladatai EGYSÉGESÍTETT TESTNEVELÉSI SZERVEZETÜNK alapszervezetei, a testnevelési és sportegyesületek az évzáró közgyűlésekre készülnek. Górcső alá veszik azokat a sikereket, eredményeket, melyeket ebben az évben elértek, ugyanakkor rámutatnak azokra a hibákra is, melyek a sportfejlesztést gátolták. Már ma megállapíthatjuk : sportsikerekben gazdag év volt az 1972-es esztendő. Élsportolóink a nagy világversenyeken, mind a téli, mind a nyári olimpiai Játékokon jól szerepeltek, öregbítve a szocialista Csehszlovákia hírnevét. Elégedettek mégsem lehetünk. Nem éltünk és nem élünk teljes mértékben azokkal a lehetőségekkel, melyek adva vannak: különösen a falvakban és a kisebb városokban észlelhetően lemaradtunk a tömegesítéssel, és a nevelési problémák is háttérbe szorultak. Tapasztalatból tudjuk, hogy fiatalságunk szeret sportolni, versenyezni. Ezt az iskolák közötti sportversenyek is igazolják. Ennek ellenére különösképpen a falusi testnevelési és sportegyesületek nem törődnek kellően a fiatalok rendszeres sportolásával. Joggal vetődik fel a kérdés: miért? Több mint két évtizede járom a falvakat, a felvetett kérdéssel már több ízben foglalkoztam, sajnos csak némi eredménnyel. A falusi sport színvonala — tisztelet a kivételnek — stagnál. A legszembetűnőbb hiba az, hogy az egyesületek mellett nem működnek az alapozó testnevelési és sportszakosztályok, kevés a szakképzett edző és hiányosak a sportlétesítmények; alig van olyan falu, ahol a téli időszakban tornateremben sportolhatnának a fiatalok. A SZOCIALISTA ÉLETFORMA helyes kialakításának és elmélyítésének rendkívül jelentős tényezője a rendszeres testedzés, mely kulturáltabb életünk elválaszthatatlan részévé vált. A szocialista társadalmi rendszer a legkedvezőbb feltételeket nyújtja a testnevelés fejlesztésére is, mely az új, szocialista ember nevelésénél elképzelhetetlen. A tudományosműszaki forradalom nagy távlatokat és lehetőségeket ígér elsősorban a fiatal nemzedéknek. A munka korszerű gépesítése lényegében változtatja meg életünket. A nehéz fizikai munkát ma már lényegében gépek végzik, egyre több az úgynevezett ülőfoglalkozás, az ember összehasonlíthatatlanul kevesebbet mozog, mint például negyed évszázaddal ezelőtt. És ez az ember fizikai fejlődését, erősödését, rátermettségét hátráltatja. Ezért nő a testnevelés és a rendszeres sportolás jelentősége. Fiatalságunk, gyermekeink egészségéért, szellemi és fizikai fejlődéséért valamennyien felelősek vagyunk. Az elsatnyult, mindig sápadt gyermek a betegségekkel szemben nem ellenálló, és tudományos vizsgálatok, megfigyelések is igazolják, hogy szellemileg fejlett csak az a gyermek lehet, aki fizikailag is erős, rátermett. Ne feledjük ezt, amikor a sportegyesületi évzáró közgyűlésen a Jövő évi tervet készítjük. Gyermekeinket, fiataljainkat nyerjük meg a Testnevelési Ünnepre való felkészülésre, gondoskodjunk elegendő számú sportoktatóról, edzőről, és a legkisebb falvakban is építsünk olyan pályákat, sportlétesítményeket, melyeken a rendszeres sportmunkát biztosíthatjuk. FEDERMAYER ISTVÁN A nagy nemzetközi mérkőzéseknek, a döntő jellegű sportküzdelmeknek különleges varázsa, hihetetlen vonzóereje van. Egy kitűnő játékot ígérő nemzetközi labdarúgó-mérkőzés, vagy más sportcsemegének kínálkozó viadal sokszor százezres tömegeket is megmozgat és — ahogyan azt mondani szokták — a nagy döntőt vagy az érdekesnek ígérkező vetélkedést még az olyan „szurkolók" is látni szeretnék, akiket az átlagos sportesemények nem érdekelnek és a bajnoki küzdelemről csak a rádióból, a televízióból, vagy az újságok beszámolóiból értesülnek. Így van ez nálunk, és így van ez az egész világon, s mindjárt hozzá is fűzhetjük, a vérbeli szurkolók, az igazi sportrajongók bosszankodnak is emiatt. Hogy miért bosszantja ez az igazi sportrajongókat? Azért, mert nagyon sokszor miattuk maradnak ők le a „csemegéről", miattuk nem kaphatnak belépőjegyet a nagy mérkőzésekre. Az igazi sportrajongó nem elégszik meg azzal, hogy kedvenc játékosait a televízió képernyőjén láthassa. Ö ott akar lenni a helyszínen, teljes pompájában és valamennyi mellékzörejével együtt akarja látni és végigélvezni a nagy csatát. Vannak megalkuvó sportrajongók, olyanok, akik nagyon bosszúsak akkor, ha nem tudnak belépőjegyet szerezni, de beletörődnek a sors akaratába, s vannak olyanok is — mégpedig nagy számban — akik mindent megtesznek azért, hogy szemtanúi lehessenek az extraklasszisok sokat ígérő küzdelmének. Felvetődik a kérdés, hogy kik az extraklasszisok, kiket sorolhatunk ebbe a megtisztelő jelzésű kategóriába? Extraklasszisok például az élvonalbeli labdarúgók is. Vitathatatlan, hogy ők is művészek, mégpedig a kerek bőrlabda művészei. Plánička Egy igazi nagy labdarúgó vagy egy élvonalbeli kapuvédő parádés teljesítménye felejthetetlen élményt nyújt a nézőnek. Egy „remekbeszabott" gól a vérbeli szurkolónak örökké az emlékezetében marad, és sohasem felejti el azt sem, hogy egy kapus-virtuóz — mert ilyen is van — milyen bravúrral védett ki már gólnak hitt bombalövést vagy egy tizenegyest. Az igazi, művészi teljesítmények, a szép és élvezetes játék mindig vonzotta a közönséget, és ez adja meg a választ arra, hogy az extraklasszisok szereplései iránt miért oly nagy mindenütt az érdeklődés. Es ha már az extraklasszisokról beszélünk, tisztázzuk azt, hogy tulajdonképpen milyen is az olyan játékos, akit ezzel a nem mindennapos jelzővel tüntetnek ki. Az elmúlt években sokat vitáztak arról, hogy ki volt, vagy ki a világ legjobb labdarúgója, ki volt, vagy ki a világ legjobb kapuvédője. A kérdést azonban nem tudták és — azt hiszem — sohasem tudják majd megoldani, Minden korszaknak megvannak a maga nagy művészei — s így a sportokban is új tehetségek, új csillagok tűnnek fel, fényesen ragyognak, majd mint hullócsillagok eltűnnek, s csak a sportkrónikás hagy róluk emléket az utókor számára. De azt, hogy ki volt a világ legjobb játékosa vagy kapuvédője, azt a krónikás sem tudja eldönteni. Egy azonban biztos: az első világháború utáni évek egyik legnagyobb kapuvédője a prágai František Plánička volt, akinek kiváló teljesítményeire az egész világ sportközvéleménye felfigyelt. MIKOR ÉS HOL KEZDETT FUTBALLOZNI a világhírű kapus? Mi volt a legnagyobb teljesítménye és miért mondott búcsút aránylag fiatal korban az aktív sportolásnak? Így kezdődött: A kis Ferkó a letnái grundon nőtt fel, a prágai labdarúgás egyik „bölcsőjében“. Azért mondom, hogy az egyikben, mert ezenkívül még kettő volt: a második Žižkovban, a harmadik pedig Vinohradyban. A kilencszázas évek elején, az akkori három prágai városrész természetesen még nem volt úgy kiépülve, mint ma. Akkoriban arrafelé még sok fűvel benőtt üres telek volt, amelyeken látástól vakulásig kergették a fiúk a „focit", ami nem volt más, mint rossz harisnyákból összekötözött rongylabda. Kilencszáztízben, amikor Prágában már híres labdarúgó-csapatok voltak, a kis Ferko hat esztendős volt. Délutánonként a grund széléről leste a rongylabda útját, onnan szurkolta végig a napnyugtáig tartó nagy csatákat. Játszani a „nagyok“ ..akkor még nem engedték, mert hát mit is kezdtek volna a pöttömnyi sráccal. Egyszer azonban csoda történt... Az egyik utcacsapat kapusa nem jött ki a grundra, és a fiúk őt bízták meg a „szentély“ őrzésével. — No Ferko, állj csak be a kapuba! — szólt rá az egyik fiú. Ne félj, sok dolgod úgysem lesz, gyenge az ellenfél .j..! Kél törött féltégla jelezte a kaput. Ferko büszkén állt a két vörös féltégla között, s boldog volt, hogy reá bízták ezt a megtisztelő feladatot. És amikor elindult útjára a rongylabda, meg is fogadta: meghálálja František Plánička ragyogóan ment a félelmetes olasz csatár, Silvio Piola elöl... a fiúk bizalmát, s lesz ami lesz, csapatának nem szabad gólt kapnia — győzniök kell! Ferko még kis srác volt, de már akkor tudta, hogy a jó kapusteljesítménytől sokk függ, sőt nagyrészben tőle függ, hogy játékostársai csúfos vereséggel, vagy pedig győzelemmel hajtják-e majd este álomra a fejüket. Ferko ígéretéhez híven valóban mindent megtett a győzelem érdekében. Elég sok dolga volt, és a nagy küzdelem hevében még arról is megfeledkezett, hogy a legjobb ruhája és cipője van rajta. Ahogyan azt a kapusoktól látta — ha kellett — vetődött, önfeláldozóan védett. Amikor este a nagy csatát befejezték, egyik játékostársa elismerően szólt hozzá: — Ferko, nagyszerűen védtél, ezentúl te leszel a kapusunk! A GRUNDON GYŐZELEM - OTTHON VERÉS... A grundra ráköszöntött az este, az öreg lámpagyújtogató hosszú kampósbotjával meggyújtotta a gázlámpákat, ami visszavonhatatlanul azt jelezte: haza kell már menni. Ferkót a győzelmi érzés mámora olyan örömmel töltötte el, hogy csak otthon — amikor édesapja első pofonja csattant a képén — vette észre, hogy ruhája csupa kosz és por, a friss zöld fűtől zöldre mázolódott. Cipőjének talpa pedig éhesen ásítozott apja felé, elárulta, hogy Ferko futballozni volt. — Adok neked futballt! — mondotta dühösen az apja. — Tudod jól, hogy az asztálos szakmában mostanában alig akad munka, alig lehet egypár garast keresni, s te meg a ruhádat, cipődet teszed tönkre! A dühös apa minden bosszúságát fián töltötte ki. Az alapos elnáspágolástól kegyetlenül égett Ferko feneke, és a pofonok kegyetlenül feldúzzasztották az arcát. Kétségbeesésében vacsora nélkül feküdt le. Sokáig álmatlanul forgolódott az ágyban, majd elaludt. Egész éjjel futballozott... Hol a grundon, hol pedig a nagy pályán... rendes labdával. Egész éjjel védett, s amikor felébredt, hullafáradt volt. Biztos, hogy nem az éjjeli védéstől fáradt el, hanem az első nagy csata okozta izomláz meg az esti verés nyomai kínozták. Összetörtén, sántikálva és szomorúan indult az iskolába. Apja műhelyablakából aggódva figyelte a kis Ferko letörtségét és bánta, hogy oly kegyetlenül elnáspágolta. Amikor Ferko hazajött az iskolából, és ebéd után szótlanul ólálkodott körülötte, hosszú hallgatás után így szólt fiához: — Miattam futballozzál! Ha fiatal lennék tán én is kergetném, rugdosnám a labdát! De ne a legjobb ruhádban meg a legjobb cipődben játsszál... A gúnyával nekünk, szegény embereknek spórolnunk kell, a szánktól kell megvonnunk minden garast — mormogta az öreg. De Ferko ezt már nem hallotta, mert örömében még a kegyetlenül fájó izomlázról is megfeledkezett, és úgy repült ki a grundra, mintha kilőtték volna. (Folytatjuk)
