A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-01-21 / 3. szám
— Elég érthetően. Kocsis István! — Mars kifelé! — Ne ordíts, nem vagyunk süketek!— néztek össze az agitátorok — meg vakok sem, kitalálunk az udvarodról, de ezt a napot megemlegeted! Elmentek. Kocsis István hosszan káromkodott, s akkora méreg ágaskodott benne, hogy embert tudott volna ölni. Talán meg is tette volna, ha nem kotródnak ki az udvarából. Hét-nyolcszáz ember toborzódott össze az ország különböző vidékeiről. Felsorakoztak a katlanszerű udvarban, s hallgatták az igazgató megnyitó beszédét. Közben kíváncsian kutatták egymás arcát: ki lehet, mi lehet, milyen gondolatokat forgathat a fejében, komoly a szándéka, vagy csak a kalandvágya hozta ide? Kocsis Laci kutató szeme megakadt egy nőn. Szinte bántó volt a szépsége. Meghökkentő. Ragyogott az udvar közepén, mint az égbolt legszebb, legfényesebb csillaga, s, magabiztos fölény sugárzott róla. Ez a nő nem közéjük való, ezt másfajta bölcsőben ringathatták. Mindegy, itt van, áll a többi között és tanítónő akar lenni, nyilván az is lesz, ha a koponyájában is van valami. Akkor még nem sejtette Laci, hogy egy osztályba kerül vele. Megkezdődött a ' komoly munka, a tanulás. Kocsis Laci csakhamar rájött, hogy milyen keveset tud. Azért nem adta fel a reményt. Éjjel-nappal tanult. még álmában is biflázott. Szédelgett, zúgott a feje, megvékonyodott az arca, étvágytalan volt. Oda se neki! Kibírt ő már többet is. Az osztály esze Kerekes Marika volt, az udvaron megcsodált szép lány. Nagyon sokat tudott, mindent. Mennyire gyűlölték a többiek, meg tudták volna fojtani. Kocsis Laci majd minden nap felelt, s aránylag elég jól. Kettesnél gyengébb osztályzatot nem is kapott. Néhányan rá is irigykedtek. Nem tudta azt senki, hogy mennyit kínlódik az anyaggal. Képes volt még éjfélkor is tanulni. Gyertyafénynél a folyosó sarkában, a lépcsőházban, vagy ha másutt nem, hát a pincében, hogy senkit ne zavarjon. Egyik napon beszedett matematikából. Sehogy sem boldogult az egyenletekkel. Elkeseredett. Már-már összepakolt, hogy hazamegy. De amikor eszébe jutott az apja, a gúnyos szava, megkeményedett: csakazértis megmutatja! Óraközi szünetben az egyik ablakmélyedésbe húzódva cigarettázott és kesergett. Váratlanul Kerekes Marika szólalt meg mögötte. Azért érte Lacit váratlanul a megszólítás, mert a lány senkivel nem barátkozott, mindig külön utakon járt, egyedül. — Fáj? — kérdezte részvéttel — fáj a szíved? — Nem. — Miért tagadod? — Hagyj békén! — mondta Laci majdnem durván. Meg is bánta. A lány azonban nem sértődött meg. — Segítek, ha akarod... Akarod? — Köszönöm! — Miért makacskodsz? — Boldogulok egyedül is... — Ahogy gondolod — mondta a lány és otthagyta Lacit. Rettentő nagy volt a hőség. A hallgatók majd elaludtak a padban, de azért figyelték a verejtékező tanárt. Laci alig hallott valamit az előadásból. Marika körül forogtak a gondolatai: mit akarhat vele a lány? Valóban segíteni akar, vagy barátkozni is? Miért éppen vele? Lopva figyelte Marikát, aki óvatos lassúsággal feléje fordította az arcát. Ez többször is megismétlődött. Laci elkapta a tekintetét és szitkozódott meg fogadkozott, hogy többé nem néz rá. Azért csak ránézett. Mintha halvány mosoly lengte volna be a lány arcát. Gúnyolódik? Laci elvörösödött. Szerencsére befejeződött az előadás, mehettek az internátusba. Másnap vasárnap volt. Laci fáradtan heverészett. Hiába hívták a szobatársai a városba, nem ment. Egyedül akart lenni a gondolataival. Mégis, mikor magára maradt, nem bírta az egyedüllétet. Szinte fojtogatta a csend és a magány. Felpattant, összekapta magát, kiment az utcára. Egy ideig tanácstalanul tekingélt, aztán a Duna-part felé indult. Keresett egy csendes helyet és leült. Nézte a nagy vizet. A játékos habok tetején csillogott a napfény — millió kis tükör ... Olykor haragosan felzúgott a vastag víztömeg, mintha lázadás tört volna ki a mélyben ... József Attila és Petőfi jutott eszébe: félhangosan mormolta a verseiket... Aztán a beteg anyjára, a haragos apjára gondolt. Végül Gréti képe jelent meg előtte karján a kisfiával. Meleg érzésekkel telt meg a szíve. Bizakodva gondolt a jövőre. Annyira elgondolkodott, észre sem vette, hogy valaki megállt a háta mögött. Feltekintett. Kerekes Marika nézett le rá. — Csodálkozol? — kérdezte a lány és Laci mellé ült. — Megengeded? Laci elvörösödve bólintott, mi mást is tehetett volna. Mit akarhat tőle ez a lány? Mert hogy nem véletlenül került ide, az biztos. Nyilván figyelte és követte. De az is lehet, hogy véletlen műve az egész. Mindegy: akár így, akár úgy került ide, meg kell tőle szabadulni, amíg nem késő. Nincs értelme, hogy feleslegesen kalandokba bocsájtkozzék, neki tanulni kell, sokat kell tanulnia, ha meg akarja állni a helyét. Már pedig ez a lány veszélyt jelent. — Haragszol? — kérdezte Marika. — Szeretek egyedül üldögélni. — Értem ... Nős vagy? — Igen. — Jól éltek? — Jól — mondta Laci és ránézett a lányra. — Miért fontos ez? Nem mindegy az neked, hogy élek a feleségemmel ? — Szereted? — Persze hogy szeretem. Azért vettem feleségül. — Gyerek van? — Egy. — Fiú? — Igen... Helyes kis kölyök... Már jár, beszél. Marika elhallgatott. Nézte a csillogó hátú folyót. Felhúzott térdein nyugtatta az állát, két barnára -sült karjával ölelte a lábát. — Mégis szomorú vagy — mondta sokára. — Ki? Én?... — Igen, te... Mindig szomorú vagy ... Miért? — Mondtam, hogy nem szomorkodom, semmi okom rá. — Hiszen éppen az a furcsa, hogy semmi okod rá, mégis örökké keserű vagy. Pedig te nyugodt lehetsz, te biztosan tanító leszel. — Miért lenne biztos!?... Az egyáltalán nem biztos még. — De bizony biztos!... Biztos, mert munkásszármazású vagy. Kocsis Lacit elöntötte a méreg. — Lerí rólam, ugye!? — kérdezte haragosan, de végülis lecsillapodott. Elvégre igaza van a lánynak. Kérgeskezű melós volt életében. Felállt, hogy faképnél hagyja a lányt, de az ijedten utánakapott és visszahúzta. — Ne menj el! — mondta könyörögve. — Bocsáss meg, nem akartalak megsérteni! Laci visszaült a helyére. Megmagyarázhatatlan keserűség szorongatta a torkát. — Mit akarsz tőlem? — kérdezte sokára. — Semmit... semmi rosszat... kicsit elbeszélgetni.. . Nem bírom már. valakivel el kell beszélgetnem. — De miért éppen velem?... Hiszen közel ezren vagyunk itt ezen a tanfolyamon!? — Nem tudom — vonta meg a vállát. — Talán azért, mert komoly vagy ... őszintének látszol... A közeledben biztonságban érzi magát az ember. Érted te ezt?... Nem, nem értheted ... Talán nem is akarod. Leszerelte Lacit a szavaival. Rágyújtott. — Meg sem kínálsz?... Köszönöm! — Mélyen tüdőre szívta a füstöt. — Félek — mondta maga elé nézve. — Miért? — Félek ... — De mitől? — Tegnap. is elbocsátottak két lányt, hiszen hallottad, nem? — Hallottam. — Megérkezett a kádervéleményük és .. . és el kellett menniök . . . Pedig nagvon szeretnék tanítani, talán egy kicsit tudnék is ... — Folytatjuk — Karel Capek: A s/.envedelmes kertész Jó negyven évvel ezelőtt jeleni meg Capek könyve. A mosolygós humorú írás feltűnési kelteit a cseh könyvpiacon. Az évek múltak, de a könyv mit sem veszített ildeségéhfil. írója bensőséges emberismeretből, ldősierűségből vizsgázott kitűnőre. Témája a kertész láza, öröme, gond|a, baja, kudarcai és sikerei, ahogy azok egymást követik a kertészkedő ember lelkes tevékenységében januártól januárig. Bemutatja, hogyan lesz a városi emberből kertész, hónapról hónapra követi őt Izgalmaiban, munkája sikertelensége és eredményei különféle mozzanataiban. A filozófus hajlamú fró szemlélete abból indul ki, hogy az amatúrködés egyike a közös emberi dolgoknak. Így lesznek Capek személyében a kortészkedő kedv és a kertészmunka egyúttal az ember tükörképei, és a kertészkedés tárgyi valóságában megirt fejezetei — utánozhatatlan bölcs humorával párosulva — érdekes elmélkedései az emberről. John Cottrell: A végzet embere A szerző 1967-ben adta könyvének ezt a címet, amikor Cassius Marcellus Clay a profi ökölvívás verhetetlen világbajnoka volt - a szoritóban már nem talált ellenfélre -, és világraszóló vitákat szftott. Muhammad All, aki muzulmán hitére hivatkozva megtagadta a katonai szolgálatot Vietnamban, s ezért elítélték, megfosztották világbajnoki címétől és öklözöl jogától. A fekete' csodaöklöző rendkívüli tehetségéről (Time: „Ha ő összeráncolja a szemöldökét az erős emberek megremegnek, s ha elmosolyodik, a nők ólaiéinak. Okle a világegyetem titkai közé tartozik. Mennydörgést és villámlást tartogat benne,“) és különös egyéniségéről — éveken át Oscar-dljat érdemlő módon szórakoztatta a szurkolókat a mérkőzései körül csapott hűhóval, és milliós bevételeket gyűjtött össze — izgalmas és alapos elemzéssel szól a szerző e könyvben. Közben a profi ökölvfvás dzsungelének kulisszatitkait, a muzulmán tanítások furcsaságait is feltárja. A történet Clay visszavonulásával itt megszakad — de az olvasó szeme előtt is fel-feltfinik Cassius Marcellus Clay (Muhammad Ali) szenzációt kavaró szereplése: hároméves megszakítás után 1970 őszén ismét rlngbe lépett, és ismét győzött. .. Majd 1971 márciusában, az „évszázad ökölvívó-mérkőzésén" Clay elszenvedte élete első vereségét az addig ugyancsak veretlen bajnok Jón Fraztertól. Győry Dezső: Tűzvirág A háromszoros József Attlla-dfjas Író nagy sikert aratott — a Vlharvlrággal elkezdett és a Sorsvirággal folytatott — regényciklusának befejező része a Tűzvirág. önálló mű ez a hatalmas regény, amely a nagy társadalmi problémák, háborús viharok rajza mailéit három szerelem érdekes, izgalmas és szenvedélyes története. A kalandokban, izgalmakban bővelkedő, pergő cselekményű regény az ifjabb Kalla Mihály sorsán keresztül a sgázadeleji magyar társadalom fejlődésének és ellentmondásainak keresztmetszetét kívánja adni. Képet kapunk a dualista monarchia megszilárdulásáról, majd belső rothadásáról, a világháború előtti mágnás-dzsentrlvllágról, elvezet az első világháború csatáinak viharába, a Tanácsköztársaság északi hadjáratának színhelyére. E modern szemléletű s olvasmányos családi-történelmi regánytrilógla újrakiadása Győry Dezső hetvenéves születésnapja alkalmából készült. A költő-író lira! utószóban búcsúzik e kötet végén valóban élt és költött regényalakjaitól. »nőt 14
