A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-13 / 41. szám
A cukorhab tudvalévőén nem üli meg a gyomrot. Ezért is faltuk olyan mohón kedves kollégámmal. Am ha a gyomrunkat nem is, az agyunkat megülte; egy iélórás cukorhab-szürcsölgetés, még ha képletesen törnénik is, megviselheti az ember ízlését. Érthetőbben: félórányi bámészkodás után már attól rettegtem, s ezt ki is mondtam, hogy ha egyszer sok pénzem lesz én is építtetek itt Hrušovóban (Körtvélyesen) egy ezekhez hasonlóan ízléstelen cukorhabházikót. Aztán lebeszéltem magam erről, méghozzá olyan érvekkel, hogy nyilván az irigység beszél belőlem. Hát ez könnyen lehet. A gyűlésig, amire meginvitáltak bennünket, volt még egy fél óránk. Addig jó lett volna átmenni a Kormorán-szigetre, de hideg volt a víz. Azután azt hallottam, hogy ez a sziget tulajdonképpen félsziget — de akkor már későn volt. Kezdődött a gyűlés. GYŰLÉS A KORMORÁN -CSÁRDÁBAN A Kormorán, ez a kedves, hangulatos csárda, két szövetkezet tagságát látja ma vendégül. A tágas étterem majdhogynem kicsinek bizonyul, hiszen lehetünk vagy százötvenen, s így „sok jó ember kis helyen is elfér“ alapon: szorongunk. No nem annyira, hogy kellemetlen lenne. A két szövetkezet azért jött ide, hogy „házasságra lépjen“ egymással, vagyis, hogy egyesüljön. Tulajdonképpen ünnepi aktus ez, az összevonást már hetek óta tárgyalták, \ itatták a szövetkezetek pártszervezeteiben vezetőségi ülésein a két falu, Malinovo (Eberhard) és Zálesle (Dunatőkés) helyi nemzeti bizottságain mindent előkészítettek, erre- a gyűlésre tehát már csak az egyesítés jóváhagyása, az új vezetőség megválasztása, az új alapszabályzat ismertetése, megvitatása és elfogadása, valamint a névadás vár. És ha már a névadásnál tartunk, hadd jegyezzem meg, hogy az új egyesített szövetkezet nevéül a Csehszlovák— Magyar Barátság Szövetkezete nevet javasolták, s mint később kiderült, a tagság el is fogadta. arátia Kiss Jánostól, az éberhardi szövetkezet volt elnökétől tudom, hogy miután több névjavaslatot megvitattak és ezért vagy azért elvetettek, a tőkési pártszervezet elnöke javasolta, tekintettel arra, hogy az Internacionalizmus, mint alapkövetelmény, ezen a vidéken mindig időszerű volt és az ma is, hangsúlyozzák ezt ki az említett névvel. Ezzel kapcsolatban annyit talán még érdemes megjegyezni, hogy Eberhard lakóinak többsége magyar nemzetiségű, Tőkésen viszont szlovákok laknak, a nevet javasló pártelnök is szlovák. A szövetkezetről még annyit: az éberhardi 723 hektáron, a tőkési 499 hektáron gazdálkodott eddig; az előbbinek 125. az utóbbinak 88 tagja volt. Az éberhardi szövetkezet össztermelése 1962-ben 2 millió 757 ezer, 1969-ben pedig már 11 millió 800 ezer korona értékű volt. Jelentős fejlődés kétségtelenül, s a tőkési szövetkezetről is szolgálhatnék hasonló adatokkal, de nem ez a célom. A célom inkább az, hogy kihangsúlyozzam: önkéntes egyesülésről van szó, amit természetesen a két szövetkezet kommunistái kezdeményeztek a XIV. pártkongresszus és a VIII. országos földművesszövetkezeti kongresszus határozataiból kiindulva. Egyébként ezt hangsúlyozta Bátovsky František is, az éberhardi pártelnök. A KOVÁCSMESTER JÓNAK LÁTJA Es amire még kíváncsi voltam: örülnek-e a tagok az egyesítésnek vagy sem? (Mégha önkéntes volt is az egyesülés, hiszen az önkéntesség a szükségszerűség felismeréséből ered, és nem érzelmi dolog elsősorban.) Nos nem tudtam megállapítani, tény az, hogy úgy ültek egymás mellett, mintha mindig egy szövetkezetbe tartoztak volna. Jómagam Füle Károly kovácsmester mellett ültem, aki olyan természetesnek vette a szövetkezetek összeolvadását, mint azt, hogy eddig külön dolgoztak — nagyobb lesz a szövetkezet, nagyobbak lesznek a lehetőségei — mondotta, aztán arra kért bennünket, fényképezzük őt le, mert már húsz éve dolgozik a szövetkezetben és még nem fényképezte őt A termelő i>züuetkezct egyik lakóháza Eberhardon j? le, senkid sőt amikor a szövetkpzet alakulásának 20. évfordulóján egy újságíró járt náluk Eberhardon, róla teljesen megfeledkeztek. Pedig az egész húsz esztendő ' alatt egyedül látta el a kovácsmesteri teendőket, legfeljebb néha volt egy-egy inas mellette. Lefényképezzük, azután még elmondja, kevés a nyugdija, ötvenkét éve dolgozik a szakmában, húsz éve a szövetkezetben, mindössze 556 korona nyugdíjat kap — akik később mentek nyugdíjba, kevesebbet dolgoztak a szövetkezetben, mint én, azok jóval többet kapnak — panaszkodik, és én feljegyzem a panaszát. ÉS MEGTÖRTÉNT Visszatérve magára a gyűlésre: a tagok egyhangúlag jóváhagyták az egyesítést és az alapszabályzatot, meg hogy el ne feledkezzem róla, az új vezetőséget is. A vezetőség kilenc tagú, négy tagja tőkési, négy éberhardi és az elnök, Kiss János bratislavai. így hát a két falu kölcsönösen elégedett (legalábbis most, az egyesítés pillanatában) az új vezetőséggel. Egyébként Kiss János tapasztalt régi kommunista (1933 óta párttag) és amint hallom, jó szakember. A vendégek közt ott láttam a járási pártbizottság, a járási nemzeti bizottság, a járási szövetkezeti tanács képviselőit. De az előkészítő bizottság Varga Ferencet, a Magyar Népköztársaság bratislavai konzulját is meghívta az egyesítő gyűlésre. Varga elvtársat megkérdeztem, mit szól az új szövetkezet nevéhez. — örömmel vettük tudomásul — mondotta —, hogy az éberhardi és a tőkési egyesült földművesszövetkezet a Csehszlovák—Magyar Barátság Szövetkezete nevet vette fel. A két termelő szövetkezet dolgozói ezzel a lépésükkel kifejezésre juttatták, hogy a/ ott dolgozó szlovákok és magyarok, sőt azon túlmenően a két szocialista ország népeinek a barátságát kívánják ápolni. A Magyarországi Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának Elnöksége ez alkalomból meleg hangú üdvözlő levelet küldött az egyesült szövetkezet dolgozóinak, amit Varga elvtárs az egyesítő gyűlésen felolvasott. ZS. NAGY LAJOS
