A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-08 / 36. szám
Milliók legjobbjai KRILENKO, Nyikolaj Vasziljevics (szül. 1885. V. 17.) — szovjet államférfi és politikus. 1908-től a bolsevik párt tagja. Pétervárott tevőlegesen részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom szervezésében és harcaiban. 1917. november 12-én kinevezték az Oroszországi Szovjetkbztársaság hadseregének főparancsnokává. Később a legmagasabb igazságügyi szervekben dolgozott. Több büntetőjogi szakkönyv szerzője. Meghalt 1938-ban. KRZSIZSANOVSZKIJ, Gleb Maximlllanovics (szül. 1872. I. 24.) — az oroszországi forradalmi mozgalom egyik legrégibb harcosa, nagy szovjet tudós, energetikus. Egyike volt azoknak, akik Oroszországban nagy erőmüvek építését javasolta s ilye nek tervezésével foglalkozott. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után minden erejét a szovjet energiaszolgáltató hálózat újjáépítésére és fejlesztésére fordította. Krzsizsanovszklj dolgozta ki Lenin utasítására Oroszország villamosításának tervét, az Ismert GOELRO-tervet. Az ő Irányításával épültek az első nagy szovjet erőművek, mint például a Dnyeprosztroj vagy a szviri vízi erőmű. Meghalt 1959. március 31-én. Argentínában már gyakorlatilag megkezdődött a választási kampány. A parlamenti választásokra és az elnökválasztásra 1973 márciusában kerül sor — ezek lesznek az első választások, mióta a hadsereg 1966- ban átvette a hatalmat. A választásokat Alejandro Lanusse tábornok-elnök ígérte meg, aki 1971 tavaszán Levingston tábornokot váltotta fel a katonai rezsim élén. Lanusse generális ugyancsak megengedte a politikai pártok részleges legalizálását és meghatározta a most kitűzött választások feltételeit: a parlamentbe gyakorlatilag csak a rendszertől privilegizált három párt jut be — a győztes párt 60, a második legtöbb szavazatot kapott párt 30 és a harmadik 10 százalék arányban. A jelenlegi argentínai helyzet azt mutatja, hogy a hadsereg nem teljesítette a „rend helyreállítására“ és a „szociális megbékélésre“ tett ígéreteit s ugyancsak nem sikerült javítania az ország rossz gazdasági helyzetén sem. Az 1971—75-öt ötéves terv célkitűzései már az első esztendőben teljesen irreálisaknak bizonyultak: a brutto nemzeti termék feltételezett 8 százalékos növekedése helyett csak 2,3 százalékot sikerült elérni, a mezőgazdasági termelés csökkent. A költségvetési és a külkereskedelmi mérleg passzív, s a legfőbb argentin kiviteli cikk, a hús exportja egy év alatt több mint huszonöt százalékkal csökkent. A katonai kormányzatok alatt az infláció évi rátája elérte a 30 százalékot, s az argentin peso 1955 óta eredeti értékének 0,0025 százalékára esett vissza. Ezek a körülmények kényszerítették a Lanusse tábornokot támogató hadsereg vezetőségét, hogy vegye fontolóra a katonai kormányzatnak alkotmányosan megválasztott parlamenti kormányzattal való felváltását, miközben a hadsereg a háttérből őrködne és ügyelne a rendre. Lanusse tábornok az idén tavasszal bejelentette a „Nagy nemzeti megállapodást“, amit a hadsereg kötött a hagyományos fő politikai pártokkal — a radikális, a liberális és főképp a peronista párttal. A stabilizációs politikai elképzelés kulcsát éppen a peronisták képezik. A probléma azonban az, hogy a peronizmus már régen nem egységes politikai erő. Az egykori peronista pártnak ma három fő politikai irányzata van: a hivatalos, ennek képviselői „juszticialistáknak“ (igazságpártiaknak) nevezik magukat; továbbá a radikális, ún. Argentin tehenészek, ún. gaucsók — az ő kezükben van a hagyományos argentin szarvasmarhatenyésztés sorsa • a hadsereg, Perón vagy a nép? „forradalmi“ irányzat, amelyhez egyes szakszervezeti vezetők is tartoznak és végül a peronista baloldal. A peronista csoportok többsége Juan Domingo Perón volt elnök személyében látja a vezért, aki mióta 1955-ben megfosztották a hatalomtól, Spanyolországban él száműzetésben, s noha már hetvenhat éves, még mindig a vezető szerepre törekszik az argentin politikai életben. Diktatórikus kormányzása idején Perón sajátos szociális demagóg reformpolitikát folytatott, amely összeforrott a nevével, s amely biztosítja számára számos kispolgári és bizonyos szakszervezeti körök támogatását. Perón madridi száműzetéséből nemcsak nem csatlakozott a „Nagy nemzeti megállapodás“ -hoz, hanem bejelentette elképzeléseit a „Polgári Nemzeti Felszabadítási Front“-ról, amelyhez szeretné megszerezni a politikai pártok többségét és a katonai körök egy részét. Ezenfelül bejelentette, hogy jelölteti magát a tavaszszal megtartandó elnökválasztáson. Függetlenül a „Nagy nemzeti megállapodás“-tói és a „Polgári Front“tói van azonban egy lentről jövő kezdeményezés is: nemrég alakult meg az Argentin Nemzeti Tömörülés (ENA) kommunisták, szocialisták, baloldali peronisták és más haladó erők részvételével, mely programjára tűzte az infláció elleni, a mélyreható szociális és gazdasági reformokért, a polgárjogokért való harcot. Az ENA programjának hatására az idén tavasszal a munkásság számos harcos megmozdulására került sor a főbb ipari központokban: Mendozában, San Jüanban, Cordobában, Tucumánban és' másutt. Ugyancsak nemzeti „éhségmenetet“ tartottak, amejlyel kapcsolatban 700 embert vettek őrizetbe. Ez a mozgalom megmutatta, hogy az alkotmányos szabadságjogokhoz való visszatérés Argentínában nem lehet csupán a hadsereg tábornoki karának, a jobboldali peronistáknak s a kulisszák mögött megkötött egyezménynek az ügye és hogy az ország jövőjét érintő •kérdésekben nem lehet dönteni a széles néprétegek, mindenekelőtt a munkásosztály közvetlen részvétele nélkül. •• Lovasrendőrök vonulnak fel a tüntetők ellen — gyakori kép az argentin Buenos Aires fő közlekedési útvonafőváros utcáin la, a Roque Saenz Pena I f-
