A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-20 / 42. szám
Ezerhatszáz négyzetkilométer gazdagon /termő televény a Duna legnagyobb szigetén. Egy hektárnyi nyárfa itt- harminc év alatt annyit jövedelmez, mint mondjuk harminc hektár cukorrépaföld Haná vagy Trnava környékén. S a föld végtelen... Még 2400 méternyi mélységben is csupa homok, semmi kő. Ezt a Dunajská Streda (Dunaszerdahely) mellett végzett geológiai kutatás is bebizonyította. Mintha az egykori Pannon-tenger meg sem szűnt volna, csak az Alpok és Kárpátok sűrítették volna termőfölddé. Legalábbis ezt gondolhatja, aki vonatból vagy gépkocsiból szemléli e tájat. Ám ezen a földön sem elég csupán elvetni a gabonát. A síkság önmagában az ember nélkül fösvény is lehet. A Csallóköz is ilyen volt. Az első köztársaság idején például kevésnek bizonyult az a több száz kilométernyi csatorna, amely a sziget alsó felét keresztül-kasul szabdalta. A Csallóköz tulajdonképpen évszázadokon át tehén- és disznópásztorok szigete volt, dolgos lakói a 13. századtól kezdve több millió köbméter földet hoztak a gátakra, 700 kilométernyi töltést állítottak szembe a vízzel — s a közelmúltban számos szivattyú- és öntözőállomást építettek. Víz, víz, víz mindenütt. Sok milliárd köbméter víz a végtelen hordaléktalajban. Épp most kapcsoltuk ró Bratislavát erre a fontos „kútra“, amely tíz hasonló várost, sőt egész Szlovákiát képes lenne vízzel ellátni. Ez a Csallóköz. A két világháború között nagyon furcsa helyzet jött létre a Csallóközben. A gabonatermelő monopóliumok által irányított mezőgazdaság megfeledkezik arról, hogy itt 2195 órán át süt a nap és 9,6 az átlagos évi középhőmérsékletről. A kormányban helyet foglaló mezőgazdászoknak nem érdekük, hogy a Csallóközt az ország első számú gabonaraktárává változtassák. A termőföldnek mindössze 38 százalékát szántják, s 19 tehén esik 100 hektárnyi földre. A búza átlagos hektárhozama 13—15 mázsa volt, a kukoricáé mindössze 23 mázsa. Dunaszerdahely és Komárno (Komárom) kivételével sehol sem volt nyilvános vízvezeték. A mocsarak között épült falvakat gyakran látogatta a tífusz, a tbc és a malária. Egy orvosra kilencezer beteg jutott. A sziget minden ötödik lakója tüdőbajban szenvedett. Csupán minden tizedik ház épült égetett téglából. Azóta viszont a sziget 23 szövetkezeti esztendőt élt át. S ez az idő a felismerhetetlenségig megváltoztatta a Csallóközt. A szigorúan kimért nyárfaligetek és erdősávok kivételével minden talpalatnyi földet megművelnek, a megművelt terület nagy részét öntözik, s a gabona átlagos hektárhozama az utóbbi években 40 mázsa körül mozog. A hajdani 28 ezer darab szarvasmarha helyett kétszer annyit tartanak, a háború előtti sertésállománynak pedig ötszörösét tenyésztik. Az 1965-ös árvízkatasztrófa ellenére mára minden falu újjáépült, aszfaltozott utakkal, modem közművekkel stb. rendelkezik. Úgy tűnhet, hogy a Csallóköz lakói már mindent megkaptak a sorstól, s hogy már szinte semmi kívánságuk nem lehet. Am a haladás a mezőgazdaságban is újabb és újabb magaslatokat hódít meg. A mezőgazdasági gépek, a farmok tenyésztési módszerei egyre modernebbek — az emberek ezrei tanultak új szakmát. A Csallóköz új lélegzetet vesz, mielőtt tovább indulna a nagyüzemi gazdálkodás útján. Ezt bizonyítják a jól jövedelmező szövetkezetek saját költségvetéséből létrehozott agráripari létesítmények. Nemrégen itt még a kis dunaszerdahelyi konzervgyár, a tanyi kenderfeldolgozó üzem és a komáromi hajógyár kéményén kívül nem láttunk gyárkéményt. Ojabban viszont felépült a korszerű szerdahelyi cukorgyár, a čalovói (nagymegyeri) tejfeldolgozó üzem, Komáromban cipőgyár és Kolárovóban (Gútán) gépgyár épül, vágóhidat is terveznek, hiszen egyenesen gazdasági vétek nagy távolságokra vagonokban szállítani a hízómarhát és hízósertést — nagy súlyveszteséggel. A legérdekesebbek azonban az ún. hústermelő üzemek, amelyek a szakemberek bátor ötleteit dicsérik, s amelyeket egy, legfeljebb két év alatt hoznak létre. Egy esztendő alatt felépült például Dunajský Klatovban (Dunatőkésen) egy 60 ezer darab baromfi befogadására alkalmas farm, amelynek építésén 18 mezőgazdasági üzem vett részt. Egy másik, 80 ezer férőhelyes baromfifarmot a járás déli részén, Balóny községben építettek. Ugyancsak alig egy év alatt. Csak az Agrofrigor felvásárló és értékesítő vállalat klímaberendezéssel ellátott hatszáz tonnás raktára épült két évig. Egy 600-1200 hektár földterülettel rendelkező mezőgazdasági üzem öntözőrendszerének a felépítése sem tart két évnél tovább. Amire erejüket összpontosítják az megvalósul — mondják a dunaszerdahelyi járás kommunistáiról és mezőgazdasági dolgozóiról más járások kissé irigykedő mezőgazdászai. Az utóbbi években a növénytermesztésre helyezték a fő súlyt, s mozgalmat indítottak búzából 50 mázsás, a cukorrépából 5 tonnás, kukoricából 50 mázsás hektárhozamok elérésére. A nyárasdi szövetkezetesek példája nyomán, ahol az átlagos évi tejhozam már évek óta 4000 liter tehenenként, a járásban 3500 liter átlagos tej hozamot akarnak elérni, s minden feltételük megvan hozzá, hogy már ezt az idén el is érjék. * # # Tavaly azzal ejtették ámulatba az országot, hogy próbafúrást végeztettek a földkéreg harmadkori rétegében. Nem geológiai vizsgálat céljából, sem a talaj szilárdságának a megállapítása érdekében. A próbafúrásokat a szövetkezetek az Agrofrigor közvetítésével rendelték meg, kizárólag azzal a céllal, hogy hőforrásra bukkanjanak. A munka 5 millió koronába ikerül — ez tehát kizárja, hogy az így nyert vizet öntözésre használják; öntözésre ugyanis bárhonnan vehetnek vizet, pl. homokbányákból, vagy néhány méteres kutakból. Ez a fúrás a geológusok feltételezése szerint 50—60 C fokos hévizet ígért és a tudósoknak azt az állítását támasztotta alá, hogy ilyen kutat bárhol fúrhatnak a Csallóközben. Így aztán a járás ötletes gazdái összefogtak, és az állam pénzügyi támogatásával hozzáláttak a nem épp kockázatmentes vállalkozásokhoz. Három hónap feszült várakozás után végül 1971-ben a fúró nyomán 75 fokos termálvíz szökött a magasba. Tervüket hát megvalósíthatták, két és fél hektárnyi fűtött üvegházakban termeszthetik a primőr zöldséget. Ezenkívül a szakemberek fürdőt és üdülőközpontot ígérnek Dunaszerdahely és környéke lakóinak. A modern kertek egy-egy kedvező évben 2000—2500 tonna gyümölcsöt is megteremnek. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a szövetkezetek a gyümölcsösöket a kevésbé termékeny területeken létesítették. Azok a szövetkezetek, amelyek 1500 —2000 hektárnál nagyobb területen gazdálkodnak, saját gyümölcstárolót és hűtőberendezést építettek, pl. a nyárasdi efsz. Első pillantásra modern és irigylésre méltó raktárak, amilyeneket a Csallóközben ezelőtt nem láttunk. Még elég korán rájöttek arra, hogy ez az út nem járható. Az erők felaprózása semmi jót nem eredményezhet. Ezért eszközeik öszszevonásával összehoztak egy speciális szövetkezeti vállalatot, az Agrofrigort, amely hűtőházakkal, raktárakkal, osztályozó és csomagoló gépekkel rendelkezik — sőt a másodosztályú gyümölcsök részére feldolgozó üzemet is építenek. * # * Szokássá vált, hogy a turisták Magyarországról valódi téliszalámit, a Szovjetunióból fényképezőgépet, borostyán nyakéket, Bulgáriából Pliszka konyakot, más országból egyéb csábító ajándékokat hoznak. A dunaszerdahelyi járás szövetkezetesei is épp eleget utaztak az utóbbi évek során. Mindenekelőtt a járás és az élenjáró szövetkezetek tisztségviselői a szomszédos Magyarország kutatóállomásain szinte otthon vannak, sőt a bábolnai mintagazdaságba úgy vezetik vendégeiket, mintha a saját járásukhoz tartozna és magyar téliszalámi helyett — s ebben a „csempészésben“ ez a legszebb — vetőmaggal teli zacskókat hoznak, amelyeket azután egymás között kicserélgetnek, aszerint, hogy dicsérlk-e azokat vagy sem. A szovjet búzafajták is pontosan így kerültek a járásba. Látogatásuk alkalmával a szovjet magnemesítők csak kipróbálás végett adták át nekik. A dunaszerdahelyi funkcionáriusok valamiféle íratlan hagyomány szerint egy-egy látogatásuk után a vetőmaggal telt zsákokat mindig ugyanazon a helyen ürítik ki: saját kis, de állíthatom, nagyon érdekes és hasznos magnemesítő állomásukon. Mivel nem voltak osztályozva és a fajták rajonizálva, ezeket a vetőmagvakat eleinte szinte illegálisan vetették. Ám sokkal jobb termést hoztak, mint az osztályzott és rajonizált fajták. Ezt azonban már országszerte ismerik, s tudjuk, hogy tavaly például a dunaszerdahelyi járás átlag 45 mázsás búzatermést ért el hektáronként. Ez pedig önmagáért beszél. JOZEF DUNAJOVEC 10
