A Hét 1972/2 (17. évfolyam, 27-52. szám)

1972-08-04 / 31. szám

Üj otthon Dúsan zöldellő, gazdag erdők kö­zepette fekszik Spišká Nová Ves (Igló). A történelem gazdag esemé­nyei fűződnek ehhez a helyhez. Hí­ressé tették nagy csaták és nagy em­berek, várkapitányok, tanárok, tudó­sok, feltalálók és zarándokok, vala­mint egyszerű dolgos, szorgalmas népe. Ma a modern kor hajnalán is hal­lat magáról ez a város. Kihasználva a természet nyújtotta adottságokat, olyan emberi igényeket igyekszik ki­elégíteni, mely minden házban, csa­ládban és minden lakásban jelentke­zik. Ez az igény pedig nem más, mint a korszerű, modern lakberendezés. „Üj otthon“ olvashatjuk az itteni gyár kapuján. A cím nem véletlenül került a modern gyár bejárata fölé. Kifejezi mindazt az újat, korszerűt, amit egy mai lakás igényel, s amit ebben az üzemben gyártanak. A ha­zai bútorüzletekben s a külföldi pia­con egyaránt közismert és igen ke­resett árucikk az „Üj otthon“ bútor­újdonság. Újdonság, mert évről évre a legkorszerűbb ötletekkel, új szoba­bútorokkal mutatkozik be a vásárlók előtt. Gyártmányaik különös szép ki­vitelük mellett célszerűek, az átlag­­keresetű ember számára is hozzáfér­hetőek. Az ez évi brnói tavaszi vásáron az „Űj otthon“ bútorai mellett volt ki­állítva az NDK-beli „Möbelkombi­­nát“ bútora. A versenyben az „Üj otthon“ bútora kapta az elsőbbséget. A szepesi bútor modern formájú, több részből összerakható és variálható, gyönyörű színváltozatokban. A „Bel­mondo“ ebédlőbútor már három éve a „különleges minőség“ címet viseli, S a vásárló három éves jótállást kap a gyártól erre a bútorra. Az „Üj ott­hon“ részt vett a bécsi, moszkvai, párizsi, budapesti és más nemzetközi kiállításokon. Az elismerés bizonyí­téka, hogy a külföldi megrendelések oly nagyok, hogy a gyár nem tud eleget tenni az igényeknek. Mindez a szepesiek jó munkájáról, kézügpes­­ségéről és szakmai hozzáértéséről vall. Kell ettől szebb nemzetközi hír­név, mint mikor Európa különböző részeiben sok-sok ezer családban a szepesiekre gondolnak, dicsérik jó munkájukat? Az 1, 2, 3-as képek a ..Belmondo“ különféle variációit mutatják. A bú­torfalhoz kapható kinyitható rekamié. két fotel és ebédlőasztal székekkel. A 4—5. sz. képeken hálószobabú­tor látható. I:ik:í ss íl m-n ft lm n n ni I • Magad is elkészítheted MUNKARUHÁK FÜGGÖNY MÜGOTT Házi munkához használt ruháza­tunk (köpeny, kötfiny stb.) munka kiizben gyorsan piszkolódik, szórt használat után nem rakhattuk a szek­rénybe. Célszerű, ha számukra a konyhában keresünk kis — függöny nyel elrejthető — sorkot. Vákony, 10 mm fitmérOJű alumi­nium csObfll hajlítsuk meg a flig gHnytartöt. Rögzítéséhez gipszeljünk a falba 5—6 cm hosszú csövet, mely­nek belső nyílásába szorosan illesz­kedik a függönytartó alumínium cső. A falra szereljük kis fogast. Az alumínium csóré — még a falbadu­­gás elűtt — húzzunk fémkarikákat, azokra meg akasszunk f Dggönycslpe­­szeket. Így a függönyt könnyedén levehetjük, ha mosásra kerül a sor. A függöny anyagát, mintáját, színét „hangoljuk“ a konyha színeihez. CSAP A CSAPON A modern automata mosógépet közvetlenül a vízcsaphoz kell csatla­koztatni. Ilyenkor viszont a csapból más célra nem vehető víz. Ezért vá­sároljunk egy 3/4-es menetű vízcsa­pot, melyet a meglevő helyére csa­varunk. Hegesztéssel összeállítunk egy T elágazót, melynek egyik vége 3/4-es menetű, a másik végén pedig 3/4-es hollönder van, a középső 1/2- es. A középső menetbe csavarjuk az eredeti fallcsapot. A T-elágazót a hollánderrel csatlakoztatjuk az űj fa­­linsaphoz, alulra pedig a mosógépet kötjük be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom