A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-09-22 / 38. szám

A XX. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK CSILLAGAI Minden sportolónak az álma és vágya, hogy a világ legjobb sportolóinak a seregszemléjén, — az olimpiai játékokon résztvehessen. Münchenben, a XX. nyári olimpiai játékokon közel tízezren mondhatták, hogy álmuk valóra vált. Eddig soha sem randevúzott olyan hatalmas mezőny, mint most, — és mindjárt a bevezetőben állapítsuk meg azt is: az eddigi olim­piákon nem dőlt meg annyi csúcs, mint most. Nagyon sokan joggal teszik fel a kérdést: hol az emberi teljesitőképesség határa? Erre a kérdésre nagyon nehéz választ adni. Az, hogy van határa, az biztos, de azt hiszem arra csak találgatással lehetne választ adni, hogy például milyen időered­ménnyel nyer majd aranyérmet a legközelebbi olimpián, Kanadában a 100 méteres gyorsúszás aranyérmese. Tizenhat napon át Münchenre figyelt az egész sportvilág. A televízió segítségével több mint egymilliárd ember számára nyújtott lenyűgöző élményt a nyitóünnepség; naponta több mint egymilliárd szurkoló lélegzet­visszafojtva figyelte a legjobbak drámai vetélkedéseit, az olimpiai arany­éremért küzdő sportolók versenyeit. Szinte minden sportágban olyan küz­delmeket láttunk, amelyeket szóban, vagy Írásban visszadnia aligha lehet. Ezért nem is csodálkozhatunk azon, hogy München az olimpia időtartama alatt a világ legszínesebb városa lett. Ez a megállapítás nemcsak a sporto­lók szinére és öltözetére, hanem az öt földrészből odasereglettekre is vonat­kozott. Akadt olyan, aki ezer kilométert gyalogolt, két holland fiatalember pedig kerékpáron karikázott a bajor fővárosba, két olasz pedig egy ócska pöfögő autón érkezett. Mindezeken azonban túltett az az öreg, £2 éves bá­csika, aki féltve őrzött kerékpárján jött meg. Egész nap csodálkozott a színpompában, a nagyszerű sportlétesítményekben, noha estére nagy csaló­dás érte, szállása elől kétkerekű „barátját" ellopták ,.. Eddigi minden olimpiának megvolt a hőse, de megvolt a közönség ked­vence is. És így volt ez Münchenben is. A hős Mark Spitz, az amerikai csodaúszó, a kedvenc pedig Olga Korbutová, a kedves és csodálatosan jól tornászó szovjet kislány volt. És a XX. nyári olimpiai játékok egyik hőse, nagyszerű győztese Ludvik Danék, az olimpia klasszikus számának az aranyérmese, aki harmadik olimpiáján, sportpályafutása befejezését koronázta aranyéremmel. Ludvik Danék aranyérmes! Szombat, 1972. szeptember 2., 17 óra 12 perc ... A müncheni olimpiai stadionban felhangzott a csehszlovák himnusz. Ludvik Danéket, a disz­koszvetés olimpiai bajnokát ünnepli a nyolcvan­­ezer néző, akinek a XX. olimpiai játékokon sikerült legyőznie nagy ellenfeleit, az északame­rikai Jay Silvestert és a svéd Richard Bruchot. Ludvik Danék elnyerte az olimpiai aranyérmet, — a világ legjobb diszkoszvetője. Végre sike­rült ... — Sokan azt tanácsolták, hogy hagyjam abba az aktív sportolást. Már öreg vagy, nem sikerült megszerezned sem Tokióban, sem pedig Mexikó­ban a győzelmet, Münchenben csak harmadhege­­dfis lehetsz ... Hatalmas munka, nagy idegmegfeszítés volt a nagy verseny. Az első dobások után Danék 58,12 méteres teljesítménnyel a kilencedik volt, a fia­tal magyar Fejér több mint három méterrel előz­te meg, - 62,56 méteres eredménnyel. A második dobása már jobban sikerült. 38 centivel dobta túl a hatvan métert. Harmadik dobása pontosan két méterrel volt nagyobb. És következett a 62.54 mé­teres dobása, amit Bruch 62,76 méterrel túlszár­nyalt. Az utolsó dobások előtt még az amerikai Silvester vezetett. Ludvik Danék az utolsó dobására készült. Ke­zébe vette a diszkoszt, sokáig simogatta, összpon­tosított. Hatalmas lendülettel repült a diszkosz. A stadion hatalmas nézőközönsége elcsendese­dett, lélegzetvisszafojtva figyelte, milyen messzi­re száll a csehszlovák atléta kezéből az a sport­szer, mellyel már a régi görögök versenyeztek. A stadion villanyújsága komputer segítségével pillanatok alatt jelezte: Danék teljesítménye — 64,40 méter! Felzúgott a taps. Az idegfeszítő pillanatok azonban csak most következtek. A nagy ellenfelek visszavágásra ké­szültek. A magyar Fejér 62,82 métert dobott, a nagy ellenfelek Bruch 62,66, Silvester pedig 62,86 métert dobott. Így Danék aranyérme már biztos volt... Ludvik Danék neve tizenöt éven át a legjobb diszkoszvetők között volt. Mindenütt a világon ismerik, becsülik. Az igazi sportember példaképe. — Az olimpiai győzelem után mik a tervei? — kérdezték tőle a Münchenbe akkreditált tudósítók a szokásos mindennapi sajtótájékoztatón, melyen a győztesek vettek részt. — Elvégeztem az edzőiskolát. A fiatal tehetsé­gek nevelésével szeretnék foglalkozni. Példa­képem a magyar Szécsényi, aki szintén aktív sportpályafutása befejezése után a fiatalok neve­lésével foglalkozik. És, amint láthatjuk, nem kis eredménnyel! Nagyszerű sportolókat nevelt, akik — biztos vagyok benne — majd a legközelebbi olimpián érik el csúcsteljesítményüket. A szerel­mem az atlétika. Annak áldoztam eddigi élete­met. Ezért is leszek edző! Mert nem szeretném megérni azt, hogy néhány év múlva a sport­­rajongók diszkoszvetésünk fejlődésével ezt mondják: A müncheni olimpián volt egy atlé­tánk, aki diszkoszvetésben aranyérmet nyert, de utánpótlásunk nincsen. Ludvik Danéknek igaza van! Az illetékes szer­veknek mindent el kell követniük, hogy az aranyérmes átlétánk tudását, tapasztalatait a fia­taloknak adhassa át. (fr) O Iga Korbutová Zsúfolt lelátók előtt rendezték meg München­ben a női szerenként! döntőket. Az ember, ha saját szemével nem látta volna, el sem hinné, hogy mennyi rajongója van a tornának, mely a legnehezebb sportágak közé sorolható. A nagy­számú közönség nem csalódott: a szerenkénti döntők részvevői egymást felülmúlva, szebbnél­­szebb gyakorlatokat mutattak be. — Csodálatosan szép... Felejthetetlenül szép! — mondogatták a nézők, s amikor egy-egy gya­korlat véget ért, taps jutalmazta a rendkívüli teljesítményeket. A közönség kedvence a szovjet csapat legfiata­labb tagja, Olga Korbutová lett. És mindjárt szö­gezzük le: meg is érdemelte, mert lendületes és valóban színvonalas gyakorlatokat adott elő. És megérdemelten nyerte el az olimpiai bajnoknak járó aranyérmeket a gerendában és a talajtorná­ban is. Valószínűleg sokan teszik fel a kérdést: melyik az a gyakorlata, mellyel elnyerte a közönség nagy tetszését? A szimpatikus kislány minden szeren jó, — gyakorlatai szinte utánozhatatlanok: eredetiesség van bennük. Gerendagyakorlatai azonban annyira tökéletesek, hogy joggal világszenzációként írnak róla a külföldi lapok. A tíz centiméternyi geren­dán olyan tökéletességgel és biztonsággal torná­­szik, hogy elakad a néző lélegzete, és amikor azon a szaltókat végzi, az ember annyira elcso­dálkozik, hogy még tapsolni is elfelejt... Egy­szóval: élmény, felejthetetlenül szép sportélmény a kis Olga teljesítménye. — Mik a tervei?... — kérdezték tőle az arany­érem ünnepélyes átadása után az újságírók. — Tanulni és tornázni akarok. Jelenleg a tize­dik osztályt végzem. Egyedüli vágyam, hogy még szebben és jobban tornásszak és az, hogy ezt a gyönyörű sportágat minél több fiatallal meg­kedveltessem. Mark Spitz A kiváló amerikai úszó, a gyors és pillangó­úszás „mestere“, miután a hetedik olimpiai aranyérmét nyerte, büszkén jelentette ki: „Ami a mexikói olimpián nem sikerült, ami már akkor az álmom volt, — most valóra váltl“ A nagyon szimpatikus, feketehajú amerikai diák, az Indiana Egyetem hallgatója a mün­cheni sajtóközpontban rendezett sajtótájékoz­tatón az újságírók, rádióriporterek kérdésére őszintén felelt, különösen az edzésmódszerével kapcsolatban semmit sem hallgatott el. — Mikor és hol született? — hangzott az első kérdés. — 1950. február 10-én, a kaliforniai Mo­­desteben. — Hány órát edz naponta? — Órákban azt nagyon nehéz kifejezni. So­kat. Naponta 25—30 kilométert úsztam a fel­készüléskor. Pillangóval kezdtem, és ha abba belefáradtam, gyorsúszással folytattam. Hete­ken, hónapokon át — a vízben „éltem“. Nagyon ritka eset, hogy amerikai úszó két olimpián vegyen részt. Mark Spitz már hu­szonkét éves, s ezért nagyon sokan azt jósol­gatták, hogy a „fiatalok“, úgy mint a mexi­kói olimpián Don Schollander, a háttérbe szo­rítják. — Hány világcsúcsot tart? — hangzott a további kérdés. Mark Spitz egy kicsit elgondolkodott, majd mosolyogva mondta: — Müncheni utam előtt kerek kéttucat vi­lágrekordot tartottam. Őszintén elárulom azt is, hogy most erre a kérdésre pontos választ nem tudok adni. Ezen nem tűnődtem, erre nem volt időm, mert amikor csak tehettem edzettem és a nagy versenyekre összpontosí­tottam. — Mik a tervei? — Az egyetemi tanulmányaimat akarom be­fejezni. — Abbahagyja az úszást? — Ezen sem tűnődtem. Szeretek úszni, szeretek versenyezni, és őszinte vagyok: győz­ni is szeretek. Egyszer azonban abba kell majd hagyni, a még jobb teljesítményt nyúj­tó fiatalabbak kiszorítják a volt bajnokokat. De azi hiszem, egyenlőre még nem... Peter Donald, a kiváló amerikai úszóedző az utolsó kérdéssel kapcsolatban találóan je­gyezte meg: Mark az „úszóistállónk“ legjobb „versenylova“. Még nagy szükségünk van rá... 8 h-'Ust-

Next

/
Oldalképek
Tartalom