A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-20 / 42. szám
SZÁZÉVES AZ ’’IPARI” A múlt század második telében egy kassai katonaember, Szakkay József mérnök, az akkori magyar kormány megbízásából bejárta a francia és a belga földet azon céllal, hogy megismerkedjen az ottani iparral, s főleg a % iparoktatás színvonalával, módszereivel. E tanulmányút eredménye és összegezése alapján 1872. február 18-án egy tervezetet nyújtott be a közoktatásügyi minisztériumnak egy Kassán felállítandó „felsőbb ipartanoda" ügyében. Tervezetében a következőket olvashatjuk: ....„erkölcsi nevelés mellett oly elméleti és gyakorlati oktatást nyújtani a növendékeknek, amely képesíti azokat tanulmányaiknak kötelességszerű bevégzése után az ügyes gépész, gyári művezető és gépszerkesztő hivatását, de kitűnő képesség mellett a gyárigazgató tisztjét is tekintéllyel és szakavatott- Sággal betölteni.“ A közoktatásügyi minisztérium 1872. augusztus 20-án kelt 19654 számú leiratában engedélyezte a „gépészeti felsőbb ipartanodádnak Szakkay József magánintézetként való megnyitását. A kassai ipariskola 1872. október 9-én kezdte el működését 18 tanulóval. Diákok egy csoportia Az intézet történetében az első érettségi vizsgákra az 1922/23-as tanév végén került sor. A magyar tagozaton 34, a szlovák tagozaton 29 diák érettségizett. Az elmúlt száz év alatt összesen 13 616 hallgató fejezte be tanulmányait az intézetben. 1945-lg 3061, 1945-től pedig 10 553. A statisztikai adatok szerint az iskola növedékeinek mintegy a fele tanult és tanul tovább különböző főiskolákon, egyetemeken. Meg kell még azt is jegyezni, hogy az intézetnek a nappali tagozat mellett esti hallgatói is vannak. A felszabadulás után önállósult magyar tannyelvű szakiskolának az igazgatója Cservenka József lett; 1958-tól Schulz György mérnök állt az iskola élén egészen mostanáig. Jelenleg az iskola 22 tanteremmel, 2 rajzteremmel, jól felszerelt gépész- és elektrolaboratóriummal rendelkezik; 758 rendes hallgatója é^ 56 tanára van az iskolának. Az érdekesség kedvéért még azt is megjegyzem, hogy a tanári karnak pontosan a fele az intézet egykori diákja volt. Dióhéjban ez, ennyi volna a századik évfordulóját ünneplő egykori „felsőbb ipartanoda" története, amely ma a legnagyobb magyar tannyelvű ipariskola Szlovákiában ... S a százegyedik iskolaév megnyitóját ez az elmúlt kerek század tette többé, nagyobbá, ünnepibbé az előző szeptemberi indulásoknál. Szeptember az újrakezdést, az újraindulást jelenti. De nem mindenkinek. Schulz György mérnök, az iskola eddigi igazgatója nyugalomba vonult. — Az a nyugalomba vonulás azért nem olyan egyértelmű — mondja mosolyogva — csak az Igazgatói tisztséget adtam át. S ezt is azért, mert az elmúlt tizenhárom év alatt elfáradtam, s nem volna helyes, ha továbbra is tisztségemben maradnék. — Tervei? — Nem jó öreg embernek lenni, s mint mindenki, én is küzdők ellene. Az iskolától nem válók meg, maradok tanítani, mert tanítani nagyon jó, s szeretnék sokkal többet foglalkozni a technikával. S természetesen a családommal is, öt unokám van... Az új igazgatótól, Boda Pál mérnöktől pedig azt kérdem, milyen érzés egy százéves intézet élére állni, akkor, amikor a második százat kezdik. — Számomra szinte hihetetlen, és nagyon nagy megtiszteltetés — mondja. — Tizenhárom éve tanítok itt, tizenegy év óta igazgatóhelyettesként. Itt érettségiztem 1954-ben, az elsők voltunk a háború után ... Tovább vinni az iskola hagyományait, az iskola szellemét a megtiszteltetés mellett óriási felelősséggel is párosul. Egyáltalán nem mindegy számomra, számunkra, hogy az intézetünk sorsa hogyan alakul. Az elképzelésem, hogy úgy, vagy még jobban folytatni azt, ami eddig nevet s megbecsülést szerzett ennek az iskolának. — Melyek a legfontosabb feladatok, mi az, amire most a legjobban oda kell figyelniük? — A legfontosabb feladataink közé tartoznak az eszmei-politikai nevelés és a tanítás színvonalának az emelése, korszerűsítése. Azokat a nevelési-oktatási módszereket kell érvényesíteni, amelyek megerősítik a diákok öntudatát, amelyek fejlesztik az önállóságukat, a logikus gondolkodást. Nem akarunk sablonmunkát végeztetni. S nagyon fontos a világnézeti nevelés is. Ez idáig ez bizonyos tantárgyakhoz kötődött, most azt keli kialakítani, hogy ez minden tantárgyon belül a legtermészetesebb tényezővé váljon. A feladatok mellett vannak gondjaink is. Az egyik legnagyobb gondunk a diákok elhelyezése. Az egész városban szerteszórva laknak, a higiéniai követelmények sem a legmegfelelőbbek, s ezen változtatni szeretnénk. Egyelőre ez azonban továbbra is gond marad, mert a diákok száma egyre nő, a diákotthonok száma pedig nem. Jelenleg az is sok gondot okoz, hogy a felvételinél a felettes szerveink szorosan meghatározzák a fiúk és a lányok arányát. Rendszerint kevesebb lány jelentkezik, mint amennyi az arányszámokban szerepel, s emiatt a fiújelentkezők közül sokan nem juthatnak be, vagy csak szeptember elején, s ez ilyenkor már egyáltalán nem problémamentes munka. Persze az megint más kérdés, hogy nem tudunk eleget .tenni az érdeklődésnek, a mostani öt osztály helyett legalább hatot kellene nyitni. Egy nappal később az ipari legrégibb tanárával Veres József elektromérnökkel beszélgettem. Veres József már nyugdíjas, de tanít és sokat tud mesélni az ipariról. — 1919-ben kezdtem ide járni iskolába — mondja — s a második érettségiző garnitúrával végeztem. — Mi a legjellemzőbb az iparira? — A természetes gondolkodáson alapuló tanítás. A diákok és a tanárok között sokkal közvetlenebb volt a kapcsolat, mint az akkori más iskolákban. Valahogy úgy tekintettünk a tanárainkra, mint az olyan idősebb barátokra, akik többet tudnak. — Arra emlékszik-e, mikor kerültek lányok először az intézetbe?
