A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-09-22 / 38. szám

„Élni akarok, de a haláltól nem félek!"

Ján Nálepka a tanítóképző végzett növendéke

A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ a demokratikus gondolkodású, szocialista érzelmű erők élet-halálharca volt a szabadságot, az emberi méltóságot letipró fasizmus, nácizmus ellen; ugyanakkor az egyes nemzetek és egyének nagy erkölcsi vizsgája is volt, mely mindenkitől megkövetelte azt, hogy nemcsak szavakkal, de tettekkel is bizonyítsa, hogy melyik oldalon áll. A klerofasiszta úgynevezett szlovák állam „önállósága és szabadsága“ és a Hlinka-párt kommunista ellenes nacionalista politikája a második világégés küszöbén sokakat megtévesztett. A háború kitörése után azonban rövid idő alatt minden józanul gondolkodó ember meggyőződhetett arról, hogy milyen veszélyt rejt az a kalandor-politika, melybe a klerofasiszta kormány a hitleri Németország oldalán sodorta az országot.

Ján Nálepka százados, a fiatal, haladó gondolkodású tanító, aki tisztként az ukrajnai frontszakaszra került, szintén az első naptól kezdve látta a veszélyt; leghűbb barátainak a körében elítélte tisóék politikáját, és azon fáradozott, hogy segítse a megszállt területeken maradt szovjet polgárokat, és segítse őket nehéz felszabadító harcukban.

De ki is volt Ján Nálepka, aki ezt a szinte hihetetlen nehéz feladatot vállalta ?

1912. szeptember 12-én a Spišská Nová Ves (Igló) melletti Smižany községben született. Édesapja kubikus volt. Mivel otthon nem talált munkát, Bécsbe, Budapestre járt dolgozni, majd kivándorolt Amerikába, hogy ott keresse meg a mindennapi kenyeret. A kis Jankó jó tanuló volt. Fivérei támogatásával elvégezte a tanítóképzőt és 1931-ben, a gazdasági válság kezdetekor a Považská Bystrica (Vágbeszterce) melletti Horná Marikovára került mint elemi iskolai tanító. A nagy munkanélküliség, az elnyomatás és az éhség abban az időben egyre jobban kiélezte az osztályharcot. A nép igazságos jogaiért harcolt; a burzsoázia brutális módszerekkel lépett közbe: Kosúton. Telgárton és Polomkán az emberi jogokért, munkáért tüntetők közé lövetett...

A FIATAL TANÍTÓ ebben a nehéz időben sorra járta a szülőket, hogy meggyőzze őket arról, milyen fontos, hogy gyermekeiket az iskolába küldjék, s fiataloknak tudásra, felkészültségre van szükségük — hangoztatta —, hogy a nehéz életben megállják majd helyüket, érvényesülhessenek. Rövid idő alatt elnyerte a szülők bizalmát, akik egyre többen nem a papot, de őt keresték fel ügyes-bajos dolgaikkal. A megsértett pap közbelépésére előbb egy eldugott kis szepesi faluba — Ráztokyba, majd onnan a Bratislava közelében levő Stupavára helyezték, ahol a szülők szintén nagyon rövid idő alatt

megkedvelték. A falu fasiszta vezetőségének azonban nem tetszett a fiatal, őszinte és egyenes jellemű tanító. A „Slovák“ című fasiszta napilapban kampányt indítottak ellene.

A müncheni események előtt Ján Nálepka önként jelentkezett a hadseregbe. Azt kérte: küldjék az ország nyugati határára, a hitleri imperializmus ellen védeni akarja a hazát! A szégyenletes kapituláció után viszszatért Stupavára, de állását nem kapta vissza: a község kormánymegbízottja kiutasította őt az iskolából. Ján Nálepka több hónapon át munkanélküli volt, majd Kelet-Szlovákiába, a Vihorlát melletti Poruba községbe helyezték, ahonnan 1939- ben, a mozgósításkor bevonult, majd a második világégés kitörésekor az ukrán frontszakaszra került.

A jómodorú, mindenkivel baráti kapcsolatokat kereső fiatal tiszt rövid idő alatt elnyerte katonái és a helyi lakosság bizalmát. Fokozatosan kiépítette kapcsolatait a szovjet partizánokkal, akiket fegyverrel, élelemmel és gyógyszerekkel látott el.

A fasiszta hadvezetőség sejtette, hogy Nálepka százados kapcsolatot tart fenn a szovjet partizánokkal, de bizonyítékokat nem tudtak ellene beszerezni, mert a kémelhárítók parancsnoka tudatosan elhallgatta, majd eltitkolta Nálepka tevékenykedését. Nem tehettek mást: a gyanús tisztet Jelszkbe helyezték át, ahol rövid idő alatt Szaburov partizán-tábornokkal talált kapcsolatot. Nálepka százados Rjepkin fedőnév alatt szervezte meg tevékenységét.

1943 tavaszán szlovák katonák már tömegesen álltak át a szovjet partizánokhoz. Ezt már nem lehetett eltitkolni. A németek széleskörű nyomozást, vizsgálatot indítottak. Megállapították, hogy az átállás szervezője Ján Nálepka százados. A Gestapo terve azonban — Nálepka és társainak letartóztatása — nem járt sikerrel, mert a szovjet hírszerzők idejében tudomást szereztek a tervről, figyelmeztették Nálepkát, akinek idejében sikerült Szaburov tábornok egységeihez átszöknie.

Mindez 1943. május 15-én történt. Nálepka átállása a fasiszta hadvezetőség körében nagy idegességet váltott ki, mert attól tartottak, hogy a legelső alkalomkor Nálepkát tömegével követik majd a katonák. Így is történt... Nálepka rövid idő alatt megszervezte a csehszlovák partizánegységet, mely a nagy harcokban is megállta a helyét — 1943.. június 18-án a Nagy Honvédő Háború érdemrend I. fokozatával tüntették ki a brigádot.

Szaburov tábornok vezérkara 1943. november első felében Ovruch felszabadítását készítette elő. A haditervet gondosan előkészítették, megvitatták. A támadás időponját november 16-ban állapították meg. A harcban Nálepka egysége is felelősségteljes feladatot kapott. A Norin folyón átvezető hidat kellett védeniök, majd az állomás épületét kellett elfoglalniok. Az ellenség azonban nagy túlerőben volt. A felderítők jelentései szerint az állomás épületét egy állig felfegyverzett német zászlóalj védte. Nálepka mégis parancsot adott a támadásra és egységeinek élén harcba indult. Az ellenség golyószórói és aknavetői tüzet nyitottak, gigászi harc kezdődött a túlerőben lévő ellenség ellen, Nálepka mégsem torpant meg. Már-már visszavonulásra késztették az ellenséget, mikor az állomásra váratlanul egy német péncélvonat futott be. A visszavonuló német katonák a páncélvonatról váratlanul tüzet nyitottak Nálepka egységére. Nálepka századost tizenhat halálos lövés érte — hősi halált halt. Nálepka százados in memoriam — megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Neve ma a becsület és a hősiesség jelképe.

„Élni akarok, de a haláltól nem félek!“ — volt Nálepka százados krédója, aki a nehéz időkben tudta, hol a helye, becsülettel helytállt a szabadság és az igazság harcában azok ellen, akik az emberi méltóságot semmibe vették. Ján Nálepka százados hősi halált halt, de emléke ott él millió és millió szovjet és csehszlovákiai ember szívében, akik tisztelettel hajtják meg fejüket az olyan hős, olyan igaz ember előtt, mint amilyen ő volt; aki életét áldozta valamennyiünk szabadságáért, jobb és szebb életéért.

FÉDERMAYER ISTVÁN

Nálepka kapitány Szaburov tábornokkal

Fučík üzenete

Huszonkilenc évvel ezelőtt, 1943. szeptember 8-án végezték ki a náci hóhérok Július Fuéík kommunista újságírót és kritikust, a cseh nép nagy fiát.

A kitűnő tollú fiatal újságíró cikkei a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága lapjában, a Rude Frávoban s később a Tvorbában jelentek meg, amelyet ő szerkesztett. A Tvorba társadalom-politikai lap volt, és maga köré gyűjtötte a haladó értelmiség legjavát. Ez különben a kitűnő szervező Fuíík érdeme. Az újság magas színvonalú volt, s ezért kedvelte a cseh értelmiség. A lap szerkesztőjének nagy szerepe volt abban is, hogy további tért nyert a marxizmus—leninizmus eszméje a haladó értelmiség között.

Július Fuéík a harmincas évek elején két alkalommal járt a Szovjetunióban, s az ott látottakról írt riportjai A szeretett országban és Ahol a tegnap már holnapot jelent címen jelentek meg könyvalakban. Emellett előadássorozatokat tartott s ezer és ezer kérdésre válaszolt a szovjet nép küzdelmét védve és propagálva. Emiatt letartóztatták és börtönbe zárták a forradalmár újságírót.

A kommunista újságíró a Rudé Právoban és Tvorbában kérlelhetetlen harcot folytatott a polgári demokrácia hibái ellen. Az úgynevezett magasabbrendű demokráciában ugyanis sortűz dördült Kosúton, Szolyván és másutt. Azt a demokráciát Ítélte el az élestollú újságíró, amelyet az utóbbi években oly sokan visszasírtak.

Utolsó halhatatlan műve: Üzenet az élőknek. A fasizmus vádiratát a bitófa árnyékában abban a tudatban írta, hogy műve megjelenésekor már nem lesz az élők sorában. Ez a börtönnapló különös könyv. Olyan alkotás, amely legnagyobb részben csupán leír, regisztrál, felvázol tényeket, eseményeket rögzít, alakokat villant fel. Ennek ellenére végrendelete, eszmei és erkölcsi hagyatéka, világnézeti testamentuma a nemzetközi munkásmozgalom és a cseh nép kiváló hősének.

Letartóztatásától kezdve 1943 júliusáig, több mint egy éven át írta Fuéík a feljegyzéseket. A prágai Pankrác börtönben a Gestapo fogságában vetette papírra a naplót, amelyet a hazafias börtönőr segítségével laponként csempésztek ki a fogházból, s a háború befejezése után felesége rendezte egységes egészbe.

Fuéík könyve nemcsak azért izgalmas, mert drámai alkotás. Kétségkívül a szenvedések jegyzőkönyve is, a verések, lelki kínzások jeleneteit beszéli el. Életre kelti az egyedüllétet, mindezzel szemben pedig a kommunista helytállás hősiességét és egyszerűségét, a kiszolgáltatott embereknek heroikus küzdelmét a fasiszta brutalitás áradatában. A könyvnek azonban nem ezek a részei a leginkább megrázóak, hanem azok, amelyekben a rabok emberségét, közösségvállalását mutatja be az író, ahol az egymáson való segítés felemelő, már-már jelképes humanizmusát ábrázolja.

A kommunista író a Pankrác börtönben sem tagadja meg magát; a legnehezebb körülmények között is alkot, megeleveníti egy tarthatatlan világ képét, emellett művészi tanulságot tesz eszméinek töretlensége, halállal szembenéző értéke mellett. Utolsó óráiban is a jövőre gondolt és felhívta a haladó emberiség figyelmét a fasizmus, a szélsőséges jobboldali téboly veszélyére. „Szeretlek titeket emberek, legyetek éberek!“ TÓTH DEZSŐ