A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-13 / 41. szám
A legősibb mesterség folytatója A közönséges agyag a legősibb mesterségek egyikének, a fazekasságnak a nyersanyaga, ötezer évvel ezelőtt, amikor Mezotopámiában kialakult az első osztálytársadalom, két ágra szakadt az egész emberi kultúra, a művészet, sőt a kézművesség is: az egyszerű olcsó anyagból előállított tárgyakat a parasztok és kézművesek saját igényeik kielégítésére készítették: a nemes fémek és értékes anyagok felhasználásával készült alkotások az uralkodó osztályt illették. Erről beszélgetünk Ján Frankovié népművésszel Bardejov (Bártfa) egyik öreg házának műhelyében. — Az agyag még ma is sok mindenre használható — mondja Frankovié bácsi, miközben a fürgén forgó korongon egy öblös tálat formál. — Az én őseim generációkon át ebből éltek, a fazekasságból. Kemény munka volt, de mégis biztosított némi megélhetést, mert tejesköcsög, vizeskorsó és cserépbögre mindig kellett, a legnehezebb időkben, a legszegényebb embernek is. Igaz, hogy ilyenkor megnőtt a kínálat és használatban maradt a repedt fazék is, de mégsem kellett munka után Amerikába vándorolnunk, A szakmába apja vezette be, A gyerek csakhamar rájött, hogy a fazekasmesterség korántsem egyszerű. Sok ügyes fogást kell megtanulni, hogy az ember keze egyre fürgébben és magabiztosabban mozogjon. Meg kellett tanulni a technológiai eljárásokat is, a nyersanyag előkészítését, a festést, zománcozást és az égetési eljárásokat. A tanuló évek során Ján Frankovié jól felkészült a mesterség folytatására. Az ősi tapasztalatok és a fán brankoutc u juzekaskorong mo gött szorgalom csakhamar érlelni kezdték gyümölcsüket. Ébredezni kezdtek benne azok a vágyak, hogy a fazekasságot művészi szintre emelje. Abban az időben azonban aligha nyílt lehetőség a ködös vágyak valóra váltására. Igazodni kellett ,a vásárlók ízléséhez, a hagyományos formákhoz, és kevés volt az olyan példa, amely a művészi színvonal elérésére öztönözte volna. A fiatal mester azonban szerette a szakmáját, nem csak kézzel, szívvel formálta az ősi anyagot és csakhamar messze vidéken elismert értője lett a fazekasságnak, Ennek köszönhető, hogy Bártfa egyik legősibb utcájában, a nagy barna fakapu mögött ma is fürgén forog a fazekaskorong és egymás után készülnek az egész országban keresett remekművek. Ján Frankovié egyszerű, népi díszítésű korsói, vázái, dísztárgyai a nagyvárosok népművészeti boltjainak legkeresettebb árui. Hűségesen ragaszkodik az ősi tradíciókhoz, a népművészet csodálatos díszítőelemeihez, a mindenki számára érthető jelrendszerhez. Minden vonal, pötty, virág és növény, minden díszítő elem megfelelő helyre kerül. Nem ismétel, a népi formakincs minduntalan új színben, pompában jelenik meg tárgyain. Ján Frankovié munkája a népművészet egészséges folytatása. Tárgyai nem hiányoznak a legrangosabb hazai és külföldi kiállításokról sem, és egyben bizonyítják, hogy az ősi agyag és íormaművészet a mai ember számára sem idegen. A fél évszázados szorgos munka most hozta meg gyümölcsét. Ján Frankovié tárgyai a tiszta szemű, csalhatatlan ítéletű hozzáértők előtt is egy etnikum, Kelet-Szlovákia népének védjegyeit Forog a korong, formálódik az ősi anyag hordozzák magukon. Ezek a jegyek, a romlatlan népművészet díszítő elemei, képszerű feljegyzések a nép életéről, ízléséről, lelkületéről, mert a világ minden népe — az etnikumára jellemző hagyományok szerint — művészi megnyilatkozásai által tesz vallomást önmagáról, a tájról, ahol él. Korsok és dísztárgyak — Ján Frankovié munkái mm O regek között Az ápoló és a beteg között sajátságos a kapcsolat. Az ember legnagyobb értékét, a saját egészségét bízza az orvosra, az ápolóra. Így tehát kapcsolatuk, viszonyuk alapja a legteljesebb bizalom. Hatványozott mértékben érvényes ez olyankor, ha valaki idős embereket ápol, gondoz, akik számára valóban ő jelenti az egyetlen közelit. Akik ide, a svodovi (szodói) Szociális Otthonba kerülnek, nem dicsekedhetnek azzal, hogy ideköltözésük előtt túl jó kapcsolatuk volt környezetükkel. Bár akad közöttük néhány idős ember, aki saját bevallása szerint önszántából kért beutalót ebbe az otthonba. Ezeket az embereket gondozza, ápolja, nagy-nagy áldozatvállalással, szeretettel és szenvedélyes hivatásérzettel Krsiak Jolán. A korábban szülőotthonnak használt régi kastélyban 1964-ben rendezték be az idős, magukra maradt emberek számára ezt az otthont Azóta dolgozik itt, mint ápolónő. Jelenleg 36 az otthon lakóinak száma. Mindegyiket családtagként kezeli. — Pontosan tudom, ismerem baKrsiak Jolán ápolónő jaikat, lelkületűket, problémáikat. Különösen azokét, akik már az alapítás óta itt élnek. Nyolc éve. Olyanok ők, mintha nyolcéves gyermekeim lennének. — Hogyan alakul egy-egy munkanapja? — A szomszéd községből Mikuláról (Garammikoláról) járok munkába. Hét óra körül érkezem. Ekkorra már felébrednek az otthon lakói. Mosakodnak, öltözködnek. Akinek nehezebben megy már, annak segítek. Reggeli után szétosztom az orvosságokat, ellenőrzést tartok, meghallgatom panaszaikat, megvitatom velük egészségük állapotát, alakulását. Jelenleg nyolc fekvő betegünk van, meglátogatom őket is. — Problémáik? — Ahol emberek élnek, mindig adódnak problémák. Sajnos, csak öt-, hét- és nyolcágyas szobáink vannak. Egyáltalán nem ideális állapot. Változtatni ezen most, azonnal, nem lehet, mert a kastély műemlék. De Levicében (Léván) már épül a gondozottak számára egy korszerű, új épület. Nemsokára elkészül. A tervezők számoltak azzal is, hogy gyakran egészen bensőséges, élettársi kapcsolat alakul ki az egymás közelében élő idős emberek között. A kis szobákon kívül még garzonlakásokat is terveztek az épületen belül az ilyen gondozottak számára. Kitűnő' megoldás! Szétnézünk az otthon körüli, gyönyörű, gondozott parkban. Egy-egy olvasó ember felemeli a fejét. De a legtöbbjét nem érdekli az idegen. Csak a maguk kis közösségében érzik jól magukat. Televízió, társasjátékok egész sora, a könyvtárban 200 kötet könyv szolgáltat számukra szórakozást. Kísérőnk, az ápolónő hirtelen megáll az egyik haragoszöld színű tuja előtt. Ránk néz, és nagyon természetes mosollyal szája szögletében ezt mondja: — Egy lányom van. Szintén ápolónő, a zselizi kórházban. De én már előre kikötöttem, hogy ha elérem a nyugdíjhatárt, valamelyik szociális otthonba költözöm. Nagyon hasznos intézménynek tartom. BENYÄK MÄRIA A kastély épülete, melyben nyolc évvel ezelőtt kapott elhelyezést a nyugdíjasok otthona
