A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1972-06-16 / 24. szám
Tegnapból a holnapba Reggelizés után kiléptem a szálloda elé és szétnéztem a forgalmas utcán. Hűvös szél legyintett arcon, majd játékosan megkavarta a macskakövek közt fehérlő port és tovanyargalt. Megborzongtam. Vissza akartam menni a szálloda langymelegébe, amikor észrevettem, hogy ismerős arcú férfi közeleg felém. Az ő szemében is felismerés lángja gyűlt. Széttárta a karját: „Szervusz, arany barátom, ez aztán a meglepetés, ezer éve nem láttalak, hogy élsz, hogy vagy, jól nézel ki, stb..s átölelve jól megropogtatta a bordóimat. — Ha már itt jársz, Rozsnyón, okvetlenül nézd meg a Bányászmúzeumot, megéri! — tanácsolta lelkesen. „ Szót fogadtam rég nem látott barátomnak s mór most elmondhatom, nem bántam meg, sőt köszönettel tartozom a tanácsáért. Megálltam a főépület előtt. Homlokzatán ott áll a tömör, barnabetűs felirat: MŰZEUM... A hűvös leheletű szó régi emlékeket kavart fel bennem. Valamikor gyerekkoromban egy iskolai kirándulás alkalmával ugyanígy álltam egy nagy komor épület előtt és néztem a feliratot. Különös izgalom fogott el: valami soha nem látott, régi titkokról mesélő, régmúlt tegnapokat megidéző tárgyakat és eszközöket sejtettem a falak mögött. Abból adódott az a különös ízű izgalom, amit betetőzött az új megismerése utáni igény és vágy. Ez a vágy valósággal felizzott bennem, mint szél érintésére a parázs. És az természetes, hiszen az ember új ismeretek utáni vágya folytonos: valahol a bölcsőnél kezdődik és a koporsónál végződik. Aa emberi ész és kéz alkotta értékek kisugárzásának felfogója, befogadója és szabályos rendszerekbe szedője elmondhatja, hogy szép és tartalmas az élete. Ráadásul, ha a sok felhalmozott értékből — képletesen szólva — egy olyan hidat tud verni, amelyen az emberek tízezrei a tegnapból a holnapba jutnak el megszépültén és meggazdagodva, akkor joggal elmondhatja magáról, hogy nem élt hiába és boldog ember. Ilyen és hasonló gondolatok jártak a fejemben a múzeumban, ilyen embereknek éreztem és láttam a múzeum dolgozóit. Jó házigazdához méltó szívélyességgel és melegséggel fogadott Labancz István igazgató, mellesleg régi ismerősöm és barátom. Kissé meglepődtem, nem tudtam, hogy életünk sebes sodrása éppen ide, a múzeum igazgatói székébe ültette. — Régen csinálod? — kérdeztem, mire ő szerényen elmosolyodott és bólogatott. — Tizenöt éve — Bizony, barátom, tizenöt hosszú esztendeje ... Ketten kezdtük: én meg a takarítónő. Ma már ott tartunk, hogy tizennégy az alkalmazottak száma, ebből hét — egyetemet végzett szakelőBOÍŇAVA-MUÍÄŇ ”*-ťvfr■»- ■’* ’ i * • • ' * n 4 ■Efjá adó ... (Megérdemlik, hogy név szerint felsoroljam őket: Labancz István, Rozložník Mikuláš, Kanaba Martin, Borsody Imre, Karasová Emília, Molnár Dezső, Vanyová Sylvia, Gajdošová Olga, Becze Lenke, Gajdošová Olga ifj., Molnár Ilona, Klincko Július, Gallo Ján, Rozložník Ondrej és Hermély Béla.) Ez a tény megmutatkozik az elért eredményekben is. A Bányászmúzeum fontos küldetést tölt be a járás népművelő munkájában, s egyáltalán: nagy részt vállal magára a dolgozók politikai nevelésében. Különböző évfordulók alkalmával sok politikai aktualitást tartalmazó kiállítással, szakelőadásokkal, tanulmányi kirándulásokkal és más honismereti népművelő formákkal hatnak a dolgozókra — különösen az ifjúság gondolkodásmódjára —, hogy helyesen értelmezzék gazdasági, politikai és kulturális életünk változásait társadalmunkban. Az elmúlt évben 36 324 látogatója volt a múzeumnak. Ez a magas látogatottság annak köszönhető, hogy az utóbbi években tetemesen megjavult a múzeum és az iskolák közötti kapcsolat. A tanítók teljes mértékben kihasználják a múzeum adta és kínálta lehetőségeket oktatóinevelői munkájukban. A tanulóifjúság így — többek közt — Gömör forradalmi múltjának új ismereteivel gazdagodik, megismerkedhet a táj népművészeti hagyományaival, sőt testközelbe kerülhet a természettudomány néhány ágazatával is. Köztudott, hogy Gömör néprajza különleges, sokszínű és nagyon gazdag. Ez tükröződik vissza a csodálatosan szép és tipikus népviseletben, a népművészeti alkotásokban, a pásztoréletben, a kiterjedt állattenyésztésben, a gömöri gyümölcstermesztésben, a népi hímzésben és csipkekészítésben. E téren Gömör rangos helyet foglal el Szlovákiában, ha nem a legrangosobbat. Csodálatosan szép és beszédes a múzeum néprajzi gyűjteménye. Láttán csak ámul-bámul, csodálkozik az ember: annyi szépség és báj, annyi utánozhatatlan és utolérhetetlen formagazdagság, annyi szín és tisztaság, mélység, egyszerűség és fennköltség, erő és gyöngédség, álom és valóság, buja fantázia, letisztult gyönyörűség csak a népből fakadhat, az egyszerű, dolgos nép hitéből, tehetségéből és alkotó készségéből, élete keserűségeiből és örömeiből, könnyeiből és kacagásaiból, meséiből és dalaiból... Nézve a felhalmozott népművészeti kincset, szinte hallom a pásztorsípot, amint üde hangon köszönti a felkelő napot, vagy éppen búcsúztatja esti alkonyaikor, ahogy utánozza a szél sírását vagy az ég madarainak trilláját, és érzem a mezők vadvirágainak illatát... És hallom a nyomor, a kisemmizettség, az eltaposottság és a megalázott lélek jajongását is, mert az
