A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-10-13 / 41. szám

llSlKSIi tslisik A Hét szerkesztőségének és a Szlovák Szocialista Köztársaság kormánya idegenforgalmi bizottságának cikksorozata hazánk szépségeiről és történelmi nevezetességeiről. A DUNAI SZOROS OSI ORVÁRA BRATISLAVÁTOL néhány kilo­méterre nyugatra, ahol az egyik ol­dalról a Kis-Kárpátok, a másikról pedig az ausztriai Lajta-hegység ál­landó mederbe szorították a nyu­godt vizű órlósfolyamot: a Dunát, a ' Kárpátok első, lágyan csipkézett ko­pár mészkődombjának a hátán ős­régi vár romjai merednek az ég fe­lé. A meredek domblábnál széles mederben méltóságteljesen hömpö­lyög a kékeszöld vizű Duna, mely a fontos dunai szorosnál öleli magá­hoz az agyagos, barnásszínü, lustán folydogáló Morva vizét. Amikor az ember a táj színpom­­pás őszi panorámájában gyönyörkö­dik, lelkében önkéntelenül a régi, ősi idők elevenednek föl, amikor ez a fontos dunai szoros, A Dévényi­kapu mind kereskedelmi, mind pe­dig hadászati szempontból nagyon fontos szerepet töltött be. Itt húzó­dott a jantár-út, mely a Földközi­­tenger partvidékét a Baltikummal kötötte össze, és a kárpáti katlanból a felső Duna-tájra is csak a Dévé­nyi-kapun keresztül lehetett átkelni, mely hatalmas kővárával, falerődit­­ményével és vizárkával az erődít­mény központja volt. A dévényi vár­erődítményhez vezető utat még két vár védte. Az ősi vár romjának csipkézett őr­tornya és a vér kiégett falai, melyek ellenálltak az idő vasfogának és az elmúlt évszázadok alatt is megőriz­ték eredeti formájukat, szomorúan bámulnak az alattuk hömpölygő fo­lyamra s a szembeni rónaságra, a közeli hainburgi vár romjaira és az azt körülvevő zöldellő ligetekre, a Morvamező szinpompás tájára, ahol az elmúlt századokban különböző hódítóúton Járó seregek harcosai küzdöttek, legtöbbnyire eredmény, siker nélkül. A büszke őrvárat, mely­nek széles sziklafalai minden táma­dásnak ellenálltak, nem tudták be­venni. Bizonyára sokan teszik föl a kér­dést: mikor épült, mikor létesült a dévényi vár, kik rakták le alapjait? A FULDAI BENCÉSRENDI APÁT­SÁG kódexében akadtak az első hi­teles feljegyzésre, mely a dévényi várral kapcsolatos. A krónikás ezt jegyezte föl: „Rastislav herceg seregei 864-ben Dowinnál elkeseredett harcot vivtak Ludwig frank király portyázó ha­daival és kővárát megvédte.“ Az 1921-ben kezdődött ásatások során a történészek a vár környékén tulajdonos Pálffy-család. 1809rben Napóleon katonái szállták meg s lő­porral felrobbantották. A vár azóta romokban hever. Né­hány évvel ezelőtt a várban és kör­nyékén ismét ásatásokat kezdtek. A várromot körülvevő kőfal egy részét újjáépítették és szó van arról, hogy­­az ősi várat ismét életre keltik, új­jáépítik. SOK REGE, LEGENDA övezi a dévényi várat. Érdekes történet szól a vár csipkézett őrtornyáról, ahol búvóhelyet talált a vár ura elől el­menekült szűz; kedves és tanulságos történet a vár Wigand nevű bohó­cáról szóló rege, de valamennyi kö­zött az a legenda a legszebb, mely az igaz, önzetlen szerelemről szól... A hatalmas várerődítményt por­tyázó török sereg zárta körül. He­teken, hónapokon át ostromolták, de hiába, nem tudták elfoglalni. A vár védői derekasan harcoltak a túlerő­ben levő ellenséggel, minden táma­dásukat visszaverték. A törökök csel­hez folyamodtak. Követeket küldtek a vár urához. — Derék vitézek vagytok — mon­dotta a küldöttség vezetője —, bölcs hadvezérünk úgy döntött, hogy a vár alól elvonulunk, abbahagyjuk a hiá­bavaló harcot, és jószándéka bizony­ságául estebédre hív meg. Dévényi Sándor, a várkapitány is­merte a törökök állhatatlanságát, de a meghívást nem utasította vissza. Mielőtt azonban a török táborba in­dult volna, vitézeinek parancsot adott, hogy a várat semmilyen kö­rülmények között — még akkor sem, ha tőle írásos parancs jönne — ne­adják fel, majd két katonájával a török táborba ment. A törökök azon­nal foglyul ejtették, és azt követel­ték, hogy a várat azonnal adja át.. Dévényi Sándor azonban hajthatat­lan maradt. — Vendégként jöttem, bizalmam­mal visszaéltetek, inkább meghalok, de a várat nem adom át — mon­dotta a török hadvezérnek. A törökök másnap reggel még egy­szer ostrom alá vették a várat, de eredmény nélkül. Dühükben elvonul­tak, és a vér urát is magukkal ci­pelték. — Férjemet, egyetlen szerelmemet ki kell szabadítanom! Ha kell, a po­kolba is elmegyek érte! — mondotta Júlia, a vár úrnője és pirkadatkor útnak indult. Legértékesebb éksze­reit és hárfáját is magával vitte. A visszavonuló török sereg nyomában vas és bronzkorból származó leletek­re is bukkantak; tehát, a fontos du­nai átkelőnél már az ősi időkben települések voltak. Időszámításunk első századában a XIV. római légió tanyázott ezen a vidéken. A Duna túlsó oldalán épült erődítményüket, városukat a Hainburg és Petronell közelében épült Carnuntumot védték itt. Az ásatások során a történészek az őrtornyok falaiban is római Jel­zéssel ellátott téglákra bukkantak, ami szintén azt bizonyltja, hogy az őrtornyok is már álltak abban az Időben, ahonnan szemmel tarthatták a déli és délkeleti rónaságot, és a Morva folyó torkolatának vidékét. A rómaiak elvonulása után a kör­nyéken a germánok, majd a portyá­zó avarok ütötték fel tanyájukat. Egyes történészek szerint Devín volt a Nagymorva Birodalom székhelye. Cirill és Metód hittérítők innen hir­dették a keresztény vallást és kul­túrát. Ez a Devín, a maharán nagy­fejedelmek székhelye azonban — mint azt Safarik kimutatta — nem itt, hanem a morvaországi Velehrad mellett keresendő A XIII. SZÁZADBAN a csipkézett mészkődomb hátán új, erős kővár épült, és hiteles feljegyzések szerint II. Endre magyar király uralkodása alatt a vár ura Frigyes osztrák her­ceg volt. A portyázó tatár hordák sok éven át rettegésben tartották a vidék la­kosait, a hatalmas kővárat azonban sohasem sikerült elfoglalniok. IV. Béla magyar király uralkodása alatt a várat újjáépítették, kibővítet­ték. Zsigmond király 1435-ben előbb Garat Miklósnál, majd később He­ring osztrák mecénásnál zálogosítot­ta el a várat. I. Ferdinénd Báthori István nádornak adományozta, aki a királyt Zápolyai János elleni har­caiban hatásosan támogatta. A Bá­­thoriak ecsedi ágának kihalása után II. Mátyás 40 ezer forintért Kegle­­vich Jánosnak adta, ez viszont a Palocsaiaknak zálogosította el. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem csapatai 1620-ban harc nélkül meg­szállták a várat, de ezt a császáriak már a következő évben visszafoglal­ták. II. Ferdinánd Pálffy Péter ná­dornak megengedte, hogy a Palocsai­aknak a váron fekvő zálogpénzét ki­fizesse s ezzel magához váltsa a vá­rat; azóta a nádor ivadékainak, a Pálffy hercegeknek tulajdonában volt. A várat a XVIII. században meglehetősen épségben tartotta a jártak, többször is megkísérelték Dé­vényi Sándor kiváltását, de tervük sohasem sikerült. Sándort Konstan­­tinápolyba, a szultán márványpalo­tájába vitték. .Júlia egy törők öreg­asszonytól tudta meg, hogy férjét a szultán palotájának pincéjében tart­ják fogva. A dévényi vár úrnője gazdagon megjutalmazta az öreg­asszonyt. — A mindenható Allah kísérjen utadon és teljesítse minden kíván­ságodat — mondotta búcsúzáskor az öregasszony, és azt tanácsolta, hogy férjét mielőbb szabadítsa ki, mert az a fogságban elpusztul. A szerelmes szápasszony napnyug­takor a szultán palotájához ment és ott hárfáján játszani kezdett és szo­morú dalokat énekelt. — Gyönyörűen énekel, hozzátok föl a palotába, hadd szórakoztasson minket — parancsolta szolgáinak a szultán. A dévényi vár úrnője néhány perc múlva a szultán előtt állt. — Üdvözöllek, gyönyörű hangú szépasszony. Ülj közénk és énekelj. Júlia énekelni kezdett. Pirkadatig énekelt, a szultán és udvara áhítat­tal hallgatta. A nap már magasan az égen járt, amikor a szultán meg­szólalt : — Ha szeretett Fatimámat megta­nítod dalaidra, bőségesen megjutal­mazlak. Fatimának jó hallása és jó hang­ja volt, a dalokat néhány nap alatt megtanulta. A szultán öröme leírha­tatlan volt. — Minden kérésedet teljesítem, kérj amit akarsz, semmit sem utasí­tok vissza — jelentette ki a boldog szultán. — Ajándékozd nekem a dévényi vár urát, akit itt fogva tartasz ... — Dévényi Sándort.., ! Hiszen ő a legokosabb foglyom — szólt meg­lepetten a szultán. — De ha te ké­red, az ígéretemet betartom. Dévényi Sándor néhány perc múl­va szabad volt. — Ezt az asszonyt becsüld meg és szeresd — mondotta búcsúzáskor a szultán. — Fáradságos, nagy utat tett meg, hogy gyönyörű dalaival ki­váltson téged.,. Eddig a rege. Hogy igaz-e, vagy nem, azt nem tudni. Talán egy igaz­ság van benne: a szerelmes asszony semmitől sem riad vissza, szerelmé­ért minden áldozatokra képes . .. FEDEUMAYER ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom