A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-09-15 / 37. szám

Ket keretben azonos festményről készült reprodukciót láthatunk. Figyeljük meg, hogy a „díszes“ aranyozott cikornyás keret elnyomja a képet, öncélú hangoskodásával tönkreteszi az ábrázolás finomságát.

Kevés ember tudna határozott választ adni arra a kérdésre, hogy tulajdonképpen mit ért iparművészet alatt. Az iparművészeiét sokan elvetélt képzőművészetnek, mások pedig a művészet hozzáadásával végzett iparszerü tevékenységnek vélik. Ennek a téves nézetnek az az oka, hogy évtizedekig a művészeti selejtek, a tömegével gyártott vásári ízléstelenségek készítői bitorolták az iparművész nevet. Így iparművésznek nevezte magát a lámpaernyőfestő, a falvédőkészítő, az előrajzoló, a vásári emléktárgykészítő. Mindenki, aki valamiféle dísztárgy készítésével foglalkozott, önkényesen iparművészet jelöléssel márkázta munkáját, ugyanakkor azonban megbélyegezte ezzel az igazi iparművészetet. Sokan sajnos még ma is a csecsebecsék készítését, vagy használati tárgyak clcomázását értik iparművészet alatt.

Korunkat a technika rohamos fejlődése jellemzi, s ez szükségszerűen kihat a szellemi tevékenységre, kultúrára, a művészetekre is, ez a szellemi változás pedig visszahat a technikára, a műszaki tevékenységre. Egy új épület például nem kizárólag technikai eredmény, nemcsak vasbetonszerkezet, tégla és cement ésszerű alkalmazása, hanem esztétikai nézetek és , elvek megnyilvánulása is. A maga egészében jellemző a korra, amelyet kifejez.

A technikának kulturális kihatása még fokozódik akkor, amikor a tárgyak, bútorok, háztartási cikkek, szőnyegek, textilek stb. mint nagyipari készítmények kerülnek forgalomba.

A lakással kapcsolatos iparmfivészetet az alábbi csoportokra oszthatjuk:

Textiltervezés, a kézzel festett technikától a nagyüzemi nyomott anyagig, továbbá a szövött anyag tervezés, beleértve a bútorszövetet és szőnyegeket.

Bútortervezés, egyedi és gyáripari bútorok, és belső építészeti tervezés, továbbá a tárgyformálás széleskörű munkaterülete, értve ezalatt a lámpatestektől kezdve gyakorlatilag minden tárgyat, amelyek környezetünkben szükségesek.

Kerámia, porcelán, üvegművészet és ötvösség alkotja az iparművészeti szakma jelentős csoportját. Tervező művészeti tevékenységnek tekintünk ezenkívül minden forma és tárgyalakítást, amelyben a technikai, a használati és esztétikai szempontok teljes egysége mutatkozik meg.

Ahogyan nincs ünnepi és hétköznapi művészet, úgy ninc3 a lakásművészetben ipari termék és iparművész! alkotás, hanem csak korszerű, vagy korszerűtlen tárgy van. Tehát nincs külön művészeti és külön gyakorlati érték, mert nem lehet igazán szép az, ami nem felel meg a céljának. Éppen mert ez a kérdés ennyire összefüggő és egységes, ezért vált az iparművész napjainkban nemcsak a szépítgetés, hanem az egész tárgyi harmónia megteremtőjévé.

Hogy egy tárgy megfelel-e rendeltetésének vagy sem, hogy tartós-e vagy silány — ez könnyen eldönthető. De az a kérdés, hogy szép-e, vagy rút, már nem oldható meg ilyen egyszerűen.

Vizsgáljuk meg a korszerű tárgyformálás problémáit olyan mértékben, ameddig azt egy vásárlónak, szemlélőnek tudnia kell. A korszerű tárgyformálás alapvető, döntő feltétele a megformálás őszintesége, ami azt jelenti, hogy a tárgyak levetik maskarájukat, a lényegüktől, céljuktól idegen sallangokat, és formájukkal is kifejezik valóságos rendeltetésüket.

A művészi formaképzésnek lehetősége koránt sincs ezáltal béklyóba kötve, sőt csak a dogmatikus bilincsektől megszabadított forma találhatja meg igazi talaját és kiindulási pontját a rendeltetésben és a nyersanyagban, így ezekkel egységben őszinte és természetes formát, tárgyat képes alkotni. Szó sincs arról, hogy a modern tárgyalkotás velejárója a csupaszság — mert ez egyik ellenérv a modern lakásberendezéssel és tárgyakkal szemben. A korszerű tárgyakon valóban nem találunk clkornyákat, öncélú formai bravúrokat. A modern formaművészet lényege az, hogy az egyszerűséget, célszerűséget és nemes tisztaságot fejezi ki. Bizonyos, hogy könnyebb észrevenni egy cikornyás, kacskaringós, feltűnő és nyugtalanító tárgyat, mint egy „csak“ nemes egyszerűségében, színében és arányában szépet.

E faliszőnyeg egyszerű stilizáltsága jó példája a korszerű kifejezésmódnak. Figyeljük meg a kakas, vagy a nap motívumának kitűnő anyagszerűségét, amely a szövéstechnika lehetőségeiből adódik. Az ábrázolás jellege alkalmazkodik a tárgyhoz és a technikához.

Iparművészet - lakásművészet

Egy másik művésznek azonos témájú fali kerámiája. Ha összehasonlítjuk a két képet, úgy láthatjuk, hogy a kerámiamáz gazdag színskálája, dekorativitása művészi hatást nyújt. A faliszőnyeg meleg hatású puha felülete, vagy a kerámia csillogó fénye és erőteljes színezése kitűnő kiegészítője a lakás hangulatának.

Az egyszerű, szolid keretezés nem akar külön hatast kelteni, szerénysége fokozottan hangsúlyozza a kép értékét, mellyel szerves egységben van.

Korunk emberét a nagyvonalúság, a lényeg megragadása jellemzi. Az aprólékos részletezés, a felesleges külsőségek fölött eljárt az idő. Hasonlítsuk össze például a cirádás hintót a mai józan, szépvonalú, egyszerű és valóban modern gépkocsival. Ez a zárt formai egység és nagyvonalú egyszerűség szinte kifejezője a korszerű esztétikának. Ahogy a régi korok technikája, társadalmi viszonyai, művészete és kultúrája között felismerjük az összefüggéseket, úgy bontakozik ki előttünk a kor harmadik egysége. Ha ezeknek az összefüggéseknek ismeretében vizsgáljuk a mai lakást, akkor minden mütyürkézés és giccses szentimentalizmus érthetetlenné és időszerűtlenné válik.

Miután a korszerű iparművész tárgyformáló feladata — a mai igények alapos ismeretében — az őszinte, reális formaképzés, ma már mindenki számára elképzelhetetlen például egy „modern kakukk falióra“, mert maga az igény időszerűtlen, hiába alakítanák ki azt az órát a legmodernebb eszközökkel. Amilyen egyértelmű és vitán felülálló ez, annyira érthetetlen, hogy (ha már az óra példájánál maradunk) még ma is sokan vásárolnak ún. „bim-bamos“ órát, amely negyedóránként harangoz, nyilván azért, mert a vásárlónak nem áll módjában saját házi harangozót fogadni.

Tárgyilagosság kell hogy áthassa a lakás berendezését, környezetünk tárgyait, öltözködésünket és egész életünket. Tárgyilagosak vagyunk akkor, amikor nem krinolinban tolongunk az autóbuszmegállónál, és nem cilinderben vezetjük az autót, hanem életkörülményeinknek megfelelően öltözködünk. Tárgyilagosak vagyunk, amikor közlekedési eszközeinkkel nem a postakocsit vagy a konflist utánozzuk, hanem formájukat is a rendeltetésüknek megfelelően alakítjuk. Tárgyilagosak vagyunk akkor, amikor környezetünk elemei való lényüket, szerkezetüket, feladatukat formájukban is kifejezik. Természetesen egy, a tárgyilagosság követelményeinek megfelelő tárgy is sikerülhet rosszul. Az esztétikának vannak olyan alapkövetelményei, amelyek betartása nélkül nem lehet szépet alkotni. Az anyagok, a formák, a színek viszonya, aránya összhangja a tárgyak művészi értékének fontos tényezői.

Röviden meg kell említenünk az „anyagszerűség“ fogalmát Is. Ez alatt azt értjük, amikor a tárgy formai kiképzése alkalmazkodik a tárgy anyagához. így például egy fából készült tárgy nem kelthet fémszerű hatást, vagy porcelán nem utánozhat csipkét. Ez a kettősség a tárgyformálás mai felfogása szerint megengedhetetlen. Ezt látnia kell a nem szakember vásárlónak is, és szépnek csak azt a tárgyat fogadhatja el, amely ilyen szempontból is őszinte. Az állólámpa tehát nyugodtan legyen lámpaformájú, nem pedig fején foglalatot tartó kacsa, vagy a PVC-ből készült műanyaghuzat ne akarja elhitetni velünk, hogy eredeti nílusi krokodilbőr, és a gyári függöny se akarjon úgy festeni, mintha kézzel horgolták volna stb.

Ennek a gondolatsornak a kapcsán néhány szót kell szólni az egyedi és a gyáripari termékek viszonyáról is. Régen az igazi minőségi munka, a nívós Iparművészeti tárgy egyben kézműves jellegű egyedi gyártmányt is jelentett. A gyári termelés sokáig nem találta meg saját lehetőségeit, és csupán az egyedi termékek másolására szorítkozott. A gyári jelleg és technika nem mutatkozott meg a formaalakításban, sőt Igyekeztek azt elrejteni. Így a gyári termék a vásárló előtt egyértelmű lett a gyenge minőséggel. Ám a fejlődő technika és termelés megtalálta a maga jellemző formált és biztosította a gyári termék kifejezésnek a méltó tekintélyt.

A növekvő igényeket csak fejlett ipari termeléssel és gyári tömegtermékkel lehet kielégíteni. Ez vonatkozik az iparművészeti tárgyakra is. Az ipar ma egyre több olyan, terméket állít elő, amelyen megtalálhatók a korszerű művészet magasrendű tulajdonságai. Tévedés tehát az egyedi termékeknek időszerűséget, minőségi fölényt tulajdonítania vagy azt hinni, hogy egy tárgy művészi értékét csökkenti, vagy az ízlést uniformizálja az üzemi előállítás. A vásárló feladata saját lehetőségeinek ismeretében a szériagyártmá- ' nyokból összeállítani a lakás berendezését. A tárgyak választékának bővülésével könnyebb lesz a lakást korszerű szellemben kialakítani.