A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-07 / 14. szám
lakaíasiini-iitthiinnn Régi képek - mai terítékek A kivilágított képsor festSmflvésxek alkotásait reprodukálja, amelyek he korszakok ás mfivéssetl Irányiatok kihagyásával Is, de képet adnak a társadalmi egytltálás el nem hanyagolható tormájáról, ha tetszik ma is áld cselekvőiéről, az átkezásrfll. önkéntelenül Is telvetfidik a kérdés, hogy koránkban, — ma ás holnap — tárgya lesz-e továbbra is a terített azztal, lakomák, vagy szerény étkezések színhelye a festészetnek. Téma ex akár csendáletl megfogalmazásban, akár táj, vagy zsánerkántl motívumként minden bizonnyal addig, amíg kOzOlni valót Jelent a művész számára ás Igényként Jelentkezik a közönség rásxárfil. A válogatásnál nem a teljes étkezési, vagy terítési, esetleg ételkészítési folyamatokat — kellemes, vagy fáradságos pillanatokat — elevenítjük fel, hanem mindazokat az állomásokat, vagy éppen kltérflket, amelyek hozzátartoznak életilnkhdz, de legfőképpen étkezésünk körülményeihez még abban az esetben Is, mikor percek, vagy éppen csak pillanatok állnak rendelkezésünkre. Fényes Adolf (1867—1849) A mákoskalács c. művével a mindennapok derűsségének és közvetlenségének hatását idézi. Talán népies hangvétele, a tárgyak reális valésága teszi a kompozíciót, nemcsak közérthetővé, hanem élvezetessé Is, a vasalt terltfl hajtogatásainak, a rézsás kanosé és tányér üde színeinek, az Igazi mákoskalácsnak reális ábrázolásával. Más a világa, más a környezete a reggellxOasztal nak napjainkban. A teríték mai. A népi hangulatra a mázas kerámiák emlékeztetnek, a termézzettel való kapcsolatra a fehér színű margaréták. Sorozatunk utolsó képe a megérdemelt Öregkor békességének példázéja. Apám és Placsek bácsi vOrOsbor mellett (Rippl Rónai József 1001—1927) olyan közvetlen és természetes megfogalmazása nemcsak az Öregek beszélgetéssel tOltOtt estéinek, hanem a vOrOsbornak Is a művész festészetében, ami típusnak és példának Is tekinthető. Az olasz vOrOsbor Jellegzetes alakű palackjában, az archaizáló, de korszerű formája poharakban, szOlOvel és sajttal talán az életnek, a fiatalságnak is lehetne derűs szimbóluma, a környezetünknek üjabb hangulati eleme. Étkezési asztalokat nyomon kOvetve J. E. Llotard (1702— 1782) A csokoládés lány c. Jellegzetes művét Is bemutatjuk. EIflkelO a tartás, szertartásos a mozdulat és meghatározott az OltOzet. A törékeny porcelán csésze s az elmaradhatatlan pohár víz a felxxolgáló lány társadalmi helyzetének Jelxól. A fémvázas italkocsi, a célszerűség és a mai IdOk vendéglátó háziasszonyának segítője, aki nem másoknak, hanem saját magának, családjának, vendégeinek kiszolgálója. Nem hagyhatjuk ki sorozatunkból Claire Pesters (1394— 1097) Torta és olajbogyó c. ünnepi lakoma asztalát bemutató képat sem, bár az ételek sokfélesége, a tárgyak anyagának és megmunkálásának kűlOnbOzOsége üveg és porcelán, kerámia és ezüst, hímzett damaszt terltO, Ilyen együttesben már a vissza nem térS kor emléke. Meghitt családi ünnepeinken, Összejöveteleinken, — sokat Idéznek ma is a múltból — porcelánjaink formája, poharaink alakjai a mai Iparművészet korszerűségének klte|ez01. Ajtók, ablakok mázolása (Előkészítés) Ha nyers, még festetten fával van dolgunk, első feladatunk a fa „telítése", azaz szívóképességének megszüntetése. Ehhez olajfesték-hígítót használunk. Ezt felecseteljük a fára, majd kb. 2—3 óra múlva a fölösleget tiszta száraz ronggyal, a fa erezete irányában ledörzsöljük. Az így telített fát 24 óráig hagyjuk száradni. Nedves felületet természetesen sem telíteni, sem tapasszal átvonni nem lehet. Ha egyenetlen a fafelület, akkor faátvonó tapasszal, vagy gittel tesszük egyenletessé. Késsel a tapaszt vékony rétegben (maximális vastagsága 0,5 mm) felvisszük a fafelületre és gondosan elsimítjuk. A kés mozgása a fa erezetének irányától kevéssé térjen el. A tapaszfölösleget azonnal távolítsuk el. Ezután többszöri tapaszolás következik. Egy-egy tapaszréteg felvitele között várjuk meg az előző réteg teljes megszáradását, majd a megszáradt réteget csiszolópapírral dörzsöljük át. A csiszolt felületet poroljuk le, s ezután kezdődhet a mázolás. A már festett tárgyakról vakarással, égetéssel, vagy festékmarókkal el kell távolítani a régi festéket. A festék marót rongygyal, vagy ecsettel vastagon vigyük fel, s várjuk meg amíg felduzzasztja a festékréteget (mint amikor a felforró tej habosodik), s azután spatujával fejthetjük le. A régi festék eltávolítása után a felületet fadarabra szorított csiszolópapírral lecsiszoljuk, majd ronggyal, vagy ecsettel portalanítjuk. Festék maró után szódás vízzel többször is le kell mosni. ALAPOZÁS Az előkészített felületet, ha még festve nem volt, sovány (kb 10% lakkbenzinnel vagy terpentinnel hígított) olajfestékkel vonjuk be. Lehetőleg olyan színű olajfestékkel alapozzunk, amilyen a végső szín lesz A felvitt alapréteget kb. 24 óráig hagyjuk száradni, azután csiszolópapírral enyhén megcsiszoljuk, majd leporoljuk. Ha már festett felülettel van dolgunk, az alapozás művelete elmaradhat. Ezután következik az átvonás. Mivel a felület előkészítés és az alapozás művelete minden fatárgy mázolásához azonos, a következőkben részletesen csak az egyes használati tárgyak átvonásának műveletét ismertetjük. Az előkészített, alapozott ajtó és ablaktokokat különböző festékekkel vonhatjuk be. Ha nem szükséges a szép fényes felület, olajfestéket használhatunk, amelyet szükség esetén kevés hígítóval hígítunk. Lakáson belüli munkához alkalmas a sűrített, növény-olaj alapú olajfesték. Az időjárás hatásának kitett felületek festéséhez lenolaj-alapú olajfestéket használjunk. Ha tetszetős zománcfényű bevonatot kívánunk, belsőzománcot, vagy szintetikus zománcot használjunk. Az előbbit lakáson belüli használatra, az utóbbit pedig az időjárás viszontagságainak kitett helyen. Mindkét zománcfestékből legalább egy, de inkább két réteget kell felecsetelni. Száradásuk után — 24 óra múlva, szabad csak használni. A leemelhető ajtót, illetve ablakszárnyakat legcélszerűbb fektetett helyzetben mázolni.
