A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-07 / 14. szám
Dömök János S r# Ecnnsa Alexandria — Corniche A Kefren*piramis a szfinxszel Az ókori Egyiptom újkorszakbeli reneszánsza annál csodálatra méltóbb, ha figyelembe vesszük, hogy már Hérodotosznak eléggé antik világnak tűnt Egyiptom az i. e. 5. században, Nílus menti utazása alkalmából. Nosza, kövessük példáját és keljünk útra a fáraók országába, északról dél felé haladva. Az alexandriai repülőtér nem alkalmas nagy gépek fogadására, ezért a nemzetközi járatok mind a kairói repülőtér felé tartanak. Gépünk simán ért földet, gurul a lépcső, s fülledt meleg csapja meg az ember arcát. Magunkhoz térve, különös és magasztos érzés hatalmasodik el bennünk: Nagy Sándor, Caesar, Antonius és Napóleon után most mi jöttünk meghódítani Egyiptomot. Mint megannyi hódításnál, a hódítóból csakhamar meghódított lesz. Mert Egyiptom erősen hat az idegenre az első pillanattól kezdve. Udvarias mosoly a vámnál, s egy-kettőre már a kényelmes busszal robogunk Kairó szíve felé. Hellopolisz, egykor „a nap városa“, ma Kairó modern elővárosa temérdek virágültetvénnyel és üde pálmasorral fogadja az átutazót. A hűvös hajnal párás levegőjében fel-felbukkannak álmosan bandukoló öszvérfogatok, piacra viszik a szubtrópusi éghajlat ezernyi termékét. További látványosság a gallabíja ez a földig érő köpeny, mely a melegre való tekintettel állítólag a legmegfelelőbb férfiviselet errefelé. A műúttal párhuzamosan vonulnak a zsúfolt vonatok is. Még a kocsik tetején is hemzsegnek a fekvő emberek. Nemsokára már a zsibongó, zajos belváros negyedeit hagyjuk el. Hajmeresztő ügyességgel hajtanak az egyiptomi sofőrök. Előznek jobbról-balról, mégis több mint félévi tartózkodásom alatt egy komoly balesetet sem láttam. Gépkocsivezetőnk, Mohamed, a Nílus deltáján átvezető utat választja. 220 kilométeren keresztül tárul elénk Egyiptom legtermékenyebb földje. Mivel évente csak úgy tízszer esik alaposabban, az össze-vissza épített, agyagból tákolt vályogviskók tetői laposak, ezeken tárolják rétegben a nílusi nádat, cukornádmaradványokat. Ez a „tető“ egyrészt védi a hajlékot a hőségtől, másrészt tüzelőül is szolgál. Bizarr képet nyújtanak a háztetőn mélázó kecskék és a baromfihad. Az egyiptomi falu további jellegzetessége a négytornyú, búbos galambdúc. Az autóúttal párhuzamosan halad a vasút is és a Nílus csatornáinak vitorlás forgalma. Lépten-nyomon látni vízi taposómalmot, szakiját mely egyformán hasznos már ötezer éve. Az ökrök szemét bekötözik, hogy ne érzékeljék a körbeforgást. 1835 óta, amikor Mohamed Ali két nagy gátat építtetett, a delta vidékét nem befolyásolja az évi áradás időszaka. Félúton a korszerű autorestben a gebnához (sajt) és lahmához (hús) kiváló egyiptomi sört iszunk. Négyórás út után kezdenek a Maryut-tó mögött feltűnni Alexandria körvonalai. Először az arab Városrészen haladunk át, aztán az európai negyed nyugati stílusú architektúrája a gyönyörködteti a szemet. A 17 km hosszú tengerparti Corniche-on vezet útunk. Szebbnél szebb vendéglők, hotelek, strandok. Nem hiába hívják Alexandriát a Földközi-tenger gyöngyének. A várost i. e. 332-ben alapította Nagy Sándor, miután legyőzte ni. Dareiosz perzsa uralkodót. Az egyiptomi nép nem mint új hódítót, hanem mint felszabadítóját üdvözölte. A 15. századbeli Keit bej erőd helyén állt az ókor hét világcsodájának egyike: a 200 m magas Pharos, a világítótorony. A 14. században földrengés pusztította el. A Muszeionban (mai értelemben tudományos akadémia) működött Euklidész és Archimedész is. Alexandria az i. e. 2—1. században érte el fénykorát. Fokozatos visszaesését az arab hódítás pecsételte meg. Kairó alapítása után Alexandriából majdnem ismét a Nagy Sándor előtti halászfalu lett. Csak a 19. században kezdett megint virágozni. Mohamed Ali felépíti a Raszel Tin palotát, melyben 1952-ben Faruk aláírja lemondását. A mai városban viszonylag kevés a konkrét, múltat Idéző emlékmű. A görög-római múzeum eleven kiegészítőjéül szolgál a (27 m magas) Pompeius-oszlop. Ritkaságszámba menő a Kom-el-sugafa katakombák labirintusa (i. u. 1. sz.). A némileg nehéz levegő után jólesik egy kahwa, vagyis arab kávé. A Midan-el-Orabi téren haladunk át, itt hirdette ki Nasszer elnök a Szuezi-csatorna államosítását 1958-ban. A városnézés méltó befejezése Montazah, Faruk nyári rezidenciájának megtekintése. A palota és dús pálmakertje hűen tükrözi a nevét (montazah — kert). Alexandria mindenképpen Egyiptom legkevésbbé tipikus, leginkább európai jellegű városa. Talán azért is érzi magát az európai még egy kicsit otthon. A szocialista országok turistái általában Alexandrától 20-km-re keletre, El Maamourah üdülőtelep háromemeletes ízléses villáiban vannak elszállásolva. Hamar rájön az ember, mennyire rovardús ország Egyiptom. Ügy tíz-húszféle bogár és megannyi zümmögő társa teszi változatossá a nappalokat és az éjszakákat. Legfejlettebbek a svábbogarak, ezek hossza átlagban meghaladja a négy-öt centimétert. Van ugyan hatékony permetezőszer, de mit se mér, ha a svábbogarak nem hajlandók kupacba verődni. Így az éjszakai nyugalom biztosítása eltart egy ideig. Minden ház előtt ott üldögél az elmaradhatatlan buab, házmester, akinek mindig s mindenért baksist kell adni. Az arabok magasfokú természetes intelligenciájára vall, hogy napok alatt megtanulják akármilyen nyelven árulni a portékájukat. Gyakran előfordul, hogy az utcai árus valódi angol whiskyt kínál féláron, s csak később derül ki, hogy a gyanútlan turista a világ legdrágább teáját vette meg három fontért. A visszafelé vezető utat a sivatagon keresztül tesszük meg. Ez eleinte még nem nagyon felel meg elképzeléseinknek. Az El-tahrír (Szabadság) nevű óriási kiterjedésű ültetvényen narancsot, diónagyságú citromot, fanyarízű guafát, gránátalmát, mandarint termelnek. Fokozatosan tovatűnnek a zöld sávok. Csakhamar a Wadi-el-Natrum oázisban vagyunk. Resthouse-ában a légyfelhőkből itt-ott felmerül egy pincér. Helyi specialitás: tésztában főtt sajt. Eltérően a városi forgalomtól, a sivatagi úton a táj egyhangúsága miatt a sofőrök lassabban hajtanak. Körülbelül 30 kilométernyi távolságból már látni a piramisok körvonalait. Az ötezer éves kőtömegek lábánál, úgy tűnik, a világ valamennyi nemzetisége találkát adott egymásnak. Az idegenvezetők harsány kiáltásukkal kétségbeesve terelik csoportjukat, legyezőbotokkal integetve. Építészeti szempontból legtökéletesebb a Kheopsz-plramis. Mokkatami mészkőből építette húsz éven át százezer rabszolga. 2,3 millió tömböt raktak egymásra, mindegyik két- és fél tonnát nyom. ötvenháromezer négyzetméternyi területet foglal el. Ha tömegét szétbontanák, húszezer harmincvagonos vonat tudná csak elszállítani. Ebből az anyagból az egyenlítő körül egy harminc cm széles és harminc cm magas sávot lehetne húzni. 1964-ben egy külföldi turista a piramis megmászásának kétezredik halálos áldozata lett, s azóta tilos felmászni a piramisra.. A fekete egyenruhás Tourist Police éberen őrködik e tilalom betartásán. Éppúgy vigyáz arra is, hogy a különböző emléktárgy-árusok ne nagyon vágják meg az idegent. Ahogy megáll az autóbusz, a kiszállókat nemcsak az árusok lepik el sűrűn, hanem vagy egy tucatnyi tevetulajdonos, dragomán is széles mozdulatokkal invitálja a turistákat egy kis tevegelésre. Aki kötélnek áll,-van mire emlékeznie holta napjáig. A nyeregbe mászván jól kell kapaszkodni: a teve először hátsó lábait emeli, az ülő előreesik, aztán a mellső lábait egyenesíti ki, mire a nyeregben ülő majdnem lepottyan hátul. Most kezdődik a nemulass. Jaj annak, aki nem kötötte ki előre a díjazást. A tevések kihasználják a felszállási zavarokat és a végén szemérmetlen összegeket kérnek. Az ügyesebbek körüljáratják a turistával az egész piramist (kb. 1 km) s tiltakozására arra hivatkoznak, hogy a teve nem akar megállni. További izgalmas élményeket ígér a piramis belseje. Kint senki sem hiszi el az idegenvezetőnek, hogy nem érdemes bemenni. Ez csak a fáraók örök birodalmán belül hatalmasodik meggyőződéssé. A poshadt levegőjű szűk folyosók néha úgy öszszeszűkülnek, hogy négykézláb kell mászni. A félhomály még fokozza a kellemetlen környezet hatását. Nem csoda, ha egy-egy turista elájul vagy rosszul lesz. Az áldozat kivontatása a kevésbbé idillikus pillanatok közé tartozik. A forró egyiptomi este varázsát mi sem növelheti jobban, mint a piramisok közelében lejátszódó „hang és fény“ előadás. A piramisokat különböző fényekben világítják meg, óegyiptomi zene kíséretében. A narrátor ismerteti a piramisoknál lezajlott összes történelmi eseményt. Fültanúi vagyunk a fáraó temetési ceremóniájának, az új fáraó trónralépésének. Az egyórás előadás tökéletesen visszaadja az ókori Egyiptom hangulatát. (Folytatjuk) Alexandria — az El-Maamoura fürdőtelep •mm >1* l; \ tjry.
