A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-09-22 / 38. szám

ill lik — nem ill lik Általános szabályok A viselkedés egyik fontos követelménye a helyes test­tartás, mozdulataink tökéletessége: akár ülünk, akár járunk vagy állunk. Mert itt is érvényes a szabály: tégy mindent fesztelenül és természetesen, ne légy hanyag, merev és ne túlozz. Járjunk mindig kimérten, nyugodtan, feszesen és egyenletesen, ne lépjünk túl hosszúkat, de túl rövid lépé­seket se tegyünk. Ne siessünk és ne ugráljunk a lépcső­kön, például több lépcsőfokot egyszerre. Persze a túlságo­san lassú járás sem szép. Ne járjunk táncolva vagy ugrán­dozva, de kerüljük a feszes, katona-lépéseket, ne lóbáljuk ide-oda a kezünket, mozgassuk inkább könnyedén, egyen­letesen, feltűnés nélkül és ne süllyesszük a nadrágunk zsebébe! _ Gyakran az ülés módja is elárulja az ember modorát. Éppen olyan helytelen összegörnyedve ülni, mint hanyagul hátratámaszkodni. Üljünk egyenesen, de ne a szék szélére. Ne húzzuk szét térdeinket és lábunkat se tegyük a székre. Ugyancsak illetlenség a székkel hintázni, szomszédunk széktámlájára támaszkodni vagy meglovagolni. Ne fonjuk össze kezeinket a térdünkön, hagyjuk könnyedén ölünkben pihenni. Ne üljünk le és ne álljunk fel zajosan a székről, és ha más helyre akarunk átülni, ne húzzuk magunk után a székünket, emeljük fel és így helyezzük át. Keresztbe tett lábbal szabad ugyan ülni, de nem úgy, hogy az egyik lábfejet a másik láb térdére támasszuk. A nők is keresztbe tehetik lábukat, de nem illik magasra emelniük. A trombitáló orrfúvás sapnos nagyon elterjedt rossz szo­kás — le kell róla szokni. Ha már elkerülhetetlen, hogy a társaság tagjai előtt kell kifújni az orrunkat, tegyük ezt észrevétlenül, elfordulva. Talán nem is kell megemlíte­nünk, hogy az orrfúváshoz mindig tiszta zsebkendőt hasz­nálunk. Az emberek sokféle rossz tulajdonsággal is rendelkez­nek. Az illedelmes ember igyekszik elhagyni ezeket. Pél­dául rendes, gondozott férfi sohasem lehet borotválatlan, mert ez nem higiénikus és nem is esztétikus látvány. Kör­münket ne hagyjuk túl hosszúra nőni, de túl rövidre se vágjuk le, s főleg ne rágjuk. Viszont ügyeljünk arra, hogy mindig tiszta legyen. Neveletlenség társaságban körmünket vagy fülünket tisztítani. Vannak emberek, akik társaság­ban fésülködnek, sőt az asztalnál is, ahol étkeznek, s ez már végképp illetlenség. Hibát követünk el társaságban azzal is, ha komoran, magunkba mélyedve járunk. Ha gondjaink vannak s rossz a hangulatunk, maradjunk inkáb otthon. Ne nézzünk az emberekre mogorván és ne áruljuk el bosszúságunkat, igyekezzünk mindig nyájasak lenni. Egy kedves mosoly megszépíti az arcot. Ne forgassuk ide-oda szemünket, ne álszenteskedjünk és ne ráncoljuk homlokunkat. Kerüljük a különféle fejbólingatást, orrfintorgatást és egyáltalán a grimaszokat, mert ezáltal könnyen nevetségessé válhatunk. Ha beszélgetünk, nézzünk mindig az illető szemébe, ne ki­hívóan és szemtelenül, hanem barátságosan és kedvesen. Ne hadarjuk a szavakat, viszont ne beszéljünk túl lassan és unalmasan. Beszéljünk tisztán, félhangosan és folyéko­nyan, valamint könnyen, érthetően. A nők néha természetellenesen, affektálva beszélnek, ami éppúgy nem illik, mint a fennhéjázó vagy a túlzottan tar­tózkodó beszéd. Az illedelmes ember fölöslegesen nem használ erős kifejezéseket és nem is szitkozódik, közbe­szólásaival nem szakítja félbe mások mondanivalóját. Tár­salgás közben ne törekedjünk érveinket partnerünk „ba­rátságos“ bökdösésével vagy „gyöngéd“ vállveregetésével alátámasztani, ne húzogassuk kabátját, ne csavargassuk gombjait, főleg akkor ne, ha nővel beszélgetünk. Mondani­valónkat ne kísérjük különféle taglejtésekkel és ügyeljünk arra, hogy beszéd közben ne fröcsköljük szét a nyálunk, mivel ez fölötte illetlen és egészségtelen dolog. Illetlen a túl hangos nevetés, hahotázás is, amelyre a többi jelen­levők felfigyelnek. Ne takarjuk el kacagás közben kezünk­kel arcunkat, ezzel már amúgy sem sikerül a ránk irányuló figyelmet elterelni. A múltban, amikor a művelt társaság alatt kizárólag a vagyonos osztályok tagjait értették, az a nézet uralkodott, hogy az illemtudás csakis az úgynevezett „magasabb“ réte­gek kiváltsága; csupán az arisztokrácia, a burzsoázia és a magasabb állást betöltő személyek műveltek. E nézet sze­rint egészen közömbös volt, hogy miképpen viselkedik a munkás, a paraszt és általában a dolgozó ember, mert a kizsákmányoló osztály úgy vélte, hogy ezen osztályok tag­jai műveltebb életre képtelenek. Jelenleg, amikor társa dalmi rendszerünkben a munkás, a paraszt és a dolgozó értelmiség saját hazájának építője és egyforma jogot for­málhat a szocialista forradalom vívmányaira, az illem új társadalmunk tagjainak fontos tényezőjévé válik. I I I I I I I nevelőknek Szülőknek, Jaj, az a lecke! A leckét meg kell csinálni. Ez köz­tudott. De mikor? És hogyan? — Mert amíg hozzákezd a gyerek, s amíg elkészül vele . .. Kimondha­tatlan gyötrelmek a leckekészítés órái kezdetben gyerekeknek, szülőknek egyaránt. Mert a gyerek mesél, me­sél, ezerféle ürügyet kitalál, csakhogy ne kelljen még hozzákezdenie a mun­kához. Végül mégis nekilát, ám akkor meg a legkevésbé sem figyel oda. Izeg-mozog, botrányosan ír, csak né­zi, nézdegéli a könyvet, de látható­lag nem megy a fejébe az égvilágon semmi. Az idő meg múlik, lassan vége a délutánnak. — Mit lehet ilyen­kor tenni? Elsősorban tudnunk kell, hogy az otthoni munkához mikor kezdjen a gyerek. Semmiképpen ne közvetlenül ebéd után. Ilyenkor játsszon, pihen­jen egy keveset és csak ezután követ­kezzék a leckekészítés. -- Mindenek­előtt készítse elő a szükséges kellé­keket, (ahogyan a munkás is legelőbb szerszámosládáját, munkaeszközeit készíti össze), nehogy tanulás közben kelljen a ceruzát hegyeznie, a tollat töltenie. Csak ezután kezdjen a mun­kához. De azt is tudnunk kell, hogy a gyerekek összpontosítási képessége változik a korukkal. Az öt-hatéves gyerekek körülbelül 10 — 15 percig, a hét-tízévesek 20 percig, a tíz-tizen­­két évesek 25 percig, a tizenkét-tizen­­hat évesek pedig még mindig csak 30 percig tudnak folyamatosan kon­centrálni. Ebből az következik, hogy az összpontosítási időszak végén fel­tétlenül 3—5 perces szünetet kell tar­tani. Ezek a kikapcsolódási szakaszok felfrissítik a gyereket. Ha ezt figye­lembe vesszük, egészen bizonyos, hogy sokkal könnyebben megy majd a leckekészités. Még mindig babával játszik A tizenhárom éves Kati még min­dig babázik. Jobban szereti a babáját a könyveknél, még az iskolába is el­viszi magával. — Visszamaradott ta­lán ez a gyerek, hogy ilyen nagy lány, már a fiúk is megnézik, de ő csak babaruhát varr meg frizurát csi­nál a dédelgetett babájának — aggá­lyoskodik Kati mamája. Pedig az aggodalom fölösleges. Kati gazdag, színes világot épít babája köré. Mikor öltözteti, fésüli, iskolást játszik vele, elsősorban a törődést, a gondoskodást gyakorolja, s ha tizenhárom éves ko­rában Katit ez ilyen komolyan foglal­koztatja, könnyen lehet, hogy amikor majd a pályaválasztásra kerül sor. az óvónői vagy a tanítónői hivatást választja. A szent tehén Az indiaiak vallásában — amely­ben a tanulatlan szegények többsé­ge babonás vakbuzgósággal hisz ma is — a tehén szent állat: nemhogy megölni (és a húsát megenni), de még bántani, elkergetni sem szabad. Az utcán kóborló „szent" tehenek mindent megehetnek (s meg is esz­nek), miközben az emberek éheznek! India felvilágosult vezetői a „szent tehenek.“ kultuszát egyik legfőbb akadálynak tartják a nép jobb éle­téért folytatott küzdelmükben. (A fel­vétel Űj-Delhiben, a fővárosban ké­szült!) mini m Arccsiszolás Üj gyógymódról kaptunk hírt Ju­goszláviából. Ante Vukasz orvos­professzor olyan csiszolót szerkesz­tett, mely óriási sebességgel forog. Forgás közben lecsiszolja az arcról az elhalt bőrréteget és a ráncokat is eltünteti. Képünkön a páciens arca az „operáció“ előtt és után. ■ A televíziónak köszönheti A nyugatnémet te­levízió képernyőjén egyre gyakrabban je­lenik meg Ursula Schoeller, akit a téve nézők máris megked­veltek. A képeslapok is közölték Ursula fényképét és úgy kö­szöntik őt, mint leg­újabb csillagot. Ki tudja meddig ragyog a fényei i

Next

/
Oldalképek
Tartalom