A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-16 / 24. szám

ZINA SZLAVINA, Moszkva egyik legnépszerűbb színházának, a Tagan­ka Színháznak tagja. A nagy tehet­ségű fiatal színésznő gyors egymás­utánban kapja a filmfeladatokat is. Legújabb szerepe a Jegor Bulicsov filmváltozatának Varvarája. Képünk is a film felvételei alatt készült Zi­na Szlavináról. NEDA ARNE­­RIC még csak ti­zenkilenc éves, de már jelentős szí­nésznői múltja van. A jugoszláv tévének volt az állandó gyermek­­szereplője. Első filmjét, a „Haj­nalt“, tizenhárom évesen forgatta. Játszott az „Un peu, beaucoup, passionnément“ című francia és a Gyűlölet című an­gol filmben. DALIAH LAVI, az ismert tánc­­dalénekesnő, úgy látszik, végérvé­nyesen hátat fordított a dalfesztivá­loknak. Klasszikus western filmsoro­zatban vállalt szerepet. Az „őzike szemű“ Daliahot Kirk Douglas, a hí­res amerikai filmszínész fedezte fel a film számára, — partnere Yul Brinner. Folytatásos képes filmregény ANTONIO NEM VÁLASZOLT. Végtelennek tűnő má­sodperceken át tűnődött. Jana törte meg a már kínossá váló csendet: — Ne félj, nem kényszerítelek, hogy feleségül vegyél! — Mitől féljek, hiszen már a feleségem vagy...? — Mióta vagyok a feleséged? — Azóta, amióta szeretsz, mióta az enyém lettél... A papi áldás csak formalitás. — Ne beszélj butaságokat! — Eltökélt szándékom volt, hogy soha sem nősülök meg. Sok lányt Ismertem, számtalan szeretőm volt, de a házas­ságtól irtóztam ... Most meg azon tűnődök, hogy megnő­sülök, és ráadásul nápolyi lányt veszek feleségül... — Senki sem kényszerít rá! Maradj agglegény, menj vissza az afrikai frontra és ott süsd meg magad a tűző napon, vagy csípjenek halálra a skorpiók!-- Tudod mit...? — válaszolta nevetve Antonio. Inkább a skorpiók, mint egy ilyen nyel vés asszony! De téged még­is feleségül veszlek! A VILÁGÉGÉS ALATT OLASZORSZÁGBAN IS, ahol a békeévekben szigorúan betartották a házassági előké­születeket, az esküvő egyszerű szertartás lett. A házasu­landóknak senki sem támasztott nehézségeket. Antonio és Jana az egyik nápolyi templomban esküdtek egymásnak örök hűséget. Az újdonsült férj édesanyja, az idős, csökö­nyös lombardiai asszony, aki abban a meggyőződésben élt, hogy Jana számításból lesz a fia felesége, nem jött el az esküvőre. Antoniot ez bosszantotta. — Az anyák mindig féltékenyek fiaikra. Ez törvény­­szerű és emiatt ne mérgelődj! — vigasztalta Jana An­toniot. Idővel majd megváltozik. Ha majd gyermekünk lesz, rajta keresztül engem is megszeret. Nagyon szeretem a gyermekeket. Már kislánykoromban elhatároztam: fél­tucat gyerekem lesz! A napok gyorsan teltek. A szerelmesek azonban semmi­vel sem törődtek, egymásnak, szerelmüknek éltek. Jana szegényesen berendezett lakásának ablakait, mivel a vá­rost szinte mindennap az angolszász repülők bombázták, fekete papirossal ragasztották be, és a lakásból ki sem mozdultak. A szerelem mámorának rabjai lettek. — Milyen nap van ma, és hányadik napja vagyunk itt? — kérdezte Antonio. — Én sem tudom — válaszolta nevetve Jana, s közben az elsötétített ablakokat nyitotta ki. Lehet, hogy vasárnap van, az emberek éppen most jönnek a templomból. De azt nem tudom, hogy kora reggel, vagy kora este van-e...? — Ha vasárnap van, akkor már csak egy hetünk ma­rad — válaszolta csendesen Antonio. — Nyolc nap múlva vissza kell térnem az egységemhez, lejár a szabadságom. — Őszintén válaszolj: csak azért vettél feleségül, hogy rendkívüli szabadságot kapj? — kérdezte váratlanul Jana. — Te csacsi! Néhánynapos szabadság miatt egy józan ember feláldozza szabadságát? Azért vettelek feleségül, mert szeretlek! — De a házasságtól féltél, ugye? — Igen ... Miért tagadjam? — És még most is félsz...? — Attól, hogy itt kell hagynom téged! De erről most ne beszéljünk! Olyan éhes vagyok, hogy téged fallak föl, ha nem adsz azonnal valamit enni! — Főzök spagettit. — Te pihenj! Majd én főzök! Ha nem tudnád, szakács­művész vagyok! Jobban főzök, mint bármelyik asszony! — Mit tudsz főzni? — Kitűnő tojásrántottát! — Hát az igazán nagy művészet! És hány tojásból? — Két tucatból! — válaszolta nevetve Antonio és azon­nal hozzáfogott az előkészülethez. Az asztalra tette a ko­sár tojást, majd egymás után feltörte valamennyit. — És ki eszi majd meg ezt a rengeteg tojást? -- kér­dezte a fiatalasszony. — Hogy ki? Hát mi ketten! Nagyszüleim is huszonnégy tojásból készítettek nászéjszakájuk után rántottat, öreg­anyám többször elmesélte nekem. És utána egy üveg gyön­gyöző bort is megittak. Jana nem válaszolt. Csendben szótlanul nézte Antoniot, aki tüzet rakott, felhabarta a tojást, majd forró olajon megsütötte. ■ Tessék, itt az Isteni eledel! — szólt Janához, s köz­ben az asztalra tette. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom